We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (48 fő) Pént. Feb. 02 2024, 13:47-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 That faithful night

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Tristan Ahearne
Tristan Ahearne

kelta istenség

⌲ Foglalkozás :
bérgyilkos
⌲ Hozzászólások :
20
⌲ Tartózkodási hely :
Írország
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 02.

That faithful night Empty
TémanyitásTárgy: That faithful night   That faithful night EmptyCsüt. Jan. 09 2020, 17:14


Clíodhna& Pryderi
Utáltam a tényt, hogy feljött a Nap. Nem akartam, hogy hajnalodjon, nem akartam, hogy Clíodhna felkeljen mellőlem, nem akartam, hogy a tegnap este csak úgy elillanjon. Már majdnem megvolt. Már majdnem. Már benne éreztem magam, de nem hagyta magát. Úgy bújt hozzám, mint egy kéjenc kismacska, de ahányszor mozdultam volna, rám szólt, hogy ne tegyem. Fantasztikus, és mégis frusztráló éjszakát töltöttünk együtt, minden porcikámmal kívántam őt. Az elmúlt 17 évem úgy telt el, hogy vele akartam lenni. Neki őrizgetem magam, de úgy néz ki, hogy hamarosan le kell erről tennem. Ha hamarosan nem lehet az enyém, a következő orgián bele vetem magam a sűrűjébe. De bosszúból én is végig őt fogom bámulni, hadd lássa csak, mit szalasztott ez.
Mikor magam mellé nézek, már nem látom ott, nagyot sóhajtok. Nyilván dolga van, ma hatalmas ünnepet tartanak, orgiával, máglyákkal, áldozatokkal. A mai napnak adok egy utolsó esélyt. Ha most nem leszünk egymáséi, akkor soha. Nehéz lesz elfelejteni, de valahogy meg fogom próbálni. Akkor is, ha már attól megőrülök, ha meglátom. Olyan sokat voltam vele, már csak a látványától is fel tudom idézni nőiességének mámorító illatát, és imádni való ízét, amiért annyira szeretem a nyelvemmel kényeztetni. Álmaimban gyakran együtt vagyunk, olyasmiket művelek vele, amire senki más nem lenne képes csak én, de ha felébredek, havonta legalább egyszer egy orgián azt kell látnom, hogy mással van. Mikor egy nő az aktuális partnere, az csak még jobban feltüzel. A mai egy piszok hosszú nap lesz.
Morrigan rám szól, miután elő mászom fekhelyemről, hogy eredjek fát vágni az esti örömtüzekhez. Morogva indulok a dolgomra a vállamon a baltával, legalább addig is elfoglalom magam, de egyre csak a vörös szépség jár a fejemben. Ahogy egymás után hasítom ketté a fahasábokat, eszembe ötlik az előző éjszaka. Ahogy hozzám bújt, és tagomon éreztem forró nedvességét, mintha azt akarná, hogy egyek legyünk, és végül mégis visszautasított. Egyre dühösebb vagyok, egyre jobban fáj, és ahogy a gondolat csak nem akar kiszökni a fejemből, egyre keményebb lesz ágyékom is. Hirtelen dühösen a tuskóba vágom a baltát, el kell vonulnom pár percre vagy megbolondulok.
Lassan eljön az éjszaka is. Az emberek gyülekeznek, a kéjvágy lassan tapintható lesz, de ki kell várják, ahogy a gyönyörű vörös istennő áldozatot mutat be. Clíodhna, mint mindig most is azt mondta, jöjjek el, bár sok kedvem nem volt. A hátsó sorban állok az áldozat alatt, majd a hatalmas kör szélére ülök, savanyú arccal nézem a tömeget, ahogy lassan egymásra hangolódnak. Az én szerelmemet is biztosan megkörnyékezte már egy hím, aki erősebb és jóképűbb, mint én. Hamarosan itt fognak feküdni előttem, és újra csak nézhetem majd a szeretett nő kéjben vonagló testét. Hirtelen érezem meg, ahogy a közelemben van, ültömben felnézek rá, ahogy előttem áll. Fekete csipkeköntös fedi testét és semmi egyéb, őrjítő látvány. Nagyot kell nyelnem, hogy erős tudjak maradni.
- Clíodhna…mit…mit szeretnél? -nézek rá, hangom mégis megcsuklik az izgalomtól. Megőrülök érte.

Everytime we touch
||  That faithful night 2799993890  || || ×
Vissza az elejére Go down
Sinéad Ahearne
Sinéad Ahearne

kelta istenség

⌲ Foglalkozás :
Szektavezető
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Írország
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 03.

That faithful night Empty
TémanyitásTárgy: Re: That faithful night   That faithful night EmptyCsüt. Jan. 09 2020, 23:25


Pryderi&Clíodhna
Még alszik mikor én már felébredek pirkadatkor. Az utolsó porcikám is átjárja a forróság. Pryderi még édesen alszik, én pedig egy lágy csókot nyomok az ajkaira és villámgyorsan harci fonatba pakolom a hajam, hogy felkapjam a ruháim és dolgomnak lássak. Kegyetlen voltam vele tegnap, de így is majdnem megtörte az elmémet. Morrigan kérdően pillant rám, amire elszaladok az erdőbe, hogy arrébb teleportáljak és egy sárkány haragjával engedjem ki a hangom lángcsóvák közepette. Alig kapok levegőt, de ahogy újra levegőt veszek, a tüzem csak még erősebb lesz. Nem hagyhattam neki, annyira akartam, az ajkamba harapva kellett a sikolyom elfojtanom, ahogy csak lefogtam őt és a merevségének dörgölőzve elégültünk ki. De ennyi messze nem elég. Még Philotész és Dalnim is megmondta, hogy egyszer tőle fogok megveszni és valóban. Mindenemmel akarom őt és ott a kopaszra égetett tarlót elnézve sóhajtok egyet. Én mindent odaadok magamból, viszont vele birtokló vagyok nagyon is. Félek, hogy nem az enyém lehet először, ezért is kapta az utolsó leckéjét pontosan a Beltane előtti estén, hogy sejthesse, hogy mi fog rá várni az estén. De ha annyira bolond, hogy nem veszi észre a jeleket, akkor visszamegyek oda, ahol megismertem és a Tír fo Thuinnban lesz a végső nyughelyem.
A teljes Tuath Dé és a gallok is Cernunnos által lázban égnek, nem teljesen egységes a mi isteni körünk, mert elég nagy területen élünk, de a Beltain mindenkit megmozgat, főleg Cernunnost és Morrigant. A nyár kezdete, az öreg szavas füves dög, meg akkor aztán szereti megadni a módját. Egy éve ilyenkor, hogy félrevont és közölte velem, hogy egy kis fájdalommal, nagyon sok fájdalomtól megkímél, csak Pryderitől lehet majd gyerekem, mert őt teremtették nekem. Feldíszítem a fákat, ahogy visszatérek a táborhelyünkre és látom az éppen morogva elinduló Pryderit. Akaratlanul is megtorpanok és végignézem magamnak, csak, hogy felelevenedjenek az éjszaka emlékei.
- Csak súgom, hogy ontjátok magatokból a kefélési vágyat, ne spórolj az erőddel. - vigyorog rám Cernunnos, amire az arcába lobbantom amit éppen szív. Főnök vagy sem, ne szóljon bele az én dughatnékomba, nem osztottam lapot arra. A suszter és a kaptafa típusos esete. De lehet ezért még fogok kapni a pofámra.
Ahogy esteledik, úgy szabadítom az összegyűltekre az erőm, eleinte szivárogva, majd inkább megfogadom a hülye tanácsát, úgy döntök, de azt egy különleges pillanatra tartogatom azért. Gyülekeznek az orgiára az emberek, én pedig mindenkit visszautasítok aki engem kérne fel. Eljött Pryderi is, noha érzem most a vonakodását és a tépelődését is, de amíg a többiek egymás társaságát keresik, addig én a szerintem legszebb köntösömben lépek elé, ahogy duzzogva ül. Most légy erős, szerelmem, mert ez a te éjszakád. Ahogy reagál rám, úgy ülök az ölébe. Szerencsére tudja, hogy ilyen helyre nem illik ruhában jönni, úgyhogy én is lecsúsztatom a köpenyt magamról, a mohó követelésének megadva magam, hogy eggyé váljunk és egy túlhevült sikkantással szabadítom el az erőm teljesen, ahogy még sosem tettem.

Victory
||  That faithful night 2799993890  || || ×
Vissza az elejére Go down
Tristan Ahearne
Tristan Ahearne

kelta istenség

⌲ Foglalkozás :
bérgyilkos
⌲ Hozzászólások :
20
⌲ Tartózkodási hely :
Írország
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 02.

That faithful night Empty
TémanyitásTárgy: Re: That faithful night   That faithful night EmptyPént. Jan. 10 2020, 00:27


Clíodhna& Pryderi
Eljutottam abba az állapotba, hogy már nem vagyok nomrális. Nem vagyok képes tisztán gondolkodni csak körülötte járnak a gondolataim, csak őt látom mindenhol, akkor is ha éppen nincs is ott. Szinte érzem forró ölét magamon, annyira közel voltam a beteljesüléshez, és mégsem adta meg nekem. Az orgiákat pedig utálom. Nem egy tündérlány próbált már meg elcsábítani tavaly is, de nem érdekeltek. Meredten bámultam akkor is Clíodhna gyönyörű szemeibe, ahogy egy halandó férfi dolgozott rajta, míg csak oda nem hívott magához. Akkor aztán földön túli gyönyörben részesített a kezeivel, és a szájával, de idén már többet akarok. Tegnap este óta mindent akarok. Meg akarom mutatni neki, hogy hússzor inkább férfi vagyok, mint az eddigi szeretői. Nem is bírok magammal, kénytelen vagyok magamhoz nyúlni, hogy valahogy túl éljem ezt a mai napot. Az orgiára nem is akarok elmenni, de Cernunnos kockásra rugdalná a seggemet, ha elmaradnék. Motyogott valamit néhány hete a végzetről, meg az egymásnak teremtődésről, de csak fél füllel hallottam, mert megakadt a szemem az épp fürdeni készülő vörös nőstényen. Erre a vén agancsos csak vigyorgott egyet, én meg rá hagytam, néha csak azon is vigyorogni tud, hogy két böszme nagy agancs virít a fején.
A közös teret feldíszítették, és mindenki meztelenül toporog a kőkör közepén. A három istennő egymás után teszi meg az áldozatokat, miközben a tömeg már egyre jobban morajlik, néha megesik egy-két lopott érintés is, már mindenki türelmetlen. Ahogy az oltár mellett állnak Cernunnos keze is elkalandozik néha, elég feltűnően csinálja, de a halandókat csak még jobban tűzbe hozza. Tehát, direkt csinálja. Én azonban képtelen vagyok levenni a szememet a fekete köpenybe bújt vörös szépségről, nem akarom azt látni, hogy megint mással hál, akkor inkább meghalok.
Fancsali képpel ülök szélre, nekem megint csak a markom marad úgy látszik, de akkor megáll mellettem egy alak. Felnézek rá, és eláll a szavam is. Az én gyönyörű szerelmem magasodik fölém, és hirtelen nem tudok mást tenni, mint megkérdezni, mit szeretne.
De válaszra sem méltat, csak egyszerűen az ölembe ül, amire csak egy hangos nyögéssel tudok felelni. Egy pillanatra, ahogy a fellegekben járok, le kell hunynom a szemem, és minden más megszűnik körülöttünk, és csak őt érzem. Forró és olyan nedves, ahogy legvadabb álmaimban sem képzeltem, úgy szorul rám, hogy mindjárt megőrülök. Vehemensen marok a haja után, aminek az lesz a vége, hogy tíz körömmel végig marom a hátát, de az sem érdekel. Végül egyik kezem a hajába kap, finoman, de erélyesen megrántva azt, a másik pedig a derekára mar, mintha még jobban tagomra akarnám szorítani, ami képtelenség. Amennyire ültő helyem engedi megmozdulok, ösztönösen lököm meg őt csípőmmel, fel akarom nyársalni tagommal, úgy a magamévá tenni, hogy azt soha ne felejtse el. Ahogy előttem ül, nem is gondolkozom azon, hogy mit teszek, nyakának puha bőrére tapadok, és úgy harapom, szívom, mintha a lelket próbálnám magamba szívni a nyakából. Haját végig hátra húzva tartom, hogy ne tudjon előre csuklani a feje, utat hagyva ezzel magamnak. Mikor végül már elég nagy lila foltot hagytam rajta, át térek az egyik finoman ágaskodó mellbimbóra, miközben lökéseim egyre vadabbá válnak. Mindeközben halkan nyögök, lehunyt szemmel élvezem a régen vágyott érzést, ahogy végre magába fogad. Ez az én szerelmi vallomásom, a vad és zabolátlan testi szerelmem, és ezután csak még többet akarok majd.

Everytime we touch
||  That faithful night 2799993890  || || ×
Vissza az elejére Go down
Sinéad Ahearne
Sinéad Ahearne

kelta istenség

⌲ Foglalkozás :
Szektavezető
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Írország
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 03.

That faithful night Empty
TémanyitásTárgy: Re: That faithful night   That faithful night EmptyPént. Jan. 10 2020, 01:52


Pryderi&Clíodhna
Akármerre vagyok, nem a természet és a levegő illatát érzem, hanem Pryderiét. Az érzés tegnap az sokáig fogja még mérgezni az elmém, ahogy a merevsége értem lüktetett annyira és ontotta magából a vágyat és a szerelmet, amit én is érzek iránta. Majdnem egyek lettünk, de idénre már nem lesz tőlem semmi gyakorlatilag áldozásnak, ha nem vele leszek. De gyakorlatilag döbbenetes önuralmat tud gyakorolni a sátrunkon kívül, mert mondhatom közösnek, mert akármilyen gyönyörű és édes tündérlányok környékezték meg, igenis képes volt nemet mondani. Csak engem nézett, ahogy én őt, mert őt képzeltem el, hogy vele áldozok és ő van bennem. Csak a tekintete és a jelenléte miatt tudtam némi gyönyört kicsikarni. De érinteni és érezni akartam őt, magamhoz hívtam, hogy megkaphassam az ő élvezetét és semmi nem volt ahhoz fogható, ahogy a hajamba markolt, miközben a torkom el nem ontotta a maga gyönyörével. Tudom, hogy bizonyítani akar és fog is. Évente egyszer van ilyen alkalom, vele akarom, őt akarom. El is kell jönnie, mert magától a vén agancsostól kap ki, aki pedig végképp látja a dolgokat, lehet a testvéreim nem is akarják, jó Agrona tudja, Morrigan meg nem arra figyel, ő neki eszébe se jutna, hogy mi ketten.
Gyönyörű lett idén a tér. Csak mosolyogni tudok, ahogy Cernunnos az én erőm piszkálja, nem kell erősíteni, te vén drogos, itt van az erőm direkt és közvetlen forrása is... Ugyanazt érezzük Pryderivel, nem tudom, hogy magától jutott-e arra, hogy végez magával vagy sejti, hogy én mit akartam magammal tenni azon a napon, mikor először a kezeimben aludt.
Nem akarok válaszolni, a saját nyelvemen akarok beszélni és megmutatni neki, ténylegesen, őszintén áldozni a szerelem oltárán. Egy hullámhosszon vagyunk, ahogy az ölébe ülök. Innentől nem titok. Azt tesz amit akar. Az övé vagyok, ő pedig az enyém. Egy pillanatra talán ki is esek az ép elmémből, ahogy végre magamban érezhetem őt. El is szabadítja minden erőm, mert ez volt minden vágyam. Férfivá tenni. Kemény, tempósan lüktet bennem, majdnem bele is süketülök. A hajam után kap, amire felnyögök, de ahogy a lapockáimra mar tíz körömmel, abba már kéjesen sikoltok, annak a nyomát meg akarom őrizni, mert nem finomkodott. Végighullámzik a gerincemen az élvezet, ahogy a hajam húzza és a derekamra mar, én pedig úgy tárulkozik ki az ölében, ahogy bírok, mindenét akarom. Élvezettel nyögök és azonnal mozdulok vele összhangban az ölében, a hajába markolva és a zabolátlan erőmtől izzó kezeimmel végigmarva a hátát. Pedig én tudom mi a kéj, sokszor volt benne részem, de nem ennyire. A miénk a harmadik áldozat, ami pokoli erős. Billentem a fejem félre neki, hogy haraphasson és megállás nélkül mozogva rajta a nevét nyögjem neki. Majdnem félig hídban vagyok, ahogy elvadul bennem, én pedig sikolyokkal élvezkedek önkívületemben. Mindketten érezzük amit akartunk. A szerelmünk, a vágyaink és még csak rendesen el sem kezdtük, az igazi szeretkezés eztán jön, de már eszüket veszítik a halandók.

Victory
||  That faithful night 2799993890  || || ×
Vissza az elejére Go down
Tristan Ahearne
Tristan Ahearne

kelta istenség

⌲ Foglalkozás :
bérgyilkos
⌲ Hozzászólások :
20
⌲ Tartózkodási hely :
Írország
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 02.

That faithful night Empty
TémanyitásTárgy: Re: That faithful night   That faithful night EmptyPént. Jan. 10 2020, 22:02


Clíodhna& Pryderi
Nem tudok másra gondolni, csakis rá. Megőrülök érte, őt látom és érzem mindenhol, ő a világom közepe. Annyiszor elmondtam neki kölyökkoromban, hogy szeretem de egy kisgyerek gyakran mondja ezt másoknak is. De neki máshogy mondtam, talán nem értette, vagy nem akarta érteni, vagy csak várt valamire. De én már nem tudok többet várni. Ha nincs mellettem, csak rá gondolok, ha velem van, nem tudok gondolkodni. Olyan közel voltam. Férfiasságom lüktetett, majdnem felrobbantam, de nem engedte. A magamévá akartam tenni, már az is megfordult a fejemben, hogy megerőszakolom. De lefogott, forró kis tenyereivel úgy fogott hogy éreztem: megéget, ha ellenkezni merek. Csodálatos érzés volt, így is, olyan földöntúli gyönyör, amit egészen felidézni sem tudok, de nem volt elég.
Mégis, ezen járt az eszem egyedül, egész nap. És az előttünk álló estén. Olyan sokan akarják őt, minden orgia alkalmával kap legalább tíz ajánlatot, nőktől és férfiaktól egyaránt, néha több partnert is váltott egy éjszaka alatt, de velem mindig foglalkozott. Szerettem forró száját, szerettem, ahogy nézett rám, miközben elárasztottam gyönyörömmel, de ez már nem lesz elég. Vele akarok lenni, azt akarom, hogy az örökkévalóságig össze forrjunk, hogy ezután csak az enyém legyen. Ha nem kaptam volna meg ezt, valószínűleg végzek magammal. Nem tudok tovább élni nélküle, nem tudnám minden nap úgy elnézni, hogy közben lángol érte a szívem, és minden vágyam, hogy boldoggá tegyem őt, hogy nőül vegyem és családot alapítsak vele. Ő minden kincsem ezen a világon, és meghalok, ha nem lesz az enyém.
Ahogy elnézem, hirtelen mégis eltűnik a szemem elől. Biztosan van már valaki, akivel elkezdi az éjszakát, én pedig megint csak nézhetem, esetleg valami apró figyelmességet kaphatok. Valószínűleg úgy nézhetek ki, mint egy morcos kiskutya, ahogy hozzám lép, és egy laza mozdulattal az ölembe ül, és azzal a lendülettel tövig belé is csúszom. Olyan nedves, hogy az elviselhetetlen, forró, mintha odalent is tűz lobogna benne, nekem pedig egy másodperc alatt elillan minden mordságom. Vadállattá válok, ahogy karjaim közé szoríthatom az áhított nőt, a prédát, akire 17 évig vadásztam. Bár, inkább ő terített le engem.
Hangosan nyögök, ahogy megül, tényleg úgy mozog velem, mintha egy elvadult ló lennék, akit be kell törni. De én meg fogom mutatni neki, hogy nem adom magam olyan könnyen. Ajkaimmal, fogaimmal és körmeimmel marcangolom puha, fehér bőrét, hörögve felnyögök, ahogy végig mar a hátamon forró karmaival. Ennek a nyoma megmarad majd, hiszen ez egy pecsét, az ő kézjegye. Nyögve szakadok el tökéletes kebléről, hogy kék szemeibe nézhessek, közben ajkaimat néha elhagyja egy-egy hangos nyögés.
-Clíodhna...Clíodhna...-nyögöm áhítattal nevét, miközben a gyönyörtől csillogó szemeit figyelem- Szeretlek! – majd egy heves mozdulattal magamhoz húzom a fejét, hogy életem legmohóbb csókjával illessem. Kimondtam, ami 17 éve nyomja a szívemet, és elmondhatatlanul boldog vagyok

Everytime we touch
||  That faithful night 2799993890  || || ×
Vissza az elejére Go down
Sinéad Ahearne
Sinéad Ahearne

kelta istenség

⌲ Foglalkozás :
Szektavezető
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Írország
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 03.

That faithful night Empty
TémanyitásTárgy: Re: That faithful night   That faithful night EmptyVas. Jan. 12 2020, 05:51


Pryderi&Clíodhna
Akárhányszor vallotta be az érzéseit irántam, nem volt szabad komolyan vennem, pedig tudtam, hogy igazat beszéli már most, nem léphetem semerre, ami megőrjített. Kivérzett a szívem érte, mert őt nekem teremtették és milyen korán ráébredt erre. Hallottam a hangjában a tiszta szerelmet, az őszinteségét. Várnom kellett. Amibe majdnem belebolondultam. Mert szeretem őt, őszinte szerelemmel. Egymásnak lettünk teremtve. De tegnap este majdnem elment az eszem, annyira kívántam. Éreztem, hogy meg is erőszakolt volna, de az nem lett volna az, mert elég egy szép pillantás a sárga szemeivel és megadnám magam. Le kellett fognom, hogy ne tegyük egymást magunkévá, de az ő nyögései és gyönyörével egy időben élvezni... Csak még inkább feltüzelt.
Tudom, hogy mennyien akarnak engem most, csak a mai áldozás nem erről szól, nem leszek ostoba. Őt akarom. Férfivá fogom tenni, ő pedig engem egy nagyon boldog nővé. Ha nem lehet enyém a szerelmem, akkor ragadjon el a Tír fo Thuinn. A saját szerelmem is tesz engem ennyire erőssé és az, hogy nem viszonzatlan. Ma csak egyetlen partnerre vágyom, Pryderire. Azért is utasítok mindenkit vissza, hiába a tündércsipke, az neki szól. Ha egyszer megállapodok, vele akarom majd.
Elteleportálok kicsit, hogy összeszedjem a gondolataim. De mégis mellette termek ösztönösen. Kívánom őt, akarom őt. Ha más szemet vet erre a gyönyörű fiatal férfira, akkor a banshee királynővel találkozik. Már szinte fekete az éjszaka, ő morcos, de én az ölébe telepedek és ahogy tövig csúszik belém, színtiszta szerelemmel nyögök fel. Megadom magam neki, hogy elengedhesse az isteni erejét is, nem ajánlatos ennyit küzdeni az érzések ellen. Tökéletesen tölt be engem és még szerintem sosem volt ilyen kőkemény. De őt szeretem és végre itt az ideje, hogy mi ketten egy párrá váljunk, ahogy az meg van írva. A karjaiban érzem magam gyönyörűnek, de nem jobban mint őt. Megmarcangol, ahogy kebleim kényezteti, csak a hátát fogva égetem őt. Az enyém. Napokig fogom viselni a fogai nyomát magamon, de nem bánom. Felnyögök, ahogy találkozik a tekintetünk, a tarkójára simítok szerelmesen, látni akarom az arcát. Minden egyes nyögésére forrón szorulok rá, ilyen hatással van rám.
- Pryderi... - nyögöm szinte az ajkaira szerelmesen a nevét, mint valami imát. - Én is szeretlek. - majdnem sírok boldogságomban, egyre hevesebben mozogva, de a legcsodásabb csókot kapom tőle, amiből  el sem akarok szakadni, csak még mohóbban ülöm meg.

Victory
||  That faithful night 2799993890  || || ×
Vissza az elejére Go down
Tristan Ahearne
Tristan Ahearne

kelta istenség

⌲ Foglalkozás :
bérgyilkos
⌲ Hozzászólások :
20
⌲ Tartózkodási hely :
Írország
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 02.

That faithful night Empty
TémanyitásTárgy: Re: That faithful night   That faithful night EmptyCsüt. Jan. 16 2020, 00:49


Clíodhna& Pryderi

Bárki azt kezdené érezni ennyi „visszautasítás” után, hogy nem elég jó. Már minden megfordult a fejemben. Hogy van egy titkos szeretője, kedvese, akit nem mutatott be a táborban senkinek, és miatta nem viszonozza az érzéseimet, vagy hogy csak egyszerűen fiaként tekint rám, ezért nincs meg kettőnk között az, aminek meg kéne lennie. Nem láttam, hogy ő is eleped értem, gyermeki sértettségem sokkal erősebb volt. Gyűlöltem a férfiakat és nőket, akik rá nézhettek, akik a társaságát élvezhették, el akartam zárni a világ elől, hogy csak az én egyetlen kincsem legyen, csak én láthassam, érinthessem, csókolhassam, szerethessem. Igen, erre mondják azt, hogy valaki őrülten szerelmes. Minden együtt töltött percünkkel csak egyre jobban szerettem, és majdnem beleőrültem, hogy a tegnapi éjszakán nem lett az enyém. Kielégültünk mind a ketten, de ez már egyszerűen nem volt elég Több kellett. Sokkal több.
Akarják őt, ahogyan engem is, ismét. Egy egész rakás kéjvágyó tündérlány kezd simogatni, buja szavakat a fülembe sugdosni. Mire feleszmélek, az egyik kezem már egy mellet markol, a másik pedig két kecses láb között pihen. Le kell rázzam őket magamról. Őket is megrészegíti az istenek ereje, és egy ilyen fiatal, mint én, még jobb fogásnak számít. Amikor életemben először járok majd nőben, akkor fogom valóban szabadjára engedni erőmet, ami olyan sötét, hogy Morrigan szerint csakis valami Alvilági kölyök lehetek. De ezt ezek a tündérek nem érdemlik meg. Az én egyetlen szerelmemnek tartogatom.
Morcosan ülök ki a kör szélére, szemeimmel a messzeséget pásztázom. Nem hagyott hidegen a tündérkék dörgölőzése sem, de akkor leszek csak igazán kőkemény, mikor meglátom a fekete csipkeköntösbe bújtatott tüneményt. Clíodhna minden álmom, azt akarom, hogy ő avasson be a férfilét utolsó misztériumába, és most itt áll előttem, meztelenül és kívánatosan. Szólnom sem kell, az ölembe ül, tagom pedig egy pillanat alatt tűnik el a forró nedvességben. Szerelmesen nyögök fel, és most már tudom, véglegesen az enyém lett. Megjelölöm magamnak, ő már hozzám tartozik, én pedig hozzá örökké. Ahogy egyre vadul a tempó, kezdem érezni, hogy ez már nem csak a fizikai erőmből jön, az isteni is elszabadult, hogy végre meghághatom az áhított nőt. Olyan a karjaimban, akár egy törékeny virág, amely mégis ellenáll a legvadabb viharnak. Így, férfiasságomon ülve, vonagló testtel szebb, mint bármikor, még az álmaimnál is szebb. Ahogy vallomásom elhagyja ajkaimat, nem sokra rá ő is bevallja szíve titkát, hogy a szerelmem nem viszonzatlan, majd mámorítóan viszonozza kéjittas csókomat. Úgy olvadunk össze immár, mintha egy test lennénk, miközben én kérlelhetetlenül lököm magam felfelé benne, úgy érzem, ha egy pillanatra is alábbhagyna a heves szerelmeskedésünk, össze dőlne a világ is. Forrón szorítja tagomat, és meg kell feszítenem minden idegszálamat, hogy ne süljek el túl gyorsan a földöntúli gyönyörre, miközben ajkainkkal úgy faljuk egymást, mint két éhes vadállat. Erre készített hát fel, hogy ezen a szenvedélyes éjszakán egyek legyünk.

Everytime we touch
||  That faithful night 2799993890  || || ×
Vissza az elejére Go down
Sinéad Ahearne
Sinéad Ahearne

kelta istenség

⌲ Foglalkozás :
Szektavezető
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Írország
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 03.

That faithful night Empty
TémanyitásTárgy: Re: That faithful night   That faithful night EmptyPént. Jan. 17 2020, 01:27


Pryderi&Clíodhna
Akármilyen fájdalom volt, hogy nem vallhattam neki szerelmet, csak sóhajokban és a neve nyögésében, amikor velem volt, hamarosan ez az átok is megszűnhet. Akárhány férfival és nővel hálhatok, a szívem az övé akkor is. Éreztem mindig a sértettséget is felőle, ami pokolian fájt, mintha szíven szúrtak volna. Akárhányszor megkörnyékezte valami világszép tündér és elhessegette, mindig dobbant a szívem. Büszke vagyok, mert bárkit a világon megkaphatna, de nem akarja. Én pedig őrülten szerelmes vagyok belé és próbáltam felkészítés közben legalább annyira kifejezni ezt a csókjaimmal, amennyire tudtam. Mert valahogy a végén mindig hosszas ölelkezésbe és csókolózásban kötöttünk ki mielőtt el nem aludtunk volna.
Megmosolygom magamnak, ahogy a jóképű szerelmem már környékezik a tündérlányok. Csak a kezeit hagyja elkóborolni a varázsuk alatt, de az a sötétség ami benne lappang, az gyorsan üti is az erejüket. Pedig ha tudnák amit én... De ez az éjszaka a mi kettőnké akkor is.
Szinte éhesen pillantok le a kőkeménnyé váló tagjára, ahogy meglát a köpenyemben. Érdemes volt megcsináltatnom. A különleges alkalomra, hogy mi ketten egyek leszünk, arra készíttettem. De lecsúsztatom magamról, hogy magamba fogadjam őt teljesen. Megjelöljük egymást a hévben, de érzem, hogy nem a puszta fizikai ereje mozgatja lassan, hanem az isteni, csak attól, hogy végre bennem van. Azt hiszem, hogy pontosan erre van szükségem mindenhogyan. Az ő sötét erejére az én fényem mellé. Egyre kíméletlenebb, de én egyre jobban élvezem, összeszorulnak a szemeim a gyönyörűségtől, minden idegem szikrázik szinte. Még jobb képű és még szerelmesebb vagyok az arcát látva, ahogy végre valóra válik az álma. Szerelmet vallhattam végre, valahára és úgy csókolom őt, mintha az életem múlna most rajta. Az ajkaira sikongatok gyönyörömben, ahogy még hevesebb lesz, ha abba merné hagyni, meghalok. Iszonyú tempójában kerget a kéjbe, nem bírom visszafogni. Annyit vártam erre a feloldozásra. A tarkóján át mindkét kézzel a hátába marok, ahogy elragad a legerősebb gyönyör amiben valaha is részem volt, reszketek rajta a nevét nyögve szerelmes hangon, elfúlóan.

Victory
||  That faithful night 2799993890  || || ×
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




That faithful night Empty
TémanyitásTárgy: Re: That faithful night   That faithful night Empty

Vissza az elejére Go down
 
That faithful night
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Alternatív terek :: Múlt-
Ugrás: