Sean Blackwell

Unottan dobálok egy követ fel-le, végül azt is leteszem, amikor már elegem Iapetosz nyivákolásából.
- Fejezd már be, és aludj, öld meg magad, vagy egyszerűen maradj kussban. Mindenkinek hatalmas szívességet tennél vele, úgysem fogsz kiszabadulni, és az öreg Tartaroszt se cseszd agyilag fel. – a letett követ végül pontosan a tarkójához pöccintem, vigyorogva vállat vonok, ha már a lándzsáimat nem tudom manifesztálni, legalább célozni még tudok.. Durcáskodjon emiatt, ne azért, mert itt vagyunk. Ez a vesztes oldal, és? Így jártunk, sosem gondoltam volna, hogy Zeusz tököt növeszt és elmegy Nüxhöz. Mert egyikünk se gondolta volna, hogy az Éjszaka és a másik kettő vénség beleszól a háborúba. De lehet egy idő után én nyírom ki a picsogó titánunkat.

Meglapogatom az óriás nyúl fejét, már megint korábban keltett, mint kéne. Szerencsére Ostara nem rajtam alszik, így nyugodtan követem, na jó baromi álmosan követem kedvenc nyulamat a konyhába.
- Répa, mi? – sandítok rá, persze nem is akárhogy, felszeletelve vékony karikára. Mintha el lenne kényeztetve ez a pörköltnek való. – Nem tudnál legközelebb másfél órával később felkelteni? Még a Nap se sütött ki, te meg már ugrálsz a fejemen. -teszem elé a tányérban a répaszeleteket, magamba meg kávét töltök. Sokat, és Ostarának is csinálok frisset. Egyszer csak bekerült az életembe, ennyit legalább köszönhetünk Tartarosznak. Persze a drága Eurybia nem igazán volt boldog, nem tudom mit várt, amikor először ő közölte velem, hogy talált magának egy félistenkét. Aki egyébként már rég alulról szagolja a virágokat. Ezzel szemben az én drágám nagyon is élő. Nem kárörvendek, majd egyszer megtalálja ő is a boldogságát, remélhetőleg nem is találkozom vele többet, néha azért sikerül belefutnom.
- Jó reggelt, Nyuszi! Kávé a bögrében, én meg rohanok, van néhány állat, aki megnéznek Pandoráék. – nyomok egy gyors csókot a hajába. -Este meg menjünk el valahova. – úgyis régen mentünk már el bárhova is kettecskén, meg aztán semmit nem tudok csinálni, erőt tekint egy béka is lenyomna.