We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Takeru & Keiko

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Keiko Sasaki
Keiko Sasaki

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Glory Hotel tulajdonosa
⌲ Hozzászólások :
28
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. May. 02.

Takeru & Keiko Empty
TémanyitásTárgy: Takeru & Keiko   Takeru & Keiko EmptyKedd Nov. 26 2019, 20:29


Tudtam, hogyha hazaérek nekem végem van, de nem tehetek róla, először is sok-sok babaholmit vettem, nemcsak Dalnimnak, Philotésznek is, magamnak nem, mi nem tervezünk gyereket. Meg egyébként is, amikor Shi Jin megjelent akkor már vettem ruhákat a közeljövőben megrendezett esküvőre is, úgyis igent mond egyetlen lányom. Az a félvér fiú tökéletes számára, nem úgy mondom, mint az anyja, hanem, mint szerelemistennő. De az anyjaként is elfogadtam, a kezdetektől, viszont a férjem, meg a fiam már teljesen más tészta volt, előbb felmérték mennyit bír. Meglepően sokat, bár annyira nem kéne csodálkozni, ha a nagyszüleit, szüleit nézem.
Ledobom az előszobában a sok szatyrot, az öreg Pikachu itthon van, ha legalább lenne két perc felkészülési időm, nincs.
- Uh..micsoda szúrós szemek, tudod, hogy mennyire imádlak ilyenkor? Mármint képzeld, hamarosan esküvő lesz, na nem Ran és Sun Jin között..Hanem Tsugumi és Shi Jin között, szóval azért vettem nem olyan sok ruhát. – pislogok rá hatalmas szemekkel.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Takeru Sasaki
Takeru Sasaki

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Yakuza
⌲ Hozzászólások :
24
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. May. 04.

Takeru & Keiko Empty
TémanyitásTárgy: Re: Takeru & Keiko   Takeru & Keiko EmptyKedd Nov. 26 2019, 20:46


Ez a szar. Telefon, bánom is minek hívják, amivel elérnek a kisebbek, hogy mi a helyzet, amióta elment a nejem itthonról azóta búg. Rájövök magamtól, hogy hogyan kell ezeket az SMS-nek nevezett baszomfüttyöket megnyitni és infarktust is kapok helyben. Mi az eget csinál Bena a bankszámlámmal?! Annak örülök, hogy tudom, hogy az mi és tudok rá pénzt csinálni, de ő ezt elvágja. És ez nem az első. Kaptam régebben is ilyeneket. Meglepetés, azon a napon, amikor kiderült, hogy a lányomnak csapják a szelet. Hátra vágom magam a tatamin és szétrúgom a levegőt. Csinálok egy kisebb földrengést véletlenül. Kellett egy volatilis természetű faszarcúra pakolni a földrengéseket. Legalább elszórakozhattunk kicsit a kölyökkel, noha a lányom nem engedte, hogy élesben hátulról csináljuk, de mi voltunk a hülyék, hogy megkérdeztük, hogy hogyan legyen. Mondjuk Go Yu Jin unokájától nem vártam kevesebbet. Felülök és sóhajtok egy mélyet, kiengedve magamból jópár szikrát.
Hazaér, én pedig ugyanabban a mélységes agóniában várom őt, ahogy pár órája voltam.
- Gondolom, mint én a harcsákat. Na, kezdődik... Az előbbi kifogást még hamarabb elfogadtam volna, mint az igazságot, tudod ugye? Nem olyan sok ruhát? Akkor a tíz millió yen az csak szublimált a számláról? A kölyök engedélyt kapott, hogy járjon a lányommal, esküvő ügyben még nem járult ide. - meredek rá ugyanolyan élesen.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Keiko Sasaki
Keiko Sasaki

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Glory Hotel tulajdonosa
⌲ Hozzászólások :
28
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. May. 02.

Takeru & Keiko Empty
TémanyitásTárgy: Re: Takeru & Keiko   Takeru & Keiko EmptyKedd Nov. 26 2019, 21:13


Én valahogy jobban alkalmazkodtam a modern világhoz, mint ő vagy akár a fiúnk. Tsuguminak azért sokkal könnyebb dolga van, ő már ebbe a korba született, de biztosra veszem ő is hamarabb venne fel néha kimonót, mint nadrágot, csak abban nem tudna műteni. Pedig tudtam, hogy megint találkoznia kellett volna Shi Jinnek a férjemmel, viszont eléggé elszánt volt, meg egyébként is, totál feleslegesnek tartom az erőfitogtatást, mármint én is tudnék. A földrengésről is tudok, ennyi év után nem számít a távolság.
- Most harcsa nélkül is okoztál egy kis földrengést, mert durcás vagy. Nem, nem hiszem el, drágám te nem szereted, ha hazudnak neked, akkor sem, ha baromira a padlón leszel az igazság miatt. Jó hát pár babaruhát vettem Dalnimnak, Philotésznek, meg esküvőre is vásároltam, ugye. Hanbokot, meg egy új kimonót, nem tudom milyen lesz a szertartás. Nem te vagy a szerelemistennő hanem én, a hülye ötleteiddel, amit a fiúnkkal csinálsz nem vezetett volna semmi jóra. Egyébként is Yu Jin unokája, az Alvilágba is lemenne Izanamival kártyázni, ha arról lenne szó, vagy Yamat megkopasztja. Ne gondolkodj el semelyiken se amit most mondtam, mert kénytelen leszek elverni téged, majd kiválasztjuk a fegyvernemet! - nézek rá én is ugyanolyan élesen, ahogy ő rám.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Takeru Sasaki
Takeru Sasaki

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Yakuza
⌲ Hozzászólások :
24
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. May. 04.

Takeru & Keiko Empty
TémanyitásTárgy: Re: Takeru & Keiko   Takeru & Keiko EmptyKedd Nov. 26 2019, 21:40


Se én, se Kichiro nem élvezzük ezt az időszakot. Mármint a Meiji korig jó volt minden, de miért kell nekünk ennyire eltávolodni magunktól? Tsuguban még van írmagja a dolognak, mert szabályosan vágódik a kendo ruhába. A fiúnk meg úgy balfasz ahogy van. Tikkel a szemem a szemtelenségtől, szúrja, hogy nem járult ide az a kiskölyök a lányom kezéért. Vagy csinálhatna úgy, mint Shio-chan, aki alig várja sokszor, hogy legyen egy vaskos vérdíj.
- A legutóbbi harcsabunyómból is még most lábal ki Fukushima prefektus, úgyhogy azt elnapolnám. Nem, tényleg nem szeretem, de amennyit költöttél már az ő esküvőjükre is bevásároltál, mikor lesz az? Nagyszerű. Stadiont nem vettél? Hála Amaterasunak, milyen szerelemisten lennék én. Kichiro fasz, aláírom, de Tsugu is Tsugusztikus volt, nem állított meg minket, hanem még ötleteket adott. Akkor ne mondj semmi olyat, amivel ötleteket adhatnál? Azt hiszed, hogy nem találtam már ki dolgokat? Engem elverni piszkosul nehéz, ágyba se tudsz dobni, kislány. - nevetem el magam.
- Térjünk a lényegre, mikkel fogsz engem kiengesztelni?

POTUS
Vissza az elejére Go down
Keiko Sasaki
Keiko Sasaki

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Glory Hotel tulajdonosa
⌲ Hozzászólások :
28
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. May. 02.

Takeru & Keiko Empty
TémanyitásTárgy: Re: Takeru & Keiko   Takeru & Keiko EmptyKedd Nov. 26 2019, 22:13


Tudom, hogy ezt még ezer év múlva is hallgatni fogom, de most már teljesen mindegy. Nem fogok szólni, hogy ugyan gyertek már elénk, főleg Pikachu elé, és mondjátok el mit szeretnétek. Komolyan néha nagyon nehéz, ha ennyi keményfejű isten van a családban.
- Én sem szeretnék cunamit okozni, úgyhogy ennek örülök. Előre vásároltam, egy ideig most nem fogok..Minek vettem volna stadiont? Nem vagyok magyar. Olyan vagy, mint grumpy cat néha, úgyhogy ilyen isten is lennél. Tsugu úgy vert át titeket, mint a szél, szerinted miért választotta a túszmentést? Shi Jin abban a legjobb, a kezére játszott, nem a tietekre, lehet mégis örökölt tőlem valami a Bébisárkány. Az a baj neked nem lehet olyat mondani amivel nem tudok ötletet adni. Mit szeretnél csinálni, hatalmas Yakuzám? Az egy dolog, hogy kardvívásban jobb vagy, de van még másik hét amivel kicsipkézhetlek. – most rajtam a sor, hogy puffogjak.
- Miért is kéne téged kiengesztelnem? – azért lehajolok hozzá, hogy csókot tudjak neki adni.  

POTUS
Vissza az elejére Go down
Takeru Sasaki
Takeru Sasaki

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Yakuza
⌲ Hozzászólások :
24
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. May. 04.

Takeru & Keiko Empty
TémanyitásTárgy: Re: Takeru & Keiko   Takeru & Keiko EmptyKedd Nov. 26 2019, 22:26


Nem egy aranyos kis plüssállat vagyok, de nem hiszem, hogy a környezetemnek be kell mutatni engem. Hobbim az emberek kínzása, felnégyelése, megnyúzása. De egyelőre egyetlen lányunk van, úgyhogy örültem volna, ha legalább a jeles napjának a tervezésébe be vagyok avatva. Az, hogy másik országban élünk, az nem kifogás arra, hogy ne látogassanak legalább minket.
- Remek, mert egy hónapig fájtam utána. Nálad szívem, sose tudni, hogy Orbáni a megalomániád vagy orbitális. Nem válaszoltál a kérdésemre egyébként, hogy mikor. Akkor minden rendjén. Tsugusztikus volt, mint már említettem. Kiegyenlítette a pályát, mert mi profi túszejtők vagyunk. Talán azt, hogy álmodozóak vagytok mindketten. Arra vagy kíváncsi, hogy veled vagy azzal a kölyökkel mit tennék? Ha azt hiszed, hogy nincs a hajamban is kés és nem csalnék, akkor bajban vagy. - húzom össze a szemeim, de hova már.
- Mert úgy költöd a pénzt, hogy lemászott a telefon az asztalomról többször is. Omiyage vagy jó hír vagy bármi formájában is lehet. - emelem meg a szemöldökeimet. De azért viszonozom a csókját.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Keiko Sasaki
Keiko Sasaki

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Glory Hotel tulajdonosa
⌲ Hozzászólások :
28
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. May. 02.

Takeru & Keiko Empty
TémanyitásTárgy: Re: Takeru & Keiko   Takeru & Keiko EmptyKedd Nov. 26 2019, 22:48


- Ugyan már nem voltam olyan durva, már megint csak együttérzést szeretnél kapni? Nálam? Összetévesztesz magaddal, kettőnk közül neked van megrögzött megalomániás, nem nekem. Azért nem válaszoltam mert nincs eldöntve, valószínű azt veled beszélik meg, előtte meg hatezerszer bocsánatot kérnek. Neked jóval több tapasztalatod van meg Kichironak is, nem volt fair, amit vele csináltatok. Az álmodozás jó dolog, néha kipróbálhatnád. Is-is. De talán szerencsésen megúszom azt, amit velem szeretnél csinálni. Csalással nyernél ellenem, tehát jobb vagyok. – húzom az idegeit amíg csak tudom.
- Mintha én nem keresnék pénzt, közös a számlánk te nagyon ész. Ne adj nekem hatalmas teret, mert holnap biztos nem fogsz kimászni az ágyból. – jegyzem meg mosolyogva.
- Milyen jó hírt szeretnél? Nekem az nagyon jó hír, hogy a lányunk olyanhoz fog hozzámenni, aki nem ijedt meg tőletek. Vagy megszereztem még egy hotelt..melyiknek örülsz? -  

POTUS
Vissza az elejére Go down
Takeru Sasaki
Takeru Sasaki

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Yakuza
⌲ Hozzászólások :
24
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. May. 04.

Takeru & Keiko Empty
TémanyitásTárgy: Re: Takeru & Keiko   Takeru & Keiko EmptyKedd Nov. 26 2019, 23:14


- 9-es rengés volt az eddigi legnagyobb, a Föld forgástengelyét is megváltoztatta kicsit, Yama nagy napja. Nem, én még mindig körözött bűnöző vagyok legtöbbször és Yakuza, legfeljebb gyilkossági megalomániám lehet. A picsájukat is feltehetik a lapra, hogy úgy legyen. Az élet sem fair, miért egy gyakorlás lenne az. Amit a kisrokonnal csináltak az például hol volt fair? Az álmokból nem lehet jól lakni vagy leölni őket. Hmf, mindkettőre nem fogok válaszolni, választanod kell. Annyi szerencséd lehet, hogy akad talonban. - tudom én, hogy mire megy a játék, nem babra, úgyhogy beleállok.
- Igen és elköltöd a pénzt, amikkel hotelt vehetsz. A tér mértékét még meglátjuk mekkora lesz. - húzom a szám egy félmosolyra.
- Valami olyat, amin nem bosszantom fel magam? Az minden napos dolog, valami másra gondoltam én.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Keiko Sasaki
Keiko Sasaki

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Glory Hotel tulajdonosa
⌲ Hozzászólások :
28
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. May. 02.

Takeru & Keiko Empty
TémanyitásTárgy: Re: Takeru & Keiko   Takeru & Keiko EmptySzer. Nov. 27 2019, 00:11


- Talán..de csak talán picikét mérges voltam, Yama nagy napa akkor volt, amikor Yeom-ra született, vagy megint előjött belőlem az anyai ösztön. Biztos azért mert két várandós istennővel is együtt töltöttem az időt, és két babával. Yakuza akinek nincs megalomániája, melyik világban élsz? Egyébként is annyi mindenre felügyelnem kell, hogy nincs időm megalomániára, az azt jelentené, hogy anyámtól örököltem én is egy kis agybajt. Mind a két gyerek tisztelettudó, de szerelmesek, te mit csináltál, amikor szerelembe estél? Megölted a férjemet, aztán hozzád is mentem. Amit Sun Jinnel csináltak az sem volt fair, de ahogy ők, úgy te is ragaszkodsz a régi dolgokhoz. Mert még nem másztál senki álmába. Jó, akkor válaszolj arra mit szeretnél velem csinálni, a többi úgyis kiderül hamarosan. Csalás lenne, ha magamnak kovácsolnék szerencsét, és tudjuk nem szokásom csalni. – döntöm félre a fejemet.
- Ezt úgy mondod mintha mindennap tíz millió yent költenék el. Alig várom. – szusszanok fel halkan.
- Nem mindennapos dolog elhappolni valamit Hádész orra elől. Másra? – ártatlan képpel tekintek rá. – Veszek egy forró fürdőt, utána elárulhatnád mit szeretnél. Nyugati módon fogok fürdeni. – teszem még hozzá, aztán el is húzom a kis testemet a fürdőbe.  

POTUS
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Takeru & Keiko Empty
TémanyitásTárgy: Re: Takeru & Keiko   Takeru & Keiko Empty

Vissza az elejére Go down
 
Takeru & Keiko
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Keiko Sasaki
» Takeru & Shi-Jin
» Takeru Sasaki

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Ázsia :: Japán :: Tokió-
Ugrás: