We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (48 fő) Pént. Feb. 02 2024, 13:47-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Sakura & Mishil

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Mishil Choi
Mishil Choi

félvér

⌲ Foglalkozás :
Hivatásos rendbontó
⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D. C.
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 27.
⌲ Kor :
704

Sakura & Mishil Empty
TémanyitásTárgy: Sakura & Mishil   Sakura & Mishil EmptyKedd Jan. 28 2020, 22:02

Egyáltalán nem vagyok boldog, kicsit sem, miért kéne, hogy az legyek? Előttem legalább egy tucat terhességi tesz, viszont anélkül is megmondtam volna a tutit, amit sejtettem, várandós vagyok. Átkozott halálfi! Ő a hibás, már megint ott volt ahol én, nem is értem, biztosan kiszagolt, hogy hol vagyok. Én meg megint elgyengültem miatta, amit megint csak nem értek, én? Mégis miért kezdtem el iránta érezni valamit, ami nem az utálat, meg a gyűlölet. Inkább értesítem egyetlen frenemy-met Saachant, hogy viharos gyorsasággal jöjjön ide, segítségre van szükségem, szükségünk.
Sírós szemekkel nézek fel a másik félvérre, amikor megérzem a jelenlétét. Sosem sírtam, nincsenek érzéseim, mármint olyanok, amik miatt sírni lennék képes, erre tessék, patakokban folyik a könnyem.
- Az istenátka felcsinált! – fakadok ki, de hát úgyis látja, meg érzi is biztosan. Még a nevelőanyámat is kerülöm, jó őt már évtizedek óta, viszont nem most fogok elé állni azzal a hírrel, hogy az egyik koreai halálisten gyerekét hordom a szívem alatt. A saját szüleimhez se fordulhatok, fel sem ismernek, illetve utálnak engem, miért hagytak volna el, ha kellek nekik?
- Fogalmam sincs mit csináljak, de nem szólhatok neki…én csak egy félvér vagyok, aki nem kellett senkinek. – szipogok kicsikét. Most az egyszer tényleg nem tudom mit csináljak, nem vagyok anyának való.
Vissza az elejére Go down
Sakura Sasaki
Sakura Sasaki

félvér

⌲ Foglalkozás :
Énekes/basszusgitáros, bérgyilkos
⌲ Hozzászólások :
14
⌲ Tartózkodási hely :
Tokió
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 23.
⌲ Kor :
308

Sakura & Mishil Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sakura & Mishil   Sakura & Mishil EmptyKedd Jan. 28 2020, 22:22

Egy lebujt verek éppen szét apró darabokra, mikor a végén elég egy kiáltásom is, hogy elpusztítsam az épületet. A fegyvert a vállamra vetve lépek át a hullákon és a romokon, mikor csipog a telefonom. "Azonnal gyere ide, szükségem van rád." Mishil, megint mi a picsába keverted magad, drága kuzin... Hazaugrok gyorsan, hogy lerakjam a fegyverem és teleportálok tovább oda, ahol érzem, hogy Mishil van, majd körülnézek és látom a terhességi teszt kupacot. Pozitív mind...
Összevont szemöldökkel nézek rá, ahogy meglátom a sírós képét. Ő is annyit szokott sírni, mint én, de én nem estem kétségbe mikor terhes lettem. Hah, még a végén kiderül, hogy érzelmet is dugott belé, amit érzek végső soron, köszi nagyi.
- Utálni fogsz amiért az egyértelműt közlöm, de szerelemgyereketek lesz. - billentem félre a fejem, majd leülök mellé. Még hogy istenátka... Én is nevezhetném a gyerekem apját annak, de pont a bátyja csinálta fel Mishilt, lehet van egy típusa mindkét oldalnak. Én sem álltam a szüleim elé, hogy cső, felcsinált a tetőn Yeom-ra harmadik fia, ő sem fogja ezt tenni. Aphrodité gerincét ki kéne szaggatni, amiért beleültette a fejébe, hogy gyűlölik a szülei. Azt hittem, hogy legalább a benne tomboló démonvér segít neki átlátni a szitán, de hülye picsa ő is.
- Mishil, úgy az elmúlt háromszáz évben hányszor akadtatok egymásba? Legalább tízszer? Mindig mi lett a vége. Az a bolond ribanc kitanított téged bizonyos dolgokra, hogy lehetsz ennyire vak, hogy a szemedig nem látsz el, hogy szeret téged. Kellesz neki és szerintem még örülne is neki, hogy apa lesz ennyi idő után, az hogy én nem szóltam az öccsének, hogy lett egy fia, az egy dolog. Legalább a lehetőséget add meg neki, hogy ismerje a lányotok. Segítene biztos a nevelésben is. - adok neki közben egy zsepit hogy megtörölje a könnyeit.
Vissza az elejére Go down
Mishil Choi
Mishil Choi

félvér

⌲ Foglalkozás :
Hivatásos rendbontó
⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D. C.
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 27.
⌲ Kor :
704

Sakura & Mishil Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sakura & Mishil   Sakura & Mishil EmptyKedd Jan. 28 2020, 23:22

Meg fogok bolondulni, de már lehet régen megtettem, úgy kb. egy éves koromban , vagy alapból úgy születtem, mert nem igazán emlékszem vissza mikor voltam normális. Sakurával ellentétben én igenis kétségbe vagyok esve.
- Te is megbolondultál, mit szívsz? Szerelemgyerek a frászt. – nézek rá nagy szemekkel, komolyan…szerelemgyerek, na persze. Nem tehetek róla, hogy ott volt ahol én is, aztán meg egymás nevét nyögtük, hajtott a vérem, és ennyi. Évszázadokkal ezelőtt eldöntöttem, hogy nem akarok gyereket, szerelmet se. Erre tessék csak lesz gyerekem, mert nem fogom eldobni magamtól, majd megoldom, valahogy.
- Valahogy úgy, igen. Az lett a vége, hogy nem vártam meg amíg felébred, mert leléptem. Te is tudod, hogy nem érdekelt mire tanított meg, jó hasznos dolog, ha ki kell magam menteni magamat a varázsbeszéde, de ennyi. Nem tudhatod, úgyhogy nem fogok neki szólni, ne is erőlködj. Magammal se vagyok tisztába, nem fogok elé állni, hogy helló sikerült belém tenned egy gyereket, köszi szépen neveljük már fel együtt. Majd egyszer biztos szólok neki, de most nem, inkább eltűnök a térképről, ami nagyon könnyen megy, mert a saját szüleim előtt is elsétálhatok, ők is csak egy hibbant félvért látnak bennem. – vonom meg a vállamat, elfogadom a zsebkendőt és megtörlöm a szemeimet. – Nemcsak őket, azt a szőke ribancot is gyűlölöm, még a félvérek között sem vagyok normális. -
Vissza az elejére Go down
Sakura Sasaki
Sakura Sasaki

félvér

⌲ Foglalkozás :
Énekes/basszusgitáros, bérgyilkos
⌲ Hozzászólások :
14
⌲ Tartózkodási hely :
Tokió
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 23.
⌲ Kor :
308

Sakura & Mishil Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sakura & Mishil   Sakura & Mishil EmptySzer. Jan. 29 2020, 00:24

Annyira el tudja túlozni és túldramatizálni a dolgokat, hogy nem tagadhatja, hogy ki az apja. Csak az a ribanc megfosztotta a családjától, mert valamivel még bosszút kellett azért állni, persze...
- Levegőt, próbáld ki, hasznos, jó az agynak is. - forgatom meg a szemeimet, hogy az égbe és az összes kamira lehet ennyire agyatlan. - Egyszerű... Nem holmi kóbor dugás volt, teljesen odaadóak voltatok mind a ketten? Mert akkor szerelemgyerek. Pont. - mindig hajtogatja, hogy nem kell neki szerelem, erre a jó ég tudja hányszor kötöttek ki pontosan ágyban együtt, most meg eredménye is lesz. Segítek neki mindenben, amiben tudok, de azzal fogom kezdeni, hogy fülön csípem a gyerek apját és kap tőlem egy fülest, hogy a nője várandós és szívesen, hogy szóltam.
- Mert beparáztál. Tudom, de legalább az érzékeid tanuld meg használni, mert így most egy kóbor golyó is veszélyes rád. Használd az ajándékaid néha, ne legyél hülye, ha már a rendelkezésedre áll a bolond kurva tudásának jó része. Ja, egy sokezer éves istennek végre gyereke lesz attól akiért teper, szerintem keresi is a társaságod, biztos depressziós lenne, ne legyél már ennyire balfasz. Én szóltam neked, hogy mi lenne a helyes eljárási rend. Föld hívja Mishilt, ellopott a szüleidtől bosszúból és nem emlékeznek rád. - morgok kicsit rá. Miért nálam van kettőnk összes IQ-ja? - Ez így nem teljesen igaz, amióta összejártok néha, mérföldekkel normálisabb vagy, mint eddig.
Vissza az elejére Go down
Mishil Choi
Mishil Choi

félvér

⌲ Foglalkozás :
Hivatásos rendbontó
⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D. C.
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 27.
⌲ Kor :
704

Sakura & Mishil Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sakura & Mishil   Sakura & Mishil EmptySzer. Jan. 29 2020, 01:23

- Igazán bekaphatnád a halál faszát. – forgatom meg a szemeimet én is. – Mármint, hogy figyeltünk egymásra, igen tényleg ez történt, de…Feladom, tényleg most éreztem valamit iránta, ami megrémiszt, és tessék pár hónap múlva azt se fogom tudni mit kell csinálni, egy gyerekkel. – nyöszörgök halkan, miért kell állandóan a bajt keresnem? Mert tényleg ott ténfergek majdnem mindig ahol ő is felbukkanhat.
- Azt hiszem igen. Ne aggódj értem, az érzékeim még mindig jók, mármint az Árésziak, és amúgy sem terveztem elhagyni a házat egy ideig. Ha eljön az ideje biztos használni is fogom a bolond kurva ajándékait, de addig nem, éppen eleget használtam amíg vele éltem. Már miért is teperne? Egek néhányszor együtt voltunk, ne láss már mindenhol szerelmet, kikönyököl belőled nagyanyád. Szóltál, de akkor sem fogok neki szólni. Mivan, ha nem is akartak? Mármint mondod ezt te, hogy ellopott tőlük, a kurva meg azt mondja, hogy megmentett, tulajdonképpen tökre mindegy, mert az előbb mondtad, hogy nem emlékeznek rám, úgy meg elég nehéz bármit is csinálnom. Egyébként is amennyi faszságot csináltam ellenük biztos látni sem akarnak, ha egyszer valaha emlékeznek rám. – ingatom meg a fejemet. – Ha te mondod, én nem vettem magamon észre semmi változást. De legalább tudom mi lesz a neve, Chin Sun. -
Vissza az elejére Go down
Sakura Sasaki
Sakura Sasaki

félvér

⌲ Foglalkozás :
Énekes/basszusgitáros, bérgyilkos
⌲ Hozzászólások :
14
⌲ Tartózkodási hely :
Tokió
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 23.
⌲ Kor :
308

Sakura & Mishil Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sakura & Mishil   Sakura & Mishil EmptySzer. Jan. 29 2020, 19:58

- Majd ha legközelebb találkozom vele. Te úgyis hamarabb fogod a tiedét. - röhögök kicsit. - Mondd ki, szeretkeztetek, kerülgeted megint a forró kását. Nekünk is vannak ám anyai ösztöneink, ne hidd, hogy belőled kihagyták, tudni fogod mit kell tenni, meg számíthatsz rám. - dörzsölöm kicsit az orrnyergem. Egészen biztos vagyok benne, hogy keresi is a társaságát, hogy külön nehezítse a saját életét is.
- Ne kételkedj, inkább nézz szembe a dologgal. Te szarsz az egészre, úgyhogy nem hagysz nekem választást, nekem kell aggódnom érted. Tudom, hogy kontrasztban állnak egymással az erők, de akkor is legalább önvizsgálatot végezz, bassza meg. Egymásba bukkantok "véletlenül" és most odafigyeltetek egymásra...? Nem látok mindenhol, csak ott ahol van. Te tudod. Több mint 700 éve együtt vannak, mi a picsáért ne akartak volna? A kurva megpróbálta anyád is megölni, elátkozta a nagyapád, hogy a Samjanggal henteregjen, mert addig se Nikére figyel, melyik univerzumban megmentés az, hogy az első gyereküket elveszi tőlük? Azt nem tudhatod, én is kapni fogok a pofámra még a szüleimtől, elég van az én rovásomon is. - vonom meg a vállam. - Én látlak kívülről szerencsére. Szép név... Alig tudod, hogy várandós vagy, már tudod a nevét...
Vissza az elejére Go down
Mishil Choi
Mishil Choi

félvér

⌲ Foglalkozás :
Hivatásos rendbontó
⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D. C.
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 27.
⌲ Kor :
704

Sakura & Mishil Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sakura & Mishil   Sakura & Mishil EmptyVas. Feb. 02 2020, 22:27

- Egyáltalán nem vagy vicces, csak úgy mondom. Nem hinném, hogy hamar fogok vele találkozni. – forgatom meg a szemeimet. – Rendben van szeretkeztünk, és kibaszott mód élveztem. Remélem most már nem nyaggatsz ezzel többet. Az egy dolog, hogy neked vannak, belőlem azért kihagyhatták. Tudom, és köszönöm. – szusszanok fel halkan, ezt se sűrűn hallhatta tőlem, hogy valamit megköszönök neki, vagy bárkinek bármit is.
- Hé, baromi nehéz beismernem, hogy igen jelenleg rettegek valamitől, és parázok azon, hogy mi fog történni. Ugyan Saachan, te is tudod, hogy felesleges aggódnod, eddig mindent túléltem, és ezután is túlfogok. Önvizsgálatot? Mit derítenék ki? Amit eddig is tudunk, érzelmeim nincsenek, vagy csak minimális, amit Joon Ho iránt érzek. Nemcsak most, amióta leléptem Aphroditétől figyel rám, valami oknál fogva, de akkor sem értem, hogy miért akarna mellettem lenni egyáltalán. Nem tudom, hogy mi a picsáért ne akartak volna engem. Próbálom azt hinni, hogy akartak engem, de kurvára nem megy, a keserűséget érzem, de azt nagyon. Te nem basztál ki velük szándékosan, én igen, ahogy az öcsémmel, meg a húgommal is. – mímelem a mozdulatát. – Jó neked, de tényleg. Reggel úgy ébredtem fel, hogy a nevét tudom, amúgy ennyi. Nem igazán tudom, hogy mit csináljak. Sosem voltam még ilyen esetben. -
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Sakura & Mishil Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sakura & Mishil   Sakura & Mishil Empty

Vissza az elejére Go down
 
Sakura & Mishil
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Joon Ho & Mishil
» Choi Mishil
» Sasaki Sakura

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Alternatív terek :: Múlt-
Ugrás: