We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (48 fő) Pént. Feb. 02 2024, 13:47-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Sang Dae Ho

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Dae Ho Sang
Dae Ho Sang

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Északi sepregető
⌲ Hozzászólások :
1
⌲ Tartózkodási hely :
Phenjan/Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2020. Feb. 25.

Sang Dae Ho Empty
TémanyitásTárgy: Sang Dae Ho   Sang Dae Ho EmptyKedd Feb. 25 2020, 18:50

Dae Ho Sang
idézet a karakteredről
Dae Ho
kortalan
koreai isten
Hyun Bin
házas
heteroszexuális
canon/keresett
Yeom-ra és Parietegi ötödik fia, tényleg sokan vagyunk, na.
useri információk
Igen, az ő neve Észak. Ő vezekel szúrás által, mert az asszonyt pont a legszükségesebb pillanatban hagyta ott. Majd egyszer biztos megbékél Dél is. Nincs egy cseppnyi regenerációja sem.
Vissza az elejére Go down
Brian Ingram
Brian Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
POTUS
⌲ Hozzászólások :
122
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2018. May. 17.

Sang Dae Ho Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sang Dae Ho   Sang Dae Ho EmptyKedd Ápr. 14 2020, 17:02

elfogadva
welcome to our family
A halál neve Dél? Pedig elvileg te is egy halál vagy, de lehet az asszony veszélyesebb. Na futás vezekelni.
Vissza az elejére Go down
 
Sang Dae Ho
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Sang Ye Jun
» Sang Woo Jin
» Sang Yo-Han
» Sang Joon Ho
» Sang Kyung Tae

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: Istenek :: koreai istenek-
Ugrás: