Chaos for Piano and Violin

Még mindig alig hiszem el, hogy a döntőben vagyunk. Én megszeppenten forgolódok az öltözők körül, itt mindenki iszonyú magas. 12 éves fejjel külföldön elég mókás, de nem ez az első nemzetközi versenyem, de ez az első amin Rinrinnel együtt indulhatunk, sőt az ikertestvére és Sun Jin is bejutottak a döntőbe. Egy férfi felkap engem és könnyedén, mint valami kistáskát elcipel a tárgyalóba.
- Megtaláltam! - jelenti be diadalmasan japánul, amire egy igencsak koreainak tűnő hölgy tapsikol, Rinrin sóhajt egyet, hogy meglettem, de van még egy úriember akit nem ismerek, de ahogy megszólal, akkor a baritonjából sejtem, hogy ő lesz a meglepetésünk énekese.
- Akkor fussunk át a záróakkordon. - majd felveszem én is a kottát.
A fiúk után jövünk közvetlenül, Rinrin nagyon jót mulat rajtam, amire néha odanyúlok, hogy megcsípjem, ami sikerül is, mert még nagyon élesen bennem van a kiképzésem. De ahogy befejezik a versenyprogramjukat, akkor lép elő Kouichi, mint felkészítőnk, hogy előre is elnézést kérjen amiért mi többet fogunk játszani. A színpad fele el van függönyözve, mert mögötte van Amirkhanov-san és kamarazenekar, meg Ingram-san is. Kouichi pedig a függöny mögé siet amíg mi a kiválasztott darabokat játsszuk, mert ő dobolni fog.
A 26 perces program végén én a vonót, Rinko pedig a jobb kezét emeli fel, amire látom innen is, hogy Woo Jin megkapaszkodik Sun Jin zakójában és sápad is el, de egy pillanatra lekapcsol a világítás, hogy elhúzzák a függönyt, majd visszajönnek a fények, felfedve a kamarazenekart, én pedig tőlem szokatlan mozdulattal állok meg és kezdem el az Angels Callingot, majd átveszi a zenekar és Rinrin, amíg én a hegedűt lecserélem az elektromos gitárra és mint akit egy démonhadsereg szállt meg, úgy kezdek játszani, szerencsére Ingram-san hangja, basszusgitárja és Rinrin zongorája nagyjából észnél tart. Hogyan pukkasszunk népet? Klasszikus zenei versenyt szimfonikus metálkoncertté változtatva, úgy.