Nu Wa

Volt valami fura a levegőben, egészen addig nem is tudtam, hogy mi az amíg meg nem érkezett Jingwei, és a kezembe nem ejtette az apja tőrét.
- Csak ezt találtad? Nem volt semmi más? Vajon melyik panteonnak volt oka megölni? – járkálok fel-alá, végül megtorpanok. – A teste se volt ott? -
- Hidd el anyám azt a mészárlást senki se élte túl, a falu ahol a szentélye állt feldúlva, a szentélyt felgyújtották. Bárki is volt nem egyszerű halandó. Talán valamelyik japán, koreai istennel összeveszett, és ez lett az eredménye. –
- Lenne értelme, de amíg nem tudunk többet addig nem kopoghatok be hozzájuk, hogy tényleg ti öltétek meg a férjem? – tárom szét kicsikét a karomat. Noha jó régen nem láttam már a férjemet, azért sajnálom, hogy meghalt. Együtt alkottunk itt Kínában mindent.
- Tovább nyomozunk, hátha kiderül. – végül felveszi a madár alakját és elrepül tőlem.

Az irodában ülök, egy szusszanással írom alá a legújabb törvényről szóló paksamétát, már megszavazták, csak az én aláírásom kellett nekik. Újabb gazdasági döntés, amibe természetesen bele is mentem, Ázsia egyik tigrise Tajvan, azt hitték a Japánok sosem fogunk felemelkedni az elnyomásukból, hát tessék. Most az egyik leggazdagabb ország vagyunk, még akkor is, ha az ásványkincseink jó régen kimerültek. A telefon után nyúlok.
- Li-Li megtette amire kértem? -
- Igen, asszonyom elmentem a szentélybe és adományoztam az Ön nevében, valamint gyújtottam gyertyát is. -
- Köszönöm, kérem tegye át a három órás megbeszélést holnapra, fontos vendéget várok, nem biztos, hogy hamar véget ér a tárgyalás. – teszem le végül a kagylót. Fuxinak évente egyszer szervezek egy megemlékezést, noha most nem tudtam szabadulni ezért a titkárnőm ment. Amúgy is sokkal fontosabb dolgom van, Síva hamarosan megérkezik. Minket békén hagytak, nem vettünk részt senki oldalán a Nagy Csatában, nem is engedtem volna, ha ezért az életemet vették volna akkor, az sem érdekelne. Szerencsére minket ázsiai isteneket békén hagytak, pedig nem vagyunk annyira messze az indiaiaktól, és hozzánk is imádkoznak nap, mint nap. Ez erős túlzás, bár hozzám azért elég sűrűn érkeznek imádságok, kérések. Az anyaság nem hal ki olyan könnyedén, szerencsére már Kínában sincs a születésszabályozás, akkor voltam hatalmas bajban. Hiába rimánkodtak második, harmadik gyermekért nem adhattam meg nekik, még így is csúszott néha hiba a tökéletesnek hitt rendszerükbe.
Mosolyogva pillantok fel az indiai istenre, s intek a titkárnőnek, hogy elmehet, aztán felállok, meleg ölelésben részesítem. Vajon mit szeretne, arra kérni, hogy csatasorba álljunk, most hogy a görögök padlón vannak? Igaz a fekvő embert tényleg könnyű már megölni.
- Mielőtt a tárgyra térünk, hogy van Parvati, és az aprócska problémája? Valami italt esetleg? – kíváncsiskodom még mindig egy széles mosollyal.