Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling
multikapu
Lépj át egy más énedhez!
Név:
Jelszó:
chatbox
at last... drama!
they're here
they are our babies
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
Hügi fel alá szaladgál a lakásban, keresi az obiját a kimonóhoz. Szalad utána Ran, már a tabiban van, odaadja neki, aki csókot nyom a kis fejére és megköszöni, én meg kuncogok. Mellettem fekszik Mashiro, aki ásít egyet, amire majdnem dorgálóan nézek rá, ő meg látványos hisztivel elfordul. Ne tettesse, hogy nem aludt jól, mert úgy találta őket Hügi reggel Rannal, hogy szabályosan bújt a kislány nyakába és nagy boldog szuszogásokkal szinte horkolt neki. - Ran-chan! - szólok ki a konyhából mire előttem is terem teljesen felöltözve a kimonójában, csak a rengeteg, hosszú hajával nem tud mit kezdeni. - Ez így még nem jó. - felkapja Hügi és elviszi a tükörhöz, hogy megcsinálja a kontyát úgy, hogy a császárné is irigy lenne rá. - Most jó. - aztán elengedi, hogy a kisasszony szinte élére állítva álljon meg a genkan előtt, hogy indulhatunk. Intek Mashironak, hogy maradjon, jövünk nem sokára, enni és innivalója van, a távirányítóval tud bánni, ha nézni akar valamit. Elkapatott róka... Az Atsutai nagyszentélyhez megyünk, itt lesz a hetedik éve megünnepelve Rannak, a szentélyben, ahol az anyját tisztelik. - Nézd csak, kicsi lány, ide helyezték édesanyád biztonságba, miután Takeru herceg elhunyt. Ő volt az egyetlen igazán félisten, aki képes volt forgatni őt, de nem vitte magával édesanyád, így a halála után a családja a legtöbb császári fegyverrel, amit adtam nekik, ide került. - mesélek Rannak ahogy közeledünk a szentélyhez, aki nem gyerekszemmel, hanem bisento szemmel nézi azt, de meglátom a Kim családot, akiknél úgy tűnik, hogy van egy Ran korabeli fiú is, akit meglátva a kisasszony felnyikkan és Hügi szoknyája mögé bújik és onnan leskelődik pipacsvörös fejjel. Elnevetem magam és közelebb lépek Yeong Jinhez és Dalnimhoz, hogy meghajoljak, majd kezet is nyújtok a régi tanítványomnak. - Yeong Jin! Rég nem láttalak! Hogy vagytok? - vigyorgok is mellé, most nyugatiasabb a külsőm, mint akkoriban. - Bocsáss meg, hogy a kisunokám meg van illetődve a fiadtól, nem sok korabeli fiút látott még életében.
Nem értem mit rohangál ennyit Dalnim, mert én már rég felöltöztem, meg Sun Jinra is ráadtam a tradicionális öltözéket, bár tény és való nekünk egyszerűbb a dolgunk. De csak nagyokat pislogtam, amikor teljes ruházatban láttam a nejem, bár nekem mindegy miben van, legelőször is olyan hanbokban láttam, amiért a mai napig képes vagyok könyörögni, most meg kimonóban van, mert nem otthon vagyunk. Átjöttünk Japánba, elég idős már Sun Jin is, hogy világot lásson, és nem lehetünk mindig Koreában, az Atsutai szentély meg mindig kedves lesz számomra. Ott vannak az Inari által kovácsolt fegyverek, én meg Árész egyik nem normális fia vagyok, baromi egyszerűen összelehet rakni a képletet. Fegyverek, nők, fegyverek, baba, ennyivel le lehet szerelni minket. Szóval a fiúnknak is látnia kell. Teljen elánnal mesélem a legkisebb Kimnek, hogy miket tárolnak itt, amikor észreveszem Inariékat, akinek eléggé más külseje lett. Miért nem lepődöm meg? Az asszony is állandóan váltogatta egy időben. Sun Jin persze érdeklődve nézi a kislányt, próbálom elrejteni a mosolyom, igazán édes leányzó. Az egyik lányom se ennyire félénk. Viszonzom a meghajlást, és a kézfogást is. - Inari! Mondanám, hogy nem volt régen, de akkor hazudnék. Házasan, sok gyerekesen, amúgy kitűnően. Marketingfogás? – célzok az új külsőre egy vigyorral. – Ugyan, Sun Jin túl kíváncsi. Ah, értem, tüneményes lánykának tűnik. Kusanagi lánya, igaz? – érdeklődöm felvont szemöldökkel, közben a fiúnk már Ran körül sertepertél, és próbál ismerkedni, mintha kicsit rámenős lenne a gyerek, nem tehetek róla, néha én is szeretném, ha hangtompító lenne rajta. - Elég lányt neveltünk fel Dalnimmal, hogy tudjam az unokád nem egészen normálisan neveli fel a nevelőanyja. – ingatom meg a fejemet, tojáshéjas a seggem, még Hügihez képest is, viszont mindenki hallott pletykákat Amaterasuról. Én meg többet is, amíg Inariék tanítottak.
Ez egy zarándokhely, ahová készülünk éppen, így mint egy kis család. Ha egy csoportot mondhatnék akiknek az abszolút kedvence ez, akkor azok az Árészfiak. Nem láttam még egyet se a testvéreim fénye alatt amelyik ne jött volna ide a nyálát csorgatni, épp csak ki nincs festve ide, hogy fegyvertár. Akkor biztos találkahelyük is lenne. De szerencsére Amaterasunak nincs kifogása az ellen, hogy itt legyen ez a nap tartva Rannak, elvégre fontos mérföldkő és azt meg nem hagyná, hogy az én nagyszentélyemben legyen. Fél a saját örökségétől, ezt már tudom, mert a nővérem egy barom, már anyánk bocsá', de nem lehet úgy nevelni egy gyereket, hogy a saját gyökereit nem tudja, a többi meg valamiért genetikai tudással átkerült. Az egyiptomi nyelv, írás, minden, a japán is majdnem teljesen, csak az anyja nem és az ő története. Hallom Yeong Jin hangját ahogy mesél a fiának a szentélyről, mibe, hogy klónozta magát. Így külsőre erősen úgy néz ki, ahogy csillognak a kisfiú szemei. De meglátja a fegyvert, amelyik az összes itt tároltat már kenterbe veri és töredéke sincs korban azoknak amiket kovácsoltam. Ran ugyan fegyvernek született részben, de én alkottam az anyját, az én lelkem egy részét kapta meg ő, így kutyakötelességem látni, hogy ki a valódi forgatója. Ez a fiú lesz az. A pillanattól, hogy összetalálkozott a tekintetük. Remélem nem kell cifráznom, hogy ezzel a külsővel is megismerjen, attól, hogy most ilyen fazonban vagyok, nem cseréltem senkivel lelket. - Ugyan, Yeong Jin-kun, tudod milyen az idő, pislogsz kettőt és már az űrben élünk. Azt látom, gratulálok is hozzá. Ilyen korszakot élünk, nyitni kell amerre lehet. - nevetem el magam. - Ha próbálnád se tudnád letagadni, hogy a fiad. Annak tűnik, ebben egyetértünk. Igen, Arashi-no-Ran-no-Bisentō avagy Bousaid Ran, Ré és Kusanagi egy szem gyermeke. Valószínűleg a bolygó legerősebb isteni fegyvere lesz és az unokám, a fiad meg mintha udvarolni próbálna. - nem bírom ki nevetés nélkül, ahogy nézem a két kicsit. Ran eleinte próbál kicsit bujdosni Hügi körül, de győz a kíváncsiság és hagyja, hogy megfogja a kezét és szinte édes, ahogy Ran koreaiul, Sun Jin japánul beszél, a kisasszony persze jó pár decibellel halkabb, de aki látta már az anyját emberi alakjában az megerősítheti, hogy ő sem egy hangos nő. Ré meg Ré. Vicces lesz amikor felnő ez a gyerek. - Nekem egy van egyelőre, azt is kovácsoltam, de még én is tudom, hogy Amaterasut úgy kéne picsán rúgni, ahogy van, lehetőleg Fukurokujuhoz. Teljes elánnal fegyverként bánik a lánnyal, futonon is egyáltalán csak nálunk lehet, mert ő a szekrényben tartja a nem emberi alakjában, amikor nem kell valamit csinálnia kötelező jelleggel. Hogy az égbe beszél a fiaddal többet, mint bárkivel eddig valaha, azt ne kérdezd. - sóhajtok szinte fájdalmasan, de ámulok, hogy a kisfiú mintha lerúgta volna Ran falait és látni végre a kislányt is, nem csak tudni, hogy ott van. - Mondjuk ahogy hallom, Eun Ha is talált magának küldetést.
