We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Legendás lények

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Jasmine Ingram
Jasmine Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
∿ First Lady ∿
⌲ Hozzászólások :
335
⌲ Tartózkodási hely :
∿ Nem tudom∿
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 13.

Legendás lények Empty
TémanyitásTárgy: Legendás lények   Legendás lények EmptyKedd Ápr. 03 2018, 14:20

legendás lények
néhány megalkotható lény
Minden mitológiában előfordultak olyan vérszomjas, és kevésbé vérszomjas lények, akiket nem magyarázhattak az emberek által ismert állatokkal. Nincs határ, ide tartozik minden, ami nem emberi, és az Istenek közé sem illik be, mint például a wendigok és a szfinxek is, néhánynak pedig a változtatható története miatt megírtuk az alapjait. A legtöbb lény nem vált alakot, hanem egy ködszerű dolgot képez maga körül, ami gátolja az embereket a tisztánlátásban, a küklopszok szemeit kettőnek látják, amikor egy van, vagy a szatíroknál a lábat észre sem veszik.

Hárpiák: Az Istenek a görög mitológiában őket tartották, hogy ha bárki is ellenük tett, lehetett szó bármiről, a hárpiák kegyetlen, és halálos bosszút álltak rajtuk, lehetett kis bűnük, vagy nagyobb, ha az Istenek azt mondták megtették. Mára ez a feladatuk nincs meg, de a mai napig félnek tőlük az emberek, és a félistenek is, akik tudnak létezésükről, hiszen elég hirtelen haragúak, és halálos veszélyt jelentenek mindenkire. Külsőre teljesen olyanok, mint az emberek, egészen addig, míg dühbe nem gurulnak, vagy nem érzik veszélyben magukat, ugyanis, akkor ujjaik hegyén éles karmok jelennek meg, vállukat, és lapockájukat tollak fedik be, amiből, aztán a szárnyak nőnek ki, ezáltal repülni, és komoly sebeket is tudnak okozni, nem mellesleg úgy működik, mint egy védelmező pajzs, ez viszont azt nem jelenti, hogy sebezhetetlenek is a szárnyak. Ki lehet tépni a tollaikat, el lehet törni a csontokat is, és fegyverrel is meg lehet sebezni, de igazán csak az lassítja a hárpiát, ha összekötik szárnyait, és nem tudja megmozgatni őket. Olyankor emberfeletti erejük megfogyatkozik, és lassulnak is, de ebbe nem halnak bele. Nem képesek emberi ételek fogyasztására, egészen addig, amíg el nem lopják maguknak, vagy ki nem érdemlik valami tettért cserébe, ami lehet egy alku teljesítése is. Sosem kötődnek senkihez, egészen addig míg egyetlen igaz társukat, a kísérőjüket meg nem találják, ez mindig egyetlen egy ember lehet egy hárpia életében, és nem válogathatja meg, a Sorsuk egyszer összefonódott, onnantól csak a halál választhatja el őket.

Amazonok:Az amazonok főleg a görög mitológiában szereplő, női harcos nép. Az ő társadalmukat Árész, a háború, féktelen öldöklés istene és Otréra, a földi nimfa négy leánya – Pentheszileia, Hippolüté, Antiopé és Melanippé – és azok (kizárólagosan) női leszármazottjai alkotják.
Otrérától örökölték elragadó szépségüket, az állatokhoz és növényekhez való hozzáértésüket, valamint a természetes környezethez vonzódást. Árésztól pedig az erejüket, a harciasságukat, kegyetlenségüket, fegyverkezéshez való tehetséget és vad indulatukat kapták. Ezért is emlegetik őket úgy, mint nők, akik férfiakként harcolnak.
Közöttük nincsen helye férfiaknak, ebben a társadalomban csak a nők vállalnak tisztséget, kizárólag ők harcolnak és királynők uralkodnak felettük. A férfi csupán eszköz a számukra, amit utódnemzésre használnak, aztán vagy elzavarják, vagy rabszolgasorba taszítják, legrosszabb esetben megölik. Ugyan ez a sors várja a fiú utódokat is. Ha az anyjuk, születésük után nem öli meg őket, rabszolga sorsa jutnak, s az erősebbeket később ugyan úgy utódnemzésre használják. Gyakran testi vágyaikat elégítik ki a férfiakkal, azonban érzelmi kapcsolatot nem alakítanak ki velük, az tilos számukra. S nem csak megvetendő, de büntetendő, ha ez mégis megtörténik. Büntetéseknek többféle formája lehet, a bűnt mértékétől függően, mint például a nyilvános megszégyenítés, kínzás, csonkítás, végső esetben halál. Szigorú és véres törvényeik vannak, ennek ellenére harmóniában élnek együtt. Összetartóak, bajtársiasak és lojálisak. Legalább is azok az amazonok, akik a világ változásának ellenére is tartották magukat a régi, barbár kultúrájukhoz és együtt maradtak. Ők a Bermuda-háromszögben lelték meg otthonukat, a többiek, szétszéledtek a világban és új, sajátos értékrend szerint élnek.

Szirének: hajósok, és hajótöröttek igazi ellenségeik, akik hangjukkal mindenkit magukhoz édesgetnek, hogy aztán halállal lakoljanak, mert a tenger vizére léptek. A szirének deréktól felfelé gyönyörű nőnek tűnnek, akik elragadó szépségükkel, és csodálatos hangjukkal csábítják magukhoz az emberek, legyen az férfi, vagy nő, mindenkire hatással vannak, az Istenekre is, ha elég erős a szirén akarata. Deréktől lefelé uszonyban végződnek lábaik, de ha elég ideje élnek, képesek az uszonyokat lábakra cserélni, hogy az emberek közé mehessenek. Nem tudnak sok időt eltölteni a szárazföldön, a koruktól függ ez is, vannak akik már hosszú hónapokat is bírnak, ha otthon maguknak csinálnak egy sós fürdős medencét, szinte az örökké valóságig képesek emberien élni.
Uszonyuk színe változó, minden szirénnek attól függ, hány ember halálát is okozták már, hiszen úgy tartják a lelkük is annyi után válik egyre romlottabbá. Úgy nagyjából húsz ember haláláig minden szirén uszonya aranyszínű, visszaveri a fényt, és feltűnően csillog. A huszadik embertől az ötvenedikig vérvörös színű, mintha a holtak vére borítaná be, és lemoshatatlanul mutatja a szégyent, amit ezzel el kell viselnie. Ötven után ébenfekete lesz az uszony, és vélhetőleg a lelkük is ekkor válik teljesen romlottá. Az embereket többféle módon szokták megölni, vannak olyanok akik vízbe fojtják áldozataikat, mások saját kezűleg, de a sziréneknek különleges fogazatuk van, amit csak ölésre használnak, vagy elijesztésre, páros fogsor alakul ki a szájukban, mint a cápáknak, csak jóval helyesebb, ezzel szinte bármit szét tudnak tépni, így senkit se tévesszen meg gyönyörű hangjuk és küllemük.

Szatírok: "A szatírok Dionüszosz isten kíséretéhez tartozó ló vagy kecskefarkú, disznófülű, a nimfákat bujaságukkal egyre zaklató könnyelmű, vidám erdei félistenségek. Törzsük, a karjuk és az arcuk emberformájú, de roppant szőrös volt. A homlokukon apró szarvak voltak, füleik hegyesek, orruk kampós. A földművesek tisztelték őket, ezért bárányt áldoztak nekik, és nekik ajánlották az első termést is." Ezt megtanulhatod a történelemkönyvekből. A szatírok valóban könnyelműek, vidámak és az urbanizációnak hála sokukat meg lehet találni a városokban. Genetikailag a nimfák férfi párjai, ugyanannyi alfajjal rendelkeznek. Ők nem szépségükkel, hanem a lehengerlő, olykor kicsit maró humorukkal kapják meg a figyelmet. Nagyon jó házigazdák, az érzékszerveik élesek és roppant fürgék. A külsőjüket egy varázzsal tudják álcázni csak emberi formára, ami veleszületett képességük. De facto vezetőjük Philoktétész (Philip Elwood NJK) a modern világban.
ismerjétek meg lényeinket
Vissza az elejére Go down
 
Legendás lények
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Kezdetek :: Alapok :: Fajok-
Ugrás: