Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling
multikapu
Lépj át egy más énedhez!
Név:
Jelszó:
chatbox
at last... drama!
they're here
they are our babies
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
Tárgy: World of Witchers Hétf. Szept. 10 2018, 21:12
Közhírré tétetik!
Emhyr, Nilfgard császára ki első ezen a néven, Radovid, Temeria királya ki ötödik ezen a néven, Adda a Fehér, ki Temeria hercegnője és még számos északi uralkodó várja, hogy országuk boldogulását tudásoddal segítsd. Légy a természet elemeit uraló varázsló, megveszekedett szörnyekkel küzdő Vaják, az előítéletek ledöntéséért harcoló másfajú, vagy csak a napi falatért kardját árúba bocsájtó harcos, örömmel és szívesen látunk, ha amellett döntesz, hogy gyarapítod a birodalmaink népét. Nem számít, hogy már nevet szereztél magadnak, vagy még csak most készülsz azokra a tettekre, mi után a neveid mesék és legendák fogják emlegetni. Jer és csatlakozz hozzánk!