We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Összesen 0 felhasználó van jelen :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 0 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Ephraim Ingram

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Ephraim Ingram
Ephraim Ingram

geek istenség

⌲ Foglalkozás :
Kongresszusi képviselő (I-NY)
⌲ Hozzászólások :
3
⌲ Csatlakoztam :
2019. Aug. 17.
⌲ Kor :
34

Ephraim Ingram Empty
TémanyitásTárgy: Ephraim Ingram   Ephraim Ingram EmptySzomb. Aug. 17 2019, 21:26

Ephraim Brian Ingram
When the violence causes silence, we must be mistaken
Eph, képviselő úr
29
görög istenek
Joe Keery
kérdezd Rosie-t pls
heteroszexuális
canon amúgy
A képességén rohadtul fedelet kell tartania. Elementalista. Minden elemet képes irányítani. Föld, víz, tűz, levegő, lélek. Ő pszichokinézisnek írja le az erejét, de messze több annál. A korából adódóan nem képes még mindenre. Nüx és Kratosz harmadik legfiatalabb gyermeke. Az erejét elsősorban Káosztól örökölte. Az idősebb testvéreinél is erősebb, sőt mindkét szülőjét is felülmúlja, noha együk sem gyenge. Szeretne átlagos lenni, de ez messzi álom. Jelenleg tökéletesíti a képességét, amit az által is szerzett, hogy az apja ölte meg Zeuszt, de már előtte is tudta. Pénzérméket és egyéb elcsettinthető dolgokat használ tölténynek, ő pedig a railgun. Jelenleg Mach 7-en tart a sebessége, a kilövési áramerősség bőven egy millió amper felett van és felizzítja a közvetlen környezetet akár 1000°C-ra. A neve eredetileg Giegue, de az amikor az apja be lett iktatva belügyminiszternek, akkor lett Giygas.  
And their guns, and their drones
A pofon szájhagyomány útján terjed Szudán partjainál. A kalózok olyan hitelesen játsszák el, hogy el lettek verve, hogy el is lettek verve. A baráti tűz meg nem túl baráti. Mármint ki írná rá a rakétákra, hogy "Kedves Barátaim", "Minden tisztelettel", "Pusztuljatok már meg". Nagyon gyorsan feljegyzem magamnak, hogy diplomáciai útra én többet erre nem vergődök, ha hisztizik apám és anyám, ha nem. Majd ők jönnek olyan helyekre, ahová a Bermuda-háromszög is kiemelt biztosítással merészkedik csak! Sátánian mosolygó útitársam, nem éppen a vörös szarvas vén sutyerák, hanem csak Nemezisz. Elmosolyogja magát a nővérem és 150 újabb civil a habokban.
- Ahol egy bokor van, ott van több bokor! - somolyog egyet, ahogy meglát a part mentén egy gyér kis növényzetet. De nem illesztem a végére a kérdést, hogy tartja egy ősi német tengeralattjárós, II. világháborús közmondás, mert én is vízi hulla leszek. Amúgy meg mit keres egy amerikai kongresszusi képviselő Szudánban? Hát nem diplomáciai úton vagyok, ami az igazat illeti, de a legutóbbi profetikus villongása az Őrzőnek ide hajtott minket. Márpedig ő belé is annyi jóindulat szorult, mint Báthory Bözsébe vagy magába Tartaroszba. Az utóbbi családban marad. A vak tengerész nem foglalkozik sokat azzal, hogy mi el teleportálunk és megyünk dolgunkra.
- Kérvényezzük meg a hortyadék lemondását? - pillantok a nővéremre, ahogy ő tágra nyílt szemekkel nézi, ahogy az ég szabályosan ketté vált egy ponton és valami förmedvény tátog lefelé, pedig nem is vagyunk egy karaoke bár 500 mérföldes vonzáskörében sem.
- Kérlek. - mutat előre tenyérrel, mintha életét a Disneyland dolgozóinak szabályzata szerint élné. Vagy fáj a mutatóujja, én nem ítélkezem.
- Bánatomban elszublimálok. Na, sorozzuk szét a görnyedvényt. - ledobom a zakómat. A terepmunka nem kenyerem, de muszáj.

Egy nappal később lendületből nyitok be az Ovális Irodába, ahol apám porszívózik, én pedig kérdőjellé torzult szemöldökkel nézek Jenniferre, aki megvonja a vállát. Nem hittem neki, amikor azt mondta, hogy apám éppen takarít. De tényleg.
- Úgy vélem sikerült. Csukd be az ajtót. - szól apám, mikor már sunnyognék ki és kikapcsolja a porszívót, én pedig megmerevedek, mint egy emberevő mutáns szöcske és becsukom az ajtót.
- Igen. - bólintok egyet röviden, majd nyelek egy olyat, hogy a vége az elnöki parancsnoki központban visszhangzik egy kört. - Hazamehetek vagy van még egy rutyuraptor talonban valamerre? - mutogatok feszengve az ajtó felé. Egy vagon zuhany kéne nekem. Már hatszor lefürödtem, de még mindig érzem annak a putyvának a szagát magamon.
- Menj az irodádba, van egy meglepetése neked az NSA-nek. - kuncog az öreg, én pedig szó nélkül kanyarodom kifelé. Ó, tudom én, hogy mi az a meglepi. Meg sem vagyok lepődve!


"A railgun működéséhez két, párhuzamosan futó sínre van szükség. (Innen származik a név is: a rail angolul sínt jelent.) A sínek az elektromos hálózatból kapnák az áramot; a sínek töltése pozitív (katód), illetve negatív (anód), a behelyezett lövedék pedig zárja az áramkört. Ilyenkor az elektronok az áramforrás negatív végétől a lövedéken át átáramlanak a pozitív sínen az áramforráshoz, a railgun pedig elektromágnesként kezd viselkedni, mivel a sínek között mágneses mező alakul ki.

A mágneses indukciónál megfigyelhető jobbkézszabály miatt a feszültség hatására kialakuló, ellentétes irányú, lineáris mágneses mező minden esetben a vezetők körül kezd el keringeni. A lövedék körül szintén elektromágneses mező alakul ki, majd a Lorentz-erő hatására a lövedék mozgásba jön: végighalad a síneken, és távolodni kezd az energiaforrástól."


Úgy húz el Henning feje mellett közvetlen a lövedék, hogy a haja is alig libben, mert nem hagytam neki időt rá. Kipaterolt engem a sivatagba! Csak elégedetten áll a hátával kurva menő robbanásomnak és félmosolyra húzza a száját, én meg némán toporongyolok, hogy mi van ember... De csak hümmög egyet és feltart egy 7-es táblát.
- 7 pont? Kegyelemből plusz egy fájna? Régen gyakoroltam ezt... - tárom szét a karjaimat.
- Nem, te sötét, Mach 7 volt. - a számmal lehet gereblyézni a homokot. - Ki tanította neked? Apád?
- Részben... Az alapot tőle tudom, de Philoktétészék albérlője és alkalmazottja voltam. - vonok lazán vállat. Ő bólint egyet.
- Jól van. A héttől én is segítek. Fel lehet ezt 10 fölé tornászni.

Félig agyonverve esek haza. A fejem mellett koppan Rosie papucsa és kérdően néz rám. Hogy kezdjek neki... megint.
Vissza az elejére Go down
Jasmine Ingram
Jasmine Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
∿ First Lady ∿
⌲ Hozzászólások :
335
⌲ Tartózkodási hely :
∿ Nem tudom∿
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 13.

Ephraim Ingram Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ephraim Ingram   Ephraim Ingram EmptySzomb. Aug. 17 2019, 22:20

elfogadva
welcome to our family
Ahh, édes drága gyermekem, inkább nem mondok semmit, úgyis mindent tudsz. De a legfontosabbat azért elmondom; nagyon szeretlek. <3
Vissza az elejére Go down
 
Ephraim Ingram
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Ephraim & Rosalie
» Desirée Hina Ingram
» Serenity Sayo Ingram
» Norah Jasmine Ingram
» Serenity & Desirée Ingram

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: NJK-k-
Ugrás: