We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Family reunion

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Tristan Ahearne
Tristan Ahearne

kelta istenség

⌲ Foglalkozás :
bérgyilkos
⌲ Hozzászólások :
20
⌲ Tartózkodási hely :
Írország
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 02.

Family reunion Empty
TémanyitásTárgy: Family reunion   Family reunion EmptyCsüt. Jan. 09 2020, 14:19


Clíodhna, Aibell& Pryderi
Úgy érzem magam, mint egy paprikajancsi. Mikor Clíodhna közölte, hogy szedjem magamat, mert a lányunk koncertjére megyünk, hogy végre megismerhessem, csak néztem rá, hogy oké, én szedném magam, de mibe öltözzek? Úgyhogy először vásárolni mentünk, azzal meg csak a baj volt, hiszen néhol a legnagyobb méret is kicsi volt, ráadásul képtelen voltam levenni róla a szememet. Ha nem imádnám ennyire…akkor nem én lennék. De örül a szívem, hogy végre láthatom a lányunkat, mióta tudom, hogy létezik, látni akarom, biztos vagyok benne, hogy éppen olyan varázslatosan szép, mint az édesanyja. Állítólag tőlem örökölte a haja színét, tőle pedig a szemét, így tökéletes kis banshee, és valódi sötét szépség.
Az öltöny viszont még mindig nem az én műfajom. Kellemetlenül feszengve ülök a székemen, miközben a párom kezét szorongatva figyelem a hárfánál ülő lányt, és próbálok nem sírni. Olyan gyönyörű, mintha az álmaimból lépett volna elő, mintha kettőnk legszebb gondolataiból faragták volna törékennyé és tökéletessé. A halandók teljesen elámulva hallgatják a játékát, de én már szinte nem is hallom a zenét. Bele olvad a látképbe, alá festi azt, engem pedig elönt az apai büszkeség. Néha az anyára mosolygok, láthatja rajtam, hogy mennyire boldog vagyok, hogy mennyire elönti a szívemet az apai szeretet. Nem tudom, hogy ő hogy fog rám reagálni, gyermekkorában sokat kérdezett, és Clíodhna sokat mesélt neki, de ki tudja. Joggal lehetne dühös rám, hogy nem találtam rájuk előbb, és az anyja sokat volt bánatos miattam, de remélem, hogy nem így van. Ahogy lassan befejeződik a koncert, és az emberek szét szélednek a teremben beszélgetni, mi is felállunk a helyünkről. Én töröm előre az utat, közben szemem sarkából megpillantok néhány ismerős arcot, itt van szinte az egész család, akiket szintén régen nem láttam. Mikor a lányunkhoz verekedjük magunkat, én csak megállok kedvesem mögött és figyelem, ahogy megölelik egymást. Kivárom, hogy Clíodhna bemutasson engem.

Village lantern
||   szottyongat   || || ×
Vissza az elejére Go down
Sinéad Ahearne
Sinéad Ahearne

kelta istenség

⌲ Foglalkozás :
Szektavezető
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Írország
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 03.

Family reunion Empty
TémanyitásTárgy: Re: Family reunion   Family reunion EmptyCsüt. Jan. 09 2020, 17:45


Clíodhna, Aibell& Pryderi
Nem volt egyszerű hadművelet a lányom apjára koncertteremhez méltó öltözéket találni. Nekem persze nagyon könnyű dolgom van, de a fej, amit Pryderi vágott, azt le kellett volna fényképezni. Nem is lepett igazán, hogy nincs ruhája az ilyen alkalmakhoz, amúgy sem nézi ki belőle senki, hogy lenne öltönye. Nem egy apró férfi, de én még ennyit nem ostoroztam szemmel mint vásárlás közben. Az eladónőket mind leszúrtam volna, hiába figyelt rám csak. De azért könnyen megenyhített, elég csak mosolyognia rám. Izgatott vagyok, le sem tagadhatnám, nagyon régen vártam arra a napra, hogy a lányom végre megismerhesse az apját. Hogy lássa végre, hogy honnan van a különleges hajszíne és a sötét ereje.
Én sötétkék, magamhoz képest nagyon szolid ruhát húztam, azért tudok ruhát is felvenni, nem csak ledobni azért. Ahogy elsötétül a terem, úgy követeli meg a figyelmet a lányunk a játékával, a kisugárzásával és a szépségével. Egy gombostűfejet ha leejtene valaki, abból is botrány lenne most. Fogja a kezem Pryderi, én pedig halálosan büszkén mosolygok rá, hogy nézze csak meg, hogy milyen szépet alkottunk. Mert gyönyörű a lányunk, mint egy álom. A mi kettőnk műve. Remélem, hogy legalább egy kis örömet fog érezni az apja iránt, hogy előkerült végre, pedig aztán belőle nehéz bármit kicsalni. Zaklatott, az biztos lesz. Kicsiként érdeklődött, hogy merre jár, mert látta, hogy a környezetében van egy gyereknek apja is és anyja is. Ahogy utat tör csöpp testével, úgy követem a tömegben. Próbálok nem nevetni Agronán, Yamának teljesen természetesek az ilyen koncertek, a nővérem meg feszeng mint kurva a gyóntatófülkében. Megölelem a kislányom, majd csak nevetek a szavaira, hogy miben reménykedik, én pedig diadalmasan félrehúzódom kicsit, hogy rendesen láthassa a bátar nagy fehér hajú, sárga szemű édesapját.
- Aibell, drágám, ő itt az édesapád, Pryderi.

Village lantern
||   szottyongat   || || ×
Vissza az elejére Go down
 
Family reunion
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Európa :: Írország :: Dublin-
Ugrás: