Ran & Ré

Kivételesen szépen süt a nap ahogy reggel felébredek Sun Jin mellett, akit legalább annyira meglepett a dolog, mint engem. Kevéssé érdekelnek engem a világ istenpolitikai dolgai, Nedára és Menhitre is mindig csak pislogok, az előbbi persze roppant módon otthon van ebben, én pedig általában csak a csészém szorongatom és pislogok rájuk. Ők és Hathor éreztetik velem azt, hogy van Egyiptomban is családom, hogy nem holmi baleset vagyok, akit Amaterasu aztán bisentoként neveljen. De sokáig nem hittem el, hogy az én napom is virradhat egyszer, mert akármekkora zajt csaptam a világban és áll a hivatalos papírjaimon, hogy az apám Amon Bousaid, hogy lemondtam az egyiptomi állampolgárságomról, a tettei súlya csak fun factként tüntette fel az elcseszett gyerekkorom mindig.
Nem egyedül járom a földet most már, mert kérdés nélkül rendezte azt Sun Jin és a családja csak pár idegösszeroppanás és néhány millió yenes felszerelés kár meg több mint egy év kellett hozzá.
Ueno Park... Gondolom anyám keze is benne van a helyben, mert Inarinak és Benzaitennek is van itt temploma. Meg Kosodate Kannonnak is, de nekem pont nem kell a fogantatás istennőjének imádkoznom, az hiszem. Ha lenne odradekem, felugrana és villogna pirosan egy sort, annyi szent. Érzem a jelenlétét és azt hogy démon, amitől borsókázik a hátam jelenleg. Olyan feszült vagyok, hogy rám lehetne kötni egy elektromos hálózatot is. Megállok előtte mind a 151 centimmel és udvariasan meghajolok.
- Apám. Eljöttem, igen. - a cipőm orrával babrálom zavaromban a járdát, nem tudom hogy kellene viselkednem, mit kéne tennem, mit illene tennem most. Itt van előttem az apám, én meg sügér vagyok, remek.

Lehet Maeda-senpai végre megtette amit kellett. Irigy vagyok a türelmére, egyszer sem javított ki, hogy senseinek kéne szólítanom, elfogadta gyermeki csacskaságnak mások előtt, pedig az úrnőtől kaptam azért egészségtelen adagot akkor még abból, hogy isteni fegyver vagyok, legyen tartásom. Ha holnap reggel is ilyen verőfényes napsütés lesz, akkor tudni fogjuk biztosan, hogy az úrnő ippont kapott-e vagy csak nagyobb adománynak szól ez a mai nap.
Mindenki azt kérdezte tőlem, hogy mikor találkozom vele, hogy meg akarom-e ismerni. Igen, persze, de nem tudom, hogy készen állok-e én erre az egészre. Ha egyiptomi nevelést kapok, lehet csak legyintek az egészre, de belecsöppentem egy olyan társadalomba, ahol nagyon is fontos a család és még csak tizenkilenc vagyok, nem abban a korszakban, amikor az utcán játszanak a gyerekek vagy a réten. Hiába próbált hazalógni anya annyit amennyit tudott, mindig láttam a fájdalmat rajta. Nem is azért, mert már most elkezdték a hivatalos váltást, hogy én vagyok a birodalmi regália része, nem ő, hanem azért mert nem lehetett ott évnyitókon vagy az első koncertünkön.
Van némi zúgolódás a jelenléte miatt itt is, nem közkedvelt a démon sehol sem. Ez a nép meg olyan tűélesen figyel a környezetére, hogy egy-egy halandó is képes elűzni őket. De szerencsére akkora feltűnést nem kelt.
Ő is feszült, én is, most először érzem a kicsiket is, hogy nyűgösek, pedig nagyon-nagyon az elején vagyok még. Meghajol ő is, aminek örülök azért kicsit.
- Az... Köszönöm...? - pislogok kicsit, mert számoltam azzal, hogy érezni fogja, de Sun Jin csúnyán elszámolta a sej ráérünk arra még című egyenletet. - Valóban szükségem lett volna a szüleimre, sokszor. Nem kérdőjelezem meg az Ame-no-Murakumo-no-Tsurugi jellemismeretét. Pedig meglepően unalmas vagyok, 200 centi markolat, 45 centi ívelt penge, aranyozott orchideák, pár héten belül akkora leszek mint egy bálna és gitározom a Roseliaban. - azt hiszem tömören össze is foglaltam magamat, ahogy én látom magam.

Csak kötelességből jártam iskolába, mert a statisztikát rontottam volna, próbáltam nem feltűnni, de ahhoz rossz tehetségszettet kaptam sajnos, meg ezt a hülye hangot, amit csukott szemmel magasabb és érettebb nőhöz lehetne csatolni.
- Még nem szoktam meg, hogy szóba hozzák, nekünk is új az egész. - dörzsölöm meg kicsit az állam eltűnődve, de rá kell jönnöm, hogy pikkpakk úgy fogok kinézni, mint aki lenyelt egy dinnyét, főleg hogy pici vagyok, úgyhogy felkötheti Sun Jin a bugyogóját, mert őszintének kell lenni. De ha már felbukkant az életemben apám is, akkor unokázhat majd szerintem, csak ne úgy mint Sitrával, könyörgöm. - Hm? Hogy kellett volna neveznem? - értetlenül pillantok rá egy kicsit ahogy beletenyerel az arcába. Mi rosszat mondtam? - Nem is dinnyét lopok, a bökkenő csak az, hogy én is híresnek mondható vagyok, meg az apjuk is, cifra lesz a sajtó. - sóhajtok fel. Azt hiszem tényleg többet ártott az Úrnő, mint használt. - Nem mindig gondolok magamra csak fegyverként. De azt hiszem így egyszerűbb ellavírozni a világban, mintha érző lényként gondolnék magamra kizárólag. Nem igazán volt gyerekszobám.

Kicsit sandán, tőlem szinte dorgálóan nézek rá. Bagoly mondja, hogy gyorsan sikerült...
- Meglehetősen hosszú érzelmi vívódás után jutottunk dűlőre egyáltalán, úgyhogy nagyon is boldog vagyok vele. Lehet még kicsit fiatalok vagyunk az egészhez, de valahogy elboldogulunk ezzel is. - sóhajtok egyet. Röptében tanulok, de én vettem fel a fűzőt, fizessem is meg az árát. Kamasznak csendesebb és nyugodtabb voltam, de Sun Jin miatt találtam meg a hangomat, amit akkor még annak könyveltem, hogy elnyomjam az övét. Pedig csak azt akartam, hogy ő halljon meg. Valamiért egy kicsit megnyugtat, hogy ennyi év után itt ül mellettem az apám. - Úgy szólítom négyszemközt. De ha próbálok nem bunkó lenni, akkor úgy szólalok meg néha, amint akiben megállt egy kerítésléc. Ő a főistennőnk. - vonok kicsit vállat, nem vallom be, hogy nem szívesen szólítanám nagynénémnek.
- Te is és anya is a médiában vagytok, tőle tanultam meg, hogy adjak interjút, pont neked kéne tudni a súlyát. Az ég tudja mennyi idő után érzem azt, hogy nem az éjszakában a jégen csúszkálva botorkálok. - sütöm le a tekintetem kicsit. - De abban a tudatban lettem nevelve, hogy nincs keresnivalóm sem az emberek között, csak szükséges rossz. Lehet azok lesznek, még én sem tudom, de nekik lesz. Igen, egyszer kértem a születésnapomra egy futont, kinevetett az Úrnő. - húzom fel a térdeim és azon támasztom meg az államat.

- Lehet csak mostanság fedezted fel, gondolom mert anya biztos büszkélkedett vele, hogy mennyi szerelmes dalt írtunk egymáshoz, közben meg üvöltöttünk egymással ha levegőt vett a másik csak. Igaz, de nem képzeltem el magam szinte lányanyának, sokáig anyának sem. Én azért még aggódom. - sóhajtok egyet halkan. Az volt a tervem, hogy meglapulok miután vége a zenei karrieremnek és elmegyek valahová fizikát tanítani, de szerelmes lettem. És várandós. De legalább az egyiptomi istenek nem engedték őt csak úgy a halál karmaiba. - Amikor otthagyott téged, akkor hozzám költözött. Igen, az énekesnőnket egyszer úgy beoltottam, hogy azt hittem egy hétig rám sem néz. Akkor már mindent értek, ő belőle valahogy nem az sugárzik, hogy kiesik valami marhaság a száján. Hm... szerintem Fukurokuju végre megdöntötte, párezer évet totojázott azért. - sandítok az égre.
- Nem olvasom azokat, főleg Sun Jin miatt torzítanának, a mi menedzserünk a sajtót is brutálisan kontrollálja, de én nem vagyok a tinilányok bálványa. Főleg azokat a hírlapokat olvasom, amiket anya is. Az még egy folyamatban lévő munka. Amihez kellett az is, hogy emlékezz rám. - pillantok rá.
- Ezért sem fogom az ikreket úgy nevelni, láttam a rossz példát, hogy hogyan nem szabad egy gyerekkel bánni. De bennem még élénken él a nevelés. De, igaz. Ő nem látja bennem a fegyvert egészen pontosan, sosem tekintett rám úgy, azzal kiakasztottam, hogy anyám tsurugi alakban írtam le neki. Ne tedd, mert veletek sem maradhattam. - ingatom meg a fejemet lassan, de látszik, hogy küszködöm a könnyeimmel. Felpillantok az ankhra. - Tényleg elvitte anya, amikor elment megölni téged. Segített valamit? - átveszem és visszateszem a nyakamba, ahol eddig is volt mindig, majd előveszek egy szantálfafüzért és átnyújtom neki. - Még kiskoromban készítettem neked. Kommunikációs eszköz.

- Tényleg? Anya sosem mesélte pedig. De akkor megvan, hogy honnan származik a nem várt muzikalitásom, mert senki nem gondolta volna, hogy a kendo mellett, ha gitárt ragadok, akkor mit tudok. Igen, de hosszú idő után amikor először nem állványon aludtam, akkor a hátán aludtam el, ő meg órákig nem mozdult, nehogy felkeltsen. Vannak istenek, akik nálam fiatalabb korban lettek szülők. - nyikkanok egyet. Igaza van, az orvos is mondta, hogy fejezzem be a saját magam stresszelését, mert káros. - Nem, egyetlen igaz barátom volt, de vele sem tudtam úgy megbeszélni dolgokat mint vele, bár ő nem akart rólad beszélni, inkább rám volt kíváncsi. Nem a legjobb, de egy jól időzített beszólás csodákra képes. Most pedig belőlem, viszem a hagyományt tovább. Igen, mióta elvált Tsukoyomitól, azóta epekedik, de elzárkózott mindenki elől. Most áttörte a védelmet szerintem.
- Régen idegbajt kaptam mikor együtt kellett fellépnünk és sikongattak érte, de sosem érdekelte őt, most már hozzám rohan utána. A kiadói lapot is járatja anya, mert ő az egyetlen aki Egyiptomban előfizető. Remélem azért pocaklakóként várva voltam... - szusszanok egyet.
- Van, Rinko például vagy a bandatársaim gyerkőcei. Akkor mostantól téged idézlek ha megkérdeznek, de hozzáteszem, hogy te mondtad így, mert csak ebből hallani, hogy szerelmes vagy mint az ágyú. A tetteknek következményei is vannak, nem tudtad, hogy leszek majd egyszer.
- Pocsék voltam balettból... - halkan nyüsszenek, hogy mindennel képben van. - Akkor azt is láttad, hogy mekkora marha vagyok érzelemkifejezésben. - de az ankhom a helyén van, mindig csak fürdéshez vettem le, egyfajta földelés volt számomra, meg anya azt mondta, születésem előtt választotta apa nekem, úgyhogy ez volt az egyetlen dolgom tőle. - Karkötőként viselve ráteszed a tenyered és arra gondolsz akivel beszélni szeretnél. Az én erőmmel van átitatva, úgyhogy főleg velem és anyával tudod használni.

- Tényleg. De egyébként nekem kellett akkor énekelnem, amikor anyád várandós volt veled, rögtön nem rúgtad tovább a veséit, amiért mind a ketten hálásak vagyunk így utólag belegondolva. Állványon? Egek, nem is igazán értem miért ott kellett aludnod, de örülök, hogy figyelmes volt veled. Igazad van, a kor nem számít az istenéknél valaki önszántából lesz felnőtt, valakik pedig tudjuk, hogy Káosz miatt. – szusszanok fel halkan, akkor is vigyázni kell magára, meg a babákra, túlságosan is aggódik. – Gondoltam, mondjuk meg is értem miért nem beszélt rólam, persze, hogy rád volt kíváncsi, nem látott téged csak nagyon ritkán. Egy értékes beszólás tökéletes, és megvéd majdnem mindentől, azért ne vidd túlzásba, tapasztalatból mondom nem a legjobb, ha mindig kimondod amire gondolsz. Eléggé látszik, hogy át van törve a védelme, ami neked is csak jót jelent. Nem fog már annyira ragaszkodni hozzád, főleg, ha készül egy másik regália. –
- Most már azt várjátok mikor tudtok végre egymás karjai között lenni. Sosem tudtam minek járatja, ráfogtam valami heppre. Úgy kellett anyádnak rám szólnia, hogy hagyjam már békén meg téged is, mert ott lebzseltem állandóan mellette. –
- Akkor nem aggódom, tudomásom szerint az anyósodék se egy gyereket neveltek fel.. Tényleg szerelmes vagyok, ezt nem is tagadom, nem is tudnám. Igen, majdnem minden főistennél előfordul, hogy azt hiszi őt nem köti semmi, és nem lesz vele semmi. Erre tessék, elég volt Sitra és Kanon, máris máshogy látom a világot. –
- Tényleg az voltál, örülök, hogy nem erőltette Amaterasu. – tényleg tudok mindent, olyat is, amire nem voltam kíváncsi. – Akkora majdnem, mint én, legalább hamarabb felnőttél. – nekik nem kell annyit várni, mint nekem, nem is lesznek megölve, az már más kérdés, hogy van még egy csata ahol helyt kell állniuk, ezt szerintem ők is tudják. – Oké, köszönöm ez egy elég hasznos ajándék, aminek örülök nagyon. Tökéletes, mással nem is nagyon akarom használni. Nem tudom, hogy láthatom-e az unokáimat remélem igen, ha nem is túl sűrűn, bár lehet csak Egyiptomot nem hagyhatom el egy ideig, meg a modern kor egyik csodája az internet, úgyhogy nem aggódom annyira. -

- Remélem tetszett a zenénk... Vagy legalább a két évvel ezelőtti turné zárószáma, az anya csengőhangja, azt tudom. Már akkor is megnyugtatott a zene. Emlékszem még az egyik dalra, amit énekeltél akkor, véletlenül átadtam Sun Jinnek is. Nem mondanám annyira alvásnak, inkább csak voltam a fegyverállványon, de nagyon is figyelmes volt velem. Igen, én mondjuk "rendesen" nőttem fel, de nem lepne meg ha az ikrek megunnák majd a babalétet. - szusszanok egyet, tudom, hogy nem kéne magam stresszelni kicsit sem, mert még ki is kapok, vannak akik úgy vigyáznak rám, mint a hímes tojásra. - Akárhányszor kint hagytam a hieroglifáim inkább kiment a nappaliba is, annyira volt rád csak pipa. Meg pótolni akarta a koncerteket is, az itthoni nagyobb fellépések mind ki vannak adva. Taktikailag használom őket, de nem bőkezűen, amikor kell, akkor vetem csak be ezt a képességem. A fél kontinenst be tudná most ragyogni, úgyhogy szerintem oda van a mentális védelme az érzések ellen. Ne is tegye, lesz helyettem másik regália, zárja fel azt, de ne engem. -
- Az után amit egymással tettünk pszichológiai hadviselés címén, igen, jobb, hogy vége és boldogan futhatunk egymáshoz. Szerintem még azokat a zenei lapokat is beszerezte amiknek a címlapjára kerültem, mert én ugyan nem fogadom el, hogy valamennyire ismert vagyok, ő ritka büszke. Akkor nagyon is várva voltam... - boldogan mosolygok.
- Igen és próbáltak velem is foglalkozni, elvégre családtagként gondolnak rám nagyon régóta, csak én voltam problémás. De egyébként anya sem tudná, még akkor is mikor fasírtban voltatok. Ami egyébként felelőtlen dolog, nem véletlenül volt több helyen is főnökség csere. Ők ketten együtt súlyos tour de force, de külön is, nem csodálom. -
- Aztán kendozhattam, ami azért már sokkal inkább nekem való, nem véletlenül maradtam is annál. - szusszanok egyet, de aggódom is, hogy mennyi mindenről tudhat. - Nem mintha az az én döntésem lett volna, ki lettem csapva prédának 11 évesen és én nyertem. - húzom el a számat kicsit, még mindig nem jó emlék, de szükséges rossz talán. Sangje ellen viszont jól jöhet, hogy ténylegesen küzdöttem már istenek ellen. - Túl japán vagyok lehet, hogy hasznos dolgokat ajándékozom, de megspórolja a nemzetközi hívást, annyi szent. Nos, még mindig ott van, hogy mi ugrunk át, ha szabad, mert nem szeretném, hogy az unokáid életéből kimaradj. Az is igaz, mindent meg lehet oldani, csak akarni kell. -