We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Blood on our names

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Hye Rim Myung
Hye Rim Myung

félvér

⌲ Foglalkozás :
Személyi asszisztens
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Blood on our names Empty
TémanyitásTárgy: Blood on our names   Blood on our names EmptyPént. Jan. 10 2020, 12:41

Körülbelül két éve minden két hetem úgy telt, hogy egy hotelben töltöm az estét, vagy kettőt, mert voltak esetek, amikor nem bírtam kimászni az ágyból, de a drága Tae Jin se. Aki rólam is csak a keresztnevemet tudta mást nem, bőven elég is volt ennyi. Bérgyilkos vagyok, az kéne még, hogy mindent tudjon rólam, amúgy is álnevet kellett volna használnom, csak be voltam rúgva, amikor elém állt, mindegy.
Ledobom a táskám, végre itthon vagyok, pont eleget töltök a munkatársaimmal, pedig hívtak vacsorázni, viszont leráztam őket, vetek egy pillantást a nappaliban lévő gépre, üzenetem jött. Majdnem elejtem a kezemben lévő telefont is, a kurva életbe. Ez eléggé rossz hír, de legalább tudom a teljes nevét. Mérgemben el is töröm a piás poharat, mert ő is ugyanazt műveli, mint én, csak kicsit magasabb körökben mozog, nekem tökéletesek a kicsi célpontok is.
Azért felfegyverkezve megyek a tetőre, ahol elvileg lennie kéne, mert jó volt az ágyban, de hát ki tudja lehet rögtön lepuffant, mondjuk nem ajánlom neki. Egek, Hye Rim totálisan szerelmes vagy.
A fegyveremet viszont rá szegezem, de gyors, így én is farkasszemet nézek a pisztolya csövével.
- Ah, nem. Úgysem foglak megölni. Szóval, ha esetleg úgy gondolod, hogy végzel velem, előtte legalább szeretkezzünk. Nem akarok dugatlanul a túlvilágra kerülni. – vonom meg a vállamat.
Vissza az elejére Go down
Tae Jin Nam
Tae Jin Nam

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Korea alelnöke
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Blood on our names Empty
TémanyitásTárgy: Re: Blood on our names   Blood on our names EmptyPént. Jan. 10 2020, 13:02

Két éve már, hogy egy kocsmában megakadt a tekintetem egy gyönyörű lányon, aki épp a lediplomázását ünnepelte. Egész este egymást néztük, utána a pultnál már erőt adott a soju és a mosdóban kötöttünk ki. Szerencsére volt óvszerautomata is, úgyhogy nyugodtan estünk egymásnak. Azóta két hetente egy éjszaka a kettőnké csak. Akkor csak kurtán bemutatkoztunk, de a nevét nyögtem végig. Gyönyörű a neve is, én meg nem álnéven mutatkoztam be, eleget ittam. De eleget dugtunk, egy hónap alatt inkább forrón szeretkezni kezdtünk, boldogan sóhajtva egymás nevét.
Hazaérek, már hiányzik. Nem kekeckednek velem a kollégáim, nem is mennék velük soha. Megpillantom a laptopom, hogy villog. Célpont. De belül meghalok. Myung Hye Rim. Tehát szakmabeli, de kisebb profilú gyilkosságokban. Felrúgom a székem.
Azért nem felkészületlenül megyek, de őt nem akarom megölni. Rá szegezem óvatosan a pisztoly csövét de a ravasz környékén sincs az ujjam. El is dobom a fegyvert.
- Nem foglak megölni. De szeretkezzünk egy kurva nagyot, mert már hiányzol. – odasietek hozzá, hogy átkaroljam és forrón megcsókoljam. – Szeretlek, Hye Rim. Nagyon szeretlek. – súgom mielőtt vetkőztetni kezdeném.
Vissza az elejére Go down
Hye Rim Myung
Hye Rim Myung

félvér

⌲ Foglalkozás :
Személyi asszisztens
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Blood on our names Empty
TémanyitásTárgy: Re: Blood on our names   Blood on our names EmptySzomb. Jan. 11 2020, 20:26

Nem gondoltam volna, hogy aznap, amikor csacsira akartam inni magam egy mosdóban kötök ki, de megtörtént. Visszagondolva nem is bánom, mondjuk a dugásból hamar szeretkezés lett, csak sosem mondtuk ki amit mind a ketten gondoltunk. Nem tehettem meg, nem olyan a munkám, hogy szerelemben éljek, lehet túl sem élem a hetet.
Pedig nagyon hiányzik, de nem csinálhatunk heti rendszerességet, néha már a két hetet is nehéz betartani, valamelyikünk mindig késik a megbeszélt időpontról. Nem is értem miért nekem kell levadásznom, sokkal kisebb gyilkosságokat csinálok meg. Jó a legutolsó nem az volt, a Triád egyik fontosabb tagját szedtem le, de engem nem érdekelt, hogy ki volt az, sok pénzt kaptam érte. Meg amúgy is fasz volt, úgyhogy a felesége örülhet, hogy nem egy batár állat mellett kell élnie.
A ravasztól az én ujjam is messze, van, és azzal a lendülettel dobom el a fegyverem ahogy ő.
- Akkor ezt megbeszéltük, sokkal jobbak vagyunk élve. Nekem is hiányoztál. – mosolyodom el, átkarolom a nyakát csók közben. – Ennél tökéletesebb napot nem találtál, hogy bevalld? Mert én is szeretlek,Tae Jin. – vetkőztetni kezdem én is, közben csókokat nyomok a vállára, meg a mellkasára, egyre lejjebb haladva, hogy a számmal kényeztetni kezdjem.
Vissza az elejére Go down
Tae Jin Nam
Tae Jin Nam

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Korea alelnöke
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Blood on our names Empty
TémanyitásTárgy: Re: Blood on our names   Blood on our names EmptyVas. Jan. 12 2020, 00:27

Láttam egy gyönyörű fiatal lányt, aki önfeledt volt, élte az életét, ami már nekem akkor csak álom volt, mert belekeveredtem az alvilágba. De akartam őt, az érzés pedig kölcsönös volt. Egyre több időt töltöttünk a szállodában, nem csak holmi kóbor órácskát, a csókok sem egyszerűen azért voltak, hogy hergeljük egymást. De nem mondhattam el neki, túl sok olyan van az életemben, amiért végeznének vele vagy velem. Ez így bölcsebb.
Zsonglőrködés volt még ennyi magánéletet is megengedni magamnak, de mindig rá gondolok amikor külön vagyunk. Nem feszegetjük egymás munkáját, íratlan egyezség lett ez köztünk, hogy mi együtt a között a négy fal között létezünk két hetente. De magába omlik a világegyetemem, ahogy a képe, teljes neve és a bűne is. Én a nagyobb yakuza családok fejeitől és a Triádoktól kapom a megbízásaim, de ő meg valami kisfőnököt szedett le, a nagyfőnök meg holtan akarja a nőt, akit szeretek. Mindegyik fasz majdnem, de pontosan fizet és ez is elég fontos.
Megnyugszik a lelkem, ahogy ő is eldobja a fegyvert.
- Öljük meg inkább mi őket és hagyjuk ezt a picsába inkább. Mióta nem láttuk egymást, egy órája? - végigsimítom a hátát, megőrjít, a tudat pedig, hogy sikerült egy szakmabelibe szeretnem, csak még inkább ront a dolgon. - Nem, mert most tudtam meg, hogy te is bérgyilkos vagy. - halkan szusszanok a csókjai alatt és végigharapdálom a nyakát, de meglepetten nyögök, ahogy lefelé halad és felmorranok az édes ajkaitól. Ha nem akarnám annyira, akkor ezt bármeddig élvezném, de inkább mögé dobom a kabátom, hogy elfektessem azon és mohón megcsókolva belé hatoljak, hogy most már szabad lélekkel és élvezettel kezdjek el tempósan mozogni benne.
Vissza az elejére Go down
Hye Rim Myung
Hye Rim Myung

félvér

⌲ Foglalkozás :
Személyi asszisztens
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Blood on our names Empty
TémanyitásTárgy: Re: Blood on our names   Blood on our names EmptyKedd Jan. 14 2020, 22:09

Halkan felnevetek az ötletére, mert igaza van, ha nem mi lépünk, akkor ők, és mind a ketten meghalunk. Bár jól fel lettem ültetve, ha tényleg meg akart volna ölni sikerül neki, nem mondhatom azt, hogy jobb vagyok nála. Hazugság lenne, nem azért dolgozik a Triádnak mert olyan béna gyilkos lenne.
- Mivel megegyeztünk, hogy nem nyírjuk ki egymást, így igen, őket kéne. Ha szerencsém van elég jó állást kapok azért, mert megöltem azt a faszt. Igen, valahogy úgy, szerencse, hogy tusoltunk a hotelban. – szusszanok fel a simítására, csak én lehetek ilyen szerencsés, mert nekem kellett beleszeretnem egy szakmabelinek, na jó meg neki is. – Legalább nem kell tovább titkolnunk, és nem kell türelmetlenkedve várnom a hotelt. Két év pont elég volt.– jólesően nyöszörgök a harapdálásai miatt, de inkább szenvedtetem kicsit az ajkaimmal, imádom hallani a hangját. Nem hagyja, hogy befejezzem a kis munkálkodásomat, szenvedélyesen viszonzom a csókját, és karmolom végig a hátát ahogy belém hatol, pedig pár órája cakkoztam ki a hátát. Most legalább nem kell visszafognunk magunkat, mert ő az enyém, és fordítva. Nem bírom magamba tartani a nyögéseimet, a hajába markolok, többet akarok belőle kapni.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Blood on our names Empty
TémanyitásTárgy: Re: Blood on our names   Blood on our names Empty

Vissza az elejére Go down
 
Blood on our names
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Alternatív terek :: Alternatív :: All the bad guys-
Ugrás: