|
welcome
we are ancients' haven
Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
|
log in welcome back darling | |
|
multikapu
Lépj át egy más énedhez!
|
|
chatbox
at last... drama!
|
they're here they are our babies | Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég NincsA legtöbb felhasználó ( 56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt. |
last posts did you get one? | Mannis Drake Pént. Júl. 03 2020, 20:20
Eun Ae Seo Vas. Jún. 28 2020, 21:31
Ran Bousaid Vas. Jún. 28 2020, 20:58
Jin Ae Yeon Vas. Jún. 28 2020, 20:47
Kenji Hanazono Hétf. Jún. 22 2020, 18:55
Jasmine Ingram Vas. Jún. 21 2020, 17:00
Sun Jung Lee Kedd Jún. 16 2020, 23:15
Arthur Strong Kedd Jún. 16 2020, 21:38
Annalee McLoughlin Pént. Jún. 12 2020, 16:59
|
| | Szerző | Üzenet |
---|
⌲ Tartózkodási hely : Szöul ⌲ Csatlakoztam : 2019. Aug. 14.
| Tárgy: No easy way out Pént. Jan. 03 2020, 02:04 | |
| Csak intettem egyet, amikor a lakótársam hazaért, jelen pillanatban az sem érdekel, ha a fejem felől viszik el a lakásunkat, mert a holnapi vizsgámra tanulok. Három napja körülbelül ki sem lehet robbantani a nappaliból, pedig szörnyű rendetlenség van, könyvek, jegyzetek, összetépett papírok kupaca hever mindenhol. Néha tényleg elátkozom magam, amiért kriminológiára jelentkeztem, de nekem kellett a kihívás, azért is költöztem Busanból Szöulba, aztán kerestem magamnak lakótársat, hogy a megtakarított pénzem ne fogyjon el olyan gyorsan. Arra mondjuk nem számítottam, hogy nem nő lesz a választottam, de legalább nem használja a sminkcuccaimat, nem mintha annyi vakolat lenne rajtam. Fejem tetejére biggyesztem a szemüvegem, kell pár jegyzet Jin Suntól, nem ugyanaz a szakunk, viszont neki is volt kriminológia órája az előző félévben ugyanannál a professzornál, mint nekem. Lehet többet jegyzetelt, mint én, néha meglepődöm, hogy több mindenre képes figyelni, mint egy nő. Kopogás nélkül nyitok be, de bár kopogtam volna, mármint miért kellett volna arra számítanom, hogy a lakótársamat elég félreérthetetlen dolog közben találom? Fényes nappal van, mondjuk nem is kéne csodálkoznom nem napszakhoz kötött a folyamat. - Perverz dög vagy. – botránkozom meg egy pillanatra a következőben meg már azon kapom magam, hogy vetkőzöm. – De ha már itt vagyok csináld élő nővel. – mosolyodom el egészen kacéran, csupán a fehérneműm hagyom magamon, dolgozzon meg azért. Mire való egy remek lakótárs? |
| | |
⌲ Foglalkozás : ROK-SWC sergeant ⌲ Tartózkodási hely : Szöul ⌲ Csatlakoztam : 2019. Aug. 10.
| Tárgy: Re: No easy way out Pént. Jan. 03 2020, 08:51 | |
| Halk morranással köszönök Eun Aenek, ahogy hazaérek a maratoni előadásokról, majdnem este nyolc van és reggel hatkor mentem el. Holnap vizsgája van, ezt hallgatom most már jó ideje, mert állandóan tanul, ki is szorultam a nappalinkból. Én kriminalisztika szakos végzős vagyok, ők a hogyant kutatják, én a miértet. Daejeonból költöztem át Szöulba én, hogy nyomozó legyek majd egy napon, de azzal nem számoltam, hogy egy lány lesz a lakótársam, ám nem bánom, még ha álmatlan éjszakákat okoz nekem vagy olykor a létezésével is eltereli a figyelmemet. Nyíl egyenesen a szobámba megyek, most nem érdekel, hogy ki és mi akarna zavarni, ki kell vernem, mert úgy érzem meghalok. Kopogás nélkül nyit be, amire hiába próbálom felhúzni kapkodva, idegesen a boxerem, habogva, mintha nem az ő nevét sóhajtoztam volna az előbb. - Kopogni meg én fogok?! Egy perc nyugalmat nem akarsz nekem hagyni, infarktust fogok kapni tőled! – majdnem kiabálom, de elfúlik a hangom és eltátom a szám, ahogy vetkőzni kezd, nyelek egyet, de iszonyúan száraz a torkom. Beleestem a lakótársamba, aki miatt éppen próbáltam a saját szenvedésem enyhíteni, erre elkezd vetkőzni... Látható szó szerint, hogy majd megőrülök tőle. – Azt hittem inkább fogod magad és kiraksz innen, de ez mindkettőnknek sokkal jobb lesz. – már nyúlok is utána, hogy magamhoz húzzam egy hosszú csókra, miközben kihámozom a fehérneműjéből lassan, kiélvezve a pillanatot, majd csókokat hintek a nyakára és a kebleire, majd az ágyamra fektetem, hogy a térdét felhúzva magamévá tegyem őt végre. |
| | |
⌲ Tartózkodási hely : Szöul ⌲ Csatlakoztam : 2019. Aug. 14.
| Tárgy: Re: No easy way out Pént. Jan. 03 2020, 20:27 | |
| - Ha gondolod kopoghatok, de szerintem már teljesen mindegy. Jegyzetért jöttem, utána békén hagytalak volna. A fenébe is azt hinné az ember, hogy ezt éjszaka csinálod, tudod, mint minden normális, akinek van lakótársa. – vágok vissza nem kevés éllel a hangomban. De tényleg nem vagyok épeszű én sem, mivel vetkőzöm, éppen eleget ácsingóztam már utána, úgyhogy nem érdekel, ha holnap reggel szégyenkezve fogok mellőle kimászni. Megőrülök érte, és láthatóan ő is értem. – Tudod, ha tegnap te nyitsz rám a saját nevedet hallod meg, miért is dobnálak ki? Tényleg ez a probléma, ha különböző neműek kerülnek egy lakásba…előbb, vagy utóbb így kötnek ki. – viszonzom hosszan a csókját, közben a kezeimmel simítok végig rajta, s túrok a hajába, amikor a kebleimet csókolgatja. Jóleső sóhajok szakadnak fel belőlem, hamarabb kellett volna rányitnom. Hangosan nyögök fel, amint megérzem magamban, körmeimet a hátába vájom, és karmolok rajta végig. Az utolsó kis cérnácskáját is el akarom szakítani, most, hogy végre megkaptuk egymást nem akarom, hogy épésszel gondolkodjunk. Végig harapdálom a nyakát, egy-két csókot is hintek rá. |
| | |
| Tárgy: Re: No easy way out | |
| |
| | | |
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |