We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Eivør Andersen

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Eivør Andersen
Eivør Andersen

tűzóriás

⌲ Foglalkozás :
Keramikus
⌲ Hozzászólások :
2
⌲ Tartózkodási hely :
Reykjavík
⌲ Csatlakoztam :
2019. Aug. 26.

Eivør Andersen Empty
TémanyitásTárgy: Eivør Andersen   Eivør Andersen EmptyHétf. Aug. 26 2019, 13:27

Eivør Andersen
hevur tú reikað líka sum eg í endaleysu tokuni?
Eivør, Laufey
kortalan
Tűzóriások
Jessalyn Gilsig
Férjezett
heteroszexuális
canon/keresett
Surtr, Muspellheim királyának a lánya. Végül is az apjának lehet köszönni, hogy egyáltalán vagytok, mert ő dobálta meg a Ginnungagapot annyira, hogy az ősanyag létezni tudjon. Nem ő feltétlenül a legélesebb kés a fiókban, de lehet, csak lehet azért van globális felmelegedés, mert felpiszkálta valaki őt. Hercegnőnek csapnivaló volt, de a tűzmágiában azért annál jobb. A férje jelenlétében meg kérlek ne hergeld, mert elvisz a futótűz a frászba.

Krákan
Come death she said
Come easeful future


Majdhogynem rezignáltan követtem apámat Jötünheimbe. Átkozott egy népség az itteni. Nincs kedvem itt lenni. A tekintetemen is süt szabályosan a szánakozás. Ezek itt tényleg hisznek abban, hogy mi is Ymir leszármazottjai vagyunk? Mikor apám adta a létezés ajándékát neki? Sebaj, az ő hitük, másokéba sem beszélünk bele. Essünk túl ezen. Midgard egy rémesen primitív hely, nem szeretek itt. A szemem sarkából láttam, hogy a jégóriások királya úgy fürkész engem, mint Freya a kovácsoló törpök kezeit. Én természetesen látványosan kerültem a tekintetét. Persze, jóképű. Persze, erős és még király is. De nem vagyok már kamaszlányt, hogy arra vágyjak, hogy egy jégóriás szívét olvasztgassam.
Napokkal később vágtatott be a vadember a királyi udvarunkba. A gyomromban rossz érzés kerülgetett, főleg, ahogy kijelentette, hogy azért jött engem feleségül vegyen. Az arcomon a megbotránkozás regényeket mesélt. És még volt képe odalépni hozzám, hogy kezet csókoljon. Úgy rántottam el előle a kezemet, hogy éppen csak nem pofont adtam neki, de észben tartottam azért a békepaktumot. Hát nem elég neki az, hogy nem öli egymást a két nép, még én is kellenék neki?
Hiú remény volt, hogy feladja apám szavai után a "kis tervét". Apám kirántotta a kardját, ami lángot kapott. Ha lángol, akkor nem viccel, mert a kard óriásölő. Arra persze nem számítottam, hogy jegesmedve háton fog elragadni. Rúgtam ahol értem, téptem a haját, próbáltam felgyújtani. Csak akkor süllyedt belém a fájdalom, mikor már úton voltunk Jötünheimbe.

House of pain
This body is too small a chamber


Sokáig a legtöbb örömömet abban leltem, hogy első nekifutásra eltörtem az orrát a saját palotájában. Mi lenne ha ésszel választana asszonyt, nem a farkával. Nem beszéltem hozzá. Semennyit. Inkább próbáltam felgyújtani a haját, őt, a birodalmát. De mindenre is, hogy mekkora egy makacs öszvér... Teltek a napok. A szótlanságból szájalás lett és rá kellett ébrednem, hogy nem olyan förtelmes alak, mint az én akartam, hogy legyen. Valahogy, valamiért megkedveltem őt. De az esküvő napján még voltak bennem ellenérzetek kissé. Normálisabb, mint képzeltem, de biztosan ennek így kell lennie? Viszont elrejtettek a jégbe egy úriembert is. Mire kinyitottam volna a számat, mindent megkaptam. Persze nem is én lennék, ha nem tettem volna pokollá néha a napjait a gonosz kis vicceimmel. Még ma is.
Amikor először teherbe estem, még féltem, de hittem benne, hogy megoldjuk. Nem a vérük miatt, hanem amiatt, hogy a mi két nehéz természetünkből mi lehet. De mind a három fiúnk a szemünk fénye lett.

Whatever is true is with me
My true lover is with me


Hiába árult el mindket Loki és hiába szakította ketté az anyai szívemet, nem tud tudtam vele nem kemény és szigorú lenni, akárhányszor kereste az én védelmemet. Legyen a választott népével, nem kell velünk lennie. Legalább a háromból kettő fiú igenis valamire való lett. De ha Farbauti nem teszi meg azt, hogy kitagadja, akkor nem kellett volna idáig fajulnia. Hoszzú, hosszú haragban eltöltött évet kaptunk a nyakunkba emiatt.
A férjem szereti Izlandot, pedig mondtam neki, hogy a Feröer-szigeteken jobb lenne. Én most hagyományos kerámiával foglalkozom. Farbautinak sivár volt a trón, nekem a birodalma is az volt. De hátha itt jobb lesz. Mindenkinek.
Vissza az elejére Go down
Annalee McLoughlin
Annalee McLoughlin

kelta istenség

⌲ Foglalkozás :
Törvényszéki antropológus
⌲ Hozzászólások :
78
⌲ Csatlakoztam :
2018. Aug. 27.

Eivør Andersen Empty
TémanyitásTárgy: Re: Eivør Andersen   Eivør Andersen EmptyHétf. Aug. 26 2019, 20:27

elfogadva
welcome to our family
A házasságnál nincs kockázatosabb vállalkozás. De egy boldog házasságnál sincs nagyobb boldogság.

Benjamin Disraeli

Kedves Laufey!
Avagy Nál, azt csipogta egy kismadár, hogy ezt a nevet jobban szereted. Nagyon örülünk, hogy végre itt vagy, az urad valószínűleg ki fog ugrani a bőréből, ha meglát.
Fantasztikus az előtörténeted, mindent leírsz, ami fontos lehetett. Nem mondom, nem indult egyszerűen nálatok a dolog, de remek dolog lett belőle. A fiaitokra büszke lehetsz, ahogyan ők is rád, hiszen remek édesanyjuk vagy. A férjedből pedig sikerült egy egészen valamire való férfit faragnod, pedig nem kétlem, hogy keményfejű.
Abba hagyom a dicshimnuszok zengedezését, futás foglalózni, a családod már nagyon vár!
Vissza az elejére Go down
 
Eivør Andersen
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: titánok-
Ugrás: