Abel Caine Wong

Azt hiszem a legjobb ha ott kezdem, hogy én nem kértem, ezt. Nem akartam ez lenni, ami vagyok, és nem akartam hogy az életem másoké árán élhessem tovább. Jogos a kérdés, hogy akkor miért nem vetettem véget a rémálomnak amivé az életem lett. Erre viszont egyszerű a válaszom. Mert nem vagyok gyáva, engem még arra tanítottak hogy ha valami nem működik meg kell javítani, és küzdeni kell érte hogy a legjobbat hozhassuk ki belőle. Nem öltem meg magam, mert tudom hogy annak ellenére hogy mi vagyok, - olykor egy szörnyeteg fehérbe ránduló szemekkel - még én vagyok. Az a valaki, akit Abel Caine-nek hívnak és a természetem attól még nem lett teljesen más, nem cseréltek ki és lettem a gonosz ikertestvérem. Nem lettem egy veszett, habzó szájú fenevad, csak meg kellett tanulnom ezzel együtt élnem, ezzel is bizonyítva azt, hogy nehezített körülmények között is meg tudom állni a helyem a világban.
Azért nem mondanám hogy ez olyan egyszerű, nagyon kell vigyáznom szinte minden pillanatban. Kivel állok szóba, kivel nem, kerülnöm kell a feltűnést, de herótom van attól is hogy elvegyüljek az emberek szürkeségében így hát próbálom kihasználni a lehetőségeim, kicsit egyedibb hajviselet, néhány ékszer, enyhe smink a szemeim körül. Ki kell hangsúlyozni azt, ami szép rajtam. Mondjuk ez néha kimerül ékszerek terén, mikor milyen kedvem van. Nem állítom hogy ez jó nekem, mármint ez az állapot, és a szüleim hát... sajnos - vagy éppen szerencsére - nem érték meg hogy megtudják miféle szörnyeteg lett a fiúkból, akit mindennél jobban óvtak és szerettek a világon. Hogyan is mondhattam volna el nekik? Elszomorít a dolog, ugyanis amikor ez a valami megtámadott minket, őket megölte engem is meg akart, de talán túl ellenálló volt a szervezetem, nem tudom. Nem tudom megmagyarázni hogyan nem haltam meg, pedig sokáig szerettem volna. Véget vetni ennek, de sosem merészkedtem a tettekig, mindig felsejlettek előttem apám szavai. Hogy nem attól leszünk erősek mert az úton akadályok nélkül haladunk, hanem pont azért, ha ezeket az akadályokat leküzdjük, ahelyett hogy kikerülnénk. Néha még mindig eszembe jutnak.

Azt hiszem ez is az oka annak hogy úgy döntöttem, nem adom fel, és alig húsz éves fejjel, egy új kezdet elé álltam, és lesz ami lesz alapon belevágtam hát. Elkezdtem egyetemre járni, és ismerkedni, vannak úgynevezett haverjaim, és van egy életvitelem, egy csendes kis garzon lakásom, és egy szoba pálmám. Na meg persze egy sötét, nyomasztó titkom.