|
welcome
we are ancients' haven
Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
|
log in welcome back darling | |
|
multikapu
Lépj át egy más énedhez!
|
|
chatbox
at last... drama!
|
they're here they are our babies | Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég NincsA legtöbb felhasználó ( 56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt. |
last posts did you get one? | Mannis Drake Pént. Júl. 03 2020, 20:20
Eun Ae Seo Vas. Jún. 28 2020, 21:31
Ran Bousaid Vas. Jún. 28 2020, 20:58
Jin Ae Yeon Vas. Jún. 28 2020, 20:47
Kenji Hanazono Hétf. Jún. 22 2020, 18:55
Jasmine Ingram Vas. Jún. 21 2020, 17:00
Sun Jung Lee Kedd Jún. 16 2020, 23:15
Arthur Strong Kedd Jún. 16 2020, 21:38
Annalee McLoughlin Pént. Jún. 12 2020, 16:59
|
| | Szerző | Üzenet |
---|
⌲ Foglalkozás : Navy Seal Commander ⌲ Tartózkodási hely : Norfolk ⌲ Csatlakoztam : 2018. Oct. 28.
| Tárgy: My Valkyrie Szomb. Nov. 17 2018, 23:39 | |
| Szabadon választott neved Szabadon választott név Kortalan Valkűr/Skandináv istenek Georgia Hirst Sosem voltam nagy híve a női katonáknak, paradoxnak tartottam őket. Tipikus „A nőnek a konyhában a helye” macsó katona voltam. Aztán jöttél te, és fél lábbal kockásra rúgtad a seggemet. Mit is mondhatnék rólad. Valkűr vagy, tehát ízig-vérig harcos, kemény és rettenthetetlen. Mindemellett megvan benned minden női báj, amivel bárkit el tudsz varázsolni. Egy tünemény vagy, én pedig az első pillanatban gyűlöltelek ezért. Parancsnokhelyettesnek kerültél az osztagomhoz, és a szőr is felállt a hátamon a tudattól, hogy egy nő legyen a helyettesem. Az embereim persze elájultak tőled, és már az első bevetés után az egekig magasztaltak. Én meg csak morogtam. Egészen addig, amíg egy esős estén ketten nem ragadtunk egy gödörben valahol Afganisztánban, a kereszttűzben. Akkor, ahogy ott ültünk, a terepszínű ponyvával a fejünk felett, és beszélgettünk, valami kialakult közöttünk. Meg értettem, hogy nem volt könnyű életed, bár valódi identitásodat nem tártad fel nekem. Valami olyan mozdult meg bennem, amint 600 éve halottnak hittem. Azóta, ami ott még csak egy aprócska szikra volt, az ma már lángolássá nőtte ki magát, mégis kénytelenek vagyunk parázzsá szelídíteni. Ha csak nem akarunk mind a ketten hadbíróság elé menni, titkolnunk kell az érzelmeinket, így igyekszünk a katonák előtt ugyan olyan nyersen beszélni egymással, mint az elején. Vicces, hogy közben már az összeköltözést tervezgetjük. De nem baj, ez a kis titkolózás talán jót is tesz a kapcsolatunknak. Ki tudja, minden esetre, nagyon várlak!
akik várják a karaktert |
| | | |
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |