We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:

chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59

Megosztás
 
 teen wolf frpg

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Anonymous

Vendég

teen wolf frpg Empty
TémanyitásTárgy: teen wolf frpg   teen wolf frpg EmptySzer. Ápr. 12 2017, 20:42

teen wolf frpg

senki sincs biztonságban...

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres.
A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében.
Az utóbbi időszak a feledés lovasaival sújtotta a várost, elragadva és szeretteikkel elfeledtetve a lakosokat. Azonban akit egyszer a lovasok elvittek, idővel maguk is lovasokká lettek. Ámokfutásuk azonban most véget ért! Scott és csapata végleg leszámoltak a hajtóvadászattal, felszabadítva mindent és mindenkit, aki valaha is a fogjuk volt. Legyen az ember, vagy valamilyen bestia, egy biztos, bárkik is legyenek most ismét szabadok.
Új korszak köszönt a városra. Talán az eddigieknél is sötétebb, veszedelmesebb. Akik egykor lovasok voltak, most új életüket próbálják élni, vagy csak a korábbit folytatni a városban. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki.
Hát most hallatnak magukról! Vámpírok és lidércek... Az éjszaka árnyai még elevenebbek, mint valaha. Elölről kezdődnek a rejtélyes halál esetek. A lidércek csínytevései néha túl veszélyesnek bizonyulnak, ennek köszönhetően az Eichen természetfeletti "lakói" is elszabadulnak. Köztük a goblinok és dicloniusok, akik még több bonyodalmat okoznak. Mindenki értetlenül áll a történtek előtt. Ujjal mutogatnak az emberek egymásra, legfőképp az új jövevényekre. Ez a helyzet még a természetfelettiek és a vadászok számára is újdonságot jelent.
Immár senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Túl sok az ismeretlen. Túl sok a kérdés. Túl sok a talán. Innen vajon hogyan tovább? Te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet esélyed.
Vissza az elejére Go down
blackopal
Anonymous

Vendég

teen wolf frpg Empty
TémanyitásTárgy: Re: teen wolf frpg   teen wolf frpg EmptyHétf. Aug. 07 2017, 14:42

dodo bird
Anonymous

Vendég

teen wolf frpg Empty
TémanyitásTárgy: Re: teen wolf frpg   teen wolf frpg EmptyVas. Aug. 25 2019, 20:33

Teen Wolf Frpg

A világ a feje tetejére állt. Beacon Hills, e természetfelettiektől hemzsegő város pedig a kialakult káosz kellős közepévé vált, ahonnan nincs kiút. A vadászok és a lények közt háború robbant ki, gondolkodás nélkül kezdték pusztítani egymást - és saját bajtársaikat is. Mindkét felet belülről őrli fel az Árész-program titkos szervezete, még jobban szítva a viszályt a fajok között.
Beacon Hills utcái veszélyessé váltak. A vadászok egy rétege gondolkodás nélkül nekitámad az éjszaka minden gyermekének, a természetfelettiek pedig nem haboznak visszavágni, amikor csak tudnak. Mindeközben mások azon dolgoznak, hogy véget vessenek ennek a szörnyű állapotnak. Vajon ki fogja helyrehozni mindezt? Helyre lehet hozni egyáltalán? És te, kedves utazó? Kinek az oldalára állsz?
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

teen wolf frpg Empty
TémanyitásTárgy: Re: teen wolf frpg   teen wolf frpg Empty

Vissza az elejére Go down
 
teen wolf frpg
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Diaries FRPG
» Marauders FRPG
» The Ice Warriors FRPG
» prison frpg
» Silhouette FRPG

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Kezdetek :: társoldalak-
Ugrás: