Claim your weapons

Még az éjszaka közepén kiszöktem látni akartam, hogy este mit csinálnak az emberek, anyám gutaütést kapott volna, ha azt látja, hogy sima hanbokot viselek, mint a nem nemes nők, sőt még a hajamat is csupán összekötöttem, semmi fonat, nem akartam lebukni. Kicsit meguntam, hogy esténként is arról van szó, hogy milyen szerencsés vagyok. Miért lennék? A legkisebb herceg nekem udvarol na és? Másnak is csaphatja a szelet, és lehet a másik jelölt sokkal jobban tetszik neki, mint én. De legalább feltűnésmentesen jutottam haza is, a legújabb szerzeményemmel.
Amivel gyakorlok is, nem lehet oka panaszkodni senkinek, hímezni is remekül tudok, valahogy mégis jobban szeretem, ha kard van a kezemben. Hímzéssel nem tudom magam mégvédeni, viszont ezzel a tudással meg tudom lepni az esetleges támadóimat is. Az egyik szolga fejvesztve rohan, hogy a herceg hamarosan érkezik, csalódottan sóhajtok, nem jöhetne mondjuk két óra múlva, amikor végzek a napi edzéssel?
- Azt mondtad még nincs itt. – morgok rá, majd a kezébe nyomom a kardomat miután behelyeztem a tartójába. Igazán mérges vagyok nem akartam, hogy lásson, amint kardot forgatok, amúgy is titokban kell tartanom. De mosolyt erőltetek az arcomra, és meghajolok. – Örülök, hogy látom. -
 

Szóltak előre, hogy Ae Shin úrnő nem könnyű eset, de amikor megláttam tudtam, hogy ha kell a világot is megmozgatom, hogy az én feleségem legyen majd egy napon. Ő sem szeret a hátsóján maradni nyugton, nem az a fajta aki nem mozog az árnyakban otthonosan, én pedig egyenesen ott vagyok boldog, mert mint legkisebb herceg, nekem jut a legkevesebb figyelem. A középső bátyám az uralkodó, a nagyobbik nem is akart az lenni, mert ellegyintette azzal, hogy az ő anyja egy ágyas, legyen inkább az Yeong Jin a trónon. Így ő is és én is el tudunk járni harcolni a nevében. A Mangjeolok egyébként is nagyon kemény diónak bizonyulnak.
Úgy döntöttem, hogy az egyik igen sikertelen próbálkozásunk után hazafelé meglátogatom a hölgyet, aki elrabolta a szívemet. Még nincs olyan túl késő, sejtem, hogy ébren lehet, de előre küldök azért valakit, hogy hamarosan várható vagyok. A háznál leszállok a lovamról és az istállófiúra bízom őt, hogy Ae Shin úrnő lakrésze felé sétáljak egy mosollyal az arcomon. Látszik a mosolyán, hogy erőltetett és csak pimasszá válik a kifejezés az arcomon, ahogy meglátom a szemem sarkában, hogy katanát próbál a szolgáló rejtegetni.
- Én is örülök, hogy láthatom. - de csak nyújtom a kezem a kardért, hogy szemügyre vegyem magamnak és kissé kihúzom a tokból, hogy megnézzem a pengét. - Egy Mangjeol katana... Tudja is forgatni? - szinte derűsen mosolygok rá.
 

Mindenki arra vár, hogy mikor megyek már férjhez, és ez számomra nagyon unalmas, néhanapján dühítő is, amikor valaki megkérdezi. Mintha rajtam múlna, vagyis, részben rajtam múlik. De amíg nem teszik fel nekem a kérdést addig mégis mit tudok csinálni? Semmit, és egyébként se nagyon akarok feleség lenni, akkor annyi lenne az éjszakai kiruccanásaimnak. Mert hiába hallom a pletykákat, hogy a legkisebb herceg is szeret meglógni, ez engem nem nyugtat meg. Nagyon nem.
Legszívesebben az arcába másznék a pimasz kifejezése miatt. Kissé a tüdőmbe szorul a levegőm, ahogy a kezébe veszi a pengémet. – Mégis mit gondol? – sziszegem halkan, kikapva a kezéből, a hüvelyt egyenesen a szolgának vágom a kardot pedig a torkának szegezem. Mit sem törődve, hogy anyám éppen ájulni akar a látvány miatt, amit most csinálok azért még egy olyan rangos nőt is megölnének, mint én. – Mondja el, hogy miért jött, talán leeresztem a kardom. – követelőzöm, nekem konkrétumok kellenek, eleget vártam már, hogy döntse el mit akar. – Van más nő is akinek udvarol, vagy csak én? Ha pedig csak én vagyok mire vár még? Nem leszek fiatalabb. – húzom össze a szemeimet.
 

Én vagyok az aki ráér igencsak, nem kell kapkodnom, nem várnak el tőlem csodákat, sem utódokat, de persze van két bátyám aki szívja a véremet, hogy ugyan mikor méltóztatok megnősülni már. De van valami szórakoztató abban, hogy csatázni járok, máskor pedig meglátogatom Ae Shin úrnőt, hogy udvaroljak neki, miközben elég sok kötést rejtegetek a ruhám alatt.
Érzem a haragját, amit csak megmosolygok, főleg, ahogy a kezébe veszi a pengét. - Hogy egy áruló klán, akik ráadásul japánok, pengéjét rejtegeti a szobájában. - felelem, majd szinte elnevetem magam, ahogy a torkomnak szegezi a hegyén, én pedig csak felszegem a fejem. Nem zavar, hogy mekkora jelenetet csinál, legalább most érzem a figyelmét rendesen. - Csak kíváncsi voltam, hogy mi jót csinálhat most. - családi vonás lehet, hogy szeretjük a nőket felbosszantani, én sem vagyok egy fillérrel sem különb. Látni akarom őt valójában, hogy milyen is, nem csak a szűrt változatot, amit szoktam kapni. Felszökken a szemöldököm a szavaira. Ejnye... - Az úrnő nem mutat sok érdeklődést a házasság iránt, meg kell hagynom. De mégis miért kellene pont kegyedet elvennem, ha nősülésre adnám a fejemet? Igen sok hal van a tengerben. - szemtelenül mosolygok rá.
 

- Hisz látja a pengét, úgyhogy nem rejtegetem. – vágok vissza, kedvem lenne tényleg megszúrni egy kicsit, hogy lássa nem vagyok humoros kedvemben. Anyám hisztérikus hangját is kizárom most magamból, csak az előttem álló férfira figyelek teljes mértékben. – Jelenleg azon gondolkodom, hogy miért ne vegyem a vérét. – jegyzem meg olyan hangon mintha az időjárásról beszélgetnék vele. Belülről meg forrongok, bár lehet ez már az arcomra is kiül, nem mindig sikerül elrejtenem mit is érzek valójában. Mielőtt válaszolnék inkább parancsba adom, hogy tűnjön el mindenki a közelünkből, mondjuk inkább kiabálom. Továbbra is a torkának szegezve a kardom, ha kell egész éjjel így fogunk állni.
- Ha az a házasság egyet jelent azzal, hogy kalitkába leszek zárva akkor köszönöm, de nem. Nem akarok olyan lenni, mint az anyám, hímzéssel nem lehet elérni semmit. Engem? Mert úgysem találna még egy olyat, mint én. Lehet, hogy sok hal van a tengerben, és más tartományok hercegnője rögtön az ölébe hullana a hercegnek, de nem választana közülük senkit, Ön szereti a kihívásokat, akár én. – viszonzom a mosolyát. – Javítson ki, ha tévedek. -
 

- Látom, Mangjeol, ami majdhogynem illegális és ezért is a vérét venné az udvari őrség, mint összeesküvőét. - csak magamban ismerhetem el, hogy jó pengéket készítenek, de érzem, hogy belém mártaná. Nem foglalkozom az anyja hisztériázásával, ez nem az ő dolga, ez mi kettőnk ügye, ezért is figyelek csak rá. - Nem hinném, hogy eltántorító tényező, hogy ki vagyok most. - hasonló hangnemet ütök meg én is, de magamban mulatok az arcán. Ó, hogy milyen édes amikor dühös. Megparancsolja, hogy kopjanak le, amire én is kardot emelek, hasonló pozitúrában, mint az övé. Egész éjszaka tudnám ezt csinálni, de most arra is összpontosítanom kell, hogy a vérkeringésem ne induljon meg délnek.
- Az előbb még azt akarta kegyed, hogy vegyem el, mert nem lesz fiatalabb, most meg kalitkákról fecseg, eldöntötte már, hogy mit akar? Ne becsülje túl az értékeit azért, mert tud bánni a katanával, nem az egyetlen harcos nő a földön. És ezt miből gondolja? A kihívásokat igen, de vajon Ae Shin úrnő mit szerethet, hogy itt szobrozunk kivont kardokkal? - nem javítom ki inkább. Ha kell inkább felbosszantom, jobban.
 

- Nem tehetek róla, hogy ők jó pengét készítenek, így is kisebb csoda, hogy megszereztem. – vonom meg a vállamat, szeretem a jó dolgokat, és ezt a pengét is. – Ugyan már, ha rang nélkülinek venném a vérét se úsznám meg egy ejnye-bejnyével. – majdhogy nem mosolygok. Végre! Kihívóan tekintek rá miközben megemelem az államat.
- Igen, eldöntöttem mit akarok, feleség, de nem valami olyan, akit csak mutogatnak. Ha csak a katana lenne a repertoáromban, de ez a kedvenc fegyvernemem. Sosem becsülöm le az értékeim, akkor most nem állnánk itt. – nem válaszolok arra, hogy mit szeretek, inkább támadok, a fegyvereink táncát akarom hallani, mert meg fogok őrülni miatta.  
 

- Úgyhogy felkereste azokat, akik gyakorlatilag háborút hirdettek ellenünk, egy penge miatt? - kíváncsian fürkészem. Nem tudom eldönteni, hogy botor vagy bátor lépés volt-e ez tőle, főleg, hogy még csak menteni sem akarja magát.
- De egy úrihölgy megúszhatja pár év fogsággal és nem halálos ítélettel is. - a kihívó arckifejezése túl izgalmas, hogy áttörje egy kicsit az akaraterőmet, de szerencsére nem fog ebből tudni semmit sem. Pusztán az állához érintem a hideg hegyét a kezemben lévő kardnak.
- A királyi családban egyik feleség sem mutogatásra van, ezt gondolom azért tudja. Azért nem verte nagydobra ezeket az apró kis tudásmorzsákat. - védekezem a támadása ellen, de azért nagyobb falat vagyok, egy kicsit hagyom szórakozni is, mielőtt sarokba nem szorítanám. - Nem felelt a kérdésre, hölgyem.
 

- Igen, szükségem volt egy újra. Sajnos nem mehetek vásárolni normális úton, ha akarok, mert nő vagyok. – sóhajtok kissé csalódottan, mennyivel könnyebb dolgom lenne férfiként. Nem kéne ilyen vakmerő lépéseket tennem, mert egyszer kapnak el, és végem van.
- Tudok róla, de amíg nem vagyok feleség oly mindegy. Nem verhetem nagydobra, hogy harcos vagyok, nem pedig egy finom nemeshölgy. A mai este után csodálkozom, ha egyáltalán kiengednek majd innen. – szinte csalódottan engedem le a fegyverem, gondoltam, hogy nem fogom legyőzni, de akkor is, mondjuk eldöntöttem, hogy egyszer megteszem. Nem hagyom magam. Dacosan pillantok fel rá. – Mert rosszul tette fel a kérdést, nem mit szeretek, hanem kit. Az pedig maga. – csúszik ki a számon, pár másodperccel később jut el a tudatomig mit is mondtam ki. Visszaszívni úgysem tudom, úgyhogy duzzogásra váltok.   
 

Merész nő, ezért is kezdtem el udvarolni neki, akkor még finoman, levelekkel, virágokkal, nem úgy mint a fivéreim, de azt hiszem, hogy nagyon hasonlóak vagyunk mind a hárman mert mindegyikünknek kijut, hogy meg kell küzdeni a jövendőbelinkkel fegyveresen. Eddig is tudtam, de ezek után biztos, hogy őt akarom. Nem csaptam másnak a szelet egy percig sem, annak örülhetek, hogy nem rögtön katanával üdvözölt engem.
Leengedi a fegyverét és én is követem a példáját, mert győztem. Több fronton is. Hatalmas vigyor kúszik a képemre, ahogy kicsúszik a száján az igazság.
- Én pedig önt szeretem. - csak közelebb hajolok hozzá, hogy egy rövid csókot lopjak tőle. Nem fogom a tudatára adni, hogy mit okozott még nekem, hiába lettünk már régen egymásnak ígérve. - Holnap reggel jöjjön az udvarba, hogy megegyezzünk a menyegzőnkről.
 

Ha hamarabb támadom le katanával, talán már rég a felesége lennék, de így sem rossz azért, főleg mert egészen mostanáig szenvedtem, hogy mit is érzek iránta. Jó persze tetszett minden apró kis figyelmessége, az összes levelét megőriztem, néhány virágot pedig kiszárítottam.
Győzött, nemcsak a kis vívásukban, de megkapta, hogy szeretem, és rémesen féltékeny vagyok.
- Akkor most közlöm, hogy egyszer úgyis le fogom győzni. – habozás nélkül viszonzom a csókját, majd egy mosollyal bólintok. – Ott leszek…De most is megegyeztünk, minél hamarabb. Nincs kedvem sokat várni, így éppen időt fecséreltünk el arra, hogy kerülgetjük egymást. -  
 

Kíváncsi voltam rá, hogy meddig bírja idegekkel azt, hogy nem lehet minden az övé egyből, de magam is büntettem, noha a bátyáim is megkapták a magukét időben, csak keresniük kellett a bajt. De persze Tae Jin meg is lett nyilazva, Yeong Jinnak tőrrel rontottak, én kaptam a kardot. Viszont volt legalább egy időszakunk amikor ácsingóztunk egymásért és örömmel fogok visszaemlékezni, amikor szerelmes sóhajok közepette írhattam neki.
Megkaptam amire vágytam, úgyhogy joggal érzem magam boldognak.
- Alig várom. - mosolygom meg, mert tényleg kíváncsi vagyok rá, hogy mit tudhat még. - Nem én vagyok az uralkodó, de a héten szerintem már megoldható, úgyis bele egyezik. Úgy jöjjön, hogy maradni is fog. Reggel találkozunk. - mosolygok rá, de még egy csókot adok neki búcsúzóul, mielőtt el nem indulnék, boldogan.
 

Mindent szeretek rögtön megkapni, amiről tudom, hogy jó lesz nekem. Mondjuk a herceggel azért voltak kétségeim, egy kardról rögtön el tudom dönteni, hogy jó lesz-e nekem, vagy sem. De egy másik emberhez kötni az életem az eleinte ijesztő volt, mondjuk miután elolvastam az összes levelét többször is tudtam, hogy ő kell nekem. Aztán az egyik szolgáló el is kottyantotta, hogy mielőtt megszülettem volna már neki ígértek, úgyhogy legyek szerencsés, hogy még udvarolt is nekem.
De csak sikerült kiböknöm végre, hogy szeretem, és ő is engem, nem vagyok kimondottan szomorú, inkább azért, mert még nem vagyok elég edzett hozzá, hogy legyőzzem. Madarat lehetne fogatni velem.
- Nehogy meglepetést okozzak. – pimaszul viszonzom a mosolyát. – A héten, talán kibírok még pár napot. Akkor a fontosabb dolgaimat össze is pakolom. Alig várom. – csillog a szemem, boldogan viszonzom a csókot, és egy szerelmes sóhajjal nézek utána, végül anyámat is megnyugtatom, hogy ne aggódjon holnap költözöm. Nem lesz több gondja velem.

Még mielőtt a szolgálóm ébresztett volna én már régen menetkészen vártam, amúgy sem bírtam aludni. Túlságosan is izgatott vagyok, mire az udvarba érek le kell nyugodnom. Úgyhogy lóra is pattanok, nem fogok hordszékben utazni, az amúgy se nekem való. A holmimat már tegnap este összepakoltam, s tudom, hogy azok már rég ott vannak. Legszívesebben vágtára ösztökölném a lovamat, most, hogy itt vagyunk végre a célegyenesben minden erőmre szükségem van, hogy viszonylag nyugodt legyek.
Leugrom a lovamról, az istállófiú át is veszi tőlem, én pedig sietősen lépdelek fel a lépcsőn. Már bejelentették, hogy jövök, és nem várom meg, hogy bárki is elém jöjjön. Tudom hova kell mennem, a trónterembe. A nemrég trónra lépett császár is ott van, ahogy a többi testvér, udvariasan meghajolok. Engem most csupán egy férfi érdekes, az pedig Yu Jin herceg.