I want my own endings

- Mangjeol Sora! - dörren rám a nevelőnő, amire, csak csikorgatom kicsit a fogaimat. A vállamnál fogva húz magával, hogy szabályosan a kádba legyek hajítva. Egy hercegnő vagyok, nem teheti ezt velem. Csak mert a császárnak nem tetszik, hogy az apám szuverenitást akar, nem kell belerángatni engem is ebbe. Különben is én lennék az uralkodónő, ha meghalna. De nem... A császárné az udvarba hívatott, amitől fintorognom kell, de leöntenek egy vödör meleg vízzel, hogy alaposan lemossanak.
A régió legszebb hanbokjában és legelegánsabb frizurájában lépek be a császári udvarba. Ragyog a ruhám a napfényben, a rengeteg hímzéstől. Magenta és kék a ruha, amely a tengeren lemenő napfényt jelképezi anyám szerint. Szerintem csak örültek, hogy a legcsicsább ruhába öltöztethettek miután hazaestem egy határvillongásból. Erről gondolom senki nem szólt a császárnénak, hogy a nő, akit a fiának bemutatni akar, az 10 éves kora óta harcol a fronton. Több diadalom van, mint pár itteni tábornoknak.
- Sora a Mangjeol ház hercegnője! - harsogja el magát a hírnök, amire ráfintorgok. Miért kell bejelenteni, hogy itt vagyok, akkora és olyan hegyes hajtű van a hajamban, hogy önkéntelenül odanyúlok. De elém lép egy magas férfi, sárkányos hanbokban.
- A koronaherceg, igaz? - a hangom majdnem szemtelen, ahogy végigmérem magamnak, a kísérőm tekintetére kiül a rettegés. - Csak a neved érdekel és hogy képes vagy-e egy nő ellen felvenni a harcot. - közlöm vele, majd kitépem az egyik őr kezéből a woldo-t, hogy szinte táncot lejtve támadjam meg a herceget.

Reggel még a nagybátyaimat akarom lefegyverezni, amikor megjelenik az egyik hírnök, hogy jelenésem van a császári szüleimnél, és apám látni akarja a testvéreit is. Hurrá. Mi lehet annál fontosabb, hogy ne hagyjanak gyakorolni? Nem mintha szükségem lenne rá, vagy a bácsikáim öregszenek, még erre tudok gondolni.
- Ha újabb feleséget akartok bemutatni akkor haladjunk, és küldjétek el. – a tiszteletlenségemre szinte mindenki felszisszen a teremben, nem érdekel. Az elmúlt öt jelöltre is azt mondták tökéletesek lesznek számomra. Nem lettek, azért vagyok még feleség nélkül. Nem mintha sietni szeretnék, csupán bosszantó a tény, hogy az egy évvel fiatalabb húgomnak már férje van, és látványosan várandós. Tudom mi a dolgom, amióta fel tudom fogni a szavakat, amiket hozzám intéztek hallgatom, hogy trónörököst kell adnom az országnak, ahogy a szüleim tették.
Ösztönösen mérem végig, ahogy a hírnök bejelenti itt van. A ruhája gyönyörű, de nem érzi benne jól magát, ez viszont látszik rajta. Nem mintha nekem örömömre szolgálna, hogy feladták rám ezt a hanbokot, viszont legalább a kedvenc motívumomat hímeztették rá.
- Igen. – pillantok le rá kissé összehúzott szemekkel, pimasz, és szemtelen. Máris egy fokkal jobb, mint az eddigiek. – Nem tudod a nevem, mégis itt vagy? Legyen. – közlöm szárazon, nem érdekel, hogy nő, a kihívást bizony el kell fogadni. Elkapom a felém dobott fegyvert, amit valamelyik családtagom intézett felém, elfogadom a kihívást, nemcsak mi táncolunk, de a fegyvereink is.

Nem férjhez akarok menni, hanem kivívni a régió autonómiáját és jó uralkodónő lenni, ráérek még arra, hogy utódláson gondolkodjak. De nem, nekem ebbe a káoszba kell jönnöm, amit császári udvarnak hívnak, még az ellenségeim vérét is lemossák rólam, aminek kimondottan nem örülök. Az utat sem élvezem kicsit sem. Egyetlen gyermek vagyok, aki trónra küldhető bármilyen formában, a testvéreim házasok és én késői gyerek vagyok, nekem van a legtöbb időm még hátra. De ezt a koronaherceges dolgot... el tudom képzelni milyen beképzelt és öntelt hólyag lehet. Biztos csak az érdekli, hogy a vérvonala fent maradjon, én meg nem holmi tenyészkanca vagyok, köszönöm.
Érzem magamon a tekintetét, amire kihívás csillan a szememben. Átkozott. Kimondottan jóképű, majdnem irritál is. Még a császári szimbólum is jól áll neki. Én viszont itt feszengek ebben a hanbokban, pedig egy nem egyszerű hanbok, hanem az enyém, amiben könnyedén tudok mozogni, hogy ha harcolnom kell.
- Egy rusnya békának képzeltelek el. - vágok vissza csípőből és kihúzom a hajamból a hajtűt, hogy a derekamig omoljon le a rengeteg, bonyolult fonat amit a hajamba tettek. - Nem érdekelt az udvarból senki, minek tudjam felesleges. Eljöttem, hogy elutasítsalak. De előtte meg kell küzdened velem, szépfiú. - már lendül is a woldo a kezemben. Sosem hittem a szerelemben, sem az érzésekben, az én romantikám a fegyverekben rejlik. Trükkös, meg kell hagynom, számító harcos, de arra nem számíthat, hogy a woldo pengéjét a földbe állítom és felugrok a nyél hegyére egy szaltóval, hogy onnan lendüljek tovább egy rúgással, majd a mellkasomhoz húzzam a pengét és szinte kardként nyessek a ruhájába, hogy utána a markolat végére pördüljek, követ a hajam és a szoknyám, mintha csak egy táncosnő lennék. Életveszélyes táncosnő.

Egyáltalán nem ronda, miért nem? Azt hittem majd valami banyát hoznak nekem szép ruhákba öltöztetve, erre itt van ez a szépség. Akit még mindig nem akarok elvenni, mert lehet pont ezért beképzelt.
- Én pedig egy beképzelt libának. – nem fog megijeszteni, mert éles a nyelve, nézze meg ki az anyám, nemcsak apám tulajdonságait örököltem. Csodálattal nézem végig a hajhuzatagát, így sokkal szebb, mint azzal a konttyal a fején. – Jó, mert én is csak most tudtam meg a neved, annyira nem érdekelt. Remek, biztos találnak majd nekünk majd mást, nem egy pukkancsot, mint te. Állok elébe. – meglepne, hogy egy nő ilyen jól harcol, ám végig kell néznem a családom női tagjain, mindegyik forgat valamilyen fegyvert, mert nem bírnak nyugodtan ülni. A hímzés nekik túl unalmas dolog. Nem tudom eltüntetni a csodálatot az arcomról, sőt még vigyorgok is, biztos elfelejtette, hogy nem sok mindent takar így a ruhája, szerencsére csak én látom ezt. Az sem érdekel, hogy a ruhámba vág, és érzem, hogy engem is sikerült, nem súlyosan, de nyoma fog maradni. Nem maradok adós, noha én nem akarom megsebezni, annyit akarok elérni, hogy a földre kerüljön, nem is érdekel, ha ki kell alóla rúgnom a lábait. Ahogy az sem, hogy le kell utána fognom, és a kezemben lévő fegyvert közvetlenül a feje mellé szúrni.
- Sun Jin. Akármennyire nem tetszik a helyzet neked se, hozzám fogsz jönni. – nézek rá szúrósan végül elengedem. Még mielőtt olyat tennék, amit megbánnék jelen pillanatban. Egy bosszús sóhajjal nézek végig a ruhámon, át kell öltöznöm, egy koronahercegnek nem illik így lennie. Most még az sem érdekel, hogy apám utánam szól, hogy mennyire tiszteletlen vagyok.
Utána úgyis a palota kertjében találnak meg, ha akarnak valamit, de ne akarjanak.

Eun Hui császárné hibája ez az egész! Tudom, hogy várta, hogy hazatérjek a frontról, hogy a fia elé legyek vonszolva. Pedig most viszket igazán a tenyerem, hogy csatába menjek és ne a kádban fürdőzzek, hanem az ellenség belsőségeiben. Lehet pont ezért is vagyok ekkora bajban most.
- Aki nem tölti ilyen... palotákban az idejét, annak beképzeltkedni sincs ideje. - fintorogva nézek végig a palotán. Látom örökölt valamit az anyjától is. Mindenki hallotta a legendát, hogy szabályosan erőszakkal adták a császárhoz, mert őt is legalább annyira hajtotta tettvágy és a menekülési kényszer, mint most engem. Nem törődöm sokat azzal, ahogy a hajam nézi. Nekem a hajam is fegyver, hát még a hajtűm! - Mert ez a rikácsoló majom nem tud féket kötni a nyelvére, nem akartam, hogy tudd egyáltalán a nevem, vagy, hogy létezem de rólad sem akartam tudni, sem látni téged. Találjanak neked, én a régiómat felszabadítom, nem érdekel az utódlás, majd valamelyik unokaöcsém átveszi. Szerezzenek neked egy horda ágyast is hozzá. - csak elégedett vigyor ül az arcomra, hogy áll elébem. Álljon, nem leszek könnyű ellenfél. Nem tudok hímezni, de tudok írni, olvasni, haditerveket készíteni és több fegyvernemben vagyok jártas. Az apám és anyám úgy döntöttek miután leszúrtam az embereket a tűkkel, hogy inkább ne erőltesse rám senki az "asszonydolgokat". Nem figyelem az arcát a mozdulataimra, megszoktam, hogy páncélzatot hordok és nadrágot, nem hanbokot. Nyekkenek egyet igen elégedetlen, de egy kicsit izgatott hangon is, ahogy a lábaim kisöpri alólam és alákerülök. A fejem mellé szúrja a dárdát, de csak sötéten mosolygok. A woldo hegye még mindig a ruhájába van akadva, észre sem vette?
- Nem tetszik a helyzet, Yi Sun Jin. - mielőtt elengedhetne, akkor perdítem át a woldoval, hogy megfordítsam a helyzetet és az ő feje mellé szúrjam le a hegyét, a térdeimmel szinte satuba fogva a vállait. - Meglátjuk mit szólnak a szüleid az iménti miatt. - elnevetem magam, majd felkelek és a feje felett lépve elcsapom hátra a fonataimat.
Mire rendbe szedem magam nagyjából, addigra hívatnak engem a trónterembe és látom, hogy Sun Jint is iderángatták. Olyan mosolyt villantok rá, mintha megint fegyver lenne nálam és készen állnék egy újabb fordulóra. A császárné egy sóhajjal pillant a császárra. Kíváncsi leszek mit kapunk az egy órával ezelőttiért.

A feleségem a kezébe vette, hogy feleséget találjunk a fiúnk, lehet elevet ezzel kellett volna kezdeni, és megúsztam volna a sok bocsánatkérést, a leányok apja felé, s a lányok felé is. Ritka válogatós a fiam, pont, mint én. Annak idején kijelentettem, hogy Eun Hui-t el fogom venni, a tulajdon testvéreim is a képembe röhögtek, de azt kell mondjam én nevettem a végén. Négy gyerek után, és egy születendő unoka után tényleg nem lehet okom a panaszra. A nászéjszakánkon tőrt fogtunk egymásra, mi legalább nem az egész udvar előtt tettük ezt. Ilyenkor gondolom azt, hogy a neveltetését a kukába lehetne dobni. Tényleg megkapott mindent, a legjobb tanítókat, nem is hagytam, hogy nevelő nevelje, a mi fiúnkat közösen neveltem az anyjával, erre tessék, megint szemtelen. Elhiszem, nekem is unalmas lenne, ha minden héten meg kéne néznem legalább két feleségjelöltet, viszont most érzem, Eun Hui megtalálta a hozzáillőt. Ezért is nézem végig a kis párbajukat rezzenéstelen arccal. Azt mondjuk már nem hagyom szó nélkül, hogy mind a ketten tiszteletlen módon hagyják el a tróntermet, de mintha falra hányt borsó lenne.
- Döntöttem. Még a héten megtartjuk az esküvőt. – nézek végig a minisztereimen, majd a testvéreimen, végül egy halovány vigyorral a császárnémra.
- Azonnal hozzátok ide őket! Ha kell vonszoljátok mind a kettőt. Nem érdekel. – intek az őröknek. Amint megérkeznek lesétálok hozzájuk Eun Hui-val, nem hagynám ki ebből őt, amúgy is mindenben támogat. Meg nem a székemből akarom ezt közölni velük.
- Szóval, hogy elkerüljük az ilyesfajta dolgokat, mint a délelőtt, úgy határoztam, három nap múlva összeházasodtok. Nem érdekel mennyire fogtok ellenkezni, a döntésem végleges. Halkan jegyzem meg éppen elég bajom van nélkületek is, Eun Ha vajúdni kezdett, és még nem lett volna itt az ideje, úgyhogy ha kérhetem akkor ássátok el a woldo-t, amint megszületik az unokám nem érdekel mit csináltok. Én, és a palota dolgozói ne lássanak semmit. Távozhattok. -

- Nem a palota miatt lesz beképzelt valaki. – fintorgok én is, azt nem teszem hozzá, hogy azért kicsit hamarabb léphetünk arra az útra, ha itt vagyunk nagyon közel a tűzhöz, de nem is kell mindent tudnia.
- Mindjárt megsajnállak, de tényleg. Ahh, arra sok sikert, esélyed sincs. Nincs szükségem ágyasokra, nem tudom honnan veszed, hogy lenne. – ingatom meg a fejemet, ez a nő tényleg azt akarja, hogy agyvérzést kapjak már most. Még el sem vettem, mi lesz utána ha tényleg a feleségem lesz? Megöljük egymást már az első éjszakánkon. Viszont, ha túléljük akkor nem lesz unalmas házasságunk, legalább nem hímezget, meg a többi szerintem tök felesleges dolgot.
- Nem érdekel, hogy neked mi nem tetszik, mert nekem se tetszik, Sora. – nyekkenek egyet, mert figyelmetlen voltam ,de szélesen vigyorgok rá, a kilátás mindenért kárpótol, főleg az elszakadt ruhámért.
- Én annyira nem vagyok erre kíváncsi. – szusszanok fel kissé mérgesen, átkozott némber, de elhagyom én is a területet, mielőtt apám agyvérzést kapna, biztos közel áll ma hozzá. Új helyet kell találnom, a kertben mindig megtalálnak, de nem tehetek róla, szeretek itt lenni, és kiüríteni a fejem, mert a mai nap után zsong. Szemöldök felvonva nézek Sora-ra, ha esetleg harcolni akar megint ám legyen. De az nem jelent semmi jót, hogy a szüleim elénk sétálnak, általában elmondják amit akarnak a trónból is.
- Igen, apám. Ha van valami hír Eun Haról kérlek szóljatok. – most az egyszer nem ellenkezem vele, tudom mennyire fontos neki a húgom is, ahogy nekem is, nem szeretném, ha bármi baja esne neki vagy, a születendő gyermekének. Végül a leendő feleségem felé fordulok.
- Bemutatom a kertet, ha gondolod, ha nem szeretnéd akkor majd holnap találkozunk. -

- Nem, mert pont elég az, hogy egy horda szolgáló lesi a lépteidet és ugrik a kéréseidre. - járatom végig a kezem a rengeteg emberen akik őt kísérik. Koronaherceg, mindenki a koronahercegre figyel, ezt a pórnép is tudja, mert neki kell biztosítani a jövő generációt.
- Nincs szükségem a sajnálatodra, de rád sem. Eddig elég jól haladok, csak azt nem kötik az orrotokra, hogy én vagyok az egyik hadvezér. A koronahercegeknek általában előbb van ágyasuk, mint nejük. - még vigyorgok amikor az orra alá dörgölöm, hogy én vagyok az aki a tábornokaikat és a seregeiket rommá veri, de köpök egyet a gondolatra is, hogy a nagyapjának is volt vagy három ágyasa mielőtt császárnéja lett volna. De hozzá akarnak adni, akkor abban biztos lehet, hogy nem lesz egy más nő sem körülötte, mert egyébként is átmetszeném a nyakát.
- Nem tetszik, elhajtottál eddig a jó ég tudja mennyi arajelöltet, kijelented, hogy elveszel és van pofád azt mondani, hogy nem tetszik? Bátor vagy korán akarsz meghalni. - közlöm vele mielőtt otthagynám, mint eb a bizonyost, de azért büszke vagyok magamra. Nem én maradtam alul.
- De úgyis lesz egy-két keresetlen szavuk. - fordulok még vissza egy szemtelen mosollyal felé, mielőtt tovább haladnék. Keresek magamnak inkább egy tópartot, ahol tudok kacsázni és japánul átkozni ezt a mocsok, de jóképű, de iszonyú mocsok herceget. Viszont lelkileg és ruházatilag is éppen sikerül magam összeszednem, mikor már várnak ránk a trónteremben. Még nem adtam ki magamból a haragom rendesen, zúg a fejem. De a tekintete hasonló élt hordoz, mint az enyém. Kedvem lenne megint egy fegyvert szerezni, ha nem itt lennénk. De elénk lépnek a szülei, ami meglepő. Három nap? Három nap?! Háborús bűnös vagyok, nem népgyilkos, hogy ilyen büntetést kapjak!
- Értettem. - felelem kurtán. Hah, most Sun Jinnek sem akkora a szája. - Most ígértem meg, hogy elásom a woldot. Legszívesebben lecsapnám a fejed és felrúgnám a Hold helyére. Nem akarsz te sétálgatni velem. - de végigmérem a tekintetem meg egészen más dolgokat beszél. Végül felkelek és visszatérek a tóparthoz.
Már majdnem lemegy a nap, amikor egy hírnök közli velem, hogy világra jött Eun Ha hercegnő kislánya, amire bólintok. Eddig tartott a moratórium. Felpattanok és a koronaherceg külön palotája felé veszem az irányt, csak úgy repül utánam a hajam, ahogy lépdelek.
- Kifelé! - dörrenek a személyzetre, ahogy felkaptatok a lépcsőkön. A palota dolgozói ne lássanak semmit. Ha nincsenek itt, nincs mit látni. Szabályosan rárontok a lakosztályában, majd megtámaszkodom az asztal szélén, aminél ül. - Elárulnád, hogy miért akarsz elvenni? Hogy letörd a népem forradalmát? Vagy valami ennél is rosszabb szándékod van?

- Nem lesz esélyed rá, hogy lecsapd a fejem, bármennyire is ez a legsötétebb vágyad. Tényleg nem, csak udvarias voltam. – fintorgok is kicsikét, meg fogok őrülni ettől a nőtől. Meg akar ölni, de a tekintete nem ezt sugallja. Mi a jó égért kell az idegeimen táncolnia? Táncolhatna máshol, mondjuk az ölembe.
Szerencsére Eun Ha és a kislánya is jól vannak, a szüleim biztosan megnyugodtak miattuk, a mi kezünket meg elengedték, mert senki nem lát semmit. Felkapom a fejem, Sora itt van. Nem megmondtam, hogy holnap találkozunk? Még olvasni akartam, aztán egy forró fürdőt venni, közben azon imádkozni, hogy valamelyik istenünk igazán eltüntethetne innen. Akkor megúsznám az esküvőt, meg úgy minden mást is. Leteszem a könyvet, amit éppen olvasok, és nyugodtan nézek rá. Ezzel szemben ő tiszta ideg. – Miért feltételezed egyáltalán azt, hogy rosszabbat akarok a népednek? Látszik, hogy nem ismered az apámat, ő először tárgyalni szokott, nekem is ezt tanította, úgyhogy eszem ágában nincs eltörölni a népedet, de a forradalmat igen. Az ég szerelmére olyan vakok vagytok, ugyanazt akarja elérni a császár, amit ti, de nem. Inkább harcoltok ellene. Tök feleslegesen, egy tárgyalással többet lehet elérni, mint a vérontással. Ha pedig azon gondolkodsz, hogy kinevetsz mert így gondolom, tessék, nem fogok megsértődni, másoknál bevált, nálunk is beválhatna. Azt hiszed a koronahercegként mindent megkapok, az összes tudást magamnak szereztem, nem adták. Igen, elárulom, mert nem vagy unalmas, üresfejű, és nem tudnék mit kezdeni egy olyan nővel, aki jobban forgatja a tűt, mint a woldot, vagy bármilyen más fegyvert. – állok fel végül az asztaltól, és magamhoz húzom, ellentmondást nem tűrően. De csak addig maradnak kemények az arcvonásaim, amíg bele nem nézek a hatalmas szemeibe, felőlem le is szúrhat, de akkor is megcsókolom.

- A feleséged leszek három nap múlva, Yi Sun Jin, hallottad apádat. Találok más kínzási módszereket akkor neked. Ismered az udvariasság fogalmát, el ne piruljak. - el is röhögöm magamat, de a tekintetemben ott van az, hogy nem az udvariassága érdekel, hanem amit éreztem nekem nyomódni a csatatéren.
Megnyugtató, hogy a húga és a gyermeke jól vannak. Bár én is jól lehetnék, de az agyamon vörös köd van az ökör bátyja miatt. A saját kezemmel fojtanám meg. De még mindig ott van bennem az a vágy is, amit harc közben keltett, azért is táncoltam olyan szépen a fegyverrel és azért is voltam olyan heves. De akkor is elhordhatnák egy óvatlan pillanatban a termeszek, hogy ne kelljen a feleségének lennem. Még egy zaklatott sóhaj is kiszakad belőlem, ahogy nyugodtan pillant rám. Ilyenkor a legjóképűbb, miért vagyok ezzel büntetve?
- Mert eddig igen csak úgy tűnik. Látszik az is, hogy nem ismeri a császári a család a Mangjeol házat. Japánok vagyunk, szemtől tárgyalunk. Sértés, ha egy alacsonyabb rangú követet küldenek hozzánk, ha komoly diplomáciát akarna, akkor lóra ülne és személyesen jönne el, még az íjászok is leengednék a húrt, mert van bennünk becsület és tisztelet magas rangú személyek iránt, főleg ha fontos ügyben érkeznek. Nem kinevetni foglak, mert éppen tanácsokat adok, nem? Sosem jött el személyesen. Ha ismerné a népem, akkor eljött volna és régen nem kéne 10 éves korom óta majdnem minden napomat vérontással töltenem, mert hímezni nem tudok, de az összes bátyám helyben hagyom fegyveresen. - magyarázok neki, közben a mutatóujjammal a súlyos pontoknál finoman az asztalra nyomok. Gondolom nem nézte ki belőlem, hogy mennyit tudok a diplomáciáról is. Egy szusszanással egyenesedem ki és összefonom magam előtt a karjaimat. - Nem ez a természetes útja a tanulásnak és a jellemfejlődésnek? Engem egy hét után feladtak hímezni tanítani, mert a varrónőt használtam tűpárnának. Naginata, bisento, woldo, katana, wakizashi, nodachi... - sorolnám a fő fegyvernemeim, de magához húz, amire nem tudok ellenkezni sem. Szabályosan hozzásimulok, pedig az eszem nem akarja, a testem meg igen sok mindent akar tőle. Találkozik a tekintetünk, amire egy aprót nyikkanok csak, de már az enyémeken vannak az ajkai és képtelen vagyok nem átkarolni, hogy viszonozzam a csókját.

- Hallottam, nem vagyok süket. Alig várom, hogy mivel rukkolsz elő. Képzeld igen, pont figyeltem azon az órán. – forgatom meg a szemeimet, csata közben érezhette valójában mit csinálnék vele.
Meg kell kérdeznem holnap, hogy mikor mehetek megnézni a húgomékat, nem akarok rájuk törni, főleg, hogy hamarabb érkezett meg a hercegnő, mint az orvos megállapította. Lehet felidegesítette magát valamin Eun Ha, pedig mindenki elmondta neki, hogy ne foglalkozzon senkivel csak magával, és a picivel. Nem fogok azért csapkodni, mert rám törte az ajtót, ettől azért többre van szükségem.
- Szóval neked is eleged van abból, hogy a néped vére hulljon? Nagyszerű hír, és megsúgom apámnak, hogy menjen ő, bár nem rajta múlt elhiheted, a miniszterei nem engedték, ő is szemtől szemben szereti megbeszélni a dolgokat. De tekintve, hogy a nagyapámnál nem működött a dolog, joggal nem engedték apámat se. – figyelek minden egyes szavára, mert örülök neki, hogy végre kibújt a szög a zsákból, megunta ő is a vérontást. Tényleg nem egy ostoba feleséget sikerült nekem kiválasztani. – Dehogynem, mégis azt hiszed, hogy kihasználom a rangom. A francokat, akkor nem lógnék meg esténként, hogy legalább pár emberen segítsek. A hadakozás felemészti apám figyelmét, a népre meg nem tud koncentrálni annyit, amennyit kellene. Ah, szóval szinte mindennel képes vagy ölni, ne sorolj fel mindent.. – nem ellenkezik, pedig tényleg arra vártam, hogy az asztalon lévő késsel szúrja át a szívem. Hála az égnek nem ellenkezik,noha az eszem kaparja belül a koponyámat, hogy nem kéne ezt csinálnunk, viszont nem tudok elszakadni az éhes ajkaitól. Most a hajába is bele tudok túrni. Ki fogom még ma szedni ebből a hanbokból, teljes mértékben akarom ezt a nőt, bármennyire leszúrtam volna nappal.

Remélem nem mi vagyunk az oka, hogy a hercegnő felbosszantotta magát. Ha baja esett volna amiatt a kicsinek, sosem bocsájtanám meg magamnak. Még akkor ott a harctéren elborult kicsit az agyam a bátyja miatt és nem csak attól, hogy a vastag hanbokon keresztül éreztem, hogy mit tenne velem. De az apja szavai alapján, ő is észrevette, hogy miként viselkedik a fia, én pedig nem vagyok egy kedves, aranyos kis tündérke, hogy szendén hagyjam az egyértelmű jelzést elsuhanni a fejem felett. Mert olvastam a szavak között.
- Mert nektek nincs elegetek, hogy százával öljük az embereiteket? Hallottam ami történt, de ő is rosszul közelített meg minket, azért történhetett csak meg. Ha jól csinálja, akkor nem csak a hercegnője lesz a népemnek a te nejed, hanem ténylegesen dűlőre lehet jutni. Úgyhogy kérlek beszélj apáddal, mert nem hiszem, hogy én közvetlenül vele ilyen finoman fogalmaznám meg. - zavaromban a fülem mögé tűröm az egyik tincsem, mert már leengedtem a hajam, zavart a rengeteg fonat. Jobban szeretem így, elég puritán vagyok. - Még mindig az ágyasos megjegyzésemen vagy besértődve? Te másokon segítesz, én egy gyilkos vagyok, össze akarják adni a napot és a holdat... Nos, ha vége a hadakozásnak, akkor tud a népére is koncentrálni. Ha van éle vagy hegye és meg lehet fogni, igen... - de tényleg belém reked a szó, amit eddig egyedül neki sikerült elérnie. Most nem az jár az eszemben, hogy hogyan öljem meg. Az ajkaira nyögök, ahogy a hajamba túr, talált rajtam egy gyenge pontot, amire az oldalára is marok kissé, a másik kezem pedig felsimít a tarkójára, körömmel. Ugyanazt akarjuk: egymást hanbok nélkül, pedig úgy felszúrtam volna a woldora napközben, hogy öröm lett volna nézni, de most más örömöt hajszolnék vele.

- Dehogynem, nagyon is elegünk van belőle. Családok mennek tönkre, mert nem sikerült megegyezni egymással, pedig tudnánk egymásnak segíteni, akkor is. Beszélek vele, megígérem, viszont lehet, ha a te szádból hallaná úgy ahogy előadod az is segítene előrébb juttatni az ügyet. Ugyan már…a császárnét szépen hallottad csak beszélni, amúgy meg szappan kéne néha a szájába, ha apámat osztja. – legyintek egyet, hozzá van már szokva apám is, hogy nem mindig szépen beszélnek vele. – Igen, még mindig. Apámnak se volt soha ágyasa, és nekem sincs rá szükségem, anyám nem is firtatta a dolgot, elég birtoklóak egymással, úgyhogy biztos örököltem én is. Nemcsak én, az unokafivérem is. Te is tudod, hogy egyik sincs másik nélkül. Addig koncentrálunk mi, aztán remélem sikeresen tárgyalnak majd. Ilyen erővel bármivel tudnál ölni…a hajtű meg kifejezetten veszélyes volt a kezedben . – elégedetten sóhajtok fel, főleg mert egymást akarjuk, és most nem woldora tűzve. Kissé elvigyorodom ahogy megérzem a körmét a tarkómon. Nem is sokat tétlenkedem, ki kell hámoznom a hanbokjából, ami egyénként nem egyszerű menet.

- Akkor épp ideje lesz véget vetni ennek. Elegem van abból, hogy minden nap ölés, temetés, ez a napi feladat. Egyelőre az nem jó ötlet, azután ami délelőtt történt, nem éppen a leg...diplomatikusabb énem látta ellened küzdeni. Akkor már van valami amihez szokhatsz te is, mert nem fogom visszafogni a nyelvem ha hülye vagy. - majdnem dohogva fordítom félre a fejemet. De örülök, hogy a császárné karakán asszony.
- Még csak egyszer szóltam be rendesen és máris mi a vége. Ha mellettem valaha ágyast akarnál, akkor most kezdd el megásni a sírodat, Yi Sun Jin. Nocsak, tán egy-két generációnak jutott ész is. Nincs... De nem a jó értelemben céloztam most. Három nap múlva esküvő... egek. Pedig csak a rikkancsot akartam leszúrni, de nagyon, állíthattam volna beléd is. - megremegek a sóhajára, tovább szítja bennem a vágyakozást utána. A vigyorára a nyakába harapok, mohón, de attól a tarkóját tovább marom és haladok lejjebb. Elvigyorodom, ahogy elkezd kihámozni a hanbokból, de én sem tétlenkedem, kiszedem én őt a magáéból közben, hogy utána ami marad rajtam, azt könnyedén leszedjem.

- Örülök, hogy valamiben egyetértünk. Nekem is elegem lenne belőle. Te mondtad, hogy szemtől szembe szerettek beszélni, hidd el nem fogja leszedni a fejed, amúgy sem az a kiabálós fajta, láthattad, amikor kiosztott minket. Halkan teszi, úgy jóval hatásosabb. Azt hiszem túl fogom élni, sőt örülök, hogy olyan nő lesz mellettem, aki nem bólogatni fog, hanem jól helyben hagy. – vigyorodom el, tényleg remek házasság elé nézünk.
- Mert én jó példát láttam a szüleimtől, még akkor is, ha apám kinézte és eldöntött, hogy elveszi anyámat, de szeretik egymást, különben nem lennének kistestvéreim. Talán a következő generációnak is lesz esze, aztán ki tudja. Jó, akkor ezek szerint én lettem az optimista. Igen…el se tudom képzelni, hogy három nap múlva hozzám jössz. Szerencsére nem állítottad belém. – de eljött a tettek ideje, főleg a harapása miatt, nem akarom, hogy mással csináljon bármit is. Legalább segít, a női hanbokok amúgy is sokkal bonyolultabbak, akkor is egyedül fogom felfedezni, hogy is kell gyorsan sérülésmentesen leszedni róla.
- Nemcsak harcos vagy, de gyönyörű is… - simítok végig a testén, végül az ölembe kapom, hogy eldöntsem az ágyon, és úgy folytassam a felfedezést.

- Nem hittem volna, hogy lesz valami amiben egyet tudunk érteni. Igen, a mi diplomáciánk nem hírnökökből áll. Nem tudom melyik lenne a gyorsabb megoldás... megvárni míg én szedem össze magam vagy ha te teszed meg. De ha azt szeretnéd, hogy én beszéljek vele, akkor holnap megteszem. Láttam igen, csendes gyilkos. A mi családunkban inkább a naginata beszél. Merem remélni, mert csak egy apró szeletét láttad eddig a mérgemnek. – vigyorgok vissza rá.
- Sejtettem, hogy nem kezdődött egyszerűen a kapcsolatuk, de lehet te is olyan vagy mint apád, mert te is nagyon érdekesen jelezted felém, hogy már pedig a feleséged leszek. Látszik az arcodon, hogy nagyon is el tudod képzelni. Élve izgalmasabb vagy. – hamar el tudja terelni a figyelmemet, a fogaimmal és az ajkaimmal ízlelem a forró bőrét, felcsigázott. Tudom, hogy milyen nehéz egy női hanbok és abban sem kételkedem, hogy egy idő után gyorsabban szedi le rólam, mint én magamról.
- De túl apró is egyben. – próbálnék nem elvörösödni a szavaira, de ahogy végigsimít rajtam, úgy sóhajtok fel és simulok a kezeibe. Felkap, amire egy boldog mosollyal jutalmazom meg, de ahogy az ágyra dönt, úgy nézem végig magamnak egy sóhajjal, hagyva, hogy felfedezzen magának, úgysem hagyom hála nélkül.

- Én se gondoltam volna a reggeli kis csatánkból, hogy valaha egyet is fogunk érteni, erre tessék. Azzal mégis milyen üzenetet hordoznék, ha azt mondanám, hogy menj és beszélj velük személyen apám, mert Sora szerint ez a leggyorsabb módja a békének? Sokkal jobb üzenetet közvetítene, ha te mennél hozzá. A naginata nálunk is játszik, az egyik nagybátyámnál, apám, és a másik nagybáim inkább a kardot preferálja, vagyis a császár csak preferálta. Akkor igyekszem nem felbosszantani a hölgyemet. –
- Nem lehet. Biztos olyan vagyok, mint ő, Eun Ha pedig tisztára olyan, mint az anyám. Jó tulajdonképpen boldog vagyok, amiért nem egy butácska nejem lesz, hanem te. Köszönöm, hogy így gondolod. – elterelem a figyelmét, rám koncentráljon más lényeg nincs is most ebben a szobában.
- Apró, és veszélyes nő vagy. – vonom fel a szemöldökömet, de inkább azzal foglalkozom, hogy felfedezzük egymást. Nem sokáig bírok magammal, hosszú csókot nyomok az ajkaira, addig a pillanatig szakadok el tőle amíg birtokba nem veszem a testét.

- Rendben van, beszélek vele akkor én. Nehogy ezen múljon a béke nekem a végén. Különben sem ártana valamit mutatnom a leendő apósomnak, hogy nem csak fegyvert tudok forgatni, ha már adott nekünk bizonyos engedményeket. Tae Jin herceg, volt hozzá szerencsém élesben is. Vagy pont, hogy keresni fogod magadnak a bajt, mert kíváncsi vagy és nem mondasz nemet egy kihívásra.
- Kíváncsi lettem volna a gondolatmenetedre amikor bejelentetted, de éreztem is igazából. Úgy tűnik csak a kerítőnőt kellett kirúgni, hogy feleséget találjanak neked. - ugyanúgy követelem a figyelmét, mint ő az enyémet, borzasztó birtoklóak vagyunk, azt hiszem ez már most igen egyértelmű, pedig alig pár órája ismerjük csak egymást.
Nem felelek, mert igazat beszél és túlzottan leköt, hogy felfedezzem minden porcikáját, ahol csak érem őt, ahogy csak tudom. Hosszan csókol meg, amit a nyakát átkarolva viszonozok, a pillanatnyi elszakadás fájna, de nagyon is megéri, mert a nyakába nyögve élvezem ki a pillanatot, ahogy megfoszt az ártatlanságomtól és magáévá nem tesz engem, én pedig a körmeimmel jelölöm meg a hátát, hogy az enyém.

- Rendben van, örülök neki, hogy beszélsz vele. Legalább megismered apámat is. Szerintem tudja, hogy okos is vagy, nemcsak a fegyverekhez értesz, igen nincs itt senki, hogy leskelődjön vagy hallgatózzon. Ah, én csak elverhetem néha gyakorlás céljából őket, sokkal szerencsésebb voltál te, hogy láthattad őt harcolni. Pontosan így van, mióta ismersz egy napja, hogy ennyire kiismersz?-
- Na igen, de te is belátást nyújtottál nekem, úgyhogy egálban vagyunk. Anyám megunta, hogy finnyáskodva küldök el mindenkit, saját kezébe vette a dolgot. Ezt kellett volna legelőször is csinálnia, akkor nem terjed el a hír, hogy mennyire válogatós vagyok. –
Ezután, ha akarnám se tudnám azt mondani, hogy nem veszem el feleségül. Elvettük egymás ártatlanságát, ami számomra nem ér semmit, nem úgy, mint neki. De nem bírtam volna ki az esküvőig, eldöntöttük, hogy egymáséi leszünk. A karmolása csak jobban feltüzel, egyre jobban merülök benne, a nyögései különösen tetszenek, minden mozdulatomra máshogy reagál.

- Előbb-utóbb arra is sort kell keríteni, inkább legyen előbb és jó indokkal. Gondolom édesanyád mesélt rólam neki, úgyhogy... Ó, rá is szóltam a személyzetre, hogy oszoljanak, biztos ami biztos alapon, miután én is hallottam a híreket. Nem csak láttam, rendesen meg is harcoltam vele. Csak abból ítélkezem amit látok, de ezek szerint nem csak a sötétben tapogatózok. Meg lehet valakit ítélni a fegyverforgatásából is.
- Elfelejtettem, hogy hanbokban vagyok és fegyver volt nálam, olyankor megesik, hogy úgy mozgok... eztán esküszöm rendesen aláöltözöm. Akkor legelőször engem talált volna meg szerintem.
Amikor woldot ragadtam eldőlt, hogy én itt fogok kikötni még ma, nem bírtuk volna ki az esküvőig, így is most már kegyelemnek érzem, hogy csak három nap. De ha nem kaptam volna most meg, az idegileg nem tudom milyen károkat okozna bennem és benne is. Egyre kéjesebb hangok törnek fel belőlem, ahogy mélyebben mozdul, reagálok rá, ösztönösen, hogy még többet kaphasson meg a testemből és én is az övéből, forró a testem az egyre fokozódó gyönyörtől, úgy vadulok el én is és leszek még hangosabb.

- Azért a béke elég jó indok. Biztos mesélt neki rólad… Szóltál, ah, szerintem úgy kiabáltál, mintha legalább égne valami. Ah, akkor utánad nézett ki olyan szörnyen, Hye Rimet sosem láttam annyira aggódni, mint azon a napon, amikor hazatért a nagybátyám. Igen, én például azt állapítottam meg, hogy véresen komolyan veszel minden kihívást úgyhogy nekem is komolynak kell lennem, és nem vehetlek félvállról. –
- Szerencsémre, hogy elfelejtetted miben vagy, ne tedd mindent láttam. Igen, ebben biztos vagyok, főleg mert elvileg teljes mértékben az apámra ütöttem, szóval jóhogy az anyám ismer legjobban. -
Tudom, hogy minden meg akarok adni neki, és most nemcsak a testiségről beszélek, meg arról amit éppen művelünk. Olyan férj, és apa akarok lenni, mint amilyen az apám, és a nagybátyáim.
Minden kis tettére reagálok, legalább olyan durván, mint ő, a nyakára csókolok éhesen, nem igazán érdekel, hogy esetleg hall-e minket valaki. Minél több hangot ki akarok csikarni belőle.

- Feljegyezheted, hogy igazat adtam neked. A vérem egészen biztosan égett. Igen, én bántam el vele úgy és be is fejezem volna a munkát, ha támadnak minket közben oldalba... De közvetlen engem támadott meg a nagybátyád, szerintem próbára akart tenni engem. Nem vagyok egy könnyed lelkű nő, valaki aki abban nő fel mint én, túl sem éli, hogy ha olyan a jelleme, úgyhogy sajnálom, de nem vehetsz félvállról.
- Láttam az arcodat utána, de szégyenkezni nem volt jó alkalmam akkor, sőt kétszer is szívességet tettem neked. A klán próbálta titkolni a létezésemet, de azt olyan könnyű lett volna, mint egy erdőtüzet elrejteni.
Feltámad bennem az érzés, hogy igenis jó felesége akarok lenni majd és ha gyermekeink lesznek, akkor jó anyjuk. Elvette az eszemet, nem tudom hogyan csinálta, de akkor történhetett, amikor fegyvert rántottam rá.
Nem hálátlan egyikünk sem, amit különféle mohó kis hangokkal és tettekkel jutalmazok meg és felsikkantok a nyakamat érő éhes csókra. Egy kiéhezett nyögéssel fordítom őt magam alá, látni akarom az arcát is, de önkéntelenül marom végig a mellkasát is, ahogy mohón mozogni kezdek rajta.

- Talán többször is elő fog fordulni. Az szerintem most is ég még. Az őrültség is a családban marad…Anya már lehet akkor tudta, hogy téged nekem szeretne. Ne sajnáld, nem tudnék mit kezdeni egy hímezéssel foglalatoskodó nővel. –
- Most se szégyenkezz, mert már teljesen felesleges. Kétszer? Ugyan már, egyszer mutattad meg magad. Titkolni téged, maximum ha toronyba zártak volna, de szerintem onnan is megszöknél. -
Meglepetten pislogok ahogy helyet cserélek vele, de legalább láthatom minden porcikáját. Sötét kis pillantással tekintek rá a karmolás miatt, és nyúlok fel, hogy a kebleit tudjam cirógatni. Lehúzom magamhoz egy csókra, nem bírom ki az ajkai nélkül, közben a hátsójába markolok.

- Talán, de ez egy erős talán csak. Tapasztalatból mondod? Tiszteletben tartottam atyád kérését, mert sejtettem, hogy te nem fogsz lépni, úgyhogy nekem kell majd. Nem fogok megtanulni hímezni a jövőben sem.
- Akkor nem figyeltél amikor közvetlen a fejed felett léptem át, pedig az már szándékos volt részemről. Próbálták, egyébként, ki is szöktem, az egész családom tajtékzott.
Tetszik a meglepett arckifejezése és szabályosan úgy nyújtózok rajta, hogy mindent láthasson amit szeretne csak. Felnyögök a pillantására, de ahogy a kebleim cirógatja úgy reszketeg, gyönyörteli sóhajok szöknek fel belőlem. Engedek az akaratának és az ajkai csábításának, hogy forrón viszonozzam, belenyögve meglepetten a markolására, sokkal hevesebben mozgok rajta, az sem érdekel ha zeng tőlünk az udvar, túl közel van a gyönyör.

- Akkor az már majdnem egy igen. Tapasztalatból, csak durcás voltam. Valószínű sejtette azt, hogy én nem fogok feléd lépni, akkor sem, ha értem a célzást. Nem is akarom, hogy megtanulj, felesleges, majd más hímez helyetted, egyébként is a család női tagjai sem hímeznek nagyon. –
- Oh, te cseles boszorkány. Miért nem vagyok meglepve, hogy onnan is kiszöktél. –
Ahogy nyújtózik mindent látok, és csak magamban tudom megjegyezni, hogy így is nagyon gyönyörű, túlságosan lefoglal, hogy legeltessem a szemeimet, a kezeimmel meg felfedezzem a porcikáit. Meglep, hogy enged az akaratomnak, de nem érdekel, hogy ki hall minket, mert ahogy elér a gyönyör úgy kiáltok fel. Szaporán veszem a levegőt, mélyen legbelül pedig úszom a boldogságban, de csak vigyorogni bírok.