I'm not sure that I could

Dubheasa&Min Jae

Amióta lemásztam a fogságom hosszú és rémesen unalmas helyéről, azóta gyorsan beletanultam a világba. Főleg az új fegyverekbe, azok nagyon tetszenek. Gyorsan fel is fedezett magának a Dél-Koreai hírszerzés. Majdnem kerültem necces helyzetekbe, de el tudom rejteni, hogy nem ember vagyok. Nagyon sok rokonom van azokban a körökben. Vertem le egy-két ügyet is már le a kezükről és oldottam meg én magam oldottam meg. Olyan lettem pár hónap alatt mint valami legenda, találkozni akartak velem a nagyobb rangú nagybátyáim is, de mindig akadt dolgom szerencsére, hogy ne kelljen. Messziről megéreznék rajtam, hogy hasonló fából faragtak engem, mint őket.
De most már tényleg ideje volt az első szabadságomnak, gondoltam csak megnézem mire célozgatott Gameunjang-agi, mert apám sötétségére, az a nő a legpletykásabb Végzet az összes közül. Vettem hát egy repülőjegyet Dublinba, de nem fizettem be semmi idióta célzott túrára, inkább a magam útján akarom felfedezni a város, lehet megtalálom az alvilági alakokat is, akiket legalább jól rojtosra verhetek. Mert nem lehet fegyvert hozni repülőn... nem mintha nem tudnék idézni, de néha olyan jól esik pusztán ököllel lemeccselni dolgokat.
A Liffey folyó partján sétálok este. Később majd beülök egy pubba, de ilyen építészet nincs otthon, úgyhogy nézelődök. Leginkább lövészállásokat keres a szemem. De a füleim egészen mást találnak. Meghallom a dalt, ami végigkísértette a családom egy részét és aminek hallottam a legendáját. A Greensleeves hárfán. Panakeia amikor Skóciában népirtást rendezett és szinte esztelenül kóborolt, akkor költötte ezt a dalt és ezt énekelve járt faluról falura, elpusztított lelkeket hagyva maga után. Nézem a hárfást, de éppen háttal van nekem. Lehet szándékosan, mert így viszi a víz a hangot. Hófehér tincseit mozgatja a szél és ahogy mozdítja a fejét, úgy libbennek a hajszálai is. Nem ember. Egy istennő, de nem tudom milyen, valamiféle lénynek az istennője? Hallom a pendüléseiben a halálhírt, de messze nem tudok annyit az itteniekről, hogy tudjam hová csatolni.
Mikor befejezi a játékát, akkor mosolyogva tapsolom meg.

Min Jae & Dubheasa

Nem vagyok stresszes istennő, sőt inkább halálosan nyugodtan mondanám magam. Tekintve, hogy alig vannak érzelmeim még ez sem igaz rám. Néha felvillan bennem a boldogság kis morzsája, egy-egy koncert után, de amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan távozik belőlem. Azt sem értem, hogy anyám, és a két nagynéném miért olyan büszkék rám. A hárfázáshoz értek, velem született dolog, az meg egy másik, hogy akkor érzem jól magam, ha minél több halál hallatszik ki a zenémből. Vagy éppen magam mocskolom be vérrel a kezem, és legtöbbször fehér ruhámat. Szerencsére azon sem csodálkozik senki hogyha eltűnök, anyám boldog végre az apámmal. Örültem, hogy találkoztam végre vele, viszont fel kell dolgoznom a tényt, hogy létezik, elérhető állapotban, nem pedig úgy, mint egy mese. Ez pedig kicsit nehezebben megy számomra, amin szintén nem csodálkozom, szerintem senki sem.
A Liffey folyó partján amúgy is mindenki megtalál, ha keresnének, ez a kedvenc helyem amúgy is.  A Greensleeves megy, mindig, amikor zaklatottnak kéne lennem. Meg amúgy is, amióta egyszer hallottam Panakeiától azóta ezt játszom, ha halált is közlök. Mostanság nem is figyelnek a jelekre, vagy legalábbis nem sokan, kevés a bennünk hívő. Kereszténység, reformáció, mind-mind badarság. Egy részük biztosan, mármint angyalok? Ugyan már, nincsenek, nem is lesznek, ha esetleg látnék egyet azt megkopasztanám. Lehunyt szemmel játszom, csak a tapsra leszek figyelmes, amint utolsó hangot is elviszi a szél. Ijedten ugrok fel, és fordulok szembe az idegennel, az utolsó pillanatban fojtom vissza a sikítást. Sosem ijesztünk meg egy banshee-t, úgy látszik ezt az információt nem közölték vele. Nem mondom, hogy sok koreai istennel találkoztam már, az unokaöcsémet, s bátyámat ismerem, illetve távolról párat, pont elég ennyi. Még én sem vagyok udvariatlan, úgyhogy egy rövid meghajlással köszönöm meg a tapsot.
- Aibell. – mutatkozom be röviden, van benne valami fura, nem értem mi az, de közelebb sétálok hozzá.

Dubheasa&Min Jae

Mondhatni ingerszegény környezetben nőttem fel. Az a kurva róka kényszerített rá, hogy tanuljak hangszereken is játszani, de kivégeztem és inkább a fegyverekkel foglalkoztam. Szerintem anyám csak azért haragudott, mert ő akart vele végezni. Miután én megszülettem a Mennyi Birodalom kisállatai is kerültek minket, mert végeztem minddel. Megtanulták a leckét. Biztos nem lesz boldog Sangje, ha észreveszi, hogy leléptem, de én magam tépném le a fejét és dugnám a seggébe, csak nem ez a végzete. Kár.
Apám képességének nem a bajkeverő oldalát kaptam meg, hanem azt amelyik képes a környezetben érezni a múltat, annak a mocskát és dolgokból tudok fegyvert csinálni. Az egyetlen hangszer amivel foglalkoztam a hegedű volt, mert a vonóval és a húrokkal képes vagyok kivezetni a sötétségem. A folyóparton ahogy lépdelek, úgy érzem a történelmet elhaladni mellettem, szinte lassítva, de mindenhol kis fonálként látom a hárfa hangját, ezt a dalt. Bennem több a görög vér és mindig érdekeltek a nagy mészárlások, de ez olyan kaliberű történet volt, amit apám csukott ajtóval mesélt el. A várandós és összetört szívű Panakeia majdnem kiölt egy fél nemzetet és az Istenek Tanácsának kellett közbeavatkoznia, miután ki tudja hányszor máglyán égett. Szomorúvá tenne másokat ez a történet. Engem csak az nyűgözött le, hogy a gyermeke miatt annak az apja erejével bírt egyszerre és mekkora pusztítást végzett. Kíváncsi vagyok, hogy manapság hányan értik ezt a hárfajelzést. Minden pendülésben látom a halál szelét meglebbenni kicsit, de a hangszeres valamiért jobban lefogja a figyelmem. Szinte megmosolygom, ahogy a pillant törtrészének idejére látom a banshee-t. Halványan még el is sikerül mosolyodnom végül. Nem tudok sokat még az itt élő dolgokról, rám lehet mondani, hogy kalitkában éltem. Viszonozom a meghajlását, ezek szerint ismeri a szokásainkat.
- Min Jae. - mutatkozom be neki én is. Aibell... különleges név. Közelebb lép hozzám, én pedig ő hozzá, nem tudom miért, de kíváncsi vagyok. A hófehér haja, az aprócskának és törékenynek tűnő teste vagy a szemei, nem tudom mi fog le jobban.
- Sokan értik még a jelzést vagy csak megszokás és kötelezettség? - kérdezem tőle érdeklődő hangon, tényleg nem ismerem a vidéket. De egy istennő, biztosan.

Min Jae & Dubheasa

Minden boldog, és boldogtalan ismeri mi történt itt Skóciában. Én pedig az elsősorból figyeltem, azt azért el kell ismernem volt bennük küzdés, de nem elég. Panakeia-t egy idő után békén is hagytam, nem volt kedvem a fagyosszent lányának az agyára menni, túl unalmasnak tartottam akkor. Most is, egyedül Izlandon volt izgalmas, azt viszont csak hallottam mit csinált. Nem különösebben kedvelem a többi panteont, ez így nem igaz, inkább nem érdekel, hogy mit csinálnak. A Nagy Csatából is kimaradtam, inkább csak borzaltam a kedélyeket a hárfázásommal. A mostani hárfaszó pedig figyelmeztetés, nemcsak a halandók számára, néhány isten számára is, ha figyelnek rá. Nem hinném, hogy fognak, sosem teszik meg. Aztán, ha szerencséjük van új életet kezdhetnek egyszer.
Nem tudom ki ez az idegen, akinek majdnem sikerült lesikítanom a fejét, de kiderítem. Nem vagyok udvariatlan, attól függetlenül, hogy nem érdekel szinte semmi a hárfázáson kívül, azért elsajátítottam mások kultúráját is. Nemcsak Európában játszom.
- Örvendek. – mosolyodom el akaratlanul is, ahogy közelebb lép úgy emelem feljebb a fejem. Még mindig kicsi vagyok, így mondjuk látja a szememet keresztező heget is, nem zavar amúgy sem, a halandók találnak ki hozzá esztelen történeteket.
- Ha értik is nem figyelnek már oda, csak nagyon ritkán. Egyébként megszokás, kötelezettség, valamint, ha zaklatottnak kéne lennem akkor mindig hárfázom. Nem igazán vannak érzéseim, úgyhogy csak tippelek általában. Te pedig hegedülni szoktál, nemcsak gyilkolni. Az utóbbival sincs semmi gond, manapság már nem lehet eltüntetni városokat, vagy sikítani, hogy ijedten széledjenek szét.– válaszolom neki, magamhoz képest sokat is árulok el. Nem értem mivan velem, miért érzem úgy, mintha a falaim, amit szorgos munkával építettem fel, most el akarnak tűnni…mert ő megjelent. Enyhe pánikroham akar rám törni, vagy valami hasonló, sosem volt még pánikrohamom, sőt sírni se sírtam, most mégis könnyes szemekkel pillantok rá.

Dubheasa&Min Jae

Nagyon ritka, hogy egy történet máshonnan eljusson Koreába, legalábbis a Mennyek Birodalmába, mert lássuk be, Sangje egy fasz. Apám azért próbált felkészíteni arra, hogy egyszer én is szabad leszek, anyám nem szerette a sötét kis sztorijait annyira, inkább olvasott, én pedig hallgattam a történetet, mert úgy elevenedett meg a szemem előtt. Mondhatni, hogy az a gyerek is átokkal született, de nem olyannal, mint az enyém. Mókolhat felőlem a lelkekkel naphosszat, csak az enyémet ne próbálja meg piszkálni, bár kétlem, hogy esélyem lenne ellene. Csak azért figyeltem mindig, hogy ha lejuthatok, akkor ne nézzenek sült bolondnak. Meg hogy beszállhassak azonnal a vérengzésbe. Hallottam volt mostanság egy elég nagy csatározás, amiben sokan vesztek oda. De érzem, hogy ez a hárfaszó Sangjenek is szól, amire ösztönösen megerősítem a horderejét a sötétségemmel, hogy elvigye a levegő oda is, ahová kell. Előre látja a halálokat. Ritka ajándék.
Ahogy egy pillanatra banshee-t látok, akkor kezdem el körülötte a saját történelmét látni, mintha olvasni tudnék benne. A hárfa a mindene, az anyja a legközelebbi hozzátartozója, aki a fajtájuk királynője és dolgozik a tényen, hogy előkerült az apja. Érzem a kíváncsiságát.
- Az öröm az enyém, hercegnő. - biccentek kicsit egy mosollyal. Látom a heget, azt is, hogy hogyan szerezte. Ösztönösen, kíváncsiságból nyúlok felé, de ha nem akarja, nem érintem meg. - Nem félistenek kezébe való egy isteni fegyver, azt sem tudják melyik végét fogják meg.
- Pedig vannak még akik terjesztik az ide való hitet is. Értem, nekem nincs semmi ilyen kötelezettségem, noha a hír terjesztése fontos dolog. Ezzel én is így vagyok, de csak a vérszomjat ismerem. A sötétségemből jöttél rá vagy abból, hogy felerősítettem a te hárfád? Nem, de még nem választottam magamnak fedőszakmát a hivatásos gyilkos fölé. Sokat kellett anyáddal menekülnöd emiatt. - úgy beszélgetünk, mintha mindig is ismertük volna egymást, érzem a falaimat omladozni, amit nem értek. Én egy lelketlen gyilkos vagyok, mégis mélyen megráz, ahogy látom a tekintetében a könnyeket gyűlni és ösztönből nyúlok érte, hogy átöleljem. Még a zokogó anyámmal sem tudok mit kezdeni, miért most törnek fel belőlem dolgok?

Min Jae & Dubheasa

Jeleznem kell, hogy meg fognak halni, ha jól tippelek ez is hasonló kaliberű lesz, mint amikor Káosz megjelent, mondjuk akkor két hárfám bánta a dolgot. Rengetegen meghaltak miatta, a halandók nem is értették, az istenekkel más volt a helyzet, akik kicsit is ismerték azt, hogy ki vagyok felkerestek. Mintha tudnék változtatni a sorson, csupán látom, hogy kik fognak meghalni. Mást nem tehetek, csak jelzek nekik, ideje elrendezni mindent, így is sokan távoznak innen, úgy hogy nem tesznek semmit, aztán a halál után nyavalyognak. Nem mintha Deirdre-t vagy akár a nénikémet meg lehetne hatni.
Most, hogy végre látom ki az, aki végig nézte a játékomat értem már miért éreztem sötétséget, belőle árad.
- Ha lennének barátaim megengedném, hogy Bellenek hívjanak, de nincsenek. Viszont akkor megkérlek arra, hogy szólíts Belle-nek, ne hercegnőnek, mert, ha én az vagyok, akkor te bizony herceg. – egyre látványosabban mosolygok, és még azt is hagyom, hogy megérintsen. – A hegyesebb végével szúrunk, tulajdonképpen ezt csinálta, viszont én provokáltam ki, megérdemeltem. –
- Ritkák, mint a fehér hollók, de tényleg vannak. Biztosan lesznek, mostanság minden istennek találnak feladatot. A vérszomjat azt én is. Mind a kettőből, jó a szemem erre amúgy is. A bérgyilkosság jónak tűnik, bár hamar megunnám, túl monoton lenne. Igen, az utóbbi időben ő a hangosabb kettőnk közül. Nekem a hárfa maradt, pedig vicces, amikor hárfahúr miatt hal meg valaki. Te viszont nemrégen jöhettél a halandók közé, mert nem ismersz minket, nem mintha annyira döngettük volna a mellünket, hogy létezünk. Idén kaptunk nagyobb hangsúlyt is az Isteni Tanácsban, amit Morrigannek köszönhetünk. – az érzés, hogy omladozni kezdtek a falaim megijeszt, amit nem értek, miért érzem ezt? Ösztönösen ölelem át, mintha attól tartanék nincs is velem. Ez lenne az amiről mindenki beszélt? Ilyen érzés, amikor annyi év érzelemmentes év után találkozol a Végzeteddel?
- Azt…hiszem, hogy minket egymásnak szántak. – csuklik el a hangom.

Dubheasa&Min Jae

Annyira hermetikusan el voltam zárva, hogy az ő zenéje sem jutott fel oda ahol fogságban éltem. Néhány rezgés sejthető volt, de Sangje erődítménye a világok harcát is kizárta magából, mert ahhoz is gyáva, hogy ledugja a képét szerintem, ha az otthona ég, csak majdnem mindenki másé égett. Most az övé ez a hárfaszó. Szabályosan végigrengetem a folyót is a sötétségemmel, kisebb hullámokat is ver a hang miattam. Miattunk. Nem menekülhet senki, de legalább értesítve vannak arról, hogy közeleg a vég. Ami nálunk például nincs is, hálásnak kéne nekik lenni.
Szivárog belőlem az erőm, lassan, lüktetve, már nincsenek korlátok.
- Barátok... Nem tudom az mit jelent. Belle... szépséget jelent. Rendben, Belle, akkor legyen így, pedig egyikünk sem tévedne. Te a banshee-k koronahercegnője vagy, én pedig a sötétség hercege. - lassan jártatom végig a hüvelykujjam a hegen, szinte megszeretgetve azt. - Röviden igen, de annál azért sokkal több a dolog. Provokáltad, de ő húzta a rövidebbet. -
- A mi hitünk betiltották teljesen. - halkan elnevetem magam a feltételezésére. - Ahová én kerülnék oda vagy születik valaki vagy eszméletlenül szerencsés. Valami közös. Ügyes, meg kell hagynom, kevesen feltételezik egyáltalán rólam. Neked a hárfa illik, nekem semmi. IRA, igaz? Anyád teremtett nektek egy országot egy elnyomás alól. De a hegedűhúr is nagyot csap. Lerí rólam, igen, életem nagy részét a koreai "Mennyek Birodalmában" éltem mint nem kívánatos személy. De felfigyeltek rátok is, nekünk most jön a harcunk. - gyengülök el hirtelen, nem értem miért, nem is akarom inkább érteni. Ahogy átölel, felszusszanok, mintha félnék, hogy elveszítem, noha most találtam csak meg. Dobog a szívem. Elmosolyodom a szavaira és finoman emelem meg az állát.
- Én is azt hiszem. - hajolok közelebb finoman, hogy ha hagyja, akkor megcsókoljam.

Min Jae & Dubheasa

Mintha most szabadult volna fel, érzem rajta, én meg örülök ezért, mondjuk nem tudom miért.
- Akkor már ketten vagyunk…Rövidebb, mint az Aibell, vagy a halandó nevem Dubheasa. Nem szokásom tévedni. – lehunyt szemmel élvezem, ahogy a hegen simít végig. – Igen, sokkal több, Agrona lehet süvöltene is, amiért ennyire egyszerűen fogalmaztam. Egy fejjel rövidebb lett. -
- Bennünk még hisznek, egy kicsikét, de már nem áldoznak annyit, amennyit megérdemelnénk, pedig van halandó elég sok, nem tűnne fel egy-kettővel több halál. A változás miatt hárfáztam, meg a halál miatt, úgyhogy lehet nem lesz a vallásotok betiltva. Ez az Arany Évezred, minden panteon élete fenekestül fordul meg. Miért? Hova kerülnél? Figyelek a jelekre, ennyi a titkom. Ez nem igaz, a hegedű igen is illik hozzád, biztos van még valami, csak meg kell találni. Igen, igaz. Anyám nem tud a fenekén ülni. Miért kellett bezárva élned ilyen sokáig? A mérleg pedig arra billen, hogy nálatok is jön a boldog békeidő. – teljes mértékben elvesztem, azért mert megjelent. Annyi év után végre előbújnak belőlem olyan érzések, amiket másokon láttam, éreztem.
Mosolyogva nézek rá, szinte szerelmesen, noha azt még nem tudom micsoda.
- Örülök. – hagyom, hogy megcsókoljon, át is ölelem a nyakánál fogva, finoman a hajába túrok. Fel akarom vele fedezni a világot, ami végre úgy tűnik kitárulkozik előttünk.  

Dubheasa&Min Jae

Talán szórakoztatónak véli a világgal szembeni tapasztalanságomat, de egy év alatt nem lehet mindent hirtelen megtanulni.
- A munkám amúgy sem engedné. Pedig a Dubheasa is gyönyörű, főleg a jelentésével. Efelől kétségem sem lett volna. - miért remeg kicsit az ujjam, amikor mindig eszméletlenül stabil kézzel csinálok bármit is. Mit művel velem?
- Még most is sok mindenhez vagytok ihletforrás, viszont az emberek elpuhultak és már nem tesznek gyakorlatilag semmit, inkább olyan hitet választanak, ahol gyakorlatilag semmit sem kell tenni. Nektek itt a kereszténység, nálunk a buddhizmus. Végre bezárul egy kör, aminek be kellett volna rég, csak nem volt hozzá hírnök. Arany Évezred... Themisz nagy jóslata, igaz? Hogy amint a görögöknél megtörténik a hatalomátvétel, akkor fordul a kocka és eljön újra az istenek aranykora? A Gunungsinbe, a koreai hadistenek közé. Wang Janggun, a három fia és az unokatestvéred, Woo Jin vannak benne. Sok titkosszolgálat öl az ilyen megfigyelési képességért. A fegyverek biztosan, mert megfelelően alkalmazva, tulajdonképpen bármi lehet az. Még mindig lehet látni 1920. november 21-ét, ha valaki látja a múltat... De szerintem nyertetek is a nyughatatlanságával. Domhnach na Fola. Anyám a főistenünk legidősebb lányának és Árész meg a főisten félisten lányának, a korábbi nagy hírnöknek az első gyereke. Kell is hozzá több mint egy panteon összefogása. - életemben nem beszéltem még ennyit. Tőmondatok, szigorú tőmondatok mindig, de kicsalogatja belőlem az összefüggő, folyó beszédet is, amit eddig csak láttam.
Valami köd lehet a szememben, vagy belement valami talán. Nem tudom a nevét, hogy mit élek át, de azt borzasztóan.
Nincs lélekjelenlétem válaszolni. Főleg ahogy megérint és mintha kirobbantanának a páncélomból, úgy érzem magam. Az arcára és a tarkójára simítok, a derekánál átölelve, hosszan csókoljam, egyre szenvedélyesebben. Ki akarok bontakozni érzelmileg, vele. Ha kell itt.

Min Jae & Dubheasa

- Egy hárfaművésznek sincsenek barátai, ellenségei viszont akadnak, azokkal nem is törődöm. Nem is mostanság fogok nevet váltani, ahhoz azért túlságosan hozzám nőtt. Akkor nem végezném jól a rám kiszabott feladatokat. – mást már azért is leszúrtam volna, ha két méternél közelebb jön hozzám, erre tessék, hagyom magam egy idegennek.
- Akkor sem elég, nem olyan szinten, mint régen. Ne is emlegesd, legszívesebben megmutatnám minden hithű kereszténynek, hogy nem normális dologban hisznek. Igen, az ő jóslata. Újra felvirágozunk, megmentjük a halandókat, főleg saját maguktól, és mindenki boldog lesz, meg a többi süketelés. Az unokatestvéremet talán egyszer láttam, azaz érzésem, hogy csak ő marad majd meg benne, és teljesen új tagokkal bővül majd. Az lehetséges, sajnos azonban nem érdekel a titkosszolgálat, a hárfázás az életem. Mert az egy nagyon fontos, véres nap a történelmünkben, ezer év múlva is látni fogják, mint a skót mészárlást, amit Panakeia csinált. Oh, szóval ez szúrja a főistenetek szemét…Az a nagy szerencsétek, hogy szinte az összes panteon ugrana a segítségetekre, most, hogy kibújt a szög a zsákból. – magamat is meglepem, talán akkor voltam ennyire beszédes, amikor gyerekként apám után érdeklődtem, de az több ezer éve történt. Utána akkor szólaltam meg, ha nagyon muszáj volt.
Nem tudom mi történik, de többet akarok kapni belőle, mint egy csók. Többet, mint egy érintés, ez a hely meg tökéletes erre, az én területem, amit megosztok csak vele. Óvatos mozdulatokkal térképezem fel magamnak a felsőtestét, aztán már a bátorságom is megérkezik, hogy ösztönösen kezdjem vetkőztetni, és elégedett sóhajjal mérjem végig ruhátlanul is. Minden apró kis mozzanatára azonnal reagálok, mintha nem is én lennék. Teljesen kifordított magamból, sehol nincs a csak hárfázással foglalkozó istennő. Úgy látszik anyámtól is örököltem valamit.

Dubheasa&Min Jae

- A klasszikus zene sokkal több versengéssel és torokmetszéssel jár, mint ahogy tűnik, de fel se vedd őket. Tökéletesen illik is hozzád, úgyhogy kár lenne érte igazán, ha változtatnád. Mindketten precízek vagyunk. - nem akar végezni sem velem, végképp nem értem a lezajló dolgokat bennem.
- Vaktában találgatok, de lehet nektek is meg kéne tenni az első lépést az újraegyesítés felé talán. A buddhizmusban van azért némi ráció, mert sok valódi istent is tisztelnek. Ki tudja, talán minden valóra is válik és nem csak süketelés, az olyan jósok mint ő, ritkán lőnek mellé bármiben is. A tróndöntő oldalon van, a kuzinom jegyese, ő maradni fog biztosan, de vannak még jelöltek oda a megüresedő helyekre. Én élvezem a titkosszolgálatot, ölhetek. Az első nap amikor az írek kőkeményen rátapostak a britekre. Ha odamennék, nem látnék semmit, minden lelket megsemmisített a kettős erejével, csak a hatalmas űrt amit fájdalmában teremtett és talán a katatón dalát. Nagyon is, elismerte anyám istennőnek, de örök megfigyelés és bezártság árán, lekötötte az erejét is. Az akkori Sam-jang leszármazottjai körbeházasodtak rendesen, a mostani pedig egyiptomi-japán arát választott. Lehet még meg is nézném, hogy mi lesz a dologból majd. - ő sem volt ilyen szószátyár, látom rajta, főleg a múltat amikor halálosan érdekelte az apja ki és holléte. Nekem nem volt ilyen fázisom sem.
Érzem, hogy mi megy benne végig, mert ugyanazt a húrt pengetjük. Szükségem van rá. A blúza alá simítok a hátát végigrajongva, hogy előrehaladjak és a kebleinek is adózzak a kezeimmel, a karcsú derekának és minden tökéletes porcikájának. Felbátorodom én is egy éles szusszanással, valamit kihoz belőlem, hámozom ki a ruháiból, hogy ámulva nézzem végig magamnak így pucéran is, olyan gyönyörű. Minden kis rebbenését viszonozom mohón. Felkapom, hogy a közeli lépcsőhöz vigyem és ajkaimmal a kebleit ízlelgetve leüljek és a nyakára harapva, húzzam magamra, hogy végre teljesen az enyém lehessen, majdnem felkiáltva, ahogy megmártózom benne.

Min Jae & Dubheasa

- Ez pontosan így van, de kifinomultabbak, általában megmérgezik a másikat, úgyhogy nem eszem mandulás sütit soha sem, nem mintha ártana nekem a cián. Nem szokásom felvenni, ők halandók, én nem. Ha nem is nevet, munkát kell majd váltanom. Két precíz isten, az senkinek se jelent jót. – szinte csillogó szemekkel nézek fel rá, mi van velem?
- Az már megtörtént Morrigan és Cernunnos ismét egymásra talált, de azt hiszem akkor lesznek ők is jól, ha a fiúk újra normális lesz, és persze a panteonunk is végre olyan lesz, mint amilyennek kéne lennie. Ott legalább kapnak tiszteletet, annyira azért nem rossz ez a buddhizmus. Themisz jóslataira mindenki figyelt, kivéve a halott főisten, és annak neje, ha figyeltek volna rá akkor lehet megússzák, és nem halnak meg, csak erőtlenek lesznek. Bár totálisan megérdemelték a halált. Aki az én kuzinom. Nincs is jobb, mint a legális ölés? Élveztem azt a napot, a britek nem, de hát nem érdekelt. Rosszul fogalmaztam, az ürességet, a fájdalmat éreznéd, és látnád. A Greensleevest biztos látnád, sokat játszottam abban az időben is. Két napot nem bírnék bezárva, nemhogy évszázadokat. A Sam-jang a következő főisten? Szóval, ha jól értem, akkor vagy az unokatestvéred hal meg, vagy Sangje, akinek mind a ketten jeleztünk, viszont így látatlanban is meg tudom mondani nem figyel semmi intő jelre. Remélem veled tarthatod, hisz van ott rokonom. – tényleg rengeteget beszélek, de azt hiszem nem zavarja, mondjuk engem se, hogy ő is ennyit beszél.
Elégedett szusszanások hagyják el az ajkaimat az érintései miatt. Most érzem az inge alatt, hogy mennyire izmos, látszik rajta hogy ott fent nem tudott mást csinálni,mint edzeni. Aztán lekerül rólunk minden, és szemügyre tudom venni, tökéletes minden porcikája. Összekulcsolom a lábaimat a derekán, amíg le nem ül velem a lépcsőre, és a nyakára csókolok addig. A tarkójára simítom az egyik kezem, amíg a kebleimet csókolgatja, a fejemet is hátravetem, én viszont nem bírom ki kiáltás nélkül. Szusszanásnyi időt adok magunknak, s kezdek el mozogni. Forró, szenvedélyes csókot nyomva az ajkára. Végre megtaláltam a másik felem.

Dubheasa&Min Jae

- Ah igen, csak egyszer voltam a Paganini versenyen, de akiket tényleg a zene érdekelt, azokkal lehetett csak normálisan csendben ülni. Kíváncsi lennék, hogy milyen munkát választanál ezen kívül. Azt hiszem az inkább azon múlik, hogy az adó vagy a fogadó oldaláról nézzük. - általában ilyenkor már bekapcsolna a menekülési ösztönöm, de most olyan csendes, mint egy hullaház.
- Akkor részsiker csak, meg lehet az országot sem ártana összerakni megint és mindenki boldog lehet maradéktalanul itt is. Páran, nagyobb istenek, de kusza nekem például az. Az iróniája a jóslatoknak, hogy azon nem értelmezik vagy figyelnek rá, akikről szól a dolog általában. Hm, ahogy hallottam, valóban. Remélhetőleg vele együtt dolgozhatok majd és kapunk egy normális vezetőt is. Addig sem volt gondom vele, de így adtak egy célt adtak a kezeimbe, nem csak fegyvereket. El tudom képzelni, meg gondolom utána a háborút is ami kitört. Nos, azt igen szerintem egészen biztosan érezném, de csak az övét. A saját maga által komponált dallal vegzáltad még a lelkeket? Cseles. Amíg nem tudtam többet és mást a házon kívül, addig nem érdekelt, nem zavartak minket sokat. Pontosan, maga Sangje gondolta ki ezt így az utódlására. Vagy az egyik vagy a másik meghal, nincs más kiút abból a helyzetből. De remélem, hogy végre megszabadulunk Sangjetől. Természetesen, örülnék ha együtt nézhetnénk meg. - figyelem, ez nem riadó, ez élesben történik meg velem most.
Halkan morranok ahogy a bőröm érinti, elégedetten, élvezem a kis kezeit. Most érzem, hogy megérte ennyi évet edzeni, mert lehet nem kétajtós szekrény lettem, de aggódnom nem kell. Imádom a bőrét, az illata valamiért elveszi az eszemet is, valamilyen gyümölcsre emlékeztet. Áfonya talán... Ragyogó szemekkel nézem őt, azt hiszem én halálosan szerelmes vagyok. Végigsimítok a selymes bőrén a combján, ahogy körém kulcsolja őket, hogy leülhessünk és felsóhajthassak a csókja alatt. Meg fogok veszni. Meg kell kóstolnom a formás kebleket, mielőtt egy mohó harapás közepette birtokba veszem őt. Az enyém, nem adom másnak. Elvigyorodom a kiáltására, nem fájdalomból tette, de halkan nyöszörgök önuralmat erőltetve magamra, olyan csodálatosan ölel körbe, forrón, mintha ide lettem volna én teremtve. A derekára kapok a pillanatban, ahogy mozogni kezd és lököm fel benne magam éhesen, de az ajkaival is leköt, úgyhogy a jobbom a hajában kell, hogy kapaszkodjon, amíg kicsókolom belőle az érzelmetlenségünk évszázadait is, most, hogy megleltük egymást. Nem hagyok neki kegyelmet, mert a gyönyörére vágyom.

Min Jae & Dubheasa

- Vagyok olyan nagyszájú, hogy még koncert előtt kérjem fel távozásra azokat, akiket nem érdekel a játékom, utána meg remek előadást tartok. Biztos valami zenével kapcsolatost, más területen nem tudom magam elképzelni, esetleg vallatótiszt, talán azt még kinézik belőlem az arcom miatt. Kettőnknek nagyon jó, hogy precízek vagyunk, másoknak nem biztos. – szóba se állok soha senkivel, erre tessék.
- Talán ez is sikerül, ki tudja. A Megxit is összejött a hercegéknek, akkor ez is simán. Amúgy sem a te, vagy az én dolgom, hogy megértsük a buddhizmus rejtélyeit. Ez pontosan így van, ahogy már a hárfámra se azok figyelnek fel, akiknek kéne. Remélem, megérdemelnétek, meg azt is, hogy mindenki helye legyen nálatok. Azt valahogy gondoltam, hogy nem okozott problémát az ölés. A háború előtt is sokat hárfáztam. Esetleg Kér kárörvendését is. Még szép, kihagyhatatlan volt, hogy ne azzal vegzáljak mindenkit. Most már szabad vagy, vagyis leszel fogalmazzunk így. Ha Sangje meghal akkor az új főisten átírhatja ezt a szabályt, úgyis, az lenne a legjobb mindenkinek. Nem mintha elleneznék egy gyilkosságot, akár többet, de elég nyugdíjba is mennie az isteneknek, és átadni a stafétát a fiatalabbaknak. Akkor ezt meg is beszéltük, együtt nézzük meg. – mosolyodom el egészen kedvesen.
Szerelmes vagyok, nem tudom még hova tenni ezt az érzést, viszont biztos vagyok benne, hogy szeretem. Nem érdekel, hogy most találkoztam vele először, egymáshoz tartozunk, ebben nem fogok vitatkozni senkivel.
Nem bírok halk maradni, minden egyes érintése, tette más-más hangokat csalogat elő belőlem, amikre azt hittem sosem leszek képes. Az övé vagyok most már mindenestül. Elégedetten nyögök a csókba, amint megérzem a kezét a hajamban. Elszakadok az ajkaitól, egy igen csak hosszas csók után. Nem kegyelmezünk egymásnak, ugyanazt akarja elérni, mint én, megkapjam a gyönyörét, mert az enyémet már megkapta.