We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Yesterday at 22:56

Yesterday at 00:02

Vendég
Csüt. Márc. 26 2020, 09:33

Vendég
Kedd Márc. 24 2020, 21:28

Kedd Márc. 24 2020, 18:16

Vas. Márc. 22 2020, 19:08

Szomb. Márc. 21 2020, 20:39

Pént. Márc. 20 2020, 20:10

Kedd Márc. 10 2020, 15:02


Share
 

 Rausch/Craziness

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
SzerzőÜzenet
Dustin Choi
Dustin Choi

félvér

⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D. C.
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 07.

Rausch/Craziness - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 3 EmptyKedd Feb. 25 2020, 23:27

Rausch/Craziness

Vigyorogni tudok csak a menyasszonyom szavain, tényleg az voltam egy hatalmas kín és kangörcs, miatta. Aztán tessék a gyerekünket várja, valószínűleg a mini Dustint, talán a másodiknál sikerül egy kis Sayot is csempészni. Szusszanva hagyom, hogy lehúzzon magához, de ő is kap tőlem egy csókot a homlokára. Aggódom, nagyon is Ranék miatt főleg. Utána mondjuk azt is elfelejtem, hogy hanyadikán születtem annyira felgyorsultak az események. Azon nem lepődöm meg, hogy a nagyfaternek elgurult a gyógyszere már megint, vagy még mindig gurul. Inkább amiatt tettem le a hajam, hogy Saachan kiabált egy nevet, meg anya viselkedésén, mert most az ő gyógyszere is valahol az asztalán maradt. Most tényleg túl kicsi vagyok ahhoz, hogy rögtön levágjam a helyzetet, mármint az elsőre is felfogtam, hogy ez a nő a nővérem, akit a széttépett istennő lopott el, és nevelte a szüleim ellen, meg ellenünk. Noha velem nem szúrt ki, ennyiért megéri pelenkásnak lenni, ellenben a két idősebb testvéremmel, de a bátyám fogja kiszedni a gerincét az tuti. Kivéve, ha az öreg nem töri el a könyöklésével, amire sötéten röhögök csak.
- Nincs is szebb, mint egy családi összejövetel, ismeretlen nővérrel, és egy női terminátorral, aki az anyánk. – szusszanok halkan, annak azért nagyon örülök, hogy Shi Jint is végre közöttünk van, nem pedig haldoklik. Nem is jártatom többet a pofámat, meg modern gyerek vagyok, úgyhogy Sangje pajzsát kezdem el én is gyengíteni, ha már így alakult a helyzet, hogy Sun Jinék tudják megölni az öreget, akkor könnyítsünk a helyzetükön. Fél szemmel azért Sayon van a tekintetem, nem kell érte aggódnom, még alig várandósan is képes meglepni.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Sayo Ingram
Sayo Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Jogászhallgató
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 07.
⌲ Kor :
2

Rausch/Craziness - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 3 EmptySzer. Feb. 26 2020, 19:42

Rausch/Craziness

Legalább nem tagadja Dustin, hogy hülye volt. Monumentális pillanat az eddigi, igen rövidke életem alatt. De pontosan ezért vagyok abban a helyzetben, hogy eljegyzett és terhes vagyok, szóval... Teljesen biztos vagyok benne, hogy a gyermekünk az apjára fog ütni, de nem is zavar igazán, majd a következő talán. Lehunyom a szemeim, ahogy a homlokomra csókol, de utána gyorsan össze is rakom, hogy mi az istenek haragja ez a vörösség, Árész tépkedjen Aphrodité nyakakat nyugodtan. Ha Dustin a Sam-jang véréből lett, akkor a gyermekünkben is van, ergo bennem is és hozzáférek. Rannak lenne a legerősebb hozzáférése, de úgy tűnik, hogy Kud geci húzása miatt én kaptam ezt lasztit, nem biztos, hogy pont három erővel kéne most zsonglőrködnie. A bal szemem erőteljes vörös fényt vesz fel, így látom Amatsumikaboshi-t is mint lelket. Nem örülök neki, meg kell mondjam, azt hittem Kudnál nincs sötétebb és tessék. Gyakorlatilag mintha Káoszt látnám megint kicsit kontrolláltabb közegben, mert akibe belerakták annak kettőnél több agysejtet sikerült kapnia. De én is felkapom a fejem, ahogy meghallom a nevet, amit Sakura kiált és az azt követő lövés után tudom, hogy a nővérem valahová oda fog kapcsolni, mint anyu és apu régen még csiszolatlan korukban voltak. Sangjenek megérett a halál szintén, balszerencséjére, amiért még egy gyereket sikerült elvennie a családjuktól, csak most Sangje nincs ereje teljében. A legnagyobb része a Sam-jangnál van. Ahogy gerincen könyökli Layton Mishilt mintha hallottam volna egy-két csigolyát reccsenni, de szerintem ez most a könnyedebb része annak amit kapott.
- A nővérem az egyik utolsó istennő akit félteni kell, elég megnézni kik a szüleink. - egy kis megkönnyebbülés engem is sóhajra késztet, hogy Shi Jin egyben van teljesen, még jó, hogy jött Murad, pedig ő aztán nem egy aknamezős arc. Én csak előrébb lépek és a másik szemem is felvilágít, ahogy a corseque a kezeim között átalakul. Ennyit arról, hogy nem fogom használni ezt az erőt. A lépéseim alatt a talajban vörös erezet jelenik meg, ami végigfut egészen a pajzsig és felvilágítja azt, majd hagyom, hogy a saját erőm is átjárjon és elemelkedem a talajtól, hogy megjelenjenek a drága páncélos fejek, hogy elég gyors ütemű, de nagy erejű lövéseket adjanak le a pajzsra majdnem teljesen körbe, szabadon hagyva Sun Jinék számára az utat. Amelyik Sonnimgut meg az útjába téved... nos azok így jártak.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Yuna Seo
Yuna Seo

nimfa

⌲ Foglalkozás :
Ezredes
⌲ Hozzászólások :
11
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Aug. 14.

Rausch/Craziness - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 3 EmptyVas. Márc. 22 2020, 19:08

Rausch/Craziness

Nem csodálkozom azon, hogy Árész miként végzi ki Aphroditét, pont eleget hallottam róla, kiszúrt az anyósommal, és a nővéremmel is, meg még ki tudja miket csinált. De rettegés önt el, érzem magamon a pánikroham jeleit, pedig elég ritkán pánikolok. Most érzem igazán, hogy elég hülye ötlet volt nekem is jönni, jó nem tudhattuk, hogy mi fog történni, viszont nimfa vagyok, eléggé erőérzékeny, néha az is elég, ha a férjem, és a fiúnk felbosszantja magát. Jelen pillanatban meg nemcsak ők vannak itt, sőt mi több, amikor elénk vetik Shi Jint nem bírom visszafogni magam, zokogni kezdek, nem halhat meg. Nem bírok ki még egy gyerek elvesztését, elfog a pánifélelem, nem fogom ép ésszel kibírni ezt az egészet... Ki is zárom, vagyis legalább próbálom kizárni a külvilágot nem érdekel, hogy ki akarja megölni Sangjét meg a többit, a fiam élete a legfontosabb. Megkönnyebbülten szakad ki belőlem a sóhaj, ahogy Murad meggyógyítja ezt a lüke gyereket.
- Ha még egy karcolást összeszedsz megöllek, te gyerek. – törlöm meg a szememet. – Nem tudok elég hálás lenni Murad. – pillantok az újdonsült orvosistenre, még egy mosolyt is erőltetek magamra, biccentek egyet a bocsánatkérésre, nem mellettünk van a helye. Van most eléggé más problémánk, ő pedig a férjem nővére.
- Na Rae él… Nem érdekel mit csinálsz a testvéreddel… - nyöszörgöm halkan, a tény, hogy a lányunk életben van sokkol, még nem tudok neki örülni, mármint bíztam benne, hogy tényleg nem halt meg. Viszont tényleg magamon kívül vagyok, ahogy összeáll az eddig hiányos kirakós, mert nem érdekel miért nem volt magánál Mishil. Minden porcikám remeg, pont elég az itteni istenek ereje is, erre még ez is, tényleg csoda lesz, ha túlélem a mai éjszakát.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Rausch/Craziness - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 3 Empty

Vissza az elejére Go down
 
Rausch/Craziness
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Kalandjátékok-
Ugrás: