We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Shoot to kill

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Yeong Jin Kim
Yeong Jin Kim

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Nemzetvédelmi miniszter
⌲ Hozzászólások :
55
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 19.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyHétf. Dec. 23 2019, 20:19

Azt hittem rém unalmas lesz a tegnap estém, pont úgy, mint az egész napom, de tévedtem. Sőt mi több még udvarias voltam, pedig nem szokásom, főleg nem, amikor elengedek egy ügyfelet emiatt. De hagytam, hogy ne én lőjek először, hanem az idegen, persze más lett volna a dolog, ha ugyanúgy pasi, mint én. Ja, néha nem az agyammal gondolkodok, mindegy, de nem úsztuk meg sérülések nélkül, nem ejtettünk egymáson halálos sebet, de a némber miatt reggel úgy keltem fel, hogy inkább ölt volna meg. Pedig még az arcát se láttam, ami viszont nem hagy nyugodni. Úgyis kiderítem ki volt az, aki megfosztott a likvidálási arányom tökéletességéről. Egy nő, eddig ennyit tudok, ettől azért több kell, elég sok nő él itt Szöulban. Sziszegve húzom magamra az inget, egek csak egyszer lenne pólós nap az irodában mit meg nem adnék érte, a nap végére ebbe fogok belehalni, nem is a szúrásokba.
Kérdő tekintettel nézek az egyik munkatársra, hogy az asztaltársam merre ténfereg? Eun Hui még nálam is pontosabb, és ma késtem tíz percet. Legalább nem látja ahogy fájdalmasan fintorgok, amikor leülök, a szokásos reggeli kávéját meg lerakom a monitorja elé, emiatt késtem, mert majdnem elfelejtettem, hogy ja neki is venni kéne kávét, szokás szerint. A lehető legunalmasabb munkát választottam álcának, nem tehetek róla a bérgyilkosság jobban fizet, mint a katonaság.
- Hosszú éjszaka? – pillantok fel a nőre, kicsit mintha nyúzottabb lenne az átlagnál. Ahogy elhalad mögöttem csapja meg az orromat az ismerős illat, amit tegnap éreztem este. Ő lenne hát a Fekete Démon, akivel összecsaptam? Milyen kicsi a világ. De lehet tévedek, remélem kiderül.
Vissza az elejére Go down
Eun Hui Song
Eun Hui Song

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Csillagász professzor
⌲ Hozzászólások :
42
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 07.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyHétf. Dec. 23 2019, 22:03

Rossz volt az információ. Amit nagyon nem viselek, ezt az informátorok is tudják, mert hullanak, mint a legyek, ha csak egy rossz fülest is kapok. De szerencsémre még maszkban is be tudok vetni bizonyos női bájakat, hogy elérjem amit akarok és sikerült is. Persze nem egy karccal jöttem ki az ügyletből, de az enyém lett a vérdíj, aminek azért örülök. De mégis ki lehetett az az isten barma, aki ugyanarra a kliensre licitált, mint én? Emlékszem a férfi illatára, mert pusztán azért hagytam abba a dohányzást, hogy az egyébként roppant éles szaglásom visszakapjam. De a kiléte nem fog a dark weben előkerülni, ezt most magamtól kell kiderítenem, amivel semmi gond sincs amúgy. Csak nagyon sok a férfi bérgyilkos, mi nők kevesen vagyunk. De ha meglelem, úgyis kiiktatom, akármilyen jó szórakozás is volt a tegnap este. Bekötözöm reggel a sebeimet és egy vörös blúzt húzok, hogyha átütne egy kicsit az egyik kötés, akkor se látsszon, a mosdóban majd újra bekötözöm.
Reggel még van egy kis dolgom, de betelefonáltam a főszerkesztőnek, hogy kicsit késni fogok. Legalább addig sem irritálnak a kolléganők, hogy ugyan miért csak a munkára koncentrálok, miért nem megyek el velük valamerre. Persze, mert érdekel az álcamunkám mellett a női üres csacsogás. Beérek az irodába és megüt Yeong Jin illata, de nem torpanok meg. A kurva anyját. Mit tudok róla? Katona volt, most pedig az asztaltársam és szerkesztők vagyunk. Nem erősségem az irodai bájcsevely, leginkább a pontos és precíz, csendes munka egyik szobra vagyok. Lerakom a táskám és olyan kecsesen foglalok helyet, mint akin nem éktelenkedik egy seb sem.
- És rövid határidők. Köszönöm. - pillantok rá, még egy erőltetett kis mosolyt is villantok, ahogy a kávéra mutatok. Látja rajtam, hogy nem klappol teljesen valami, de hátha nem fog szagot. De ha nem csal az én szimatom, akkor ki fogom nyírni, még ma.
Vissza az elejére Go down
Yeong Jin Kim
Yeong Jin Kim

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Nemzetvédelmi miniszter
⌲ Hozzászólások :
55
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 19.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyHétf. Dec. 23 2019, 23:17

Az informátorom is pislogni bírt csak, amikor felhívtam, hogy ugyan honnan a jó édes picsából jött a másik bérgyilkos, és ha tudott róla miért nem szólt. Nem tudott, vagy legalábbis ezt állítja, viszont hiszek neki, évek óta adja a jobbnál jobb tippeket, néha becsúszhat egy hiba. Akkor sem szeretnék ma összefutni senkivel sem, mert nem fogom életben hagyni, nem érdekel milyen idomai vannak. Egy kiesést még túlélek, kettőt már nem hiszem, nem bírnám elviselni. Talán tényleg az lesz a szerencsém, hogy kevesen űzik ezt a szakmát a nők. Meg az illata, amit bárhol felismernék, tegnap még a dohányzással kapcsolatos szabályomat is megszegtem, megérdemeltem ennyit. A fekete ing miatt még lehetnek kérdések a kollégáktól, ezen legalább nem üt át a vér, mert biztos átvérzem még a mai napon.
Ahogy gondoltam, szerencsére elintézem annyival a dolgot, hogy egy régi amerikai ismerős halt meg, akit még egy közös küldetésnél ismertem meg. A családtagjaimat nem tudom felhasználni, már régen nem élnek, feleségem, gyerekem pedig nincs. Az kéne még, hogy gyerekem legyen. Potenciális célpontot nem hagyok hátra.
- Ismerős. Ugyan, nagyon szívesen. – vonom meg a vállamat egy kis mosollyal. Vörös blúz, nem vagyok vaksi, olyan ritkán van rajta ilyen szín, hogy valami biztos történt. Én történtem. Szóval őt kéne eltennem láb alól. Milyen kár, mert tényleg csinos.
Közeledik az ebédszünet, viszont mi mindig ott maradunk, most már az okát is tudom, behozzuk magunkat, hogy egy-egy eset után kevesebbet keljen dolgoznunk.
- Ha meg akarsz ölni, akkor szúrj nyakon, ne csak karmolássz. – fordulok felé egy idegtépő vigyorral. – De elismerem, jó voltál. – állok fel az asztalomtól, és megyek a mosdó irányába, kötést kell cserélnem.
Vissza az elejére Go down
Eun Hui Song
Eun Hui Song

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Csillagász professzor
⌲ Hozzászólások :
42
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 07.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyHétf. Dec. 23 2019, 23:59

Sose bízz senkiben. Ezért sem állok egyetlen lábon, inkább kifizetem a pluszt, amit több a szem ér. De hogy nem látta egyik sem ezt jönni? Csak magamban tombolhattam, nem mutathattam az ellenlábasnak, hogy nem fogunk ebből sportot űzni, mert ő neki egy külön kis poklot szánok, amiből egy kicsit kapott már tegnap. De nem magam és a fehérneműm mutogatni járok, hanem ölni. Méregdrága parfümöt éreztem rajta, sőt azt is tudom, hogy a sajátom férfi megfelelőjét, amit nem sokan engedhetnek meg maguknak. Nem volt erős az illat, talán napközbenről maradhatott a bőrén...
Dicsérő szavakat kapok, hogy ideje volt színesíteni a ruhatáramat, jól áll nekem ez a szín, persze, hogy jól áll, a vér színe jól áll nekem. Ennyi örömöm van az életben, hogy költekezem, mert családom már nincs és tervezni sem tervezek, mert gyengeség.
Csak egy pillanatig mosolygok még, ahogy szót váltunk. Fekete ing. Jól áll neki, de ő is olyan színes, mint én. A fekete alatt a vöröset rejtegeti, amit én okoztam neki és szinte forr a vérem a büszkeségtől. De az arcom mint egy fadarab. Gépelés, kávé, gépelés, kávé.
A többieknek csak hümmögök, amikor közlik, hogy elmennek ebédelni, de se ő, se én nem állunk fel. Nem munkamániások vagyok, nem ennek a munkának a mániákusai. Utálok otthon szerkeszteni. Szinte kérdően pillantok rá, ahogy megszólít, de a szavaira kiül a tekintetemre a valódi énem.
- Hogy vérnyomot hagyjak? Amatőrnek nézel? - viszonozom a mosolyát. - Nálad jobb. - közlöm szárazon, majd egy pillanatra körbenézek, senki sincs az emeleten, így elrakom a táskámból a hangtompítós pisztolyt és követem őt, majd megtámaszkodom az ajtóban, hogy megnézzem mit tettem vele. De közben a kezemben végig a pisztoly.
Vissza az elejére Go down
Yeong Jin Kim
Yeong Jin Kim

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Nemzetvédelmi miniszter
⌲ Hozzászólások :
55
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 19.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyKedd Dec. 24 2019, 00:33

Örülök, hogy elmentek a többiek, estig nem tudtam volna várni, hogy viszonozzam a tegnapi kis szívességét. Mondjuk azért megnézném milyen fehérneműt húzott fel ma, tegnap sikerült megcsodálnom. Elégedettség tölt el, ahogy felvillantja előttem azt akit este láthattam. Jobban bejön, mint a monitorbubus.
- Lehet még is így hagytunk. Amatőrnek? Ugyan dehogy, el kell ismernem, hogy jobb voltál este. Nehogy azt hidd, ha legközelebb találkozom veled nem lőlek le. – ingatom meg a fejem,ebben a szakmában gyengeségnek helye nincs. Az előző este pedig sikerült meginognom. Akár fogadhattam is volna arra, hogy utánam jön, nem is kezdtem el kicserélni a bicepszemen lévő kötést, annyi időm volt, hogy előszedjem a szellőzőben elrejtette pisztolyt, ami lazán lóg a kezemben.
- Tudod, van egy óránk, ketten vagyunk az egész emeleten. Ha este talán találkozunk valamelyikünk meghal. – vonom meg a vállamat, nem csinálok belőle nagy ügyet, hogy még egyszer szeretnék a lábai között lenni, és utoljára dugni egy jót. Le is teszem a mosdó szélére a fegyvert, jelenleg én elásom a csatabárdot.
Vissza az elejére Go down
Eun Hui Song
Eun Hui Song

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Csillagász professzor
⌲ Hozzászólások :
42
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 07.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyKedd Dec. 24 2019, 00:50

Utálom az irodai munkát. De kell egy bejelentett munkahely, ez tűnt a legegyszerűbbnek az elvegyülésben a társadalomban. Az elmém perifériáján ült eddig ez a féreg, az illatával együtt. Lehet nem csak akkor kéne a kedvenc fehérneműim hordanom amikor tényleg dolgozom, mert tegnap este is mi lett a vége. Nem mintha ma nem egy hasonlóan cifra szettben lennék, de hogy csapjon belé a 220, fáj azért kicsit az ülés, mind a talán öt perc miatt is. Ez az idegtépő faszarcú jobban tetszik, mint a megszokott asztaltársam, pedig vele sem volt sok gond.
- Nem feltétlen, de nem mennék ott UV lámpával végig. Te se hidd, hogy nem teszlek el láb alól amikor legközelebb nem itt látlak. - megacélozom magam. Nagyon kár volt tegnap este hagyni egy kicsi kis rést is a betonbiztos védőfalamon, de pokoli jó volt. Ahogy viszi a szél a hangot, úgy megyek utána. Meg is mosolygom, hogy ő sem felkészületlen.
- Közel egy óránk. 57 perc. A te fejeden is egész jó ethereum van, egyébként... - látom rajta, hogy mit akar tőlem, ki sem kellett volna mondania sem, mert lenéztem a nadrágjára. Szinte zaklatott sóhajjal rakom a pisztolyt az övé mellé és támaszkodom meg vele szemben féloldalasan. Ha ez az utolsó alkalom, bármelyikünknek, csak a tegnapiból ítélkezve maga lesz a katarzis, hogy ennyi időnk van. Csak a bárdot ástam el, ha annyira a lábaim közé akar jutni, akkor dolgozzon is kicsit érte.
Vissza az elejére Go down
Yeong Jin Kim
Yeong Jin Kim

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Nemzetvédelmi miniszter
⌲ Hozzászólások :
55
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 19.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyKedd Dec. 24 2019, 01:15

Nem volt sok időnk tegnap, de azért megmutattuk egymásnak miből kaphatnánk még többet. Remélem azért fáj neki az ülés is, nem finomkodtam vele, mondjuk igazán felismerhettük volna egymást, viszont nem arra figyeltem, hogy milyen hangja van. Ez a gyilkos némber sokkal jobb, kár, hogy színészkednie kell a többiek előtt. Nekem kicsit könnyebb dolgom van a katonai múltammal, nem is baszogatnak annyit, hogy esetleg igyak velük.
- Én se, szerencsére nem is kell. Megegyeztünk. – szusszanok fel. Veteránnak számítok ebben a szakmában erre tessék, jött ez a nő, és majdnem végem lett. Lehet végem is lesz. Sosem vagyok felkészületlen, csak ő el tudja rejteni a táskájában a pisztolyt, én maximum kést tudok magamnál tartani. Szerencsére a szellőzőt nem nézek, ha meg ellenőrzés van arról tudunk.
- Már csak 56, de sok mindent tudok veled csinálni. Kicsivel több van a tieden, úgy látszik sikerült letaszítanod a képzeletbeli trónról. – nem tudnám rejtegetni, hogy mi a helyzet, nem is akarom. De legalább nem lőtt le rögtön, majdnem meg is mosolygom, ahogy az enyém mellé rakja a pisztolyát. Nem is tökölök sokat magamhoz húzom egy csókra, miközben felpakolom az ablakpárkányba, egészen jól érezheti mennyire szeretném utoljára vele tölteni ezt a szűk órát. Annyira azért észnél vagyok, hogy ne szaggassam le róla a ruhát, mind a ketten bajban lennénk.
Vissza az elejére Go down
Eun Hui Song
Eun Hui Song

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Csillagász professzor
⌲ Hozzászólások :
42
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 07.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyKedd Dec. 24 2019, 01:35

Versenyt futottunk az idővel, egymással, de még így is sikerült sort keríteni arra, hogy olyat adjunk egymásnak, hogy nyulat fogjunk. Nem voltunk se finomak, se gyengédek, csak a hirtelen felszökkent őrjöngő, arctalan vágynak adóztunk. Nagyon lefoglalt mással, hogy ne a hangjával törődjek, de az illata így is az elmémbe égett és most, hogy arcot is tudok társítani a gyors éjszakai menethez, nem panaszkodom. De látta a valódi arcom most már és még így is többet tudok róla, mint ő rólam valaha.
Rohadt jól repülök a radar alatt, nem kell egy bérgyilkosnak cégér. Ő sem tegnap kezdhette, de lehet én leszek a pályafutása vége is egyben. Én nem tartok a mosdóban fegyvert, ellenben a táskámban nem rúzst meg ilyen hülyeségeket tárolok. De a női mosdó általában olyan mint a nagyállomás, így értelme sem lenne ott tartanom bármit.
- Általában egy nő előbb tudja meg, hogy férfinak nagy-e a szája utána a farka, nekem fordított sorrendben kell megtudnom, hogy mindkettő igaz rád. Sikerült. - végigmérem még egyszer magamnak mielőtt leraknám a fegyvert. A felgyülemlett harag vagy a tegnapi maradványa lehet, hogy szenvedélyesen viszonozom a csókját és hagyom, hogy könnyen a párkányra rakjon, így érzem igazán jól, hogy mennyire akar engem. Meg is tépném, ha durván venné le a ruháim most, nem olcsóak a fehérneműim, meg nem akarok a szünet után rongyokban lenni, így inkább fürgén, de ügyesen hámozom ki a ruháiból, hogy hasznosíthassuk az 55 percünket.
Vissza az elejére Go down
Yeong Jin Kim
Yeong Jin Kim

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Nemzetvédelmi miniszter
⌲ Hozzászólások :
55
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 19.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyKedd Dec. 24 2019, 01:48

- Elnézést, tegnap este nem tudtam bemutatkozni, és egyébként sem szokásom azzal kezdeni a beszélgetést mekkora a farkam. Illetlenség. Amúgy sem úgy néztünk ki, mint aki beszélgetni szeretne. Örülök, hogy elégedett vagy a tegnapi teljesítményemmel. Egyáltalán nem bánom. – vonom meg a vállamat, tudtam, hogy egyszer lesz nálam egy jobb, egy ügyesebb, arra mondjuk nem gondoltam, hogy egy nő lesz az. Akivel most fogom felszentelni a mosdót, és jól éreztem megint olyan fehérneműt vett fel, amitől elszáll az agyam. Kár lesz valamelyikünkért, de tényleg. Ha én halok meg nem láthatom továbbra ilyen cuccban, ha ő, akkor sem. Igazán szarügy. Úgyhogy addig használnom ki az időt, amíg lehet, megmutatom neki, hogy mi megy még a pofázáson kívül a számmal. Még mindig van 50 percünk.
Vissza az elejére Go down
Eun Hui Song
Eun Hui Song

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Csillagász professzor
⌲ Hozzászólások :
42
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 07.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyKedd Dec. 24 2019, 02:04

- A neved tudtam, csak pár éve ülök melletted. De tegnap a farkaddal mutatkoztál be. Valóban az. Nem, de nem is láttunk egymásból sokat, főleg az illatod éreztem. Ahogy éreztem te is iszonyúan elégedett voltál velem tegnap. - mímelem szinte gúnyolódva a mozdulatát. Gondolom nem számított rá, hogy egy nő is lehet olyan profi legalább mint a férfiak, főleg, hogy most rajtam van a legnagyobb vérdíj és több nemzetállam vagyonokat fizetne értem. De aki eddig a trónon ült, amiatt vagyok megint abban az elmeállapotban, hogy magamban akarom érezni és legalább úgy mint tegnap, nem érdekel, hogy így is fáj az ülés, ezután a gondolata is fájjon. Sötéten mosolygok a tekintetére, ahogy meglátja a fehérneműmet, megérte befektetni. Csak ezek után lehet többször nem is fogja látni, hogy milyen darabjaim vannak még. Ciki. Ahogy a szájával áll neki, akkor fogom azért kicsit satuba a fejét a combjaimmal, hogy sikoltsak fel. Meg kell kapaszkodnom a párkányban, ahogy reszketve ránt el a gyönyör, majd elengedem, hogy elé térdelve viszonozzam a szívességet, megmutatom én neki mi az a vákuum.
Vissza az elejére Go down
Yeong Jin Kim
Yeong Jin Kim

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Nemzetvédelmi miniszter
⌲ Hozzászólások :
55
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 19.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyKedd Dec. 24 2019, 02:23

- A nevem is bőven elég volt, ahogy nekem is tudni a tiedet. Nem akartam innen senkivel se haverkodni. Jól sikerült bemutatkozás volt. Én is csak azért éreztem tőled, mert arra figyeltem, aztán ma reggel fejbe is csapott. A lehető legjobb élményben sikerült egymást részesítenünk. – majdnem röhögök egyet a gúnyolódásán. Olyan taszított le a trónról akit megdöntöttem, a vigaszdíjat megkaptam. Sőt most is megkapom, talán szerencsés vagyok még a mai napon. Még a sötét mosolya is tetszik, ez a nő egy démon. A sikoltása viszont édes kis zene a füleimnek, már ha hallanám teljesen, de nem. Ahogy a gyönyöre is édes, időm sincs egyébként, mert megérzem, hogy ő mit tud. Önkénytelenül túrok a hajába, viszont nem hagyom neki, hogy gyönyört okozzon. Felhúzom magamhoz, majd egy vigyorral húzom az ölembe, és pislogni sem hagyok neki időt, már benne vagyok. Tényleg kár lesz valamelyikünkért, azt hiszem egymásból hozzuk ki a legjobbat.
Vissza az elejére Go down
Eun Hui Song
Eun Hui Song

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Csillagász professzor
⌲ Hozzászólások :
42
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 07.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyKedd Dec. 24 2019, 02:34

- Nem is haverkodtunk, hacsak a kávékat nem annak vesszük. Nem tudok rendesen ülni miattad, te fasz. A parfümöd női változatát viselem, az agyamba égett az illatod. Ha így érzed, akkor tényleg jól csinálhattam én is. - majdnem szisszenek rá, mert eszembe jut, hogy ha túlélem, terhességi tesztet kell vennem. De a volt király bennem is volt, ami öröm azért a számomra. A mai nappal még az ő csillagzata alatt lehet, hogy ilyen könnyen beadtam a derekamat neki, de egyébként meg ha civilek lennénk, lehetett volna ebből valami hülye irodai románc is. De cserébe egy hímdémont kapok, aki nagyon jól érzi, hogy mit kell velem tennie. Nem maradok adósa egy percre sem, nyögök is egyet, ahogy megérzem a kezét a hajamban. Felhúz, én pedig egy olyan sötét és éhes pillantást vetek rá, hogy épp nem szakad be alatta az emelet. Mire pislantanék bennem van, teljesen, amire nem tudom már visszafogni a sikolyomat, hátrabillen a fejem és szinte erőszakosan marok a hátára. Kár lesz majd érte, isteni vele a szex.
Vissza az elejére Go down
Yeong Jin Kim
Yeong Jin Kim

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Nemzetvédelmi miniszter
⌲ Hozzászólások :
55
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 19.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyKedd Dec. 24 2019, 19:17

- Meg az új tollakat, amiket kaptál születésnapodra, komolyan trehány vagy néha. Oh, mindjárt megsajnállak, de komolyan, emlékeim szerint a karácsonyi parti után is utáltál. Szeretem azt a parfümöt, ha mást kéne használnom lemarnám az arcomat, a női változatnak meg finom az illata, úgyhogy használd csak azt. Más nő a nyomodba se ér. – nem mintha sokat nőznék, a két munka teljesen felemészti az időmet, de miután megvolt a mosdóban, nem is tudtam másra gondolni. Ez a nő a vesztem, a tekintetére csupán elmosolyodom, legyen ez a vesztem, de tényleg. Éhesen csókolok a nyakára, miközben vadul mozogni kezdek. Nem fogom vissza a hangomat, a karmolásával még jobban felkorbácsol, pedig érzem, hogy a hátamon húzódó sebek felszakadtak teljesen.
Vissza az elejére Go down
Eun Hui Song
Eun Hui Song

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Csillagász professzor
⌲ Hozzászólások :
42
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 07.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyKedd Dec. 24 2019, 20:00

- Azért te is elszórsz dolgokat... Szerinted magától kerül a cellux az asztalodra minden áldott alkalommal, amikor elhányod? Elképzelni sem tudod, hogy mennyire utáltalak utána. Ha lecseréled, csak azért külön lövök még egy töltényt a hulládba, remélem tudod. Hízelgő... ahogy más férfi a tiédbe sem. - a két munka között egy sötét kis, egészen 5 éves titokkal zsonglőrködöm, akinek ő az apja. Mikor idekerültem, gyakorlatilag az első karácsonyi céges összejövetelen 20 perc után a mosdóban kötöttünk ki, hasonlóan, csak akkor még egészen más volt a frizurám. Megveszek érte, ez biztos és szent. Remegve sóhajtok fel a nyakamat érő, éhező csókjára, amire a tarkójára is marok. Élvezem ahogy eldobja az ép eszét és vadul, én pedig vele együtt mozdulok. Egyetlen kéjes kis hangomtól sem fosztom most meg, mert imádom hallani az övéit is. A hátsójáig szántom végig a hátát, nem érdekel, ha sziszegni fog az ing gondolatától is, de muszáj rámarkolnom az izmos farára, ha itt gebedek meg, akkor is.
Vissza az elejére Go down
Yeong Jin Kim
Yeong Jin Kim

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Nemzetvédelmi miniszter
⌲ Hozzászólások :
55
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 19.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyKedd Dec. 24 2019, 21:08

- Pont az a démon teszi az asztalomra, aki lenyúlja a biztosítókapcsaimat is. Szerencsére csak utána, mert közben igazán élvezkedtél. Nem fogom lecserélni, ne gyalázd meg a hullámat. Ne hízelegj, Eun Hui, nem áll jól. – vigyorgok rá, sokkal jobban szeretem azt, amikor leszidja a fejemet is, mint mondjuk tegnap. Vagy amikor távolról figyelem, ahogy a lányunkkal foglalkozik. Ő nem tudja, hogy én is tudok Jin Ae-ről, de elég volt egyszer látnom, hogy rájöjjek, tőlem van. Még a kést ugyanúgy fogja, mint én, ha tudná, hogy a tárcámban hordom az egyik képet, amin éppen várandós, és az elhagyott felsőmben alszik. Rövid hajjal is iszonyatosan bejött, azért nem bírtam ki a karácsonyi összejövetel végét, azonnal kellett nekem. Akkor még egyikünk se tudta a másikról, hogy bérgyilkos, ezért sem szólt arról, hogy van egy lányunk.
Ördögi mosollyal pillantok rá ahogy lassítani kezdek a tempón, látni akarom az arcát miközben eléri a csúcsot, ha tényleg megöl este akkor legalább egy jó emlékem legyen róla. Zihálva döntöm a homlokának az enyémet.
- Miért titkoltad el, hogy van egy lányunk? – kérdezek végül rá egy sóhajjal, de teljesen ösztönösen kezdem el kicserélgetnie a kötéseit és újakat rárakni, sőt még csókot is nyomok a nyakára. – Nem mintha haragudnék rád, most, hogy tudjuk egymás titkait megértem a lépést. -
Vissza az elejére Go down
Eun Hui Song
Eun Hui Song

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Csillagász professzor
⌲ Hozzászólások :
42
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 07.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyKedd Dec. 24 2019, 21:57

- Mert te többet kapsz, ami kurvára igazságtalan, nem mellesleg. Pont annyira amennyire te, hangosan, hevesen, iszonyú mocskosan. Én sem cserélem le az enyém, neked sem jár ilyesmi gyalázás nélkül. Ennyi erővel szerelmet is vallhatnál, te idióta gyökér. - morranok rá. Fogalma sincs, hogy naponta hányszor szakad meg a szívem, amikor telefonon beszélek a lányunkkal és Jin Ae óvatosan tapogatózik az apja kilétéről. Él az apja, ennyit tudok felelni, de nem tudom, hogy hol van. Meg kell óvnom legalább őt az életvitelemtől, ha már a szívem alatt hordtam 9 hónapig és életet adtam a kis kalandunk gyümölcsének. Azt tudtam, hogy a sógorommal szolgált a seregben, ő adott képeket róla, amiket azóta is kis tiltott kincsként őrzök félve. Mert bérgyilkos vagyok és egészen ma reggelig nem tudtam, hogy ő is az.
Ahogy lelassít, akkor őrülök meg igazán. A kurva életbe, emlékszik rá, hogy mitől élvezek iszonyúan. Megadom neki az örömöt, hogy láthassa, hogy végigsöpör rajtam a kéj és kapaszkodom belé, ahogy megadom magam neki, talán utoljára. Az övének támasztom a homlokom én is. A kérdésére azonban belém fagy a lélek is. Yu Jin, te pletykás ribanc.
- Mert nem egy gyereknek való az élet amit én élek. - szusszanok fel halkan, szokatlanul halkan. Még le vagyok dermedve és meg kell küzdenem a könnyeimmel is, ahogy elkezdi a kötéseim cserélni, amire ösztönből nyúlnék a pisztolyomért, de a mozdulat negyedénél megállok és inkább félig megsemmisülten hagyom. Felsóhajtok a csókjára, majd én is elkezdem kicserélni az ő kötéseit. - Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok Jin Ae-vel, tudtam, hogy talán az egyetlen lehetőségem, hogy gyermekem legyen, így vállaltam, de nem tudom én nevelni őt a munkánk miatt. Remélem ez megfelel válasznak.
Vissza az elejére Go down
Yeong Jin Kim
Yeong Jin Kim

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Nemzetvédelmi miniszter
⌲ Hozzászólások :
55
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 19.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyKedd Dec. 24 2019, 23:28

- Nem is kapok többet, csak be tudom osztani, de jól van, lopj csak tőlem nyugodtan. Nem tagadom, sosem fogom. Helyes. Szerelmet? Hol élsz? – morranok vissza. Ha nem ő akkor Yu Jin fog lelőni, amiért nem bírtam még mindig megmondani neki, hogy szeretem. Pedig igazán megmondanám a lányunknak, hogy én vagyok az apja, és ne aggódjon majd megoldjuk az anyjával az életvitelünket. Én már mondjuk rég nyugdíjazhatnám is magam.
Imádom az arcát ilyenkor nézni, mindent megjegyzek, ami velük kapcsolatos. Tudom, hogy megleptem, de nem bírtam volna egész estig várni. Most kell tudnom a válaszokat.
- Ahogy azt sem, amit én. – válaszolok neki, én is halk vagyok, de nálam amúgy is ritka, ha felemelem a hangomat. Félszemmel pillantok a keze után, a mosolyom se tudom leplezni. Azért egy-két szisszenést nem vagyok képes elfojtani, a főleg a karmolásai miatt. – Hanem rábíztad a testvéredre, és a férjére, ami nagyszerű ötlet volt, el kell ismernem. Válasznak megfelel. – veszem vissza magamra végül az inget, fájdalmas fintorgással, végül magamhoz húzom, és ölelem át, kezemet a hajába fúrva. – Képes vagyok elengedni azt, amitől magas az adrenalinszintem. Egyébként is ragaszkodtál a nevem egy részéhez. Pár nappal ezelőtt elaludt rajtam, akkor döntöttem el, hogy szeretnék családot, csak még egy munka. Ez a munka pedig nálad landolt. Varrjuk el a szálakat, nem igazán szeretném megölni a lányom anyját, aki szeretek. – vallom be kissé vonakodva.
Vissza az elejére Go down
Eun Hui Song
Eun Hui Song

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Csillagász professzor
⌲ Hozzászólások :
42
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 07.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyKedd Dec. 24 2019, 23:54

- Akkor csak rám sózzák azt amihez több kell, bánom is én. Ha le akarnád tagadni sem menne. "Más nő a nyomodba se ér." Te mondtad, nem én. - ha kell a saját szavaival is meg tudom én ölni őt, nem kellenek trükkök sem. De amivel engem lehet gyilkolni, hogy minden áldott nap a lányom apja mellett kellett ülnöm az elmúlt években, de egy szót sem szólhattam neki, hogy a légyottunknak eredménye lett. De tudva, hogy kik is vagyunk, még ijesztőbb is a gondolata, hogy nekünk van egy gyerekünk.
A gyönyöre látványa is elég nekem még mindig, hogy elmosson, mint egy kóbor lavina. De engem lelkestül visz amit utána mond és ez nem a visszaszívható kategória, mert kibújt a szög a zsákból. Gondolom nem mostanság tudta meg és ő is ugyanabban az idegbajban élte a napjait, mint én.
- Nem vagyunk szülőknek valók jelenleg, Yeong Jin, be kell látnunk. - fáj beismerni, de ez az igazság sajnos. Érzem a tekintetét a kezemen, de nagyon nehéz egy mesterlövész ösztöneit eltaposni akarattal is, lehet ezért is mosolyog. Hiába sziszeg, akkor is be kell rendesen kötöznöm, elbántam vele, pedig csak az illatát éreztem és elég is volt ennyi tegnap is, hogy megtépjem. - Egy hivatásos katona és egy sebész neveli, biztonságban, nem egy elcseszett bérgyilkos, aki mellett állandóan életveszélyben lenne, mert az egyetlen bevédetlen családtagja. - nem felelek arra, hogy megfelel-e neki vagy sem, mert ez van. Felöltözöm én is, kissé kábán még. Egyszerre voltunk nagyon fent, utána pedig rémesen lent, ilyen még nem történt velem. Halkan nyikkanok, ahogy magához húz és átölelem őt, bújok hozzá, mert sosem tehettem meg ezt így, mert gyengeség lett volna. - A te lányod, ha sosem tudtál volna róla, egy részed akkor is mindig veled lenne, nem csak a vérében, de a nevében is. Szóval te voltál az a bácsi akiről mindig fecseg nekem... Pedig nem most ismerhetted meg a lányod, mégis most jutott el az agyadig. Nálam bizony. De nekem még van egy munkám ma este. Én sem szívesen ölném meg a lányom apját, aki egy igazi, faszkalap, de attól még szeretem és örüljön, hogy nem szakad rá a plafon. - nevetősen szusszanok szinte. - A védelmi miniszter. Állami megrendelés, teljesítenem kell, ez az ára annak, hogy elengedjenek minden vádat ellenem.
Vissza az elejére Go down
Yeong Jin Kim
Yeong Jin Kim

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Nemzetvédelmi miniszter
⌲ Hozzászólások :
55
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 19.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptySzer. Dec. 25 2019, 00:55

- Igen, igazad van, most egyenlő lenne a halálos ítéletünkkel, ha családozni szeretnénk. – ezért ilyen kibaszott magányos ez a munka. Ha nem azzal lennék elfoglalva, hogy újra kössem a sebeit akkor én is a fegyverem után nyúlnék, de ismerem az érzést, mesterlövész vagyok szintén. – Az a hivatásos katona szerintem élve meg akar nyúzni engem néha, de a felesége is amiért ennyit balfaszkodtam. Tudom. – ismerem be. Amilyen magasról indultunk olyan mélyet zuhantunk. Most már úgysem tudnám tartani magam a sziklaszilárd álcámhoz úgyhogy inkább magamhoz húzom, és a karjaim között tartom. – A mi lányunk, ketten kellünk hozzá. Igen, én vagyok az a bácsi, aki néha átugrik hozzájuk, mert a volt bajtársa agyára akar menni, s fordítva. Láttalak egy párszor a játszótéren, jó a kilátás oda, illetve Yu Jin se bírja a száját tartani, ha az igazság körül szimatolok, ahhoz túl jól ismer. Nekem nemcsak egy van, legalább kettő, de nem az országban. Két hétig nem is leszek itthon. Ha én faszkalap vagyok, akkor te mi vagy, némber? Pedig megérdemelném azt is. – nevetek kicsit. – Őt is sikerült elhappolnod előlem, úgyhogy tényleg ideje abbahagynom, mert ezt már nem bírom idegekkel. Én még rendet teszek ebben a két hétben, aztán majd meglátjuk. – csókolom homlokon. – Legalább ellophatod az összes kapcsot az asztalomról. Leléphetnénk enni. Nekünk is jár az ebédszünet, nemcsak nekik. – pillantok a karórámra, lassan visszatérnek a többiek.
Vissza az elejére Go down
Eun Hui Song
Eun Hui Song

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Csillagász professzor
⌲ Hozzászólások :
42
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 07.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptySzer. Dec. 25 2019, 01:22

- Nem csak a miénkkel... Jin Ae életével nem fogok játszani, ahhoz túl fontos nekem, de neked is. - bököm meg finoman a mellkasán, de befejezem a bekötözését és vissza is segítem őt az ingbe, ez amolyan ösztönös mozdulatsor, amit eddig sosem engedhettem meg magamnak, mert túl... közeli. - Ae Shin meg az agyamra megy azzal, hogy ha valamidet náluk hagyod, akkor azt rögtön adja is nekem... Egész terhességem alatt a te cuccaidban voltam. - legalább közös nevezőn vagyunk ami a lányunk óvását illeti. Leengedem én is az álcámat végre, ennyi év után és szégyentelenül szívom magamba az illatát, ami eddig csak mérgezte az elmém, most pedig nyugtatóként hat rám. - Láttad milyen, le sem tagadhatnád, hogy a tiéd, lehet teljesen egyedül nem is boldogulnék vele. Tehát te is elkapatod, jó tudni. Leskelődtél utánunk? Már majdnem meglepődtem. Yu Jin egy rossz pletykás kurva. Én kötöttem egy alkut, hogy ha kiiktatom a minisztert, akkor INTERPOL listájáról is lekerülök. Ez a marha nagy vérdíjam előnye egyébként, mert amúgy a tiéd lehetne ez a meló. Két hétig... ha meghalsz, megkeresem a hullád és beléd küldök még egy tárat, remélem világos voltam. Én, kérlek, a Fekete Démon vagyok. Nem tiltakozom, főleg, hogy öt perc alatt úgy tudsz magadnak ellentmondani, ahogy más senki. - mosolygok rá. - Letaszítottalak a kis trónodról, elhappoltam két nagy melót, de főleg azt nem bírod, hogy nem lehetünk a lányunkkal. Rendben, utána meg ahogy esik, úgy puffan. - az állára csókolok, ahogy ő a homlokomra. - El is fogom. Igaz, főleg, hogy elég alaposan megtornáztattál, úgyhogy most rendesen vagyok éhes és nem a farkadra. - pimaszan pillantok rá, majd megfogom a pisztolyom, hogy a nadrágom hátsó részébe rejtsem, amíg vissza nem érek a táskámhoz, hogy eltegyem. Öt év után elmegyünk ebédelni. Lehet van valami isten vagy istenek?
Vissza az elejére Go down
Yeong Jin Kim
Yeong Jin Kim

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Nemzetvédelmi miniszter
⌲ Hozzászólások :
55
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 19.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptySzer. Dec. 25 2019, 21:39

- A családba beletartozik Jin Ae is, már megint nem figyelsz, hogy mit mondok. Persze, hogy nem fogok játszani az életével egyébként, eszembe se jutott volna. – hálás vagyok amiért segített belebújni az ingembe, egyedül lehet nem ment volna, vagy legalább végig káromkodom az egész műveletet. – Ah, akkor azért nem kaptam vissza sosem. Legalább hasznos volt, hogy a cuccaimat is elhagyom. – végre egy hullámhosszon vagyunk, a lányunkat illetően biztos. De legalább megölni se akarjuk egymást. – Láttam, és magamban tudtam csak nevetni, vagy éppen szidni magam. De egyébként pont olyan gyönyörű és veszélyes lesz, mint te. Igen, néha megkaptam, hogy ugyanazt mondtam amikor megkérdezték mit vegyenek neki a nevemben, mint te. Igen, leskelődtem, csak így tudtam veletek lenni, hogy mégsem vagyok ott. Tehát egy férj. Amúgy is megérdemli a fazon a golyót. Igen, ha nem előztél volna be most én eresztenék golyót a mocsok fejébe. Fel kell piszkálnom egy-két gyilkossággal az Ukránokat, lengyel oldalról, aztán végeztem én is. Ha meghalnék nem találnád meg a hullám, ezt azért elhiheted, úgyhogy majd a következő életben tudnád rajtam leverni, viszont élve térek vissza. Ezzel a tényleg nem vitatkozom, démon vagy. És ezt te baromira élvezed. – viszonzom a mosolyát. – Ez így igaz, az összes melómat elhappolhattad volna, ha ott vagyok a születésétől fogva a lányunkkal, sőt még a szülőszobán is ott lettem volna. – simítok a hajára. – Gondoltam. Pedig igazán megmutattad azt is, hogy mennyire éhes vagy a farkamra. – nevetek fel, még mielőtt kimenne a mosdóból magamhoz húzom azért egy csókra. Kivételesen én is viszem most a pisztolyt magammal, hogy a hátizsákomba tegyem el, mert azt úgyis viszem magammal. Ezt is elértük, együtt megyünk ebédelni ennyi év után.
- Hm…és hova lenne kedved menni? Igazán megérdemled, hogy te dönts. – kérdezem kíváncsian.
Vissza az elejére Go down
Eun Hui Song
Eun Hui Song

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Csillagász professzor
⌲ Hozzászólások :
42
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 07.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptySzer. Dec. 25 2019, 22:20

- Nagyon messze vagyunk attól is, hogy családként gondolhassunk hármunkra, de ez gondolom nem jutott az idealista agyadon keresztül. Kibaszottul ajánlom. - morgok kicsit rá, de azért segítek neki, ha már ilyen szépen szétkarmoltam őt, mert látom, hogy fáj neki a háta. - Nem, nálam vannak, azokban alszok, úgyhogy nem is kapod vissza egyiket sem. 38 hetesen akkora voltam mint egy bálna, tehát igen, hasznos volt. - nem tudom, hogy fegyverszünetet kötöttünk most tartósan vagy a lányunk miatt nem akarjuk egymás vérét venni. - Kellett neked azon a bulin a mosdóban meghúzni... Ne bókolj, Yeong Jin, még azt is elhiszem, hogy őszinte és tiszta érzéseid vannak. Nem vagyunk szerintem túl kreatívak, az a baj. Meg a cimborád. Megérdemli, de nem volt könnyű nyélbe ütni az ügyletet sem, úgyhogy nem hibázhatok, mert a kiszállásom a tétje csak, ha elcseszem, a kontinens összes bérgyilkosát rám zúdítják. Egy második Euromaidant akarnak a ruszkik? Nem volt elég nekik a krími ügy? Megtalálnám, én nem egy egy informátoros csitri vagyok és tudok jó helyre nyomást gyakorolni, hogy kikaparjalak a földből, hogy megtegyem. A te érdekedben remélem, mert félárván hagynád a lányodat, te barom. A kedvenc démonod. Igen, mert az orrod alá is dörgölöm. - szinte édesen billentem félre a fejemet. - De így is elszedtem a zsírosabbját, de tudod, hogy miért nem vontalak bele a dologba. A szülőszobán kasztráltalak volna, úgyhogy ha öt éve egy teljes napig csuklottál, az azért volt, mert szidtalak, mint a répát és a répád. - szusszanok egyet a simításra. - Nem is az én ötletem volt pedig, hogy itt essünk egymásnak. - de azért hagyom, hogy visszahúzzon és viszonozom a csókját. A két bérgyilkos ebédelni megy, mindkettő felfegyverezve, majdnem szórakoztató is.
- Egy utcával arrébb van egy nepáli étterem, ahol a csípős tényleg csípős. Még kismamaként szoktam oda, állandóan csípőset akartam enni. - jelentem ki, majd elindulok a lifthez és a lift tükrében azért ellenőrzöm magam, hogy hogy nézek ki, de kicsit megzilálta a külsőm, úgyhogy amíg leérünk, addig kell megigazítanom a hajamat.
Vissza az elejére Go down
Yeong Jin Kim
Yeong Jin Kim

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Nemzetvédelmi miniszter
⌲ Hozzászólások :
55
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 19.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyCsüt. Dec. 26 2019, 00:59

- Hé! Nem is vagyok idealista, most inkább optimista voltam. Ne morogj már annyit, ráncos leszel, és ronda. – igen, még ilyenkor is képes vagyok beszólni, mikor segítőkezet nyújt, de megérdemli. – A tény, hogy a felsőimben alszol azért eléggé odabasz az egómnak. Igen, láttam képet, hogy mekkora voltál, mint egy kisbolygó.
- Kellett neked vörösben jönnöd, és rövid hajjal. Nem bókolok, ha az igazat mondom. Vagy ismerjük a lányunkat, erre nem gondoltál? Igen, talán az egyetlen, akit elviselek. Akkor csináld jól, és az északiak elviszik a balhét, szokás szerint. A ruszkik sosem fognak csihadni ezt te is tudod. Már megint beszóltál, nem igaz, nekem az egy informátoros dolog jött be. Most kapnám vissza, nem fogom félárván hagyni, és téged sem. Meg az egyetlen démonom. Tudom, életem végéig hallgatni fogom ezt tőled. – szusszanok fel. – Igen, tudom. Dehogy kasztráltál volna, ahhoz túlságosan szereted a répámat. – vigyorgok elégedetten. – Nem, de hiányoztam.- vonom meg a vállamat.
- Bocs, az miattam van, a kimcsit is úgy csinálom, hogy lángot köpnek tőle, nekem még éppen elég csípős. Jin Ae is ezért eszik mindent csípősen. Ja, tényleg az én gyerekem. – kuncogok halkan, az én hajam is zilált, de amúgy is megszokták, hogy a nap végére az lesz, mert az agyvérzés kerülget.
- Két hét múlva gondolom a kanapémon fogsz ücsörögni, hogy biztos élek-e , igaz? Mert akkor inkább adok kulcsot hozzá, ne törd fel a zárat. – szinte jókedvűen kérdezem, ismerem ezt a démont, annak örüljek, ha nem a reptérre érkezik meg, és üdvözöl egy pofonnal, hogy végre itthon vagyok.
Vissza az elejére Go down
Eun Hui Song
Eun Hui Song

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Csillagász professzor
⌲ Hozzászólások :
42
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 07.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyCsüt. Dec. 26 2019, 01:32

- Te meg el fogsz tunyulni, ha túl optimista vagy már most. - vágok vissza, majd ha leszakad a hold, akkor nem feleselek vele. - Kellett kinyitnom a lepcses pofámat... Rohadj meg. - kicsit bokán rúgom, mert miatta voltam kisbolygó.
- Mehettem volna a még feszesebb fekete miniben is, de az tisztítóban volt, amúgy azt vettem volna fel. Akkor jó... Az is lehet, pedig nem akartam, hogy tudj róla és én is próbáltam zárkózott lenni. Jól fogom csinálni, máshogy nem tudom. Igaz, bassza a csőrüket, hogy nem olyan nagyok, mint régen. Akkor aggódj, ha nem szólok be. Nem bizony, mert tegnap a tetőn is elkaptál. Én még kurva nehezen, de valahogy túlélem Jin Ae miatt, de most is épp elég nehéz, úgyhogy nincs más választásod, élve jössz haza. Mert magányos farkas vagy... ha tudnád hányan akartak minket összehozni 5 év alatt. Azért még szeretlek. - vigyorgok rá. - 24 órát vajúdtam... - sötéten pillantok rá. - Jó, azt azért nem tagadom, mert megfordult a fejemben az évek alatt, hogy amíg a többiek ebédelnek, beleülök az öledbe. - sóhajtok fel.
- Hogy ütne meg a guta, én meg nem tudtam, hogy mi bajom van, hogy állandóan csípőset akarok enni. Nem igazán kell apasági vizsgálat, nem mintha lett volna egyáltalán más jelölt is. - morgok rá, de inkább őt is kicsit rendbe szedem miután végeztem magammal.
- Jól gondolod, a reptérre is kimennék, de az még nem lenne jó ötlet. Akkor az ágyadba fogok költözni amíg oda vagy, lehet szórakozok is magammal és küldök képeket, jól gondold meg. - jókedvűen válaszolok neki.
Vissza az elejére Go down
Yeong Jin Kim
Yeong Jin Kim

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Nemzetvédelmi miniszter
⌲ Hozzászólások :
55
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 19.

Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill EmptyPént. Jan. 03 2020, 22:00

- Ne aggódj értem, nem fogok eltunyulni, csak végre van értelme optimistának lennem. – mosolygom meg a visszavágását, nem is ő lenne. – Sosem tudod befogni a lepcsest, ha velem vagy ilyen esetben… Ugyan már, biztosan hiányoznék. – és igen szeretném látni most már kisbolygóként.
- Akkor lehet nem vártam volna annyit, amennyit a vörösnél, hanem rögtön elkaplak. Elég súlyos, és nehéz titok volt a lányunk, úgyhogy nem csodálkozom rajta, amiért kiderült számomra, na meg ugye pletykásokkal vagyunk körbevéve. Tudom, hogy csak jól tudod csinálni. Ez pontosan így van, csinálok nekik zűrt, ha ez a szabadulásom ára. Akkor halálos beteg lehetsz, ha nem szólsz be. El, de még mennyire. Élve fogok hazajönni, komolyan mondom. Mondja ezt a másik magányos farkas…tudom, vagyis inkább csak sejtem, próbáltam mindent kiszűrni, és a munkáimra figyelni, akár még erre a hülye szerkesztésre is. Én is szeretlek. – vigyorgok vissza. – Akkor is ott lettem volna melletted… - szinte kiskutya szemekkel nézek rá. – Óha…nem probléma, én az asztalon is gerincre vágtalak volna, ha nagyon szeretted volna. De azért a mosdó még mindig jobb. – vonom meg a vállamat. – Milyen hamar változik a kedved, az előbb még szeretsz, aztán üssön meg a guta. Persze, hogy nem kell, te a szépséged örökölte, viszont az én temperamentumomat. – mivel ebben a liftben nincs kamera, így csókot tudok nyomni a kezére miután rendbe szed engem.
- Nem most még ne gyere ki elém. Jól meggondoltam, és nem szokásom a magántelefonomat munkába vinni úgyhogy nyugodtan küldözgetheted a képeket nem fogom látni. Egyébként is sejtem, hogy olyan fehérneműt fogok rajtad látni élőben, amitől rögtön szolgálatra kész leszek. – ingatom meg a fejemet egy kuncogással. Szerencsére tényleg nincs messze az étterem, mert lassan az éhhalál szélén vagyok, sőt még az úriember énemet is előszedem a mélyből, képes vagyok betolni a széket, csak aztán leülni vele szembe. Viszont a nap maradék órái csendesen telnek el.
- Két hét, Song. – pillantok rá mielőtt beülnék a kocsiba, a kulcsokat már megkapta a lakásomhoz.

Fáradtan nyitok be a lakásom ajtaján, mondjuk a kezemben van a pisztolyom, mert mi van, ha nem Eun Hui lézeng itt? Óvatosan teszem le a táskámat az előtérbe, aztán lassú léptekkel haladok a hálószobám felé. Le is eresztem a fegyvert, amikor meglátom gyermekem anyját. Akit el is veszek, mert eldöntöttem, hogy megkérem a kezét. Itt lenne már az ideje, évek óta hordom azt az átkozott gyűrűt, most meg végre megtehetem ezt a lépést is, következmények nélkül. Nem lesznek holnap a nyakunkban más fejvadászok, nem mintha sokat érnének el vele.
- Megkaptam a képeket, némber. Nagyon örültem neki. – szusszanok fel egy vigyorral. – Végérvényesen is kiszálltam, úgyhogy hamarosan egy család lehetünk? Vagy már megint túl optimista voltam? És mit szorongatsz ennyire? – vonom fel a szemöldököm. – Könyörgöm tegnap megkéseltek, ha az a terved, hogy te is kést mártasz belém napoljuk el. -
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Shoot to kill Empty
TémanyitásTárgy: Re: Shoot to kill   Shoot to kill Empty

Vissza az elejére Go down
 
Shoot to kill
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» shoot me down, but I won't fall

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Alternatív terek :: Alternatív :: All the bad guys-
Ugrás: