We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (48 fő) Pént. Feb. 02 2024, 13:47-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Mémeskút

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
SzerzőÜzenet
Noboru Iwasaki
Noboru Iwasaki

legendás lény

⌲ Foglalkozás :
Séf és kardmester
⌲ Hozzászólások :
32
⌲ Csatlakoztam :
2019. Jul. 15.

Mémeskút - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mémeskút   Mémeskút - Page 3 EmptyCsüt. Aug. 08 2019, 21:54

Mémeskút - Page 3 Thoth-thot-old-but-gold-6564848
Vissza az elejére Go down
Noboru Iwasaki
Noboru Iwasaki

legendás lény

⌲ Foglalkozás :
Séf és kardmester
⌲ Hozzászólások :
32
⌲ Csatlakoztam :
2019. Jul. 15.

Mémeskút - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mémeskút   Mémeskút - Page 3 EmptyCsüt. Aug. 08 2019, 22:55

Mémeskút - Page 3 AKdw6DN_460swp
Vissza az elejére Go down
Alexandra Galanis
Alexandra Galanis

legendás lény

⌲ Hozzászólások :
39
⌲ Csatlakoztam :
2019. May. 05.

Mémeskút - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mémeskút   Mémeskút - Page 3 EmptyCsüt. Szept. 05 2019, 20:59

Mémeskút - Page 3 Ad5pbyd_460swp
Vissza az elejére Go down
Deirdre Agrona
Deirdre Agrona

kelta istenség

⌲ Foglalkozás :
Halottkém
⌲ Hozzászólások :
35
⌲ Csatlakoztam :
2018. Jun. 19.
⌲ Kor :
671

Mémeskút - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mémeskút   Mémeskút - Page 3 EmptyKedd Okt. 01 2019, 14:13

Mémeskút - Page 3 2856385791 Mémeskút - Page 3 2856385791

Mémeskút - Page 3 5KwkCeb
Vissza az elejére Go down
Alexandra Galanis
Alexandra Galanis

legendás lény

⌲ Hozzászólások :
39
⌲ Csatlakoztam :
2019. May. 05.

Mémeskút - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mémeskút   Mémeskút - Page 3 EmptyVas. Dec. 01 2019, 22:15

https://img-9gag-fun.9cache.com/photo/az1xn6b_460svav1.mp4
Ez a link a szigorúan titkos felvételt rejti egy bizonyos randiról..... xD
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous

Vendég


Mémeskút - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mémeskút   Mémeskút - Page 3 EmptyHétf. Dec. 16 2019, 17:24

Életem vicce:

Két matróz barkóbázik.
Mondja az egyik:
- Gondoltam!
Mire a másik:
- Szőrös?
- Nem!
- Akkor rum!
Vissza az elejére Go down
Alexandra Galanis
Alexandra Galanis

legendás lény

⌲ Hozzászólások :
39
⌲ Csatlakoztam :
2019. May. 05.

Mémeskút - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mémeskút   Mémeskút - Page 3 EmptySzomb. Dec. 28 2019, 18:57

Mémeskút - Page 3 AvoEgN5_460swp

RIP Zeus
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Mémeskút - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mémeskút   Mémeskút - Page 3 Empty

Vissza az elejére Go down
 
Mémeskút
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Kikapcsolódás :: Gumiszoba-
Ugrás: