We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Hyun Ae Nam, Zhen Nai

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Yesterday at 22:56

Yesterday at 00:02

Vendég
Csüt. Márc. 26 2020, 09:33

Vendég
Kedd Márc. 24 2020, 21:28

Kedd Márc. 24 2020, 18:16

Vas. Márc. 22 2020, 19:08

Szomb. Márc. 21 2020, 20:39

Pént. Márc. 20 2020, 20:10

Kedd Márc. 10 2020, 15:02


Share
 

 Rausch/Craziness

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
SzerzőÜzenet
Homérosz
Homérosz

kalandmester

⌲ Foglalkozás :
Telling tales of you all
⌲ Hozzászólások :
37
⌲ Tartózkodási hely :
Between the pages
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 16.

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptySzer. Dec. 18 2019, 00:28


Az évi legnagyobb Árészhétvégére került sor, bár nevezhetnénk hétnek is akár, mivel nemcsak három napos a mulatság, hanem legalább egy hetes. Ilyenkor több csatát is felelevenítenek, ám ez a hét másnak ígérkezik. Főleg, hogy Koreában gyűlt össze a csapat, és jó pár istennel, félistennel, félvérrel egészültek ki. Japán, görög, koreai istenek is csatlakoztak a társasághoz, aki elfogadta a hívást, nemcsak a rokonokat hívták meg a játékokra. Majdnem mindenki megérkezett, maga Árész hiányzott még. Nem kellett rá sokat várni, meglepetés istennővel érkezett. Az ikerhúgát sok éve keresték már, azért amit a lányával Shiorival tett, aki szintén ott állt a családjával, az istennő persze rikácsolt. Érezte a halált, hisz Kér kéjes vigyorral nézett rá, csak neki mutatkozott meg.
- Ezért mind meg fogtok fizetni! Hogy tehetted ezt a testvéred vagyok?! – fivére egy vállrándítással intézte el a dolgot, nem figyelt rá. A férfi nagyon jól tudja magáról, hogy nem egy mintaszülő, de ő egyik gyerekét sem sújtotta azzal, hogy egy üres báb legyen egész életében.
Miután Shiori végez az anyjával természetesen visszakapja az elvett érzelmeit. Még mielőtt a csapat belevetné magát abba, hogy egymást vadásszák le, két ismeretlen jelenik meg, jobban mondva csak egy, hiszen Kudot ismerik már. Viszont a vele érkező fiatal hölgyet még senki nem látta, de rögtön felismeri mindenki. Dalnim és Yeong Jin lánya, aki istennő. A szülők, és senki más nem tudhatott a létezéséről, mert Sangje elfelejtette Dalnimmal, hogy várandós, Jin Ae-t pedig Kudhoz adta, amint a leány járni tudott.
 

POTUS
Vissza az elejére Go down
Shiori Sasaki
Shiori Sasaki

félvér

⌲ Foglalkozás :
fejvadász
⌲ Hozzászólások :
4
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. Aug. 02.

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptyCsüt. Dec. 19 2019, 14:27

Kichiro & Shiori

Fogalmam sem volt, hogy miért cibáltak el erre az eseményre, csak annyi közöm van Árészhoz, hogy a ribanc ikertestvére az anyám. Ő se szereti, akkor meg mit foglalkozik velem? Éppen kezdtem nyugodtan érezni magam, a családom körében. Megbarátkoztam a gondolattal, hogy senki más mellett nem fogok érzelmeket érezni, csak a férjem és a lányunk mellett, ők bőven elegek nekem, hogy normális embernek érezzem magam. Erre most itt állok, egy rakás olyan isten és félisten között, akiket nem ismerek és akik nem is jelentenek semmit.
Aztán hirtelen megjelenik Árész, és hoz magával valakit. Egy nőt. Az anyámat! És közli, hogy az enyém, tegyek vele, amit akarok. Most jön csak igazán jól az apósomtól kapott katana. Nem hezitálok sokat, ha nem is történik semmi, akkor is bosszút álltam. Nem érzek semmit, miközben elmetszem a nyakát, és utána sem. Iránta semmiképpen. Ám mindenki más irát igen. Hirtelen áraszt el minden érzelem, amit egy normális személynek éreznie kéne, egyszerre. Felnézek a testről, és az első, akit meglátok, az a férjem, Kichiro. Felpattanva hozzá rohanok, hogy a nyakába ugorjak, ijedten kapaszkodom belé, mintha bármi történhetne, ha elengedem.
- Kichiro.....-kapaszkodom a nyakába. - Mi a fene történik?! Félek...életemben először.....félek!  

POTUS
Vissza az elejére Go down
Kyle Sasaki
Kyle Sasaki

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Tetoválóművész
⌲ Hozzászólások :
11
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. Jul. 26.

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptyKedd Dec. 24 2019, 22:07

Rausch/Craziness

Nem szokásom elhozni Shiorit egy-egy ilyen hétvégére, ha esetleg eljövök, akkor a „játék” végén haza is térek hozzá. De most Árész üzent direkt, hogy hozzám már el őt is, mert meglepetéssel készül neki. A tarkóm közepére szaladt a szemöldököm amúgy, amikor ezt kijelentette, és egyik barátomnak tartott fia se tudta mivel készül az őrült apjuk. Ez azért némi aggodalomra ad okot. Ha megint Pearl Harbort hozza fel esküszöm, hogy kettévágom. A feleségemnek persze ezek az istenek, félvérek, és félistenek nem jelentenek semmit, beszélhettem én róluk, mintha falra hánytam volna a borsót.
Nem bírom elfojtani a vigyoromat, amikor Árész a megkötözött anyóst hozza el. Végre. Megvan ez az átkozott ribanc, aki megfosztotta a nejemet az érzésektől, hiába érez irántam, és a lányunk iránt egy-két érzelmet, az nem elég. Még azon sem morgok, hogy új kardot kapott az öregtől. Érzem Shiorin a változást, elkapom, ahogy a nyakamba ugrik, és el sem engedem szorosan fogom, csupán a katanát szúrom le a földbe, még a végén ideje korán döf le vele.
- Drágám.. – simítok nyugtatólag a hátára. – Ez azt jelenti, hogy érzel valamit, sőt talán mindent fogsz, úgyhogy felkészülök lelkiekben, talán sírni is látunk ma. – pislogok a feje felett anyámékra, hogy mi a faszom történt?
- Még milyen meglepetésben lesz részünk? – dünnyögök, közben el se engedem Shiot. - Inkább hozta fel valamelyikőtök Pearl Harbort, bassza meg. -

POTUS
Vissza az elejére Go down
Takeru Sasaki
Takeru Sasaki

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Yakuza
⌲ Hozzászólások :
21
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. May. 04.

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptySzer. Dec. 25 2019, 21:56

Rausch/Craziness

Majdhogy nem a falnak vertem a telefont amiatt, hogy hozzuk Shio-chant is. Nem vagyunk Árésszal cimborák, ez nem titok, mert ő a volt hadistenük, én pedig Amaterasu tábornoka vagyok és volt egy második világháború nevű szarvihar is az egyenletben. De felbukkan a halott anya szomorító, sőt ikertestvérestől, amire ösztönösen Mikazukiért nyúlok, aki szikrázik a markolatában, még jó, hogy az én isteni fegyveremnek nincs emberi alakja, aki viszont most képes Ran meglepetéséből is táplálkozni, amire villantok egy olyan pillantást a lányra, hogy ha nem lenne kicsi, még kisebb lenne. Tudom, hogy felnéz Shiorira, de most fogja magát vissza egy kicsit. Még jó, hogy kapott új kardot Shio-chan tőlem, amit fel is szentel az anyjával. Ekkor megérzem Kér jelenlétét is, halálosztó istenség vagyok, a halálokat általában megérzem még rejtve is. Ezt eltervezte. Felpattan Shiori és a fiam nyakába ugrik. Végre érez. Csak vállat vonok, ahogy rám néz a gyerek, mert még mindig én vagyok az öregebb és élesebb érzékekkel megvert nála.
- Van még kettő, több is, ne aggódj. - a Pearl Harboros megjegyzésére kihasítanék belőle egy darabot. - Ne merészeld a szádra se venni azt az incidenst, tudod, hogy mi lett a legvége annak!
Megérzem Kud jelenlétét, amire ösztönösen előrántom Mikazukit.
- Nicsak, a sötét paraszt is lejött.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Keiko Sasaki
Keiko Sasaki

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Glory Hotel tulajdonosa
⌲ Hozzászólások :
27
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. May. 02.

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptyCsüt. Dec. 26 2019, 19:37

Rausch/Craziness

Shiorit is vinnünk kell, mert azaz őrült azt mondta most muszáj, hogy ott legyen a hétvégén, ami valószínű több napból fog állni. Főleg mert elég sokan lettünk hirtelen, végre minden a helyére került, már ami az Árészfikat illeti. A férjem nem kedveli, sőt a fiam se, és tudom, hogy szúrja a szemét, amiért Tsugumi Árésznak a dédunokájával lép házasságba, akiknek eszükbe jutott, hogy bocsánatot kell kérni. Aminek egyébként nagyon örülök, így, hogy megint kissárkányos vagyok én is morogtam már az utóbbi időben. Kissé aggodalmas pillantással érintem meg a férjem karját, nem kell rögtön kardot rántani, mert megjelent Árész, és a húga, akit Shiori el is intéz. Aztán csak annyit látok, hogy Kichiro karjaiban van. Ha nem lenne ennyire komoly az ügy, hogy Shiori végre érez. A családban meg még mindig én érzem a legtöbb érzelmet, Shio-chan pedig végre mindent érez.
- Eddig elég alacsony skálán mozogtál érzelmi szinten, ahogy érzem most megkaptál mindent, édesem. – mosolygok kedvesen az ijedt nőre, sosem láttam még ilyennek nekem is furcsa. – Te meg el ne kezdj vitatkozni vele, hogy miről nem beszélhet, mert esküszöm, hogy mind a kettőtök fejét leharapom! Amúgy is megtörtént, kész, engedjétek el a múltat, felálltunk abból is. -
Arra fordulok amerre megérzem Kudot, meg még valaki mást is, de őt sosem láttuk, szerintem nyugodtan mondhatom többes számban.
- De nem támadni akar, van itt valaki más is… Ti láttátok már azt az istennőt? -

POTUS
Vissza az elejére Go down
Kang Dae Hyun
Kang Dae Hyun

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
A megtestesült gonosz maga
⌲ Hozzászólások :
30
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 17.

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptyPént. Dec. 27 2019, 23:44

Rausch/Craziness

Már megint egy ilyen... hétvége. Semmi egyediség, egy önálló gondolat sem foszlik fel az Árészfiak agyában, pedig igazán sikerülhetne már, elvégre itt vannak már a földön, ezen a földön egy ideje. Van itt pár olyan is, akinek azonban semmi keresnivalójuk nincs itt, mert azt a meccset már lejátszottuk párszor egymás között. De az egyikük, se nem japán, se nem egyiptomi igazából és Gameunjang-agi sem nyilatkozik róla, pedig a végzetek közül az egyik legfecsegősebb, még ilyen távolságból is lehet érezni, hogy egy az enyémhez igen hasonló erőt rejtettek el benne. De a japánok is elemükben vannak végre, hogy Amaterasu nem egy baszatlan fapina most már. Lassú, szinte kimért tapssal jutalmazom meg a kis mutatványát Shiorinak, Enyo uncsi volt már, kifogyott belőle is a szusz. A Mikazuki jelenléte is megmosolyogtat és Jin Ae-re pillantok. Kíváncsi volt a lenti világra, tessék itt a leghülyébbje.
- Inkább arról beszéljetek ti ketten, hogy abból milyen gyorsan álltatok fel, amit 2011. március 11-én levágtatok. Tōhoku-chihō Taiheiyō Oki Jishin... - mosolygok sötéten Futsunushira és Benzaitenre, mert az a kettejük műve volt. A földrengés és a tsunami. Majd a feleségemre pillantok. A mellettem eltöltött évek erősen meglátszanak azért rajta.
- Az örömszülők és a... slepp. - pillantok Yeong Jinra és Dalnimra, majd a többire. Hogy a kócosba sikerült Árésznak háromszor is ugyanazzal az elátkozott főisten fattyúval szaporodnia, ez örök rejtély, de hogy ezek milyen szaporák. - Valóban nem támadni akarok, hanem bemutatni a lányt, akit a három csodabogárból a középső és Dalnim először összehoztak. A feleségem.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Jin Ae Yeon
Jin Ae Yeon

koreai istenség

⌲ Hozzászólások :
34
⌲ Tartózkodási hely :
Seoul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 17.
⌲ Kor :
725

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptySzomb. Dec. 28 2019, 00:32

Rausch/Craziness

Végre találkozhatok rendesen mindenkivel, aki a családomhoz tartozik. Több, mint hétszáz év után azért illik már nem? Mondjuk ezt a hétvégi mizériát nem igazán értem, ők tudják, hogy minek szervezik. Mármint nem lenne egyszerűbb rögtön átruccanni északra és ott rendet rakni? Biztos sokan örülnének neki, de lehet az eszükben van ez is. Erről nem beszél a Végzet, pedig elég sokat fecseg. Szinte csillogó szemekkel nézek az istennőre, akit kivégeznek, pedig valami rokon. Tuti megérdemelte, mert senki nem sietett a segítségére, sőt mi több a saját testvére dobta a halál markába, vajon melyik jön el érte? Kicsit kuncogok, ahogy Kud rám pillant, én élvezem, nekem minden új amúgy is.  Az istenek egymás közötti szájtépése is újdonság, a Mennyek Birodalmában is távolra voltam pakolva, hogy véletlenül se halljak meg semmit. Aztán elszámolták magukat. Illedelmesen előlépek a férjem árnyékából, tulajdonképpen tényleg azt vet rám, még meg is hajolok, azért csak úgy lettem nevelve egy ideig, hogy fontos az első bemutatkozás, az dönt el mindent.
- Üdvözletem! A nevem Jin Ae, és az elsőszülött lányotok. – pillantok a szüleimre, végül mindenkit megnézek magamnak. – Sangje kitörölte rólam az emléket miután megszülettem, arról is kezeskedett, hogy soha ne ismerjetek fel, ha véletlenül sikerülne a Mennyek Birodalmából megszöknöm, egyszer sikerült, tényleg nem ismertél fel. Nem is láttál. – vonom meg a vállamat miközben apámat fürkészem, mert ő nem látott engem. – Viszont elszámolta magát, amikor hozzáadott. Nem gondolta volna, hogy megszeretem ezt a sötét parasztot és viszont. Három gyerek, és nagyon sok unoka az eredménye, Bugeun a mi fiúnk. Sajnálatos módon eddig a napig kellett várnom, nehéz volt ez a hétszázhuszonöt év.  – vonom meg a vállamat könnyedén, mintha arról szeretnék társalogni, hogy holnap mit főznek. Nem mintha tudnám, hogy kell ezt finoman tálalni, egyébként is nézzenek rá ki a férjem, tőle aztán nem azt tanultam, hogy lassan kell letépni a ragtapaszt, hanem baromi gyorsan.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Yeong Jin Kim
Yeong Jin Kim

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Nemzetvédelmi miniszter
⌲ Hozzászólások :
51
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 19.

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptySzomb. Dec. 28 2019, 01:13

Rausch/Craziness

Apám és a hatalmas titokzatos kijelentései miatt fogunk egyszer megőrülni, vagy meghalni, mert éppen olyannal szórakozik, aki nem érti a viccet. Shiori meg mondjuk pont ilyen nő, tulajdonképpen nem is érez semmit. Néha tök hasznos lenne ez nekem, de tényleg. Lehetne egy nyugodt napunk, amikor lövöldözünk egymásra, ahogy szoktunk. Erre tessék megjelenik a húgával, és Shiori elé veti, annyi apámban is a testvéri szeretet, mint egy kőben. Legalább egy bosszút kipipálhatunk ma, felvont szemöldökkel pillantok Kudra. Mi a büdös kénért örvendeztetett meg minket személyesen? Az már megsem lep, hogy az összes itt lévő panteon tagnak beszól két másodperc alatt. A következő kijelentése viszont eléggé megrendít.
- Mi van? – pillantok rá, majd az elő lépő nőre, aki felől érzem, hogy Dalnim és az én vérem, türelmesen próbálom végig hallgatni, ez mondjuk nem igazán sikerül, mert legszívesebben ketté tépnék valakit. Mondjuk nem az apósom őt ráhagyom Dalnimra, a bátyját viszont szívesen. – Már majdnem meglepődtem, hogy annak a buzinak van ebben a dologban is a keze. – fortyog bennem a düh, a tekintetem olyan sötétséget ölt fel, amit eddig még nem, a kezemben pedig megjelenik egy nodachi. Valami viszont megváltozott bennem, isteni fegyvert nem voltam képes eddig idézni, ahogy felnézek azt látom, hogy sikerült a testvéreimet is meglepni egy-egy hozzájuk illővel.
- Remélem kurva hamar letolja a képét az egész sleppjével, vagy én hozom le. -

POTUS
Vissza az elejére Go down
Eun Hui Song
Eun Hui Song

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Csillagász professzor
⌲ Hozzászólások :
38
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 07.

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptySzomb. Dec. 28 2019, 02:03

Rausch/Craziness

Nem feltétlenül jó előérzeteim vannak a mai nappal kapcsolatban, de most még foghatom arra, hogy most szültem, még nagyon aggódó üzemmódban vagyok. De komolyan nem örülök, hogy Shiorit ennyire hirtelen kapja el a mindenség is. Enyo iránt semmi együttérzésem sincs, átkozott szar anya, megátkozni a saját vérét? Ez nem fekszik nálam valami jól, sőt sehogy sem, mert... most szültem. De eddig is szerette a családját Shiori, remélem erőt tud most belőlük meríteni, most, hogy nem árnyékolja be az anyja. De megjelenik Kud és én megtántorodom egy pillanatra. Majdnem térdre is esek. Jin Ae... érzem a jelenlétét és elöntenek az emlékek amiért még könnyek is a szemembe szöknek és fogom a fejemet. Nem zavart sosem Kud sötétsége, a szükséges rossz, a gonosz, minden panteonnak van egy sajátja. Ösztönösen kapaszkodom meg a férjem kabátjában, hogy át tudjam adni az emlékeim, amik visszatértek. Nem azért lettem kitiltva a Mennyei Birodalomból, mert vele voltam, hanem mert teherbe estem tőle. Legalább boldognak tűnik a lányunk... egy család Kuddal és ezek szerint ő nászukból született meg Bugeun, a szexistenünk, ami megint olyan kérdéseket vet fel, amikre nem akarok válaszokat hallani még.
- Megölöm. Megölöm azt a férget, akit apámnak kell neveznem. - próbálok meg felkelni és életemben először megidézem a saját hyeopdomat, ami szinte ontja magából a holdam erejét, ami most tombol, dühöng és vak a haragjában. Nem Kudra haragszom amiért a lányommal van, apámra, amiért elvette tőlünk a lányunkat, a végzetünket ismerve pedig amúgy is az ő neje lenne. Rövidebb mint egy woldo vagy egy bisento... Bisento! Közöttünk van a föld legerősebb bisentoja, ha nem isteni fegyvere, akin érzik, hogy kezd benne a napfényen kívül feltörni más is.
- Sun Jin... úgy tűnik te örökölted az én fegyvernemem és a fegyvered is veled van. - próbálok mosolyogni, de rohadt nehéz. Minden gyerekemért rajongok. Eljött az ő idejük is. Mint isteni pár. A férjem mutatványa meg sem lep, de Layton úgy tűnik, hogy magának idézte végül, mert nem valami kedves isten lett belőle sem.
- Túl sokáig kellett várnod, Jin Ae. De megölöm a saját kezemmel a nagyapád, ne aggódj. - lekoppintom a hegyét a hyeopdonak, ami abban a pillanatban teliholdat idéz elő, de olyat, hogy elvakítja a Mennyei Birodalmat. Ha erre nem jön le az a fasz, akkor felmegyek, nem érdekel. Elég fájdalmat okozott.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Sun Jin Kim
Sun Jin Kim

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Énekes
⌲ Hozzászólások :
60
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 24.
⌲ Kor :
20

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptySzomb. Dec. 28 2019, 23:10

Rausch/Craziness

Nagyon be voltam zsongva, mármint nekem ez körülbelül a második ilyen hétvégém, és még többen leszünk, mármint néhány japán isten is beugrik a móka kedvéért. Tuti nem fogunk unatkozni. Igazam is lett, mondjuk arra azért nem számítottam, hogy nyilvános kivégzésen is részt veszünk. Néha tényleg a kőkorszakban élnek, de tudom, hogy mit tett Enyo, és tökre megérdemli a dolgot. Az én anyám se egyszerű eset, viszont sose cserélném le, minden gyerekére odafigyel, apával együtt, sőt, én most ennél is több figyelmet kapok…Főleg Ran miatt, akiért amúgy aggódom, várandós, mégis ragaszkodott hozzá, hogy jön, mert még nem is látszik a pocakja. Meg ne vitatkozzak vele tud magára vigyázni. Egy életre megjegyzem, várandós nővel nem vitatkozom. Meglepve pislogok a két újonnan megjelenőre, egyikkel se találkoztam még. Anya reakciója pedig szívbemarkoló, aztán ki is derül miért. Ő a nővérem,  akit eddig sosem láttunk. Mekkora egy fasz nagyapám van. A szüleim dühöngenek, sőt apa ereje engem is felhúz, érzem magamon, hogy nem félisteni vonalon táncolok, de a másik nővérem Eun Ha irányából is ezt érzem.
- Ran várandós, így talán nem kéne… - pillantok anyára, majd a mellettem álló Ranra. – Vagy így is képes vagy felvenni az alakod? – kérdezem kíváncsian, komolyan nem tudom, hogyan is működik, mármint én istennőként tekintek rá, nem pedig bisentoként. Most már be sem vagyok zsongva, sőt azt várom, hogy lejöjjenek azok a szarháziak, és elintézzük őket. Elvettek tőlünk egy nővért.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Ran Bousaid
Ran Bousaid

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Gitáros, énekesnő
⌲ Hozzászólások :
77
⌲ Tartózkodási hely :
Tokió
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 23.
⌲ Kor :
20

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptyVas. Dec. 29 2019, 00:19

Widerstehen/Resistance

Egy idő után már nem fog érni semmit sem, hogy minden erőmmel próbálom elnyomni magamban azt amit nem tudok megnevezni, de nem én vagyok, nem az én részem. Talán csak az, hogy nézem, hogy Sun Jin és a családja milyen hétvégét csap, az is segít rajtam, talán ad egy második esélyt arra, hogy erőt vegyek magamon. Mert erőt kell vennem, az ikrek és az apjuk miatt is. Nem tűrtem pont a vitát amikor egyedül akart eljönni, azt is mondtam neki, hogy tudok félig passzív is lenni picik miatt, nem fogok most fél kézzel egy gitárt vágni hozzá egy-egy idegtépő megjegyzése miatt. Az újonnan megjelenők közül Kud valamiért ismerős. Nem nekem, de ismerős. Dalnim reakciója nekem is fáj és önkéntelen mozdulattal a hasamra, mert hiába nem látszik még, érzem hogy nem tetszik az ikreknek a dolog. Az ujjaim végén sötét kis szikrák táncolnak, amiket próbálok a markomba rejteni. Nem ez az első alkalom már, de sosem értettem a módszertani miértjeit. Majdhogynem úgy hallom Dalnimot és Sun Jint is mintha víz alatt lennék, de érzem az összes sötét rezzenését Kudnak. De érzem a környezetemben a többi erőkilengést is, amik rám sehogy sem hatnak.
- Fel tudom venni bármikor. Ahogy anyám, úgy nekem is a fegyveralakom a stabil. – érzem, hogy a szemeim megváltoztak, mintha egy vihar úszna bennük, de próbálok biztatóan tekinteni Sun Jinre. Mint akiben éppen nem az én elnyomásom alatt lévő sötétség tombol valamiért, pedig nap és szél istennő vagyok, nem sötétség.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Eun Ha Song
Eun Ha Song

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Menedzser
⌲ Hozzászólások :
8
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 27.
⌲ Kor :
119

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptyVas. Dec. 29 2019, 01:15

Rausch/Craziness

Kicsit azért rosszul érzem magam, hogy nem Eun Hye-vel vagyunk, pár napja született csupán, de éreztem, hogy nekem is itt kell lennem, Woo Jin meg úgyis jön velem, mert nem hagy egyedül, és neki ez lesz az első. Nem aggódtam, hogy a lányunk rossz kezekbe került, a többi picire is az egyik Elwood nimfa vigyáz éppen, ráadásul Perszephoné nimfája, semmi bajuk nem lesz. Enyo jelenléte nem izgatott volna fel lelkileg, ha nincs egy lányom. De van. Nem is értem, hogy lehet ilyet tenni a saját gyerekével, elvenni az érzelmeit? Könyörgöm minek fektette meg magát egy démonnal, ha nem tetszik neki a végeredmény? Pedig Shiori gyönyörű, és most, hogy lesznek érzése az egész világ ki fog előtte tárulkozni. Amire viszont nem vagyok felkészülve az a nővérem, és a férje. Mármint bárki idejöhetne, hogy helló a testvéretek vagyok azt körbe röhögöm. Jin Ae-ból pedig árad azért a mi erőnk is, holott inkább érzek benne sötétséget. Fáj így látni a szüleimet, mindegyikünket odaadással neveltek fel, erre tessék kiderül, hogy a főistenünk egy fasz.
- Azért ez ahogy tálaltad ki is vagy, tízből tízes. – vágok egy aprócska grimaszt a nővérem felé. – Kicsaptak a Mennyek Birodalmába, és felnevelt egy varjú? – döntöm félre a fejemet, mielőtt megidézem a botomat, minden testvéremnek van valami fegyverneme, én az acélbotra esküszöm. Viszont a tekintetem vörössé válik, ma este nemcsak telihold lesz, de az első vérholdat is elhozom.
- Milyen jó, hogy otthon hagytam a gyűrűm..Bár ölni lehetne azzal is akkora. - kuncogok kicsikét, és közelebb állok gyermekem apjához azért.  

POTUS
Vissza az elejére Go down
Woo Jin Sang
Woo Jin Sang

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Gitáros/bérgyilkos
⌲ Hozzászólások :
27
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 28.
⌲ Kor :
24

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptyVas. Dec. 29 2019, 21:43

Rausch/Craziness

Látszik rajtam, hogy kissé nyűgös vagyok, amiért az alig pár napos lányunk mellől el kellett jönnöm, szívesebben lennék Eun Haval és Eun Hyevel inkább, de megígértem, hogy eljövök és valami különös érzés is kerülget. Hadisten vagyok, nehezen mondok nemet zsigerből arra ha megkaparja az elmémet a harc. Végül is, ezért is vagyok bérgyilkos is, a fiúkat a bandában vagy nem zavarja ez a dolog vagy nem is érdekli, hogy ha eltűnök kicsit néhanapján, nem mintha én lennék a földkerekség legjobb gitárosa, azt amúgy is Sun Jin lestoppolta fejben évekkel ezelőtt már talán. Mint lányos apa grimaszolok egyet, ahogy meglátom Enyot. Nem az, apám is szar alak, anyám is olyan amilyen, de Enyo viszi a prímet, mert Árész legalább szopatja a kölykeit. Azért örülök, hogy Asius átvette a helyét, mert sokkal ésszerűbb néha, mint az apja valaha is lehetett volna. De Enyo csak egy bolond, aki összefeküdt egy démonnal, amiből lett egy gyönyörű lányuk, erre ő mit csinált? Eldobta és elátkozta szerencsétlent. Remélem, hogy a jövő sokkal jobb dolgokat tartogat majd Shiorinak most, hogy felszabadult. Kud jelenlétére szabályosan harckészültségbe állok, nekem elég ennyi, hogy mindkét Schweizerdegen megjelenjen a kezemben. Kevésszer idézem meg őket, de mindkét énem jellemzik. Az egyik fekete, mint a halál, Yamát jelképezve, a másik vörös, anyám, Agronát jelképezvén. Hallottam, hogy Kud nős, de hogy pont Eun Ha nővére lenne a testvére... Igaznak érzem, főleg látva a szülők reakcióját. Ran felé sandítok, éppen elkapom még a sötét szikrák látványát, amikor eszembe jut a húgom, pontosabban a párja, a menedzserük. Nem lehetett Amaterasu annyira figyelmetlen, hogy Amatsumikaboshi erejét Ranban rejtette el... Kud ikererejét, ami úgy tűnik, hogy reagál is a közelségre. Ha nem lökődne feljebb Eun Ha ereje, akkor még agyalnék kicsit, de megpillantom a szemeit és sötét kis mosolyra húzom a szám.
- Azért ne gyűrűvel akarj ölni, azt mondtad, hogy álmaid egyik kedvenc ékszere. - vigyorgok a menyasszonyomra.
- Tudja valaki, hogy hová rakta Amatsumikaboshi erejét Amaterasu? Mert szerintem elég hamar megütjük a bokánkat és nem csak Sangje és az udvartartása miatt kell így lennünk. - bökök a fejemmel Ran felé.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Hye Rim Myung
Hye Rim Myung

félvér

⌲ Foglalkozás :
Személyi asszisztens
⌲ Hozzászólások :
16
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptyHétf. Dec. 30 2019, 01:38

Rausch/Craziness

Végre elérkezett a nap, komolyan jobban vártam, mint a karácsonyt, pedig azt is szeretem, főleg a fiúnkkal való készülődést, amit kicsit el kellett napolnom. Legalább örült, hogy a barátaival töltheti az estét. Megígértem a férjemnek is, hogy nem fogom kímélni, mert teljesen megérdemli, utána meg úgyis jó lesz mind a kettőnknek. Soha nem értettem Enyo miért dobta el magától a lányát, mert félvér? Az én anyám direkt démont keresett, és felnevelt tisztességgel pedig nem mindig bírt velem. Shiorival se lett volna szerintem több gondja, ő legalább nem égetett fel random dolgokat. Aggódva pillantok Dalnimékra, jól meg lett kavarva most minden, azzal, hogy megjelentek Kudék. Belehalnék, ha kiderülne van még egy gyerekünk valahol, és nem nevelhettük fel. Nemcsak Woo Jin veszi észre, hogy valami nem stimmel Rannal, kicsit hümmögök is. Nem lesz ez így jó nagyon nem, ha Ran is elszabadul ide kevesek vagyunk.
- Szerintem ebben a pillanatban tudta meg mindenki, hogy kiben van. Nekem már csak az a kérdésem lenne, hogy miért? Illetve amíg nem született meg Ran hova a francba volt téve? Simán maradhatott volna ott is. Vagy a nagyságos napsugár részesít minket abban a kegyben, hogy személyesen megmagyarázza miért kell ezzel is terhelni egy tizenkilenc éves lányt? – baromira zavar, hogy Amaterasu ennyire kiszúrt a lánnyal, mert elég volt egyszer találkoznom vele, és hallgatni, hogy tudjam normális gyerekkora se volt. Most pedig várandós.
- Ahh, drágám megkaphatnám a naginatád? Te kaptál egy sokkal jobbat. Istenien áll. – vigyorodom el pillanatra azért. – Szóval amíg nem jön Sangje és a sleppje addig ki kéne halászni belőle a sötétséget igaz? – nézek Ranra egy sóhajjal.  

POTUS
Vissza az elejére Go down
Tae Jin Nam
Tae Jin Nam

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Korea alelnöke
⌲ Hozzászólások :
15
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptyHétf. Dec. 30 2019, 20:27

Rausch/Craziness

Egy családként tudunk most már a testvéreimmel lenni, ami nagy szó, tekintve, hogy a nagyobbik öcsém is mennyi ideig titkolózott, én meg még tovább. Lehet munka terén nem olyan zsúfolt a napirendem most, elvégre téli szünet van a törvényhozásban is, de ez pont, hogy felspanolja a fiúnkat, hogy otthon vagyunk és mindjárt itt vannak az ünnepek is és képes lenne lebontani a házat, hogy megtalálja az ajándékát. A legutóbbi húzásom után Hye Rim megígérte, hogy nem kegyelmez nekem, én pedig alig várom, főleg ami utána fog jönni. A nejem mellett nagyon nehéz egyáltalán logikát találnom Enyoban, jó, tudom, hogy Hye Rim sem volt egyszerű gyerek, mert mesélte az anyósom, de becsülettel felnevelte őt, sőt az uralkodói udvarba került utána, tehát lehet ezt normálisan is csinálni, de Enyoról van szó, akit így látva nem fogok érte egy kanyi könnyet sem hullajtani, nagynéném vagy sem. A nagyobbik öcsém és Dalnim miatt aggódom azért kicsit, nem úgy indultunk el, hogy megöljük a főistent és Dalnim ikertestvérét, de legyen ez a program akkor, ők is megérdemlik. Elvégre elég szívszaggató dolog egy gyermek elvesztése, még ha nem véglegesen is, de könyörgöm, Kud mellett kötött ki a lányuk. Láthatóan ragadt rá a férjétől pár szarság. Észlelem én is amit Woo Jin és a nejem is. Hivatalosan is kurva nagy szarban vagyunk. De nem az a család vagyunk, amelyik fehér zászlót hordoz magánál. Lekoppintom a földre az új naginatám végét. Könnyű, így brutálisan ki tudom használni a technikámat.
- Túl nagy erő, lehet nem tudta már az eredeti helyén tartani lehet. De ez még felvet pár dolgot... Lehet ezért is próbálta kalitkában tartani, de nem számolt Sun Jinnel. Nem tudom, hogy egyáltalán eljönne-e elmondani a miértjeit. - ingatom meg a fejem. Vajon mióta van benne a sötét csillag ereje. Ráadásul gyermeket vár, ami külön problémás, mert őszintén remélem, hogy rájuk nem lesz hatással semmiképpen sem.
- Persze. - átadom a nejem vigyorogva a megszokott régi naginatámat, tudja hogy kell lekenyerezni pár szóval. - Az lenne a legideálisabb, ha Sangje meg nem neszeli. - mutatok a vérholdra. Kicsit gyorsan keltettük fel a figyelmét és kicsit sok problémát is fedeztünk fel egy időben.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Grace Choi
Grace Choi

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
szexuálpszichológus
⌲ Hozzászólások :
32
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D. C.
⌲ Csatlakoztam :
2019. Jul. 30.

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptyHétf. Dec. 30 2019, 23:15

Rausch/Craziness

Azért rendesen megkönnyebbültem, hogy végre a három grácia összeverte egymást, és minden megy tovább, csak már egy nagyobb családdal.  Úgyhogy örömmel csatlakoztam ebbe a hétvégébe, mert a múltkoriból kimaradtam, de mivel úgy döntöttem, hogy Dustin után nem várok kilenc hónapot így a legkisebb gyerekünkre a szüleim vigyáznak. Meg is kapaszkodom a férjemben, amikor Árész megjelenik Enyoval, nem bírtam sosem ezt a nőt, Shiori után meg egyenesen megvetettem. Nem régen szültem, úgyhogy pontosan tudom mit érez Dalnim is, és Eun Ha. Miután megjelenik Kud és a neje, aki az elsőszülött lányuk, inkább csak sejtem mi megy végbe bennünk. Erőteljesen látszik, hogy Kud ereje dominál a lányukban.
- Vagy csak hamarabb kellett volna gerincre vágni. Mármint komolyan egy gyerekbe rakni az egyik legveszélyesebb erőt? Nagyszerű ötlet, ennyi erővel le is csaphatta volna Izanami mellé. Sun Jinnel egyikünk se számolt, hogy ennyire kipattintja magát. Kurvára remélem, hogy eljön, vagy elmegyek érte. Sőt valamelyik kedves hozzátartózó isten jelezzen neki, hogy szükségünk van rá.  – néha azért kikönyököl belőlem az anyám, elég rendesen, de foghatom arra is, hogy alig pár hetes a lányunk is. Mert nem értem miért kellett ezt csinálni egy fiatal lánnyal. Nem elég neki, hogy két panteon szülöttje?
- Reméljük van annyi időnk, hogy kiszedjük belőle. – a vérvörös hold elég erős jelzés az itteni főistennek, hogy tolja le a képét, mert a sógorék el akarnak beszélgetni vele. Aggodalmasan pillantok azért a gyerekeimre, Eun Chae-ból árad a feszült figyelem, előle nincs bujkálás, legalább tudni fogjuk, ha itt vannak. De Dustin apa lesz, és Sayo is itt van, aminek most már nem örülök. Jin Sunért kéne a legkevésbé aggódnom, de a neje nimfa, sokkal érzékenyebb az erőkilengésekre, mint mi.    

POTUS
Vissza az elejére Go down
Layton Choi
Layton Choi

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Chief of Naval Operations
⌲ Hozzászólások :
50
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2018. Jul. 29.
⌲ Kor :
722

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptyHétf. Dec. 30 2019, 23:48

Rausch/Craziness

Mondhatni még mindig én vagyok az egyetlen normális hármunk közül, már amennyire egy istenné lett félvér normális tud lenni. (Nem tud.) Én elvertem a bátyám, mint szódás a lovát, utána a nagyobbik bátyánk ketten vertük már. Azt mondja Yeong Jin, hogy zen, de faszom, amit Tae Jin tud, azt nem puszira osztogatják, mert még mosolygott is. Most, hogy Dus, édes drága fasz fiam kirepült a fészekből Sayo ágyába, így most a legkisebb az anyósékkal van, akik rettenetes rutinnal bírnak. Lepillantok a nejemre, ahogy megjelenik apám meg a kretén testvére. Nem tudom mit várt az öregemtől. Az érzelmi kapacitásomon nem változtatott az előléptetésem, így csak sötét vigyorral nézem a kivégzést, mint Palpatine. Kud ereje nem ismeretlen jelenség számomra átéltem pár szart miatta, nem az, hogy nem lőném a homloka kellős közepén, de a munkáját végzi és hasonló az agendánk most már.
- Ehh, sötét suna lett a lányod, bratyó. - somolygok Yeong Jin-re ahogy megidézem a Barrett REC7-esemet. 6-800 méterre is csibész kis dög. De végtére is azt idézek magamnak amit akarok, lehet a bátyáim megmaradtak a kőkorszakban, de haladni kell a korral.
- De szépen fogalmaztad meg, hogy egy baszatlan kurva volt eddig, drágám. Nem örömmel, de igazat adok Tae Jinnek, ott volt a keze ügyében egy alapból igen erős istennő, mit számít még egy isten ereje. Mi számoltunk vele, azért lőttünk rá egy egész hétvégén át. Meg leszálltak a heréi is. Ha sokat emlegetjük felbukkan, hátha hozza a normálisabbik felét is. Benzaiten, a te nővéred, szemforozol a hülye picsának, hogy esetleg méltóztassék ide ereszkedni a pórnéphez? - néha olyan vagyok, mintha apám lemásolta volna magát egy koreai testbe, de leszarom. Nem az ékes beszédemért kapom a fizetésem és még nem volt szappannal kimosva a szám, úgyhogy édes mindegy innentől, tengerész vagyok, káromkodok.
- Sangje a nagyapánk, ennyi leszármazottja sosem volt még együtt, szerintem amekkora pöcs, pattanni fog. - sandítok fel a vérholdra. Dalnim és Eun Ha egymást erősítik, Dalnim meg kitagadott istennő, nem innék mérget, hogy nincs már úton. Leyla szkennel, ügyes lány, mindig szemmel kell tartani a terepet. Talán én örülök egyedül Sayo jelenlétének, mert ha a felét tudja, mint az apja, akkor poklot tud lezúdítani, volt balsorsom már látni az apját ereje teljében és tudom, hogy róla mintázták Sansot az Undertale-ben, de ő is elhúzhat mellettük a sunyi picsába.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Leyla Amirkhanov
Leyla Amirkhanov

félvér

⌲ Foglalkozás :
Titkosszolgálat
⌲ Hozzászólások :
3
⌲ Tartózkodási hely :
New York
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 01.
⌲ Kor :
59

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptyKedd Dec. 31 2019, 01:25

Rausch/Craziness

Tisztára bepörögtem, mondjuk minden hétvégén ilyen vagyok, roppant tehetséges vagyok a testvéreim levadászásában, oké Jin Sun azért megnehezíti a dolgom még, viszont Dust még baromi könnyen csípem nyakon. Most meg a férjem is csatlakozik hozzánk, megígértem neki, hogy nem lövöm meg, nagyon. Anya reakciójára mosolyra görbül a szám, értem, hogy mi játszódik le benne, ezt férfi úgysem érti. Viszont félvér vagyok, nekem jobban bejön a kivégzés, meg amúgy is megkapom néha, hogy apám kiköpött engem.
- Aki idősebb, mint te. – röhögök fel, és édesen pillogok az öregre, nem most fog belém lőni, más dolgunk van.
- Baszatlan kurva? Ez valami teljesen új képesség lehet. Amúgy sem szólhatott vissza Ran, hogy bocs, de tedd már másba az erőt, beléd meg egy fasz kéne, napocska. Az egy csodálatos hétvége volt, de ez überelni fogja azt. De már gerincre vágták úgyhogy lehet helyre baszódott az agya is. Még a végén leereszkedik hozzánk. – hümmögök kicsikét, szórakozottan simítok végig a katanámon, hogy pszichés erővel is felruházzam, nemcsak fizikálisan akarok ma gyilkolni, mentálisan is. Aztán megveregetem a férjem karját, hogy guggoljon le amíg be nem mászom a nyakába, kicsi vagyok, úgyhogy segítsen nekem. Jobban látok a nyakából, nem mintha előlem bárki elbújhatna.
- Che…ha nem is ő jön először, akkor csak az előfutárait küldi még. Egy olyan rókakurva, hogy is hívják? Ja, szóval érkezik egy kumiho, meg egy-két isten is. Szívem, ugye hoztál olyan cuccot, amitől eldobom az agyam? Szükségem lesz rá, mármint ne azt add be nekem amitől az ágyban leszek sokkal aktívabb. – vigyorgok lefelé, nekem az kell, amitől tényleg behülyülök, a múltkor is cafatokra szedtem miatta valakit az egyik kocsmában, valami neve sincs országban.    

POTUS
Vissza az elejére Go down
Murad Amirkhanov
Murad Amirkhanov

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Belgyógyászat osztályvezető
⌲ Hozzászólások :
3
⌲ Tartózkodási hely :
New York
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 01.
⌲ Kor :
59

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptyKedd Dec. 31 2019, 01:58

Rausch/Craziness

Ovis korom óta tudom milyen a feleségem, de még most is okoz néha sóhajtozási kényszert nekem. Elmentünk Azerbajdzsánból Oroszországig, hogy tanuljunk, ő népművész éspervagy apja lánya lett, én meg karmester és kardiológus doktor. Általában kihagyom magam az ilyen műveletekből, mert letettem a nagyesküt az apámra, nyugodjon ott ahol van, a nagynénéimre, én nem lövök, gyógyítok, de minden másban a nejem hű társa vagyok. Nem is túlzottan ártom bele magam bele az új életünkben a munkájába, titkosszolgálatis lett, én meg kardiológus vagyok. De amíg nem kaptuk meg az apjáéktól a dobozt, addig aránylag nyugodt életünk is volt.
- Mi is elég fiatalok vagyunk... - jegyzem meg félszegen, noha az átlag életkor a miénknek a többszöröse itt.
- Ezt is csak azért mondod, mert felmásztam a házatok falán gimis korunkban. Szívem, te nem apád titkolt klónja vagy? - sandítok rá, orvosistenként most már egészen másként látom a világot és egészen másként mint a nejem. Látok Ranban egy rettenetesen sötét gócot, ami terjeszkedik benne, de sem a méhét, sem a magzatokat nem éri el. Ami jó hír. - A babákat tudja védeni Ran, úgy látom. - szusszanom, nem sok Aszklépiosz vér van itt, úgyhogy inkább elmondom. Olyan fiatal, mint Leyla volt az első terhessége idején és pokoli erős anyai ösztönei vannak. Lehet egyébként is Sun Jinre és a kicsikre koncentrál, de ez most nekünk nagyon jó dolog azzal a sötétséggel együtt. Megveregeti a nejem a karom, amire ösztönösen le is guggolok. Leszek én a nagy erős vára.
- Kumiho! Tanultuk suliban, hol voltál te fejben akkor... Ambróziát? Hoztam, azt a fajtát otthon tartom, a harcászatit hoztam, gondoltam rád. - vigyorgok és felnyújtom a fiolát, amin látszik, hogy maga Panakeia készítette, tehát durva futam lesz neki ha azt benyeli. A másik fajta is tőle van, jó féltestvért kaptam.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Dustin Choi
Dustin Choi

félvér

⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D. C.
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 07.

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptySzomb. Jan. 04 2020, 01:25

Rausch/Craziness

Hogy a nagyfater mit csinál, és kit hozott ide az engem egyébként baromira nem érdekel. Legalább szabad lesz, akinek szabadnak kell lennie, éljen. Engem jobban érdekelt, hogy végre elkezdődjön ez az egész, amire várnunk kell egy kicsikét. Mert szar van a palacsintában, gigantikus kaki, a palacsinta nem is látszik. Nesze neked nyugis hétvége, elég komoly tétje lett a mai napnak.
- Jesszusom, el se tudnám képzelni, hogy a Ragyogó Kegyelmesség milyen lenne, ha baszatlan lenne. Meg amúgy is Sayo is elviselhetetlen volt amíg el nem törte a bordáimat, de megérte, totálisan. Úgyhogy Amaterasu tuti pókhálós volt odalent, de úgy kurvára. Dehogy az eltitkolt klónja, ő a női változata. – szerencsére nem vagyunk olyan helyzetben, hogy anyám a szappant vágja hozzám, mondjuk nem tudom mit vár, engem is tuti csak kiköpött az öreg, mint a nővéremet meg a bátyámat. Nem aggódom Sayoért, még akkor sem, ha várandós, tud magára vigyázni, elvégre nem egyszer kerültem a lándzsáinak a végére, csupán azért, mert felbosszantottam, akár a jelenlétemmel is. Ran azért egy fokkal jobban aggaszt. Mármint oké, hogy vigyáz magára, meg a babákra, viszont a faszom se tudja hányan jönnek, és milyen meglepetéseket okoz majd nekünk a főmufti.
- Szerinted hol járt az esze? Fogadni mernék rá, hogy azon gondolkodott hol essen neked. És még drogfüggő is a nővérem, komolyan milyen családba kerültem. – röhögök kicsikét. – Sayo, ha egy mód van rá azért vigyázz magatokra, jó? Mármint természetesen tudom, hogy tudsz magadra vigyázni, de akkor is. Ne merj nevetni, előjött belőlem az aggódó kispapa. – nyöszörgöm halkan, nem most kéne aggódásba kezdenem, úgyhogy meg is emberelem magam. Hamarosan úgyis vérben fogunk dagonyázni.    

POTUS
Vissza az elejére Go down
Sayo Ingram
Sayo Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Jogászhallgató
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 07.
⌲ Kor :
2

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptySzomb. Jan. 04 2020, 14:41

Rausch/Craziness

Apám és Árész bromance-e épp mosolyszünetet tart, nem tudom melyik fázisban vannak, mert én most kicsit kiléptem a Fehér Házi segéd szerepéből, sőt mondhatnám azt is, hogy ejnye, amiért Enyot megölette, de szinte költőinek érzem a dolgot. Shiori felszabadult, ahogy apám is amikor megölte Zeuszt, akihez végső soron a nagyanyám láncolta mint szolgálóját csecsemőként. A bal szemem önkéntelenül is felkapcsolja a diszkó funkciót, nem is lassú tempón, ami azt jelenti, hogy egyrészt kurva nagy bajban vagyunk és a szemem ezt tudja. Másrészt pedig katalizálja az erőmet, hogy ha használnom kell, akkor legyen ütemem.
- Hallak ám Dustin, attól, hogy nem nekem mondtad, de te is egy kíngörcs voltál, megsúgom. - vigyorgok a vőlegényemre, már talán nem lepi meg a szemem sem. - Mivel a múltat megváltoztatni nem tudjuk és nem hiszem, hogy Kronosz szeretne olyan ugrást tenni, így azzal dolgozunk amink van. Előre rettegek a gyerekünk lelki üdvéért, mert szerintem te is bennem másolod magad, hacsak valami csoda nem történik és örököl tőlem valamit. - a földön vagyok féltérden és úgy figyelem most a helyzetet. A családom nőtagjai nem félnek attól, hogy viselősen kelljen küzdeni, meg én a távolsági műfajt képviselem, tehát könnyebb is a dolgom. De egy majdnem fájdalmas nyögéssel kapok a szememhez, mert a pillanatban, ahogy megérzem Ran felől a sötét energia löketet, úgy kerül egy harmadik szín is a villódzásba. Vörös. Ez nem az enyém, sőt még olyan rokonokban, akikben van apám vére és démonvér, ők sem képesek erre, ez Rantól van. Nem akarom még kipróbálni sem, hogy mi az ég lehet ez, lehet csak vészjelzés, de emlékeim szerint apámtól csak kéket és sárgát meg vakító fehéret éreztem Káosz idején. Megijeszt egy kicsit Ran, mert hasonló cipőben járunk, de nem hiszem, hogy könnyű dolgunk lesz.
Ahogy koncentrálok, úgy jelenik meg a bal kezemben a corseque, amit még sosem idéztem meg, de nem lennék apám lánya, ha nem ugyanazt idézném meg amit ő szokott, csak egy kicsit másként. Dusra pillantok szinte döbbenten a szavaira.
- Vigyázok magunkra, sőt rád is, rendben, aggódó kispapa? - majd felkelek, hogy en pointeba álljak és lehúzzam a fejét magamhoz, hogy homlokon csókoljam.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Martin Maxwell
Martin Maxwell

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Navy Seal Commander
⌲ Hozzászólások :
30
⌲ Tartózkodási hely :
Norfolk
⌲ Csatlakoztam :
2018. Oct. 28.

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptyVas. Jan. 05 2020, 01:05

Rausch/Craziness

Amikor apám közölte, hogy he, kölök, lesz egy ilyen, rohadtul nem gondoltam volna, hogy ekkora lesz itt a tömeg, és ennyi ismeretlen arcot fogok látni. Nem mindenki teljesen idegen, hiszen itt van az öcsém, a felesége és a nem kicsi családjuk, Murad és a neje is ismerős, kutyafuttában legalábbis, de a többiek...sötét folt. Az egyetlen megnyugtató dolog az Kaisa, aki volt olyan drága és bele egyezett, hogy eljön velem. Nem tudom, miért éppen őt hoztam, talán azért, mert mindenki a nőjével fog jönni, én meg itt állok, tök egyedül, mint a kisujjam. Nem mondanám, meghajtanám a vöröskét, elég rendesen, de nem akarok bunkó módon azzal oda állni elé, hogy cső, 800 éve beléd vagyok zúgva, dugjunk már! Talán ez a kis lövöldözés majd kicsit jobban össze hoz minket.
A kivégzést teljesen nyugodtan figyelem, nem különösebben mozgat meg a nagynéném halála. A nőnek nyilván jó oka volt megölni őt, hát mit érdekel engem az, hogy meghal. Aztán elindul a szócsata, amire csak értetlenül pislogok, és inkább kicsit be is húzom a nyakamat. Új vagyok még ebben a hatalmas családban, és itt olyan dolgok kerülnek szóba, amik nagyon régen történtek, így én nem tudok semmit szólni hozzá. A kezem viszont lassan megtalálja a mellettem álló nő kezét, idegességemben. Óvatosan megszorítom, kicsi nyugalmat ad ebben a hangáradatban. Nem tudok mit csinálni, teljesen bele vagyok zúgva. Ma meg is mondom neki végre. Talán.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Kaisa Northwind
Kaisa Northwind

félisten

⌲ Foglalkozás :
CIA ügynök
⌲ Hozzászólások :
4
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D. C.
⌲ Csatlakoztam :
2019. Aug. 14.

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptyVas. Jan. 05 2020, 01:57

Rausch/Craziness

Először csupán pislogtam Martinra, hogy mit szeretne tőlem, aztán meg igent mondtam. Gondoltam, hogy mi baj lehetne. Mármint csak nem esznek meg egy tök ismeretlen félistent, aki skandináv apától származik. Végtére is Tyr sem egy kiscserkész, és vele ellentétben nekem megvan mind a két karom, úgyhogy azt hiszem egész jók a nyerési esélyeim, bármi célja is legyen ennek a sokadalomnak. Arra mondjuk kíváncsi vagyok miért engem hozott, nem vagyok a barátnője, inkább a barátja vagyok. De még mindig jobb mintha egyedül jött volna.
Viking vagyok, számomra még unalmas is volt ez a gyors kivégzés, hiányoznak a vérsasos időszakok. Enyo meg biztosan megérdemelte a halált, mindig oka van annak, ha valaki meghal…Próbálom kibogozni, hogy mi a helyzet, Árész és a családfa, egy hadseregnyi krónikás kéne, hogy megfejtsék ki kivel, hogyan, és miért. Halvány mosollyal szorítom meg Martin kezét.
- Sikerült nagyjából rájönnöm, hogy a koreai főisten miatt nagy szarban vagyunk, a többit majd egyszer elmesélik nekünk tudatlanoknak, remélem. Egek, és én még azt hittem, hogy Odin volt egy pöcs. – vágok egy aprócska fintort. Szerintem egyikünk sem úgy készült, hogy főisten vadászat lesz, na nem nekünk, közöm sincs hozzájuk.

POTUS
Vissza az elejére Go down
James Ethan Seo
James Ethan Seo

félvér

⌲ Foglalkozás :
ROK-SWC sergeant
⌲ Hozzászólások :
7
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Aug. 10.
⌲ Kor :
108

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptyHétf. Jan. 06 2020, 02:34

Rausch/Craziness

Gyönyörű kis egylet alakult itt ki. Nagyrészét azért ismerem a bandának, de nem mindenkit. Van akit a tévéből, akiről kiderült, hogy a nagybátyám. A közvetlen családom még oké, a kretén Dustin is jött, de legalább Sayoval jött, aminek azért örülök, mert lehet el fog kelleni egy kis görög főisteni pár gyerek is, nem csak főként Árészvér és a másik nagybátyám mellett álló hölgyön Týr vérét érzem. Túl sok bevetésen jártam már, hogy ne szúrjak ki apróságokat, mint az ilyenek. Nem különösebben hat meg Enyo halála, nekem nincs sok közöm Futsunushi és Benzaiten családjához, de biztos rendbe jönnek. Anyám ereje is ingadozik, láthatóan felzaklatja a helyzet. Én meg egy érzelmi muskátli vagyok általában, de még engem is aggaszt az amit Ran sugároz magából. Teljes, fekete sötétség. Nem hat viszont a démonvérre, tehát nem egyszerű sötétség az ott. Eun Ae-re pillantok, ő sokkalta érzékenyebb az ilyesmikre mint én. Nem erősségem a szófosás, de kíváncsi lennék, hogy ő neki mi a véleménye erről... az egészről. Nem úgy indultunk el, hogy Sangje-nek véget vetünk, de ha ez a program, akkor ez a program.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Yuna Seo
Yuna Seo

nimfa

⌲ Foglalkozás :
Ezredes
⌲ Hozzászólások :
11
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Aug. 14.

Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness EmptyHétf. Jan. 06 2020, 19:57

Rausch/Craziness

Nem szokásom aggódni egy-egy ilyen hétvége miatt, pedig erős a hátrányom a többiekkel szemben, nimfa vagyok. Nincs mit ezen szépíteni, ha nem figyelek oda sokkal jobban, mint szoktam elég sokat unatkoznék, amíg leölik egymást. Így is csak pislogni tudtam, amikor újabb lényekről derült ki, hogy ja ők is családtagok, mint az alelnök és a felesége. Nem mintha Dalnimékról hamar kiderült volna, hogy ők is a családhoz tartoznak, csupán egyetlen fiúnk egy napon született az övékkel. Ran miatt meg kiráz a hideg, mondjuk ehhez elég volt Kud meg Jin Ae jelenléte is, nem igazán bírom elviselni a túlzott sötétséget, itt pedig megkapom rendesen. Próbálok magamra halvány mosolyt ölteni, amikor megérzem a férjem tekintetét.
- Tündérvér, nemcsak Tyr vére van abban a félistenben, nimfaként megismerjük amúgy is egymást a tündérekkel. Tudom, nem erre vagy kíváncsi. Azt hiszem életemen először tartok attól, hogy lehetséges, de egyedülálló apa leszel. Ne ellenkezz, te is tudod, én vagyok a legkönnyebb célpont itt. – vonom meg a vállamat egy sóhajjal. Pont eleget csatáztam már, hogy tudjam mire számítsak. Egy valaki viszont még hiányzik nekem. – Merre van Shi Jin? – pillantok körbe, hazaugrott az egyik fegyveréért, mert nyilván trehány gyerek, de teleportált, rég itt kellene lennie.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Rausch/Craziness Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness Empty

Vissza az elejére Go down
 
Rausch/Craziness
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Kalandjátékok-
Ugrás: