Nathaniel Kennedy

: Kre. 4000 környékén: A nap még éppen csak felkelőben volt a templom felett, de már mindenki talpon volt, a nagy hírre, hogy a fáraó meglátogat minket. Én mindösszesen 5 éves voltam, fogalmam sem volt mi történik körülöttem, vagy miért kell ekkora felhajtást csinálni egy ember érkezése körül, mikor atyám maga Anubisz, és sokkal nagyobb hatalma van, mint ennek az egyszerű embernek. Szeretett tanítom, második apám, Toth magyarázta el, hogy ez nem ilyen egyszerű.
- Tudod, kis sakálom, ez nem ilyen egyszerű. Atyád valóban nagyhatalmú, de ezt a fáraó nem tudja. Itt mi csak a templom főpapjai vagyunk, te pedig nem félisten vagy, csak egy kisfiú. Érted?
Csak bólintottam, de még mindig nem értettem, hogy miért bujkálnak, de nem is akartam megérteni. Csak azt tudtam, hogy az épp hatalmon lévő fáraó Antef, aki a második fáraó volt ezen a néven, ellátogat hozzánk.
Mikor a nap felkelt, mindenki haptákban állva várta az uralkodó érkezését, csak én nem. Egyik pap sem tudott elkapni, így egyenesen az érkező delegáció lábai közé rohantam. Senki sem tudott megállítani, csak egy vörös hajú nő, aki a grabancomnál fogva ragadott meg, és a hóna alá csapva vitt vissza apámnak. Végül vele töltöttem azt a napot, amíg ott volt a delegáció. Megtanított rendesen megülni a lovat, és egy kicsit a karddal is tanítgatott bánni. Már nem emlékszem a nevére, de azt a napot soha, de soha nem fogom elfelejteni.

2017: Dagadt a mellem a büszkeségtől, ahogy elegáns frakkomban lassan lesétáltam a katedráról, a kollégák elismerő tapsvihara közepette. Olyan felfedezést mondhatok a magaménak, ami a maga nemében páratlan, hiszen ez egy hiányzó láncszem a történelemben. Egy olyan fáraó sírját fedeztük fel, akiről eddig azt sem tudták, hogy létezik. És hamarosan kezdődnek az ásatások. Még el kell pakolnom, és rá készülnöm a nagy utazásra. Olyan régóta élek itt, az esős Londonban, hogy már el is felejtettem milyen érzés a perzselő sivatagi szél a bőrödön. Hiányzik az otthonom, és jó érzés, hogy most egy jó időre haza megyek. Úgy érzem, teljesítettem a feladatot, amit atyám bízott rám, és büszkévé tettem. Ez egy olyan dolog volt, amit sosem mutatott ki. Azt, amikor büszke volt. Bár igazán semmi mást sem mutatott soha. Inkább Toth nevelt, de ő sem szeretettel, mégis már túl léptem ezen rég. Felesleges bánkódni, úgysem változik már meg semmi. Most már magamnak élek, és magamnak hajtom a sikereimet. Haza felé sétálva fogalmam sem volt, mekkora változást hoz majd az életembe az, hogy haza megyek.