Shoot to kill

- Levertelek tegnap, mint kezdő villanyszerelő az automatát és ne aggódjak érted? - még mosolyog is, jóisten, gyere le... - Nem, a nővéremnek is beszólok boldogan, hogy ha épp nem szigorúan szakmai vagyok. Attól még rohadj meg,  a 29. héttől olyan volt, mintha MDMA-n lenne a baba, úgy pörgött bennem, ki akarta a veséim rúgni. Lehetett néha a talpát látni a hasamon. - szusszanok fel, de nem tudom miért akarom neki elmesélni, hogy milyen terhességem volt, talán hiányzott tényleg az egyenletből.
- 20 percet vártál a mosdóig, de a belépésem után ahogy kiszúrtál már dolgoztál az ügyön, hogy tudtál volna még kevesebb idő alatt? Súlyosabb és nehezebb, minthogy miért kapok ténylegesen méltó fizetést... Soha nem akarok majd belegondolni, hogy miket tettünk valójában, csak azért, hogy a mi hátsónk épen jusson ki. Vagy halott, más opció nincs. Ezt meg én fogom a sírig hallgatni. Ajánlom. Téged nem vesz körbe a nőtagozat ha nem az asztalodnál vagy, úgyhogy szerencsés vagy, engem a hátam mögött munkamániás fapinának hívnak. - megingatom kicsit a fejem, szokatlan helyzet ez. - Komolyan inkább visszakívántam magam az Északi munkatáborba akkor. - miért néz így rám? Legális ez? - Voltak gondolataim a liftben is, meg úgy mindenhol, nem kell egy helyre korlátozni, mert először a mosdóban csináltuk. - nevetek kicsit. - Mert kihozol a sodromból, Kim Yeong Jin! Te meg egyszer a vérem szívod, a másik pillanatban meg bókolsz... - mosolyogva szusszanok a kézcsókra miután rendbe szedtem a haját. Nem kell a világnak tudnia, hogy mit műveltünk mi a mosdóban kettesben.
- Mintha nem tudnám megszerezni a valódi munkatelefonod számád úgy mondod, nem úszod meg számváltoztatással sem ezt most. Nincs másmilyenem és nem fogok ezért bocsánatot kérni sem. Te az utolsó idegedig katona vagy. - vonom meg a vállam vigyorogva. Nem kegyelmeztünk egymásnak, úgyhogy kopog a szemem, azért is ajánlottam ezt az éttermet. Csak ámulva figyelem, ahogy előkerül az úriember, nem az aki kijelenti a mosdóban, hogy most azonnal dugjunk. Viszont újra önmagunkként töltjük a nap hátralevő részét.
- Két hét, Kim. - szinte lángol a kihívás a tekintetemben, én ma este lezárom ezt a fejezetet, neki nem olyan rövid idő. Úgy fogom a kulcsokat, mintha a Szent Grál lenne nálam.

Pokol volt a két hét, de eltelt. Noha Keiko volt olyan drága, hogy összekötött Yeong Jin elvitt telefonjával, sőt mint volt informátorom most már, így civilként is tartjuk a kapcsolatot, mint normális emberek. Csak közben volt egy kis bökkenő, ami már a mosdóban is az eszembe jutott, egy bő öt nappal később pedig elverhettem volna vagyonokat tesztekre, akkor is olyan kék volt a két csík, mint a fene. De még nem mondtam el Jin Ae-nek, mert hátraszaltózna, a nővérem meg csak sejti, mert megint Yeong Jin csípősen eszek és nem bírok bizonyos szagokat. Szigorúan pillantok rá, ahogy pisztollyal lép be és a tekintetemben ott a kérdés, hogy tán valami Vatikáni gittegyletet várt az ágya szélén és nem engem?
- Csak elképzelni tudom mennyire, mert nem válaszolhattál. - ugrik meg a szemöldököm. Aztán felkelek, hogy közelebb lépek hozzá és szabályosan a fejéhez vágjam a pozitív tesztet, tudom, hogy megkéselték, közvetítést kaptam a tevékenységeiről amíg oda volt, a koordinátáit is tudtam. - Megint apa leszel, te isten barma, úgyhogy tetszik vagy sem, most már illene családként viselkednünk.

Legalább nem valami irodában kell eltöltenem a következő éveket, Yu Jin legnagyobb örömére visszakapott engem, tuti örömében sírja teli a párnáját esténként. Mert sikerült elvégeznem a feladatot, még úgyis, hogy Eun Hui küldözgette nekem a képeket. Távolról is majdnem megbolondultam miatta, úgyhogy vissza fogja kapni. A pillantására csak szusszanok egyet, megszokás, őt vártam amúgy is, de jobb félni, mint meghalni.
- Átkozott boszorkány vagy, előző életedben tuti, sőt, inkább succubus lehettél, amiből most is maradt még. – ingatom meg a fejem, és leteszem a pisztolyt a szekrényre. Aztán kapom el azt, amit a fejemhez vág. Most az én szemöldököm ugrik meg, aztán vigyorgok, mint aki legalább megnyerte a lottót. – Ó, akkor mondd csak Eun Hui, hozzám is jönnél? – térdelek le elé, közben előveszem a dobozt, amiből kiveszem a kék gyémánt berakásos gyűrűt, amint megkapom a választ húzom fel az ujjára vagy nem. – Ha nem lennél terhes is megkérdeztem volna, egymáshoz tartozunk, sőt már az első eset után mehettem volna a gyűrűért, mert tudtam te kellesz nekem. -

Ahogy végeztem a munkámmal, azonnal kaptam a kormánynál egy zsíros biztonsági szakértői munkát. A maradék alvilági kapcsolataim azok Keiko és a férje, Takeru. Aki meg Yeong Jin összekötője. A kisujjam is alig kellett mozdítanom, hogy tudjam, hogy agyvérzést kap tőlem. De szeretem őt. Ez legyen minden bűnöm. De a második gyerekünket várom. Vannak ultrahang képeim is, de még alig látszik valami, csak hogy ott a magzat. Megint felcsinált, hihetetlen...
- Nem, exbérgyilkos, a koreai kormány biztonsági szakértője. Succubus voltam mostanság is. - megvárom, hogy lefegyverezzen, mikor megvágom a pozitív teszttel. Csak figyelem a vigyorát. Ez a marha teherbe akart ejteni engem... Pofán vágnám a vigyorára, de már van egy gyerekünk és jön a második is. - Hozzád, te istenek átka! - dohogok kicsit, de igent mondtam neki, a neje leszek. Elámulok a gyűrűn. A nővérem tuti súgott neki. Felhúzza az ujjamra az összetartozásunkat jelképező gyűrűt, én pedig könnyesen pislogok rá, kurva hormonok. Megelőz. - Nem azt az életet éltük akkor, hogy férjként és feleségként vagy bárhogy együtt legyünk. Beléd estem ahogy megkörnyékeztél akkor, a mosolyoddal, a kisugárzásoddal és az illatoddal. Akartalak, nagyon, de akkor csak a közös gyermekünk Jin Ae jutott belőled. A második gyerekünk várom. Tudod, hogy ez milyen ritka kiszállás után is?

- Ahogy két héttel ezelőtt említetted minden porcikám katona, úgyhogy én megint a katonasághoz kerültem. Yu Jin biztos örült a hírnek, vagy sokkot kapott, mert még nem üvöltötte le a fejemet telefonban. De örülök, hogy legalább nem kell szerkesztenünk többet. Inkább az vagy. – ha akarnám se tudnám letörölni a vigyoromat. Most már ő is tudja, hogy szerettem volna összehozni a második gyereket is. – A te isten átkod vagyok, most már örökre. – húzom fel az ujjára a gyűrűt. Kaptam segítséget, mert Ae Shin nagyon rondán tud nézni, ha nem az van, amit ő akar, és gyűrűt velem akart választani. Magamhoz ölelem, és csókot nyomok a homlokára. – Valóban, tényleg nem élhettünk volna akkor úgy. Elég volt rám nézed, hogy tudjam végem van, szóval egálban vagyunk. Jin Ae meg eléggé rám ütött, mondjuk kiderül, hogy mennyi gondunk lesz vele, ha felnő. Az a csoda, hogy élünk, én megúsztam egy szúrással, te is, csak azt én okoztam. – röhögök fel, végül leülök az ágyra, és az ölembe húzom. – Jin Ae tudja már, hogy holnaptól velünk lakik, meg, hogy testvére lesz? -

- Igen, mert rigid vagy, kimért és precíz. Akkor még izmosabb leszel... Nem pletykált még, úgyhogy szerintem boldog, hogy visszakapta a cimboráját. Ha nem lettél volna mellettem és nem fantáziálhattam volna rólad munka közben a kis afférunk után, meg is vesztem volna ott. De nem hagytad, hogy rendesen leszopjalak. - majdnem fancsali képet vágok. Gyereket akart a mocsokja megint... A rohadt hímringyója. - Nem tudom még, hogy áldás vagy átok ül rajtam, majd kiderül. - de tényleg nem aprózta el, az eljegyzést, viszont amilyen tempóban én kerekedem, úgy igen hamar kellene esküdni is. Átölelem őt és boldogan sóhajtok. Itthon van, épségben. A képek felé sandítok a szavaira. Egy rólam mindenórás várandósan a pulcsijában, egy rólam és a lányunkról, meg egy közös képük. - Folyamatos életveszélynek nem akartam volna kitenni egyikünket sem. Most megmondom, non-stop migréned lesz. Talán ez a kicsi normális lesz, de ha lesz kistestvére, ő sem lesz az. Az első szúrásod túl éltem, a másodiktól leszek kisbolygó. - bököm oldalba, de az ölébe telepedem. - Nem, megvártam, hogy épségben visszatérj, aztán majd együtt közölhetjük, hogy testvére lesz. - ösztönösen simítom a hasamra.

- Ezzel a ténnyel nem tudok, és nem is akarok vitatkozni. Ez így igaz, de ahogy hallom nem fogod bánni. Főleg, hogy a felettesem lesz, úgyhogy ja, biztosan örül neki. De ott voltam, úgyhogy nagyon szívesen. Komolyan az a bajod, hogy nem hagytam, hogy befejezd? Nők. Most viszont bármikor állok rendelkezésedre. – vonom fel a szemöldököm, még a végén duzzogni fog. – Hm..kiegyezhetünk abban, hogy a mind a kettő. Mit szólsz? – azt is tudom, hogy nagyon hamar el kell vennem, mert gyorsan lesz kisbolygó. Nem sok képem van kint, pontosan három, ezek a legfontosabbak. – Ahogy én sem, úgyhogy jobb ez így. Tőled is kapok migrént néhanapján, úgyhogy nincs problémám vele. Három gyerekből egy…ó, de várj, te már a következőt tervezed? Nézd a jó oldalát, ettől terhesebb már nem lehetsz. – karolom át a derekát egy vigyorral . – Rendben van akkor holnap megejthetjük a beszélgetést, ma még legyél csak velem. – bújok kicsikét hozzá, végre itt van velem, magamhoz is húzom egy csókra. – Gondolom akkor hozzád cuccolok, mert ez a lakás pont nem arra van tervezve, hogy gyerekeket neveljünk itt. -