Miles Schmidt

Az 1950-es évek környékén engedett vissza a felszínre Tartarosz. Eredetileg, nekem nem is kellett volna akkora büntetést kapnom, amiért lázadtam, de első soron csak Themisz fiát látták bennem. Egy titánt. A titánoknak pedig bűnhődnie kellett. Két utcával arrébb éltem, mint a szüleim, bealkalmazkodtam a betonzsungelbe. De előtte az én utam is Moszkvába vitt, hogy magamévá tegyem a kommunizmus doktrínáit. Igen... Az első dolgom volt szembeköpni azt a demokráciát, amit a görögök kitaláltak, csak dacból is. Én nem lettem a program része, mint anyámék, én nem egy családként épültem be az Államokba, hanem mint egy közönséges tesitanár. Megkaptam a magam részét az ostromló nők hadából, amit valamiért mindig visszautasítottam és nem azért, mert nem akartam őket. Egyszer megkérdeztem Moroszt erről, de annyit mondott, hogy mindennek meg van a maga. Nekem az ezredforduló után még majdnem két tizedig kell türelmesnek lenni.

Én vigyázok a másfél éves húgomra, amikor anyám felrohan a tetőre a Vén Lánnyal. A mesterlövész puskájával. Anyám maga a türelem és a béke általában, de ha csak úgy felrohan szörnyet vadászni, akkor valami rendesen kisiklott. A húgom elpityeredik, én pedig nem vagyok az ideális bébicsősz. Nyomok egy csókot a kis fejére.
- Hozok egy kis baracklevet, meg a kedvenc könyved, rendben? - ahogy a konyhába sietek, úgy világít fel a zsebemben a telefon, ahogy apámnak írok egy SMS-t, hogy anya a tetőre ment. Tudja mit jelent, nélküle elég ritkán borul el így az agya, de most ez megtörtént. Amire visszaérnék, hallok egy puffanást és a szekrényajtókat csapódni. Lerakom a dobozt és a könyvet, hogy óvatosan nézzek be, amikor meglátom a fiatal nőt, anyám ruháiban, szinte pánikolva.
- Pearl? - nézek rá döbbenten, ő pedig csak bólogat a könnyei függönyén át, amikor megszólal a csengő. Ki a faszom lehet az most... Nem éppen barátságos ábrázattal nyitok ajtót, amikor meglátom az alacsony sötét hajú és sötét szemű nőt mosolyogni előttem. Valami nagyon nem klappol. Ekkor robog ki mögülem Pearl és pacsizik a nővel, akit Iphigeniának szólít.
- Tartarosz és Panakeia kislánya, Iphigenia? - együtt követjük a tekintetünkkel Pearlt, aki elteleportál a nővéreimre ránézni, majd félrelépek az ajtóból, hogy beengedjem ezt a sötét kisugárzású, még nem régen babát.