We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 First date and other troubles

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Katharina Silverman
Katharina Silverman

halandó

⌲ Foglalkozás :
Diakónus
⌲ Hozzászólások :
4
⌲ Tartózkodási hely :
Wales
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 09.
⌲ Kor :
26

First date and other troubles Empty
TémanyitásTárgy: First date and other troubles   First date and other troubles EmptyHétf. Jan. 27 2020, 21:18



Sam & Katica

A csalódás iszonyatos dolog. Főleg, ha olyanban csalódsz, akibe halálosan szerelmes voltál. Sosem hittem volna, hogy épp Ő fog eldodni magától, akivel olyan régóta együtt akartunk lenni. 13 éves voltam, amikor megismertem, és azonnal belé szerettem. Titokban, éjszakánként lopóztam ki hozzá, ő beszélt nekem a boszorkányságról, Morriganről, a Halál hírnökéről, Agronáról, a Mészárosról és Clíodhnáról, a Szerelem úrnőjéről, a bansheekről, Cernunnosról, mágiáról, a kelta kultúráról, a gyökereimről. Megtanított bánni az erőmmel, amennyire tőle tellett, elmondta, hogy mi ketten lehetünk a szigetország leghatalmasabb boszorkányai, a királyi pár, és senki sem állíthat meg majd minket.
De mikor már együtt lehettünk volna, nem kellettem neki. Úgy dobott el magától, mint egy használt rongyot, pedig én oda adtam neki mindent. Oda adtam magam, az egész életemet, pedig sosem volt jó élmény számomra a testiség. Vele sem. Szenvedtem, és ezt ő is érezte. És egyszerűen eldobott magától. Össze törve éreztem magam. Gyűlöltem őt, és magamat, magamat hibáztattam, amiért elment. És az egész világot is gyűlöltem. Ellepte az agyamat a fekete köd, és ámokfutásba kezdtem. Deirdre sem tudott megállítani, gyorsabb voltam, és elszöktem tőle. A Tanács végrehajtója talált meg és kapcsolt le, gyakorlatilag a fülemnél fogva vitt vissza a tanítómhoz, akitől persze jól megkaptam a magamét. De a férfit nem tudtam elfelejteni. Nem ment el azonnal Walesből, így néha láttam, egy nap pedig bele futottam egy kávézóban. Mikor már nem voltam vérengző, kiderült, hogy egészen jól kijövünk egymással. Órákig beszélgettünk, és segítettem neki. Végül egy vacsorában egyeztünk meg, mint köszönetnyilvánítás, amit már alig várok. Életem első normális randija.
Izgatottan készülődök, már megpróbáltam vagy egy tucat ruhát, de végül vérpiros garbó és fekete miniszoknya mellett döntök, a hajamba fekete hajpántot teszek. Boldogan dudorászom, miközben öltözködöm, már a gondolattól is zavarba jövök, hogy egy ilyen jóképű férfival fogok vacsorázni. Jól tudom, hogy több, mint 10 évvel idősebb nálam, de nem érdekel, ha most nem lépek, talán soha életemben nem lesz esélyem egy normális kapcsolatra. Nekem nem áll rendelkezésemre az örökkévalóság. Boldogan lerohanok a lépcsőn, még egy puszit is nyomok a meglepett Deirdre arcára, ahogy elsietek mellette.
- Vacsorázni megyek valakivel, majd jövök! Ha nem, írok egy SMS-t. -mosolygom, majd kiszaladok az ajtón. Olyan vagyok, mint egy tini, de nem baj, amikor tényleg az voltam, nem lehettem az. Elmosolyodom, ahogy meglátom a férfit, még meg sem szólalt, de mosolya máris zavarba hoz.
- Sam! -mosolyogva elé sietek. - Úgy örülök, hogy újra látlak! Indulhatunk?

zene || megjegyzés  || szószám || ×

Vissza az elejére Go down
Samuel DeWitt
Samuel DeWitt

félisten

⌲ Foglalkozás :
Szabadúszó rendőr
⌲ Hozzászólások :
15
⌲ Tartózkodási hely :
Imádkozz, hogy ne bajban
⌲ Csatlakoztam :
2019. Aug. 11.
⌲ Kor :
38

First date and other troubles Empty
TémanyitásTárgy: Re: First date and other troubles   First date and other troubles EmptyHétf. Jan. 27 2020, 22:25



Katica & Sam

Lehet én vagyok a Tanács jelenlegi legfiatalabb végrehajtó tagja, de célt és értelmet adtak a kezembe a poszttal, külön megtiszteltetés volt, hogy Kratosztól kaptam a kinevezést. Úgy általában nem érdekelt túlzottan a panteon amelyik kiköpött engem magából, ezért is vagyok ideális az igen vegyes egyletbe. Sitra a vakbuzgó, Layton elég nagy fasz, én meg én vagyok. Persze kaptam kiképzést, annak függvényében, hogy mire vagyok képes. A villámok és a rúnák mennek rendesen. Kisebb bulikba bevetettek, jó Káoszt nem nevezem annak, de azt ami az utcákon uralkodott, valakinek terelnie kellett.
Ezért is kaptam egy boszorkányvadászatot a nyakamba, mint aktuális feladat, hogy ne unjam szét az agyam bármelyik őrsön, mert szabadúszó vagyok a rendőrök között. De sikerült a feladatot végrehajtanom, noha nem feltétlenül villámokkal, kellett azért pár rúna is hozzá, még jó, hogy megcsináltam a rituálét eljövetel előtt, mert felvillant, hogy lehet kelleni fognak. Persze nem gondolná senki, hogy egy boszorkány ellen pont bevethető lesz az én minimális tudásom, de kellett. Elfogtam a kis hölgyet és vissza is vittem Deirdre-nek személyesen, hogy a Tanács üdvözletét küldi. Gondolom, hogy nem tette ki az ablakba amit kapott a tettéért, de szerencsére időben lekapcsoltam mielőtt visszafordíthatatlan kárt okozott volna. Minden végrehajtó két tanmesével indul a világba. Drífa tombolása Izlandon és Panakeia népirtása Skóciában. Amilyen a lánya, olyan az anyja is. De ha már erre evett a munka, akkor miért ne fedezhetném fel a környéket, az útlevelem úgyis rendben és intézték, hogy legálisan vagyok az országban. A nő aki felnevelt walesi, beszélem a nyelvet is. Így ért a sors, hogy összefutottam a boszorkával akit el kellett kapnom egy kávézóban és segített nekem olyan dolgokat felderíteni, amikről eddig elképzelésem sem volt. Nem olyan fából faragtak, hogy ne legyek hálás, ha valaki éppen csak a családfám segít feltérképezni, mert így a tükörképem is más, hogy tudom, az anyám egy völva és belém csak minimális halandóság szorult.
Nem mondhatom, hogy úgy jöttem ide, hogy lesz egy randevúm is, így sóhajtozva dörzsölöm a tarkóm, hogy mit vehetnék fel. Maradok a bőrdzseki, fehér póló és farmer kombinációnál. Azzal nagyon nem lehet mellényúlni, nem olyan éttermet választottam. Lawton's Grilljébe megyünk, még jó, hogy utánam lett a DeSoto is küldve. Befordulok a házhoz és kilépek, hogy megvárjam. Kicsit lehet korán jöttem, de inkább az, mint a pofátlan késés. Valamiért billegek egyik lábamról a másikra, lehet zavarban vagyok. Kilép az ajtón és pedig elmosolyodom. Gyönyörű.
- Katica. - mosolygok rá még szélesebben, ahogy elém siet. - Én is örülök, hogy láthatlak. - zavaromban kicsit el is nevetem magam, majd kinyitom az anyósülés ajtaját. - Természetesen. - ha beszállt, akkor beülök a volán mögé, majd babrálok kicsit a műszerfalon. - Rúnameghajtásos DeSoto. Az egyetlen a fajtájából. De egy perc és Llandudnoban vagyunk így. - mosolygok rá, majd kikanyarodom, hogy amire az útra érjek már Llandudno előtt legyünk feltűnésmentesen és leparkoljak az étterem elé.
- Lawton's Grill! Mit csinál egy jenki, ha más országba megy, megnézi a TripAdvisort. - mosolygok kicsit, majd kipattanok, hogy ismét kinyissam neki az ajtót, sőt az étterem ajtót is.

zene || megjegyzés  || szószám || ×

Vissza az elejére Go down
Katharina Silverman
Katharina Silverman

halandó

⌲ Foglalkozás :
Diakónus
⌲ Hozzászólások :
4
⌲ Tartózkodási hely :
Wales
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 09.
⌲ Kor :
26

First date and other troubles Empty
TémanyitásTárgy: Re: First date and other troubles   First date and other troubles EmptyHétf. Jan. 27 2020, 23:44



Sam & Katica

Rengeteg rémtörténetet hallottam annak idején a boszorkányvadászokról, és azt hittem, hogy a férfi egy közülük. De nem akart megölni, csak megállítani. Nem hiszem annyira gyengének magam, de esélyem sem volt ellene, elég volt pár jól irányzott rúna ahhoz, hogy leszedjen. Meg az, ahogy rám nézett, azokkal az igéző kék szemeivel. Nem tehetek róla, bármennyire is igyekeztem, hogy egy erős és félelmetes boszorkány látszatát keltsem, csak egy lány vagyok, aki most mászott ki a tinédzserkorból, és akit könnyen zavarba hoz egy-egy szép pillantás. Mint az övé is. Olyan kék, mint az óceán, hogy úszni támad benne kedve az embernek, én pedig elvesztem egy pillanatra, és ez elég volt ahhoz, hogy lekapcsoljon. SZemélyesen vitt vissza Dee-nek, akitől megkaptam a magam fejmosását, azt hittem, leég a hajam, úgy ordított velem. Közölte, hogy életem végéig szobafogságban vagyok, de végül sikerült kiharcoljam, hogy tegyen le erről.
Néhány nap kellett csak hozzá, hogy újra találkozzak a jóképű vadásszal, és akkor már úgy éreztem, valami a lelkünkben rezonál egymásra. Nem véletlenül mondkák, hogy akit neked szántak, azt még az Ördög is utánad tolja talicskán. Meghívott egy kávéra, és beszélgetés közben szó esett sok mindenről. Köztük a családról is, és elég gyorsan azon kaptam magam, hogy a kávézó közepén varázsolok neki kérés nélkül, hogy segítsek kibogozni a családja kusza szálait. Egészen jól sikerült, és bár azt hittem, hogy azonnal a keresésükre indul majd, felajánlott inkább nekem egy vacsorát. Pedig először még a mágiával is szekptikus volt.
És most mégis itt vagyunk. Még egy utolsó pillantást vetek magamra a tükörben, a garbót egy csettintéssel vállat nem fedő pulcsivá változtatom, majd kilépek az ajtón. Én sem nagyestélyibe öltöztem, szerencsére rajta sem öltöny van, de ezzel a rosszfiús, bördzsekis szereléssel csak még elbűvölőbb. Viszonzom a mosolyát, és teljesen megilletődöm, ahogy kinyitja nekem a gyönyörű régi autó ajtaját. Micsoda úriember. Véletlenül sem hasonlít azokra a férfiakra, akiket eddig ismertem. Megérzem az apró energialökéseket, Clíodhna felfigyelt rám, és piszkálgat, de már teljesen mindegy, bele estem ebbe a jóképű jenkibe, mint egy tízenéves fruska. Gyorsan bepattanok a kocsiba, ő pedig mellém, és egy gonosz kis hang azért kezd el kiabálni a fejemben, hogy a kezét ne a sebességváltóra, hanem az én pőre combomra tegye. Clíodhna!
- Elképesztő! -mondom a hangomban őszinte áhítattal, ahogy megindul majd gyakorlatilag ugyanabban a pillanatban meg is áll a kocsi. - Ez lélegzetelállító volt! Fantasztikus ez az autó! -mosolyodom el, de ő már ki is pattan, hogy kinyissa nekem az ajtót. Mosolyogva szállok ki, jólesik ez a kis figyelmesség. -Micsoda gentleman...és jegyezzem meg, cseles jenki! Ezer éve ki akartam próbálni ezt az éttermet! -libbenek be előtte az ajtón, azt még varázslat nélkül is érzem, hogy jól megnéz magának, de nincs ebben semmi hátsó szándék. - Ohhh, az az asztal jó lesz?-mutatok egy kétszemélyes asztal felé, és már el is indulok az irányába, vele együtt, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A széket is kihúzza nekem, amire csak újabb zavart mosoly a válasz, és lábujjhegyre állva gyors puszit nyomok az arcára. - Tényleg igazi úriember vagy! Köszönöm!

zene || megjegyzés  || szószám || ×

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




First date and other troubles Empty
TémanyitásTárgy: Re: First date and other troubles   First date and other troubles Empty

Vissza az elejére Go down
 
First date and other troubles
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Európa :: Egyesült Királyság :: Wales-
Ugrás: