Merry Nash

-Válni akarok.

A szobában félhomály, a bútorokat por ülte meg, itt-ott üres csokipapír, maszatok a falon, és a háttérben gondtalan gyerekkacaj, csobogó víz, halk dúdolás. A konyhában egy fiatal édesapa küszködik a vacsorával. Nem lehetek ott mindenhol személyesen, nem tarthatom meg más helyett, amit adtam nekik. De van, ahol a jelenlétem akkor is érződik, ha nem is jelenek meg konkrétan. Én vagyok az izzadtságcsepp ami legördül a férfi homlokán, mikor a forró gőz az arcába csap. De én vagyok az elégedett mosoly is ami az ajkára ül, amikor a felesége meglátja a művét. Habár. Műnek én nem igazán nevezném az enyhén szenesre égetett virslit főtt tésztával, de figyelj nem vagyunk egyformák. Gusztus dolga.

Nem maradok sokáig, szinte egyből odébb állok, és a torz valóság köszönt rám. Vagyis inkább gyomorszájon csap.
-Jól hallottad. Válni akarok.- szemei eltökéltek voltak, szomorúak talán. Tudtam, hogy vitának helye nincs, kár is lenne győzködni, visszanyerni a szívét. Szerelmet adhatok, fellobbanthatom a vágyat, de a megtartásért küzdeni kell, és én most alul maradtam.
Az éjszaka egy bárban ér. Sehol egy ismerős arc, hála Is…hála az égnek. Szívem szerint betermelném az egész csehó kínálatát, de önuralmat gyakorlok, és egyelőre beérem az olcsó whiskyvel. Nincs szükségem rá, hogy bármelyik rokon rám találjon, és az orrom alá dörgölje: Látod, hiába vagy a szerelem istene, ha nem tudod magad mellett tartani az asszonyt. Ahogy arra sem vágyom, hogy valaki végleg elveszítse a hitét: Ha neked sem sikerült, nekem mennyi esélyem van? Pedig tudhatnátok, hogy nem vagyok romantikus alkat. A szerelem nem romantikus. A romantika csak gesztus. Segít eszünkbe juttatni a szépet, a jót a legnagyobb nehézségek idején.  Van az a pont azonban, ahol már ez sem elég. Sokáig merenghetnék, hogy miért, meg hogyan siklott félre. Kiégtem már, nagyon régen, meg is látszik rajtam, azonban Psyche pedig továbbra is tündököl. Máshogy jár felettünk az idő, és nem is hibáztatom a döntése miatt. De hajlok rá, hogy megakadályozzam.