Beautiful Delirium

Azt hiszem öt esztendős voltam, amikor a császári palotába kerültem, akkoriban még nem gondoltam arra, hogy ez mivel jár. Tetszett a fényűzés, kedvességet kaptam, megtanítottak írni olvasni. Aztán, amikor felfedezték egyik nap, hogy nővé értem a poklot is megjártam. Utána vittek a koronaherceg ágyába, az ágyasa lettem, nem törődött azzal, hogy mit csinál, csak neki legyen jó. Az egyik idősebb ágyas, akit azért tartottak itt, hogy tanítson minket lesápadt, amikor meglátta mit tett velem a herceg. Nem szóltam akkor egy szót sem, minek? Megszökni úgysem tudok, ezt kijelentette még az éjszaka előtt.
Azóta már eltelt több év, még mindig a palotában vagyok, az első számú kedvence annak az őrültnek. Éppen azzal vagyok elfoglalva, hogy hímezzek, amikor üzenetet kapok, ma estére is legyek a szobájában, mielőtt ő megérkezne. Csupán szusszanok, és biccentek egyet a hírnöknek, átveszem tőle a csomagot is, a súlyából tudom, hogy ruha. Vajon megint milyen őrültséget talált ki, amiért előre engesztelő ajándékot kapok?
Az új ruhámban várom, csak akkor térdelek le, amikor hallom, hogy az őrök köszöntik őt.
- Uram! Remélem remekül telt a mai napja. – emelem rá a tekintetem, szinte kedvesen, pedig meg sem érdemelné. De még mindig több haragot táplálok a szüleim iránt, mint iránta.

Még mindig megkapom, hogy miattam halt bele a bánatba a nagyapám és a nagyanyám és hogy örüljek, hogy a dédanyám már nem láthatott, mert kibelezne. De nem érdekel, nem élnek, én meg úgy élek, ahogy akarok. Apámnak is voltak már ágyasai újra, ő nevelt úgy, hogy az ágyas az én örömömet szolgálja, nem ő az enyémet. Ezért is örültem, amikor közölték velem, hogy Jin Ae alkalmas arra, hogy hivatalosan is az ágyasom legyen. Ha ő szüli a következő koronaherceget, az sem érdekelt akkor.
Szóba sem hozzák nekem, hogy elvegyek valakit, mert ökörség. Tökéletesen megfelel, hogy van egy ágyasom, aki tényleg az ágyamban van, három meg akinek van tető a feje felett csak. Ezért is üzenek előre, hogy legyen kész mire visszatérek a hálómba. Eddig sem voltam vele elbűvölő, nem szeretnie kell, nem az a dolga. De azért egy új ruhát küldök neki, mert szeretem a bonyolult csomókat elvágni.
Belépek a palotába és ő már térdelve vár. Milyen engedelmes...
- Most már remekül fog telni. - vigyorgok rá sötéten, látom rajta, hogy álca a kedves mosolya. Hülyék a szülei, bedobták a farkasok közé, mikor lenne olyan rangja eleve, hogy ne csak holmi ágyas lehessen... De csak az.
- Olvastam valami érdekeset, amit ki akarok próbálni. - a csuklójánál rántom fel, hogy az ágyra lökjem őt és elkezdjem kiszedni az új ruhából.

A másik három ágyas persze szeretné, ha meghalnék, mert ők talonba vannak tartva, de bennük nincs meg az odaadás, ami bennem igen. Engem az sem érdekelt, hogy az orvos tiltotta meg, hogy éjszaka az ágyában legyek, mert a törött karommal nem csinálhatok semmit. Az én hibám volt, hogy megcsúsztam a jeges járdán. És ők legalább nem érzik azt a rettegést, amit még szoktam egy-egy alkalommal, ha tudnák ezzel őket is védem. Azt hiszik, hogy egy ágyas dolga szeretni, nem. A mi dolgunk, hogy örömet adjunk, bármit is kér, vagy akar a herceg. Általában akarni szokott. Az új ruhám pedig gyönyörű, kicsit reménykedem benne, hogy nem lesz elszaggatva. Kár lenne érte.
- Mint mindig, most is igyekezni fogok, hogy így legyen. – jegyzem meg magamhoz képest szelíden. Sosem lehet tudni milyen kedve van, úgyhogy muszáj a legjobb formámat hoznom. Lehettem volna akár egy tábornok felesége is, de nem. Azt hitték a szüleim, hogy a koronaherceg ágyasának lenni milyen megtisztelő feladat.
- Ahogy óhajtja. – hajtok fejet, kicsit nyikkanok csak, amikor megragadja a csuklóm, legbelül rettegek, sosem jó, ha valami érdekeset olvas. De nem ellenkezem, teszem amire kér.

Egy bevált, a három örüljön. hogy nem kerül a szemem elé sem, amúgy sem olyan engedelmes és betörhetőek, mint ő. Még akkor is szolgálatkészen várt engem, amikor tudom, hogy tilos volt neki, ez pedig dicséretes. Ő a testével szolgálja a királyságot, nem kell nekem, hogy holmi lelkizés vagy diplomácia is belekerüljön, noha a dédszüleim legendásak voltak ezen a téren. Sőt, nem kell, hogy fegyvert se forgasson egy nő.
- Tudom. - szusszanok fel. Az kéne, hogy ne igyekezzen, mert példát fogok vele statuálni, az is biztos. Nem akarja egy karón végezni, szerintem.
Az ágyra lököm, majd szabályosan elmerülök a hanbokja alatt, hogy a nyelvemmel és ajkaimmal fedezzem fel. Ha amit olvastam igaz, akkor egészen más hangokat fogok hallani ma este és egészen izgalmas kis együttlétünk lehet.

Bármit megteszek, hogy túléljek, eddig nagyon is jól megy a dolog, nem most fogom elszúrni, ez is biztos. A másik három lánynak is jó élete van, nekem egy kicsivel jobb, de hát megérdemlem, amit teszik azért jár némi engedmény, mint az olvasás, a diplomácia, és a politika nem érdekel, azzal foglalkozzanak a megfelelő emberek. Egy dolgom van, a herceget szolgálni, amíg meg nem un. Aztán lehet egy karón fogom végezni, mert nem úgy cselekedtem, ahogy azt elvárta, sosem lehet tudni milyen kedve van.
A rettegésem felváltja valami egészen más, amint megérzem az ajkait, és a nyelvét. Kéjes nyögések hagyják el az ajkaimat, egyszerre fura, de csodálatos amit érzek. Amint végez a kis munkálkodásával, engedélyt sem kérek, nem igazán tudok gondolkodni, csupán annyit tudok, hogy viszonoznom kell neki, amit én kaptam tőle.

Az azért a kontómra írható, hogy nem csak szolgál, de kap is tőlem ezt-azt. A másik három ki lenne végezve, ha olvasáson lenne kapva, de nem minden könyv áll így sem a rendelkezésére, még a végén hülye ötletei támadnának. Kár lenne, ha meg kellene őt öletnem, mert igen szórakoztató, de a másik hármat egy szívdobbanásnyi ideig sem sajnálnám, sőt a szüleiket és a családjaikat is megöletném.
A torkából felszakadó hangra az egész testem megborzong és végigjár a forróság. Felbátorodom és nagyon is belehevülök, nem feltétlenül gondolkodom, csak hallani akarom a hangjait, olyan különlegesek. Észhez sem tudok térni, amikor megérzem magamon az ajkait és meglepetten, de élvezettel nyögök fel, ösztönösen a hajába túrva.
- Vetkőzz Jin Ae, ezt nem a szádba kapod. - morranok rá, amíg még tudok egyáltalán gondolkodni, hogy besegítsek neki a műveletben, hogy utána magam alá gyűrhessem őt és egy határozott mozdulattal birtokba vegyem őt.

Azt hiszem, hogy amit olvasott az mind a kettőnknek nagyon jó, mert én biztosan felfedeztem magamon egy-két új hangot, de neki sincs ellenére, amit csinálok a számmal. Az sem zavar, hogy a hajamba túr, direkt úgy érkeztem, hogy a derekamig le van engedve, csak néhány fonat van benne. Amint meghallom a hangját segítek lehámozni magamról a ruhát, és róla is. Elégedetten nyögök fel, amint a hátam megint a lepedőn csattan. Végig marom a hátát ahogy megérzem magamban, minden létező figyelmemet arra fordítom, hogy kielégítsem. Pusztán kíváncsiságból gyűröm magam alá, sosem irányítottam, de úgy látszik ma van a meglepetések napja, így legalább egy kicsit még gyönyörködhetek is az arckifejezéseiben.

Lehet ahhoz a könyvhöz még visszatérek holnap, mert eddig nemes egyszerűséggel varázslat, hogy mit hozok ki így belőle. Mintha nem önmaga lenne, nem tiltakozik, odaadó és abban is biztos vagyok a gyönyörét éreztem az ajkaimon, ezért is ilyen mohó a sajátjaival, mintha szabályosan éhes lenne a testemre. Engedelmesen kezd el vetkőzni és engem is teljesen levetkőztetni. Ilyen sem volt még... A nyögésére újra megborzongok, de úgy érzem, hogy meghalok, ha nem lehetek benne ebben a szent pillanatban. A karmolására a körmei alá domborítom a hátam egy élveteg nyögéssel. Annyira finom, szinte selymes érzés... Kikerekednek a szemeim, ahogy maga alá fordít engem, de elvigyorodom. Nocsak, ráérzett. Kiül a gyönyör az arcomra amikor mozogni kezd és végigcirógatom a kebleit, hogy mohón a csípőjére markoljak és úgy segítsek neki. Még egy kicsit bírom, visszafogom magam, hogy kiélvezhessem ezt a helyzetet.

Eddig csak tettem, amire utasított, majdnem mindig másra koncentráltam, amíg tevékenykedett, egyszerűen könnyebb volt úgy létezni. Most meg, mintha kicseréltek volna, oda akarok figyelni rá, de nála is ezt veszem észre. Meglepő az egész, hogy ennyire mások tudunk lenni, csak mert olvasott valamit, valahonnan. Bátrabban használom a körmeimet, ahogy meghallom a nyögését, nem tudok finomkodni most. Viszonzom a vigyorát. Sosem láttam még ezt az arcát, és szeretném még látni. Apró kis nyögéseket hallatok, ahogy mozogni kezdek, az érintése miatt végigborzongok. Nem is igazán bírok halk maradni. Érzem a kielégülését, csupán egy elégedett mosollyal pillantok rá.

Ha nem tudnám mit tettem, akkor patáliát csapnék, hogy valaki kicserélte a kedvenc ágyasomat, de nem, így most igazán a kedvencem. Nem halk, nem visszafogott, egészen teljes is így a gyönyör amit érzek, köze sincs ahhoz amit eddig nyújtott nekem. Vadóc, én pedig követelem magamnak, hogy karmoljon csak, mert olaj a tüzemre. Sosem láttam még vigyorogni, de ha az az ára, hogy a hanbokja alatt kezdjem az estéinket, akkor megteszem innentől. Szinte érzem, hogy telhetetlen és az én gyönyöröm akarja, amit meg is kap, végigfut a gerincemen a forróság, ahogy hangos nyögésekkel adom át magam az érzésnek. Lihegve nézem a mosolyát, majd felülök, hogy a hátára simítsak szinte szórakozottan és megkeressem az ajkait, hogy megcsókoljam.

Most mind a kettőnk élvezte, sőt, azzal, hogy nem kizártam a kis világomból, hanem beengedtem csak jobb lett. Remélem innentől kezdve az összes éjszakánk ilyen lesz, eddig sem volt szüksége a többire, most már nem hagyom, hogy lecseréljen. Elégedetten kapkodom a levegőt, és kapok az ajkai után, miután felült hozzám, és bújok a kezébe, mintha attól tartanék, hogy nincs is velem.
- Mindennel elégedett a herceg? – simítok a tarkójára egy mosollyal. – Ha esetleg nem, biztos megoldom még az éjszaka folyamán. – kuncogok fel halkan.

Azt hiszem ez az eddigi legjobb este az életemben. Tudom már mit kell tennem, hogy kihámozzam a kis világából, hogy így, teljesen adja meg magát nekem, ne csak egyszerűen a testét. Nem lök el, hanem kap az ajkaimért és bújik, aminek most még örülök is, mert én is úgy fogom, mintha attól félnék, hogy álmodom.
- Mindennel is. Jin Ae? - szusszanok, majd finoman végigcsókolom a vállait. - Ebben az esetben is elégedett vagyok, de ha lehet másodikat kérni, fogok. - vigyorgok rá.

De így is csak egy ágyas vagyok, viszont csak az övé, és most már biztos nem fog más társaságot keresni. Én meg boldogan fogom várni minden este, végre nem kell rettegnem attól, hogy mit akar tenni.
- Örömmel hallom. Nem panaszkodom, amúgy sem panaszkodhatnék. Okom sincs rá, a legjobbat kapom mindig, a hercegtől. - hunyom le a szemeimet a csókjaira, a tarkóját cirógatom. - Természetesen, kapható vagyok bármire. - viszonzom a vigyorát, és nyomok egy csókot az ajkaira.

Innentől kezdve felesleges lenne bármelyik másik ágyasom. Azt hiszem reggel első dolgom lesz őket hazaküldeni. Csak rá van szükségem, jobban mint a levegőre vagy a vízre. Eddig is ő volt a kedvenc, ezután pedig az egyetlen lehet ő.
- Nem kell azért hazudnod, mert egyszer tényleg élvezted amit csinálunk... De azt megígérem, hogy ezután így kapsz meg, rendben? – szusszanok a bőrébe, ahogy a tarkóm cirógatja. Sose csinált ilyet és mégis milyen jó érzés. – Arra a gyönyörre nehéz nemet mondani? – kapok az ajkaira, hogy hosszan csókoljam, a hátsójára simítva.

- Az ágyasodnak szántak, amit először megtanultam, hogy én vagyok a te élvezetedért, az enyém nem számít semmit…Minden este a hanbokom alá másznál? Erre azért nem mondhatok nemet, mert tudom, hogy tetszett, amit utána te kaptál tőlem. – mosolyogva folytatom a cirógatását, érzem, hogy tetszik neki, és nekem is nagyon jó most ezt tenni. – Arra is. De erősen felkeltetted az érdeklődésem, hogy miket olvastál ma még? Sőt hagyd inkább holnapra a meglepetéseket. – belenyögök a csókba, végig karcolom a mellkasán. Tudom, csodálatos estét fogunk eltölteni.

Az orvos most hagyta el a szobámat, miután az egyik szolgálót megkértem hozza ide, megint nem bírtam kimászni az ágyból, csak addig, hogy a gyomrom tartalmát kiadjam az ágyam mellett lévő lavórba. Várandós vagyok, biztos már a herceg is tudja, pedig én szerettem volna vele közölni. Nyílik az ajtó, és egy nagyon gyorsan mellém érő herceggel találom magam szembe, még mindig elfelejtem, hogy neki két lépés az nekem legalább három és fél.
- Már tudod igaz? – nézek rá egy mosollyal, kinyújtom felé a karjaim, hogy magamhoz öleljem, szükségem van rá. Már nem rettegek tőle, egy bizonyos éjszaka után. – Megajándékozlak téged és a birodalmat is egy babával. – szusszanok fel halkan.

- Uram... - áll meg mellettem a szolgáló, szinte érzem, hogy rettegve, de intek neki, hogy mondja ki mit akar, ne kerülgessen itt engem. - Jin Ae úrnő úgy tűnik gyermeket vár.
Erre már megpördülök és majdnem fellökve őt indulok el. A gyomrom valahol a torkom körül járhat. Amiután elkezdtem kicsit tanulmányozni azt, ami az első csodálatos éjszakánkat okozta, utána egyre jobb és jobb lett minden. Úgy tűnik a felfedezéseinknek pedig eredménye is lett, ami eddig évekig nem volt. Talán ez hiányzott csak hozzá. Belépek a szobájába, amit két lépéssel át is szelek, hogy mellé is üljek és magamhoz ölelhessem őt.
- Igen, tudom. - szusszanok fel, majd a hajára simítok. Nem fél tőlem, sőt... Végignézem az arcát, sápadt, nyúzott. - Amiért boldog és hálás is vagyok. - a kezére csókolok. Az első gyermekem... gyermekünk. - Mától viszont az én palotámban, velem fogsz lenni, mert egy percre nem veszem le rólatok a szemeimet.

Fáradt vagyok, nagyon, pár napja nem tudok normálisan aludni, és borzasztóan szégyelltem magam, hogy nem tudtam átmenni a herceghez, mert betegnek éreztem magam. Pedig sosem voltam az, úgyhogy azt sem engedtem, hogy idejöjjön, nem akartam, hogy elkapjon valami nyavalyát. Nos, most már biztos vagyok benne, hogy ezt nem tudja tőlem elkapni. Halk sóhajjal bújok hozzá, végre velem van.
- Én akartam mondani neked, de gyorsabb volt a szolgáló. – rémesen nézhetek ki. – Jelen pillanatban nem érzem, hogy hálás feladat lenne, de örülök, ha így érzed. – mosolyodom el. – Ha kicsit jobban leszek átmegyek, ígérem. Viszont nem lehetsz velem egész nap, neked teendőid is vannak. – pillantok rá kedvesen. – Én meg azt hittem elkaptam valami betegséget.. – kuncogok kicsikét, aztán komolyan arccal fordulok felé. - Másik ágyasra lenne szükséged, Dae Hyun, amíg jobban leszek. - sosem hívtam eddig a nevén.

Hiányzott az utóbbi napokban, azért is vártam a hírt arról, hogy mi az orvos véleménye, mert ha nem ad végre választ, vége lesz mint a botnak. Nem engedett Jin Ae magához közel, ami bántott, de nem tehettem mást, hogy vártam. De most már tudjuk, hogy mi az oka és örülök az okának, mert nem beteg, hanem várandós. Ami meg az én hibám részben.
- Igen, mert parancsot adtam, hogy amint tudnak valamit rólad, abban a pillanatban tudni akarom. - végigcirógatom a fáradt arcát. Ennek is utána olvastam, a dédanyám borzalmasan megviselte az első terhességének az eleje. - Állítólag nem sokára könnyebb lesz, de én akkor is hálás vagyok érted és értetek.
- Nem, még ma átköltözöl hozzám, hallani sem akarok róla, hogy nem leszel velem. Amiket elintézek és sietek hozzád, de addig is közelebb leszel az orvos szállásához is, ha bármire szükséged lenne, akkor megkapod. - én kicsit szigorúbban nézek rá. - Nem, csak sikerült összehoznunk egy kisherceget vagy hercegnőt. - a szavaira megkeményedik az arcom és megingatom a fejem. - Kizárt. Nem lesz másik ágyasom, te pedig a feleségem leszel. Dae Hyunnak gúnyolódásból hívnak, Kang Dae a rendes nevem. - vallom be neki.

Borzasztóan hiányzott egyébként, főleg mert rájöttem szeretek a karjai között elaludni, és megszoktam, hogy minden este ott alszom. Úgyhogy fáradt is vagyok, és nyűgös.
- Szóval megint akarnok voltál, megértem már, hogy miért nem vártak azzal, hogy tőlem tudd meg. – simítok a kezére egy halvány mosollyal. – Könnyebb? Akkor bízom benne, eljön ez az idő hamar, és ezekre a rosszullétekre nem is fogok emlékezni. Egy gyerek amúgy is örömet okoz általában. –
- Nem vitatkozom, összeszedem magam annyira, hogy átköltözzek hozzád. A ruháimat majd áthozzák úgyis. Az mondjuk máris jobb, ha az orvos közelebb lesz hozzám. – adom meg magamat végül. – Csupán pár évet kellett arra várni, hogy sikerüljön. – szusszanok halkan. – El akarsz venni? Egy ágyast nem szokás elvenni, akkor sem, ha olyan rangja volt egyszer, mint nekem. Szóval Kang Dae, gondolom nem sokan mernek veled gúnyolódni. – fogom meg a kezét, feszül közöttünk valami kimondatlan dolog. – De örömmel hozzád mennék, mert azt hiszem szeretlek, és nem bírnám elviselni, ha más nő mellett ébrednél fel. -

Rá kellett jönnöm, hogy már nem szeretek nélküle aludni, üres nélküle az ágy és az, hogy nem úgy kelek, hogy a karjaimban van, az büntetés. Nem alszok jól és ingerlékenyebb is vagyok.
- Igen, halálra aggódtam magam miattad. - szusszanok egyet, ahogy a kezemre simít. - Igen, könnyebb. Ahogy halad az idő, elvileg ez megszűnik és inkább ragyogni fogsz. Nekem biztosan örömöt okoz, hogy gyerekünk lesz.
- Ha kell átviszlek a karjaimban. Ott lesz az orvos a közelben és a szolgálók is, ha bármi kellene, meg az őrök. - mosolygok kicsit, hogy megadja magát. - Lehet inkább mindkettőnk öröme kellett hozzá csak. - szusszanok vele. - Igen. De létezik törvény, hogy egy ágyast el lehet venni, én pedig el is foglak. Igen, elég rossz hírem van, mint tudod. - végig simítok az apró kezén. - Én is téged, Jin Ae és nem fogok más nő mellett felébredni, mikor melletted akarok csak.

- Micsoda kellemes meglepetés, még a végén meglátják az embert, a hercegben. – jelenik meg az arcomon egy pimasz kis mosoly. – Már megint előre olvastál, hogy ennyit tudsz róla? Ragyogni, tényleg olyan egy várandós nő, mintha ragyogna. Pár évvel ezelőtt nem gondoltam volna ezt. –
- Arra semmi szükség, amíg van két lábam addig én is tudok sétálni, csak legyél mellettem. Tudom, nyissam ki a számat, ha valamire szükségem van. – grimaszolok egy kicsikét. – Tettél róla, hogy ne tárgyként gondoljak magamra. – emelem meg a szemöldököm. – Tudom, hogy létezik ilyen törvény, de akkor sem gondoltam volna, hogy ilyen szándékaid vannak. Tudok róla, hogy milyen híred van. Azt is sokszor hallom, hogy a nagyszüleid és a dédszüleid is mit tennének veled, viszont már nem élnek. – vonom meg a vállamat. – Mégis mit fognak mondani egy ágyasból lett császárnéra? Nem végeztethetsz ki mindenkit, aki egy rossz szót fog rólam mondani. Talán sikerül majd megmutatnom, hogy igen is méltó vagyok melléd. – ülök fel az ágyon, hogy röpke csókot nyomjak az ajkaira. – Elég erősnek érzem magam, hogy átköltözzem hozzád, szükségem van a friss levegőre is. - mosolygok rá.