We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:

chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59

Megosztás

Avatarfoglaló

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Jasmine Ingram
Jasmine Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
∿ First Lady ∿
⌲ Hozzászólások :
335
⌲ Tartózkodási hely :
∿ Nem tudom∿
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 13.

Avatarfoglaló  Empty
TémanyitásTárgy: Avatarfoglaló    Avatarfoglaló  EmptyKedd Ápr. 03 2018, 11:43

avatarfoglaló
everyone has their own face

a-b-c

Aaron Taylor-Johnson - Louis Blaze
Alicia Vikander - Amara Bousaid
Alexander Ludwig - Arthur Strong
Bae Doona - Na Rae Seo
Benicio del Toro - Antonio Torres
Benedict Cumberbatch - Nathaniel Kennedy
Brie Larson - Devin Weir
Bridget Regan - Alexandra Galanis
Camila Carraro Mendes - Sofia Camille Chamberlain
Cameron Monaghan - Emmery Aldritt
Chloë Grace Moretz - Sayo és Hina Ingram
Chris Evans - Paxton Waterford
Chris Pine - Samuel DeWitt
Chris Pratt - Murad Amirkhanov
Claire Foy - Bree Torres
Charlie Heaton - William Wecht
Coco Rocha - Anna Espenschied

d-e-f

Demet Özdemir - Nesma Khoury
Elizabeth Olsen - Alyah Bashir
Emeraude Toubia - Iphigenia Torres
Emily Blunt - Winter Espenschied
Emilia Clarke - Titania Pixie
Emma Dumont - Mia Lachlainn
Eiza González - Jezebel Alvarado
Eva Green - Jasmine Ingram
Evan Rachel Wood - Leana MacFarlane
Erika Karata - Yukina Shirasagi
Ethan Hawke - Sean Blackwell
Fan BingBing - Ai Yuan
Freya Allan - Dubheasa Ahearne

g-h-i

Gemma Arterton - Neda Bousaid
Gillian Anderson - Katherine Kavanagh
Holland Roden - Sophia Ford
Henry Cavill - Tristan Ahearne
Hugh Dancy - Montgomery Wecht
Ian Bohen - Bradley Ford
Italia Ricci - Holly Elwood

j-k-l

Jason Momoa - Garsif Ayhan Faraon
Jang Dong Gun - Yeong Jin Kim
Jeremy Renner - Amon Bousaid
Jeon Ji Hyun - Jin Kyong Han
Jeon Jungkook - Kyung Tae Sang
Jessica Lange - Eleonore Zharkova
Ji Chang Wook - Dustin Choi
Jon Hamm - Nicolas Alvarado
Jordan Patrick Smith - Marcus Haraldson
Josh Brolin - Amir F. Bashir
Jung Ho Seok - Deok Su Sang
Karen Gillan - Zahra Elwood
Karl Urban - Linus Elwood
Katie McGrath - Helga Dahl
Katheryn Winnick - Annalee Agrona
Keanu Reeves - Shohei Yamasaki
Kiefer Sutherland - Brian Ingram
Kiernan Shipka - Katharina Silverman
Kim Bum - Min Jae Hyun
Kim Min-Jung - Keiko Sasaki
Kim Nam Joon - Joon Ho Sang
kim seok jin - ye jung sang
Kim So Eun - Jin Ae Yeon
Kim Suk Woo - Kouichi Kojima
Kim Tae-Ri - Grace Choi
Kristin Chenoweth - Primrose May
Kohara Riko - Yun Hye Nam
Kudou Haruka - Ran Bousaid
Lana Parrilla - Snezana R. Volkova
Laura Vandervoort - Deirdre Agrona
Lee Jung Jae - Tae Jin Nam
Lee Sang Yoon - Kenji Hanazono
Lee Seung Gi - Young Jae Hyun
Luke Evans - Gabriel Rhodes

m-n-o

Macaulay Culkin - Erick Smith
Mads Mikkelsen - Warrick Emerson
Maggie Q - Jennifer Lee
Mark Edward Fischbach - Henning Espenschied
Mark Strong - Emrys Schmidt
Marion Cotillard - Kanon Taira
Maya Thurman-Hawke - Rosalie Schmidt
Michael Fassbender - Noah A. Volkov
Min Yoon Gi - Sun Jin Kim
Nathan Parsons - Rayan Mitchell
Natalie Dormer - Zoe Elwood
Nina Dobrev - Skye MacFarlane
Oh Ji Ho - Tadao Maeda
Oh Yeon-seo - Seon Mi Kwon
Olivia Cooke - Kaisa Northwind
Olivia Munn - Leyla Amirkhanov

p-q-r

Pablo Schreiber - Kilian O'Neil
Park Ah In - Mishil Choi
Park Jimin - Woo Jin Sang
Raychell - Sakura Sasaki
Robert Downey Jr. - Malik Bashir
Rose Leslie - Sinéad Ahearne
Ruby Rose - Siobhan Yamasaki
Ryan Reynolds - Nate Pritchard

s-t-v

Sarah Gadon - Pandora Rhodes
Scarlett Johansson - Victoria Locwood
Simon Baker - Noel Lance
Shin Min Ah - Hye Rim Myung
Shin Sung Rok - Kang Dae Hyun
Shizaki Kanon - Rinko Yamasaki
Sebastian Stan - Gregory Maxwell
Song Hye-Kyo - Tsugumi Sasaki
Song Joong Ki - Shi Jin Yoo
Sophie Turner - Ginnifer Amirkhanov
Suzy Berhow-Hanson - Crystal Elwood
Taron Egerton - Derwen McLoughlin
Travis Fimmel - Cyrus McLoughlin
Toby Stephens - James Knight

w-x-y-z

Yang Yang - Zhen Nai
Yeh Shu Hua - Eun Ha Song
Yoo Yeon Seok - Takeru Sasaki
Zach McGowan - Llyr Mordechai
Zendaya Coleman - Sanura Elwood

foglalás

Lee Pace

don't forget to claim yourself

Kód:
[code]Híresség neve - Karakter neve [/code]
Vissza az elejére Go down
Joon Woo Sang
Joon Woo Sang

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Érsebész
⌲ Hozzászólások :
2
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2020. Mar. 05.

Avatarfoglaló  Empty
TémanyitásTárgy: Re: Avatarfoglaló    Avatarfoglaló  EmptyCsüt. Márc. 05 2020, 21:26

Kód:
Kim Soo Hyun - Joon Woo Sang
Vissza az elejére Go down
Soo Eun Song
Soo Eun Song

koreai istenség

⌲ Hozzászólások :
6
⌲ Csatlakoztam :
2020. Apr. 23.

Avatarfoglaló  Empty
TémanyitásTárgy: Re: Avatarfoglaló    Avatarfoglaló  EmptyHétf. Ápr. 27 2020, 19:15

Kód:
moon jung hee -soo eun song
Vissza az elejére Go down
Kristoffer Strommen
Kristoffer Strommen

skandináv istenség

⌲ Hozzászólások :
3
⌲ Csatlakoztam :
2020. Apr. 18.

Avatarfoglaló  Empty
TémanyitásTárgy: Re: Avatarfoglaló    Avatarfoglaló  EmptySzomb. Május 02 2020, 12:05

Kód:
Chris Hemsworth - Kristoffer Strommen
Vissza az elejére Go down
Dietrich Belmond
Dietrich Belmond

félisten

⌲ Foglalkozás :
Muzsikus
⌲ Hozzászólások :
3
⌲ Csatlakoztam :
2020. May. 03.

Avatarfoglaló  Empty
TémanyitásTárgy: Re: Avatarfoglaló    Avatarfoglaló  EmptyVas. Május 03 2020, 21:36

Kód:
Christoph Waltz - Dietrich Belmond
Vissza az elejére Go down
Liu Mei Li
Liu Mei Li

kínai istenség

⌲ Hozzászólások :
4
⌲ Tartózkodási hely :
Kína
⌲ Csatlakoztam :
2020. May. 08.

Avatarfoglaló  Empty
TémanyitásTárgy: Re: Avatarfoglaló    Avatarfoglaló  EmptyPént. Május 15 2020, 10:22

Kód:
Zheng Shuang - Liu Mei Li
Vissza az elejére Go down
Mannis Drake
Mannis Drake

legendás lény

⌲ Foglalkozás :
traveler; destined to be a Thor-slayer
⌲ Hozzászólások :
5
⌲ Tartózkodási hely :
across the sky, beneath the ocean floor
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jun. 07.

Avatarfoglaló  Empty
TémanyitásTárgy: Re: Avatarfoglaló    Avatarfoglaló  EmptyCsüt. Jún. 11 2020, 13:41

Kód:
Ben Barnes - Mannis Drake
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

Avatarfoglaló  Empty
TémanyitásTárgy: Re: Avatarfoglaló    Avatarfoglaló  Empty

Vissza az elejére Go down

Avatarfoglaló
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Karakteralkotás-
Ugrás: