Grace Choi

Pörgetem a tollat az ujjaim között, pedig nagyon figyelek a páciensre. Egyedül jött a férje nélkül, pedig általában párban jönnek, kivételes alkalom, hogy most csak a nő jött. Nem is kellett fogadnom, de azzal szembe köptem volna magamat. A barátság istennője nem küldi el azokat, akiknek problémája van, és én tudom megoldani. Legalábbis próbálom.
- Esetleg néhány jelmez? Szerepjáték? Mármint nem rögtön a domina bőrébe bújjon, talán kezdetnek egy tanárnénis játék. Vagy menjenek el klubokba.. Beszéljék meg, hogy adnak egy hónapot, randizzanak, ismerkedjenek.  – teszem le végül az íróeszközt, több ötlet nem is jut eszembe jelenleg. Viszont valami csak jó, vagy nem egymásnak teremtették őket, ezt nem tudom, ha valaki tudja ,az a bátyám, ő meg nem fog ilyeneket az orromra kötni.
- Tényleg sikerülhet? – pislog rám nagy szemekkel, szelíd mosollyal nézek vissza.
- Ha nem próbálják meg egyiket se akkor nem tudhatjuk. – ingatom meg a fejem, vége az órájának, én meg végre mehetek megnézni Allurát. Megígértem az anyjának, hogy megnézem, ha nincs otthon Farid. Bujkálok a saját unokám elől, még.

- Úgyis hamarosan kiderül, de mi lenne, ha esetleg kicsit bántanád Faridot? – pillantok a vöröshajú istennőre, komoly képet vágva, majd a babához fordulok egy grimasszal.
- Minek? Irgalmatlanul hamar meggyógyul, elég volt egyszer bántani, arra se emlékszik. – értetlenül pislog, halkan szusszanok.
- Törd ki a nyakát, két percen belül vissza is kell térnie. Mármint a nagyapja eddig szokott tetszhalott lenni. –
- És én azt hittem te a normálisabb gyerekekhez tartozol. Mi az, hogy szokott? Te hobbiból a nyakát törted..töröd? –
- Fogjuk rá. Fura a hobbim, na. Amúgy is Árész kölyök, még tetszik is neki. –
- Ühüm..és te vagy a lányom dédanyja, vajon mit örököl tőled? –
- Remélem csupa jót, majd hívj mikor jöhetek, előbb szedd össze Faridot, nem ketyeg az órája, egy életen át az agyadra mehet, s fordítva. – cuppanós puszit nyomok a kisasszony arcára mielőtt hazateleportálnék.

Végre itt alszik a férjem is, nem tudom mióta kellett ölelnem egy vacak párnát. De sokkal hamarabb felkelek, mint ő, úgyhogy boldogan figyelem, nyálzik, engem meg ez szórakoztat.
- Tudom, nyáladzok. – vigyorog, mire felnevetek.
- Komolyan gondoltad, amit este mondtál? – muszáj tudnom, mert ez nem lesz egyszerű menet, akárhonnan is nézem.
- Még szép, 110 gombócból is sok, nemhogy házasságban eltöltött évből. Felveszem az egyenruhám és bemegyek beszélni anyáddal. Nem titkolózhatunk többet. – bújok hozzá, ahogy átkarol.
- Oké, igazad van. Én meg akkor kérek pár percet apától, hozzá nehezebben lehet bejutni, de talán Sophrosyne tud segíteni. – szusszanok fel halkan, egek, miért ilyen nehéz meglátogatni a szülődet?