We will share our fates together

Amikor Dalnim szólt, hogy Árész újabb fiút csinált annak a nőnek rögtön felcsillant a szemem, végre eljött az én időm, mert voltam olyan rendes és rárúgtam az ajtót Moroszra is. Legyen kedves és mondja meg végre, hogy közöm lesz-e a fiúhoz, ha meg nem akkor intézze úgy, hogy legyen. Nem mintha érdekelne amúgy, amit akarok megszerzem, valami ragadt rám abból az időkből, amikor Aphroditét kísértem, és mi lett az eredménye? Egy másik test, nem mintha zavarna, bármikor vehetek fel új kinézetet, mégis ez lesz az eredeti, így nem hasonlítok a családom egyik tagjához sem. Előbb hinnének Dalnim húgának. Végig néztem azt is, hogy az apja elviszi egy családhoz a csecsemőt, én meg nem volt rest rögtön mentem és kiadtam magam nevelőnek, úgyhogy rám bízták az apróságot. Tudom mit érezhetett a barátnőm, amikor meglátta a bátyját, meg utána való nap csak arról tudott beszélni mit műveltek, valószínűleg ezt fogom csinálni én is.
Mert holnap betölti a tizennegyedik életévét, roppant türelmes voltam, eddig, éppen ezért sétálok a lakrésze elég fiatalos külsővel, nem fedhetem fel magam előtte, még nem. Ami azt illeti egészen sokáig nem fogja tudni, hogy ki vagyok, viszont mindig ott leszek neki. Járkáltam már ebben a testben előtte, éreztem a sóvárságát, most végre megkaphat. Mosolyogva osonok be utána, szinte szerelmesen szusszanok fel, muszáj felköltenem, pedig imádom azt is nézni ahogy alszik. Viszont így csókkal tudom ébreszteni.

Nem móka és kacagás egy erős szolgafiú élete, de a Go család legalább normális velem, csak nem kímélnek azért, hadd edződjek. Fát hordani szeretek a legjobban, mert addig legalább a levegőn lehetek. Vagy fát aprítani, addig békén hagy mindenki, mert tudják, hogy veszélyes vagyok a baltával. Tudom, hogy nem vagyok ember, mint ők, de nem mindig tudom irányítani magam, sőt. Volt rá példa, hogy egyedül öltem meg a birtokra betörőket, mire az őrség felocsúdhatott volna egyáltalán. De még kölyök vagyok, mi lesz velem ha felnövök. Nem maradhatok itt örökké. Ők meghalnak, én nem fogok meghalni. Tovább kell majd állnom egyszer, lehet 5 év, lehet 10 múlva. De így van, hogy a semmiért ölök, amiért mindig leteremtenek. Hiányzik az a gyönyörű nő, aki az első nevelőnőm, az első szerelmem, aki hagyta, hogy a gyönyörű keblei között alhassak akár.
Egy szusszanással lépek ki a család orvosától. Tudom, hogy már 10 évesen mutált a hangom és megállapította azt is, hogy bizonyos területeken már majdnem teljesen kifejlődtem, elég rendesen. Átok a vérem rendesen. Főleg, hogy ha meglátom azt a szép korombeli lányt előttem sertepertélni, akkor a keringésem délre szállt és van mit rejtegetnem akkor. Valamiért vonz magához és elképzelem sokszor az ágyam magányában, hogy kihámozom abból a kurva hanbokból és miket csinálnék vele. De olyan kanos vagyok, hogy kénytelen vagyok sajgó ágyékkal elaludni. Igen mocskos álmom is van a kisasszonnyal, amikor megérzem, hogy édes és puha ajkak érintik az enyémeket, amikre azonnal kapok és félig ébren ülök fel, dübörgő vágyakkal, hogy a hajába túrjak, amikor meglátom, hogy Ő az. Nem eresztem el az ajkait, úgy ültetem az ölembe és simítok a hanbok alá szégyentelen módon.

Tudom, hogy nem könnyű itt neki, sőt mi több, de még mindig ez a család az egyik legnormálisabb a szolgáival. Én meg rögtön itt voltam neki, többé-kevésbé sikerült is a nevelőjeként normális gondolkodást mutatni neki, viszont egy félvérnek nem egyszerű, akiben ott van Árész vére is. Aki, mint tudjuk minden csak nem normális. Nem lesz normálisabb Yu Jin se, sőt ha fogadnom kéne ettől csak rosszabb lesz, másoknak. Nekem tökéletes lesz mindenhogy, ha nem lenne az nem hagytam volna, hogy nyúlkáljon, vagy csak engem ölelve aludjon el, mert kihisztizte magának. Viszont gyanús lett volna, ha továbbra is a nevelőnőjét játszom, amúgy sokkal érdekesebb az elveszett szülőkkel rendelkező nemeskisasszonyt játszani, akit befogadott a család.
Főleg mert nagyon gyorsan fejlődik, testileg legalább is, egy félvérnek nincs lelke, vagy csak a megfelelő ember, isten kell hozzá. Tudom, hogy a napokban már letépte volna rólam a hanbokot, nekem is kínszenvedés volt az utóbbi idő. A születése napjától tudom, hogy őt nekem szánták, és megőrjít a tudat, hogy jó pár száz év múlva tudja meg az igazat. Legalább azt hiheti majd, hogy sok nő omlott a karjaiba, pedig csak egy fog, én. Halkan elkuncogom magam, érzem, hogy kangörcsösen aludt el, ezt pedig orvosolni fogom nagyon gyorsan. Meglepetten nyögök az ajkaira, nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan reagál rám, biztos mocskos álma volt, még nem másztam bele a fejébe. Tarkójára simítom mind a két kezemet, ahogy az ölébe kerülök, vigyorogva konstatálom, szolgálatra kész. Kénytelen vagyok elszakítani az ajkaimat az övétől, hogy a nyakára csókoljak, és harapjak, míg kezeimmel a felsőtestét fedezem fel, nagyon aprólékosan, mindenét érezni akarom, úgyhogy nem is tétlenkedem azzal, hogy a magára aggatott rongyoktól ne szabadítsam meg, szerzek neki jobb ruhát, amiben alhat holnaptól.