|
welcome
we are ancients' haven
Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
|
log in welcome back darling | |
|
multikapu
Lépj át egy más énedhez!
|
|
chatbox
at last... drama!
|
they're here they are our babies | Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég NincsA legtöbb felhasználó ( 56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt. |
last posts did you get one? | Mannis Drake Pént. Júl. 03 2020, 20:20
Eun Ae Seo Vas. Jún. 28 2020, 21:31
Ran Bousaid Vas. Jún. 28 2020, 20:58
Jin Ae Yeon Vas. Jún. 28 2020, 20:47
Kenji Hanazono Hétf. Jún. 22 2020, 18:55
Jasmine Ingram Vas. Jún. 21 2020, 17:00
Sun Jung Lee Kedd Jún. 16 2020, 23:15
Arthur Strong Kedd Jún. 16 2020, 21:38
Annalee McLoughlin Pént. Jún. 12 2020, 16:59
|
| | Szerző | Üzenet |
---|
⌲ Foglalkozás : Pszichiáter ⌲ Tartózkodási hely : New York ⌲ Csatlakoztam : 2019. Aug. 09.
| Tárgy: Leana MacFarlane Pént. Aug. 09 2019, 23:33 | |
| Leana Verina MacFarlane idézet a karakteredről Lea, Verina 701 görög istennő evan rachel wood házas hetero keresett/saját Erebosz az apja, az anyja pedig Diamante nimfa volt, aki Nüx nimfájaként írta bele magát a történelembe. Verina a legerősebb alvilági nimfa, ha nem lenne elég a két szülő ereje, nemrég derült fény rá, hogy az Őrző nimfája. Olyan, mint egy boszorkány. A férje mellett teljesedik ki a hatalma. De minden megváltozott, mivel Erebosz meghalt, és a lányát nevezte ki az örökösének, így Verina lett a sötétség istennője, az Őrzőknek így jelenleg nincs nimfájuk. useri információk Az irodámban ülök, az két órára érkező páciens lemondta, így nyugodtan tudtam teázás közben válogatni a postámat. Mármint ezt terveztem, de egy várandós munkatárs szőke hurrikánként ront be hozzám. - A kopogás még mindig nem megy, Aria? – vonom fel a szemöldököm, aztán csak sóhajtok, amikor meglátom a durcás arckifejezését. El is felejtettem, hogy ő a dacos várandós, illetve a mindent most azonnal akarok típus. - Dehogynem, csak most elfelejtettem, amúgy sem zavarlak, vagy igen? Mindegy. Elmondom, és megyek. Konferencia lesz, de nem akarom a drágámat ugrasztani, van elég dolga, szóval elvinnél engem? – - Nem is akarok elmenni rá. – pillantok fel a levélből, nemzetközi konferencia régi ismerősökbe is futhatok, akikkel nem akarok találkozni. - Csak vigyél el, nem kötelező bejönnöd, de ha már ott vagy, meg is hallgathatnád a többieket. Talán mondanak valami újat. Meg egyébként is, legalább tudnál rám vigyázni. – - Jól van, legyen, de nem maradunk végig, ugye? – teszem fel óvatosan a kérdést, remélem, hogy megunja a felénél, mert a hormonok játszanak vele. - Majd meglátjuk. Viszont rohanok, éhesek vagyunk. – - Jó étvágyat. – köszönök el egy mosollyal, végül felbontom a konferenciáról szóló levelet. Legalább tudjam, hogy mi is lesz ott, valahogy mindig sikerült magam kihúzni az ilyenek alól, de hála a walesi törpesárkánynak most nem. Pedig lehet Skye is szabaddá tudta volna tenni a napját a kedvemért, ritkán látom mostanában, viszont büszke vagyok rá, amiért az orvosi pályát választotta. Annak külön örülnék, ha Iaszó a szárnya alá venné, nem mintha nem bíznék a halandó orvosok tudásában, azért az orvoslás istennője mégis csak jobb lenne egy fokkal.
Arianat várom a ház előtt, közben ütemesen dobolok a kormányon. Ha már elérte, hogy eljöjjek érte, kicsit csipkedhetné magát. Aphrodité lányaként nem kell sokat foglalkoznia a külsejével, és várandósan még gyönyörűbb. - Bocsánat, még akadt egy kis dolgom. – huppan be mellém, amint beköti magát már indulok is. - Jól van Hercegnő, képes vagyok elnézni ezt a kis késést. – szerencse, hogy negyed órával előbbi időpontot mondtam, így legalább kényelmesen odaérünk. Viszont valami rossz előérzetem van, szokatlanul csendes, s mintha nem is ebben a világban lenne jelenleg. Nem azért, mert van egy pocaklakója, valamit tud, amit én nem. Lehet túl paranoiás vagyok.
A terembe lépve keresem a számomra kijelölt helyet, s sápadok is pár árnyalatot, ami elég nehéz az én esetemben, mert hófehér vagyok alapból. - Te átkozott szerelemfigyelő. – nézek a mellettem lévő apróságra. - Huszonkét okom volt szívességet kérni a szervező ismerősömtől. Ha nem érezném a szerelmed Evan iránt nem csináltam volna semmit, de így.. Rajtad, és rajta a sor. – el is sétál, én pedig bosszúsan sóhajtva lépdelek a helyemhez. Most kéne feltennem azt a kérdést, hogy jön-e ennél rosszabb.. De nem teszem, mert mindig jön. Az sem segít, hogy egyetlen gyermekem apja már a helyén ül.
Átadom Winnie-nek a húgát, dolgom van, amit ő is tud, azért vállalta át tőlem a felügyeletet. Mondjuk néha csodálkozom rajta, négy babával is elbír egyszerre. Bár most úgyis aludni fognak, így nem lesz velük sok gond. Panakeia is mindjárt itthon van, remélem, nála sosem lehet tudni, ha tehetné huszonnégy órán keresztül a kórházban lenne mostanság. - Hova mész Lea? – szól utánam a sógornőm, nem is kénem csodálkozni ezen FBI-os, és hazudni se tudnék neki, mondjuk nem is akarok. - Elvileg találkozom az anyámmal, gyakorlatilag..lehet el se megyek. – szusszanok halkan. Értem én, hogy nem tarthatott meg, mert Erebosz nem éppen normális, de akkor is. - Ne legyél durcás, menj csak el. –
Elteleportálok a megbeszélt helyre, majd körbe is sétálok, mert anyám sehol. Az egyik fa alatt találom meg félig fekvő helyzetben. A szentségit! Innen érzem a vér szagát. - Nem, nem..és nem! Nem hagyhatsz itt, most találkozom veled először. – térdelek mellé, véres keze után nyúlok. - Csak..vigyázz magatokra, sajnálom Verina. – kezembe ejt egy fekete gyémántköves nyakláncot, és elmegy, végleg. Egyszer láttam nimfa halálát, de az nem ilyen volt. - Csillag lett. Sajnálom a veszteséged, viszont ma este fényesen fog ragyogni, és az elkövetkezendő időkben is, figyel rád. – nem igazán figyelek Asteria szavaira, sután bólintok. Meg fog fizetni ezért Káosz. |
| | |
⌲ Tartózkodási hely : Washington D.C. ⌲ Csatlakoztam : 2018. May. 17.
| Tárgy: Re: Leana MacFarlane Szomb. Aug. 10 2019, 00:12 | |
| elfogadva welcome to our family Már nagyon vártunk vissza! Itt a férjed is és a lányotok is, úgyhogy irány a játéktér! |
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |