We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Bestiárium

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Jasmine Ingram
Jasmine Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
∿ First Lady ∿
⌲ Hozzászólások :
335
⌲ Tartózkodási hely :
∿ Nem tudom∿
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 13.

Bestiárium Empty
TémanyitásTárgy: Bestiárium   Bestiárium EmptyVas. Márc. 12 2017, 14:24

Bestiárium
Mert nélkülük unalmas lenne a világ
Ezek a lények elvétve léteznek a világban, általában rejtőzködnek is az emberek elől, főleg a vadászok miatt, mert roppant értékes zsákmányokká válhatnak a varázslények fekete piacán. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem futhat velük össze az ember/isten, de jobb, ha nem hergelik fel őket. Akár az életükbe is kerülhet, főleg, ha veszélyesebb fajjal találkoznak.


Mantikór: a mantikór egy rendkívül ritka, veszélyes, vérszomjas, emberevő bestia. Egyetlen harapása, karmolása, szúrása halálos, a megölt áldozatot pedig felfalja – még a csontokat is. A mantikórnak emberszerű feje van, oroszlán teste és skorpió farka. A mantikór mérge nem halálos az istenekre, ám, ha sikerül bejuttatni a szervezetébe pár óráig lebénul tőle, és magatehetetlenné válik. A méreg a vadászok körében nagyon ritka, és hatalmas becsben van, nem is használják túl sokat, hisz eléggé nehéz, szinte lehetetlen beszerezni.
Lelőhelye: hegyvidékek.

Tengeri kígyó: óriási, kígyóra – vagy elcsökevényesedett szárnyú-lábú sárkányra – emlékeztető, pikkelyes tengeri bestia. Tűhegyes fogai vannak, kimondottan húsevő faj.
Lelőhelye: tengerek.

Kraken: óriási, polip-, vagy tintahal szerű lény, mely a birodalom tengereiben és óceánjaiban él, és válogatás nélkül a mélybe rántja a vizek hajóit. A hiedelem szerint nem szabad zöld színt használni a hajon, mert azt a kraken bizonyosan megtámadja.
Lelőhelye: óceánok.

Sárkány: hatalmas, módfelett ritka hüllőféle. Teste pikkelyes, farka hosszú, általában egy pár szárnya van. Négy lába erős, és izmos, cseppet sem lomha a földön sem. Főleg nagyobb emlősökre vadásznak, juhokra, sertésekre, lovakra, kecskékre – de előfordult már, hogy embert is öltek. Némelyik alfaj a halat sem veti meg.
Minden sárkány képes tüzet okádni.
Színük zöldes, szürkés, vagy barnás, attól függően, hogy a birodalom mely részén honosak.
A sárkányok tojásának héja meglehetősen kemény, és igen értékes minden összetevője. A zöldes sárkányok tojása földbarna. A szürkéseké fekete. A barnásoké zöld, arany pettyekkel.
Lelőhelye: az egész világon, de csupán elvétve.

Griff: oroszlán testű, sas fejű, mellső lábú, és szárnyú lény. A griff rendkívül hiú és becsvágyó bestia, imádja a ragyogó ékszereket, ékköveket, a koronákat, a páncélokat, így a lakhelyéül szolgáló barlangban temérdek kincs található. A griffek nagytestű állatokra vadásznak, és a levegőből csapnak le áldozataikra. Tojásuk kristályhéjú, nagyon értékes cikk a kereskedelemben, de ember legyen a talpán, aki egy ilyet meg tud szerezni – teljesen épen, az összes végtagja birtokában.
A griff tolla gyógyítja a vakságot, így gyógyítók kedvelt elixír alapanyaga.
Lelőhelye: hegyvidékek.

Vízköpő: többnyire jó szándékú, őrző-védő bestiák. Általában a kastélyok, várak, templomok, kripták és sírkövek – kisebb egyedek – éke, őre. A vízköpők rendkívül ritkák, és nagyon nehéz beszerezni egyet. Állítólag egyetlen goblin bányából lehetséges a birodalomban olyan kőtömböt felhozni a felszínre, melyből ki lehet faragni a bestiát. Hangot kiadni nem tudnak, mozdulni is csak akkor, ha végtagokat is faragtak nekik – mellső általában van.
Nincs két egyforma vízköpő. Szemük egységesen ezüstszínűn izzik.
Erejük nagy, szinte törhetetlenek és sebezhetetlenek.
Lelőhelye: épületeken, építményeken.


Troll: nagy termetű, lomha, ostoba, agresszív, de erős lények. Követ esznek, állítólag ezért szürkés színű a bőrük. Orruk-, és fülük nagy méretéhez képest szemük-, és fejük maga kicsinek tűnik. Lélektükreik feketék, és üresen-, tompán csillognak. Általában pár fős hordákban élnek, a hegyekben és az erdőkben, nomád körülmények között. A szagukat már messziről lehet érezni. Alapvetően nem vadásznak emberekre, de a területükre tévedt halandókat megölik – nem valószínű, hogy megeszik.
Lelőhelye: erdők, hegységek.

Ogre: más néven félóriás. Ők is, akár a trollok, hordákban élnek. Alkatuk a trollokénál kisebb, ezért mozgásuk gyorsabb, de gyengébbek is náluk, és butábbak is. Kevésbé agresszívak, bőrük inkább barnás színű. Többnyire mocsaras vidékeken élnek, távol a civilizációtól, nem merészkednek emberek közelébe. Fogaik vasból vannak, szemeik sápadtak, pupilla nélküliek. Főként vízi állatokkal, és növényekkel táplálkoznak.
Lelőhelye: mocsarak, lápok.

Manók: a manók alacsonyak, de rendkívül erősek, okosak, olykor rosszindulatúak.
Alfajaik:
Gnóm: idegesítő, háztáji kártevő. Nagyon kitartó, és tágtűrésű lény, mely házak, kastélyok kertjeiben él, többnyire a föld alatt. Vakondtúráshoz hasonló nyomokat hagy maga után. A kertben találtakból lakmározik, rendetlenséget csinál a fészerben, ellopja-, és elrejti a kerti felszereléseket, kiássa a virágokat. Ha egyszer megvetette lábát a kertben, nehezen lehet tőle megszabadulni – kifüstölés, kiöntés után is még sokszor visszajön.
Házimanó: a házimanók nem emberekhez, hanem házakhoz, kastélyokhoz kötődnek; úgy vélik, ezek a helyek az övék, és csupán megosztják ezt a gazdáikkal. Szeretik a sötét zugokat, így általában a pincében, vagy a padláson élnek. Jeleskednek a háztartásban, szeretnek takarítani, és rendet rakni a házban élő emberek után. Kifejezetten hasznosak, és remek munkát végeznek, de rosszindulatúvá válhatnak, ha megsértődnek. Fizetséget nem kérnek, nem szeretnek kapni, és nem is tudnak vele mit kezdeni, mivel soha nem hagyják el lakhelyüket. Inkább apróságokkal (gomb, gyűszű, zsebkendő, stb.) érdemes megfizetni szolgálataikat, de ezzel is óvatosan kell jutalmazni őket, hiszen mindent felhalmoznak, és semmitől sem válnak meg.
Kobold: nagy tudású-, és ezért nagyon beképzelt lények. Úgy vélik, az emberekkel egy szinten állnak, éppen ezért kiharcolták maguknak, hogy úgy is kezeljék őket. Rendkívül sok információt képesek megjegyezni, könnyen tanulnak, úgy szívják magukba a tudást, mint a szivacs a vizet, és nehezen felejtenek. Éppen ezért többnyire bankokban, könyvtárakban, kincstárakban dolgoznak, vagy nemes családok kancellárjai, pénzmesterei.
Goblin: bányász alfaj. Gorombák és idegesítőek, és nagyon ritkán járnak a felszínre. A kibányászott nemesfémeket, érceket elcserélik.

Szárnyas ló: más néven pegazus. Szőrszíne változatos, szárnyai tollazata megegyezik a fedőszőrével. A szárnyas lovak megszelídítése nem lehetetlen, de kitartó munkát igényel, erős akaratot, és sok kitartást. A pegazus ugyanis, mindenféle mondákkal és hiedelmekkel ellentétben nem visel el lovast a hátán.
Lelőhelye: erdők.

Unikornis: vagyis egyszarvú. Nevét a homloka közepén található, egyenes szarváról kapta, mely az állat fegyvere is egyben. Az egyszarvú tiszta, békés teremtmény. Az egyszerű vadlovaktól eltérően nem nagyszámú ménesben él. Gyakran egyedül járja a birodalom békés erdőit, vagy két-négy fős csapatban.
Az unikornis nagyon ritka, mivel a boszorkányok előszeretettel használják fel minden egyes testrészét különböző varázsszereikhez. Szarva a legértékesebb, de szőre, vére és könnye is sokat ér.
Nem bírják elviselni a férfiak puszta jelenlétét sem, viszont a nőkkel szemben szelídebbek.
Lelőhelye: erdők.

Draugr: más néven aptrganga vagy aptrgangr, avagy az észak élőhalottjai. Máshol is előfordulhatnak, de számuk nem túl nagy. A draugr a sírjában él és általában a sírbolt kincseit őrzik. A szellemekkel ellentétben, ők rendelkeznek a testükkel, mivel az akaraterejük húzta vissza oda a lelküket. Emberfeletti erővel rendelkeznek, képesek módosítani a saját méretüket és a hamisíthatatlan oszló halál szagát hordották magukkal. Képesek belépni az élők álmaiba. Az egyik jele annak, hogy egy draugr-al lehet valakinek dolga, hogy egy holtat nem fekve, hanem álló vagy ülő pozícióban talál. Akármelyik önző és gonosz halandóból lehet végül draugr.
Lelőhelye: bárhol.
NJK karakterek
Vissza az elejére Go down
 
Bestiárium
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Kezdetek :: Alapok :: Fajok-
Ugrás: