We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Apollón & Árész

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Gregory Maxwell
Gregory Maxwell

Admin

⌲ Foglalkozás :
Commandant of the Marine Corps
⌲ Hozzászólások :
20
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D. C.
⌲ Csatlakoztam :
2018. Aug. 08.

Apollón & Árész Empty
TémanyitásTárgy: Apollón & Árész   Apollón & Árész EmptyVas. Dec. 15 2019, 00:49

Nem elég, hogy a két gyerek helyben hagyott, muszáj voltam hagyni, tulajdonképpen miattam mentek át depressziósba. Az meg egy gyerekemnél se túl szerencsés, sőt…nálam se, akkor igazán nagy hülyeségeket tudok csinálni, bár nekem annak se kell lenni, hogy hülyeséget csináljak. De mégsem állítottam be úgy az öcsémhez, hogy szét vagyok verve. Elég neki majd normálisan látnia, és ma elég normálisan nézek ki. Nikének szóltam, ne keressen, a füvest látogatom meg, valószínű nem fogok józanul hazajönni, ne haragudjon érte. Lehet el se jutunk addig, ki tudja milyen állapotban a Raszta Manci.
Halk sóhajjal csengetek be, érzem, hogy ő itthon van a múzsáját nem. Neki mondjuk küldtem sms-t, és elküldött a picsába, nem mintha mehetnék oda, anyám is halott. Annak nem nagyon örültem először, most meg leszarom, amúgy se foglalkoztam már vele, amennyit hisztizett. Tulajdonképpen mindenen, érthető volt, hogy Zeusz mindennel is lefeküdt, ami élt, és mozgott. Amint nyílik az ajtó hatalmas szemekkel nézek öcsire.
- Ejj, de szarul nézel ki komám. Gyere ide te nagy mamlasz. – ölelem magamhoz szorosan, ahogy azt egy idősebb testvérnek illik. – Ne mondd, hogy még mindig engem gyászolsz, Füvecske. Inkább vágj hozzám egy jó kövéret, tépjük be istenesen, nem hagylak itt. -
Vissza az elejére Go down
Louis Blaze
Louis Blaze

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
kertész XD
⌲ Hozzászólások :
6
⌲ Tartózkodási hely :
Florida Keys
⌲ Csatlakoztam :
2018. Jun. 05.

Apollón & Árész Empty
TémanyitásTárgy: Re: Apollón & Árész   Apollón & Árész EmptySzomb. Jan. 11 2020, 01:49

Artemisz mellett Árész volt az a testvérem, akivel igazán közel álltunk egymáshoz. Pont ez volt a baj. Hogy a holdacskám ugyan az ikrem, de Árész meg mégiscsak a bátyám volt. És a fájó kulcsszó itt van. VOLT. Mert muszáj volt annak az idiótának hősködnie Káosszal szemben és itthagyni mindenkit. Nem csak engem, én nem számítok annyira, de Niké elvesztette a közös gyereküket, és persze ott vannak a gyerekei is. Akikből rengeteg van. És már nem fordulhatnak az apjukhoz, mert meghaltak. Uránia most kivételesen nem morog velem, hogy csak egy bong társaságában bámulom itthon a falat, olyan vagyok, mint a hatnapos, kimosott kutyaszar. Nem tudok mihez kezdeni magammal, olyan, mintha kirántották volna a talajt a lábam alól. Mindig ő volt, aki kicibált a bajból, de én nem tudtam rajta segíten. Pedig akartam. Nem hagytam volna magára, de ott voltak a fiai...nekem pedig az ittenieket kellett védenem. És már nincs többé.
Enerváltan állok fel, ahogy meghallom a csengőt. AHogy kinyitom az ajtót, teljesen biztos vagyok benne, hogy a gyásztól flashelem be Árészt, ahogy hatalmas vigyorral áll előttem. Már épp kezdeném annyiban hagyni a dolgot, mikor magához ölel, és azon az eltéveszthetetlen hangján kezd humorizálni.
- Hülye barom! -szipogom a vállába, de szorosan ölelem. -Persze, hogy gyászollak a bátyám vagy! Jól seggbe rúgnálak, de nincs hozzá erőm...gyere be!
Vissza az elejére Go down
 
Apollón & Árész
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Amerika :: Amerika más részei-
Ugrás: