Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling
multikapu
Lépj át egy más énedhez!
Név:
Jelszó:
chatbox
at last... drama!
they're here
they are our babies
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Nos. Mivel egyik jelentkező sem ad már magáról életjelet, így újabb önkéntesekre lenne szükségem, akik hajlandóak dacolni az alvilág urának hatalmával. Ha úgy érzed kellő mennyiségű vér van a pucádban, akkor ne habozz dobd azt a kis privát üzenetet.. de jól vigyázz. Lecsekkolom.
Mivel új vagyok itt és még nincs egyetlen játszópartnerem sem, keresnék 2, maximum 3 játszótársat! Ha esetleg lenne kedved egy vérengzős játékhoz, vagy csak a szívem próbálnád meghódítani, nincs más dolgod, mint pm-el megbombázni!
Bár elsődlegesen a húgomat érkeztem boldogítani, mivel akad még szabad kapacitásom (meg szeretnék a karakterbe is belerázódni), szívesen játszanék bárkivel korra, nemre, fajra, bőrszínre, szexuális, politikai beállítottságra, vallási meggyőződésre és minden egyéb ilyesmire tekintet nélkül. Ha érdekellek (és miért ne érdekelnélek? ) pm-ben elérsz.
valakinek friss húst? ígérem, nem harapok... akkorát.
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Játszótársat keresek Szer. Május 03 2017, 17:51
Hali!
Még bevállalnék egy két játékot, ötletem amúgy perpillanat nincs, de ha összedugjuk a fejünk garantálom, hogy valamit csak összehozunk. Kezdést, ha nagyon muszáj vállalok.
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Játszótársat keresek Szomb. Május 13 2017, 17:57
Bedobom magamat a közösbe, ha valaki éppen partnert vadászik, akkor velem is lehet számolni. Rövid vagy hosszútávra, bármilyen szálra kapható vagyok, legyen az múlt, jelen vagy jövő!
Én is bedobom magam a többiek közé, ha valaki unatkozik, játszótársat keres, vagy speciálisan magával Anubisszal van dolga, csak egy pm az ára! Fiúk, lányok, egyebek, halandók, istenek, mindenki jöhet! Egyszerre nagyjából három emberrel tudom vállalni a játékot. Viszonylag gyors reagoló vagyok, de nem gond, ha te nem. Ha naggyon muszáj, logikus észérvekkel még arról is meggyőzhető vagyok, miért én írjam a kezdőt.
Írj, ha elég bevállalósnak érzed magad az alvilág (egyik) urához! Köszi mindenkinek, jelenleg ennyit tudtam vállalni (későbbi játékokért viszont közben is nyugodtan lehet zaklatni :3)
Egy apró ember keresi pajtását a hosszú útján. Kicsit balszerencsés, kicsit cuki, és abszolúte tudatlan a világ azon részéről, amelyekben istenek szerepelnek, és egyéb lények.
három embert tudok maximum vállalni, és akár lehetsz te az, aki elborzasztod hatalmasságával. Rugalmas vagyok az ötletelésre, szóval ha megnyertem a szíved, csak röppents felém valami szépet
Arthur király keresi azt az elvetemült embert, aki szeretne vele játszani. Remélem, minél hamarabb jelentkezik valaki. Bármire vevő vagyok. Jelen, múlt, jövő, alternatív, online és bármi egyéb játéktípus, csak az idegen nyelveket hagyjuk békén. Egy PM az áram.
Szép Estét/Napot kinek mi tetszik. Kiadó lenne első játékom, ha esetleg valakinek van kedve és ideje, akkor keressen meg!
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Játszótársat keresek Vas. Aug. 06 2017, 18:36
halihó ^^ első játékomra keresnék bátor társakat, akik hajlandóak lennének egy magamfajta csavargóval összefutni ^^ és most csak egy PM-et várok :3
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Játszótársat keresek Hétf. Aug. 28 2017, 19:18
Játszanék, szóval ha véletlenül lenne időd és kedves, akkor ne habozz egy üzenettel.. Viszonylag gyors válaszoló vagyok
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Játszótársat keresek Szer. Aug. 30 2017, 13:02
Szívemet kitárom ujj a klaviatúrámon, nem enyém, más vágta le de ez pötyög a játékkeresőbe.
Fordítsuk komolyra a szót, írnék. Reagokat, egyet-kettőt, az ne számítson. Legyen egy, de az legyen nagyon jó, ki-e-lé-gí-tő, drága egyetlen babushkámat idézve. *Nem tudja ki a babushkája és merre található.*
Nincsenek nagyratörő vágyaim, átlagos játékos vagyok, átlagos reakció idővel, ha ez megfelel neked, nyert ügyünk van. A kikötéseim olyan aprók, nem is léteznek, utoljára a kávézóban találkoztam velük, mikor nem voltam hajlandó kiegyezni a kókusztejes lattéval a szójás helyett. Átkozott légy, Starbucks, hát ezért vagy hypeolva?!
Khm. Klappoljunk, ez a fontos, legyen meg a zing. Köszöntem.
Pm-ben elérhettek, az a biztos-fix-tuti.
Ui.: Ugyanitt babushkát vennék. Merre jársz, mami?
Hahóó, Sajnos eltűntek a játékostársaim és azok is, akik játékot ígértek... De én nagyon szeretnék végre nem csak a szekrényben porosodni.. Ha véletlenül lenne kedved összefutni Aphroditéval, akkor dobj meg egy szerelmes üzenettel és kitaláljuk mi legyen.
Hejhej, Njörd legdrágább legkisebb lánykája játékostársat keres. Max. kettő játékot tudok még vállalni, így aki kedvet érez a magát felnőttnek tekintő, igazából még tök gyerekes és forrófejű személyemmel összefutni a játéktéren, keressen bátran... tulajdonképpen bárhol, ahol elérhet. *-*
Jó estét! Most, hogy elfogadtak, szeretném elindítani terveim első néhány játékra Úgyhogy bárkit örömmel veszek, ha támad kedve játszani velem! Ötletelek simán, ha szükséges, van is egy pár a karakter kiépítéshez. Ára, csak egy PM