We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Yesterday at 22:56

Yesterday at 00:02

Vendég
Csüt. Márc. 26 2020, 09:33

Vendég
Kedd Márc. 24 2020, 21:28

Kedd Márc. 24 2020, 18:16

Vas. Márc. 22 2020, 19:08

Szomb. Márc. 21 2020, 20:39

Pént. Márc. 20 2020, 20:10

Kedd Márc. 10 2020, 15:02



A legend was born in this place
Beat down that programmed harmony, with your vows raised high, Embrace bravery so that you won’t be sullied


welcome
Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
credit
Az oldal a görög, egyiptomi, és skandináv mitológiákon alapul. A The Quiet Ones nyújtott alapot ennek a bővített oldalnak a létrejöveteléhez, mindkét oldal ötlete Dwight szellemi tulajdona, így se nem loptunk, se nem hoztuk, minden amit itt láttok az itteni adminok tulajdona, ahogy a másik oldal is. Az oldal leírásai Dwight, Jasmine, Brian, Adelaide, Snezana és Luna tollából erednek, így ez is minket képvisel. Az oldal külsején Brian és Luna dolgozott, idejét nem sajnálva, a kód az ő munkája, így nem szeretnénk máshol látni. A fejlécet Brian készítette. Az átjelentkezéshez használt kódot pedig Snezana szolgáltatta. Ha megtetszik valami, kérd el tőlük, szívesen odaadják, amennyiben kap érte kreditet, elvégre ők dolgoztak vele.
news
2017.03.03. - Az oldal megnyitott!
2018.06.19. - A mitológiai világ ismét megremeg. Készen állsz?
2018.10.25. - Brian bácsi bokán harapja mától azokat, akik nem foglalóznak rendesen.
2019.07.24. Brian bácsi a plagizálásért is gyilkol. Nem kicsit. Banhammerje van.
Brian Ingram
admin
Jasmine Ingram
admin
Annalee Agrona
admin
Megválaszolatlan üzenetek megtekintése
 

Kezdetek

 

abandon all hope ye who enter here
Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven 1552998_original
Minden, ami a játék megkezdéséhez szükséges
szabályzat
mitológiák
fajaink



Szer. Nov. 20 2019, 20:41
Homérosz Legutóbbi hozzászólások

Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven 31LWh
Hírek, újdonságok, bejelentések
ancients' times
játékkeresés



Csüt. Jan. 30 2020, 15:38
Zhen Nai Legutóbbi hozzászólások

Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven K61uiy10
Nem vagy egyedül a világban



Csüt. Márc. 26 2020, 09:33
Anonymous Legutóbbi hozzászólások

Ancients' Haven Empty
 

Karakter részleg

 

abandon all hope ye who enter here
Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven Tumblr_oterzaA9nX1vd360io7_250
Itt találhatsz meg minden sablont, foglalót és a karakterkeresőket is!
ami a karakteralkotáshoz elengedhetetlen



Csüt. Márc. 05 2020, 21:26
Joon Woo Sang Legutóbbi hozzászólások

Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven Tumblr_pum6j5PCqo1yr1kejo1_250
Ez a helye a készülőfélben lévő karakterlapoknak! Ha megvagy vele, az Elkészültem! témában jelezheted a vezetőség felé.
ide tedd a készülő lapod



Yesterday at 00:02
Hyun Ae Nam Legutóbbi hozzászólások

Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven KZAadA5
Ők azok a szerencsések, akik elfogadott lapokkal rendelkeznek és oldalunk teljes értékű tagjai immár!
elfogadott karaktereink



Kedd Márc. 24 2020, 18:16
Brian Ingram Legutóbbi hozzászólások

Ancients' Haven Empty
 

Kalandjátékok

 

abandon all hope ye who enter here
Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven ZhgEoje
Az aktuális nagy buli



Vas. Márc. 22 2020, 19:08
Yuna Seo Legutóbbi hozzászólások

Ancients' Haven Empty
 

Amerika

 

abandon all hope ye who enter here
Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven Tumblr_orymfySs891s8sjpfo7_250
Az Amerikai Egyesült Államok székvárosa
Fehér Ház
Capitol
Cong. Library
Smithsonian
National Mall
FBI office
Otthonok



Pént. Jan. 03 2020, 17:26
Ai Yuan Legutóbbi hozzászólások

Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven Tumblr_po9rf7etQC1uaisw9o1_250
New York City teljes pompájában
Belváros
Külváros
Otthonok



Kedd Jan. 28 2020, 00:10
Primrose May Legutóbbi hozzászólások

Nincsenek új hozzászólások


Hőség, Disneyland, szörfdeszkák
Belváros
Hollywood
Dokkok
Beverly Hills
Glendale
Palmdale






Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven Tumblr_oq7y5wGSmJ1uaisw9o3_250
Bárhol máshol az Egyesült Államokban



Szomb. Jan. 18 2020, 12:33
Jezebel Alvarado Legutóbbi hozzászólások

Ancients' Haven Empty
 

Európa

 

abandon all hope ye who enter here
Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven 1427670727-lv31
Tea, Brexit és minden mi jó
Anglia
Wales
Skócia
Észak-Írország



Vas. Feb. 02 2020, 19:39
Deirdre Agrona Legutóbbi hozzászólások

Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven Tumblr_pt6oruDQe81uaisw9o7_250
Európa zöldellő, részeges vidéke
Dublin



Vas. Feb. 23 2020, 22:16
Siobhan Yamasaki Legutóbbi hozzászólások

Nincsenek új hozzászólások


Bor, sajtok, divat, aranyos emberek
Párizs
Marseille
Strasbourg






Nincsenek új hozzászólások


Oktoberfest, kastélyok, ipar
Berlin
Drezda
Hamburg






Nincsenek új hozzászólások


Valahol Európában...






Ancients' Haven Empty
 

Ázsia

 

abandon all hope ye who enter here
Nincsenek új hozzászólások


A hideg ország
Moszkva
Szentpétervár
Komsomolszk






Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven Tumblr_orymfySs891s8sjpfo7_250
Jóakarat az emberiségnek
Szöul



Yesterday at 22:56
Ai Yuan Legutóbbi hozzászólások

Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven LnDehYg
A felkelő nap országa
Tokió



Kedd Márc. 10 2020, 15:02
Ran Bousaid Legutóbbi hozzászólások

Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven 31LWh
Ázsia további területei



Vas. Feb. 09 2020, 20:54
Zhen Nai Legutóbbi hozzászólások

Ancients' Haven Empty
 

Afrika

 

abandon all hope ye who enter here
Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven Tumblr_pxq19cwvhV1xy4ni7o1_250
Az egyiptomi istenek területe
Kairó
Alexandria
Luxor



Szomb. Dec. 14 2019, 20:24
Kanon Taira Legutóbbi hozzászólások

Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven 569-77
Afrika további területei



Kedd Dec. 10 2019, 21:20
Kyle Sasaki Legutóbbi hozzászólások

Ancients' Haven Empty
 

A világon túl

 

abandon all hope ye who enter here
Nincsenek új hozzászólások


Az egyesített alvilágok






Ancients' Haven Empty
 

Az éterben

 

abandon all hope ye who enter here
Nincsenek új hozzászólások


SMS és telefonhívások






Nincsenek új hozzászólások


Skype, Facebook, Instagram, Twitter...






Nincsenek új hozzászólások
Ancients' Haven Empty
 

Alternatív terek

 

abandon all hope ye who enter here
Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven Tumblr_oxv19aHjOP1wzjbamo3_250
A régmúlt titkai



Vas. Márc. 08 2020, 01:33
Bree Torres Legutóbbi hozzászólások

Nincsenek új hozzászólások


Amit a jövő rejteget






Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven 638-47
Mi lenne, ha...?



Hétf. Márc. 09 2020, 18:36
Eun Hui Song Legutóbbi hozzászólások

Ancients' Haven Empty
 

Kikapcsolódás

 

abandon all hope ye who enter here
Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven Xandra
Kapcsolódj ki, köpj aranyat!



Szomb. Dec. 28 2019, 18:57
Alexandra Galanis Legutóbbi hozzászólások

Nincsenek új hozzászólások


Ancients' Haven K61uiy10
Karakternaplók és kapcsolathálók.



Szer. Jún. 21 2017, 21:46
Anonymous Legutóbbi hozzászólások

Ancients' Haven Empty
Today's active topics
Today's top 20 posters
Overall top 20 posters
Delete the forum cookies
Don't fight the gods
only pain and torment awaits you behind these doors


statistics

Legújabb felhasználó: Hyun Ae Nam
this is our newest victim
Jelenleg összesen 5675 hozzászólás olvasható.
posts were written
Összesen 164 regisztrált felhasználónk van.
users are registered
we were here

our species

gods
demigods
legendary creatures
hunters
mortals
demons
titans
halfblood
nymph
we're here

Regisztrált felhasználók: Nincs
A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Új hozzászólásokÚj hozzászólásokNincsenek új hozzászólásokNincsenek új hozzászólások  Lezárt fórumLezárt fórum