Malik Bashir

Egyetlen fiamat is másra bízom, de néha még nekem is lehetnek zseniális ötleteim nemcsak Thot-nak, aki egyébként biztosra veszem, hogy már tudta mire készülök. Néha kedvem lenne megcsapkodni. Amúgy meg soha többet nem megyek el a feleségem mellől, komolyan, tényleg. Csináljon bármit, én többet nem viselem el azt a hatalmas boci szemeit ahogy rám néz.
- Ha eljön az ideje úgyis megtudja ki az apja. Addig meg..neveld kérlek. Az a sanda gyanúm te többet tudsz neki tanítani, mint én, és talán normális is lesz. – adom át a porontyot a másik istennek, szeretem a lányaimat is, viszont ők halandó szemmel egyáltalán nem számítanak normálisnak, Ammut-tól rettegnek. Nem is kéne ezen csodálkoznom, sőt nem is teszem, annyira csodálatos, amikor megrettenek tőle a halandók.
Amenophis meg hasznos tagja lesz az egyiptomiaknak, és másoknak is, remélem.

Ma nem mentem be dolgozni, jár nekem is a szabadság, nincs annyi állat, hogy mindennap preparáljak, a legutóbbi macskát is tegnap adtam át a gazdájának. Szegény Mrs. Simpson..komolyan sajnálom az öreglányt, két hónapja a férje, most a macskája..és az előbbi nem élt olyan tiszta életet, hogy ne legyen a lányom vacsorája. Persze ezt a nő nem tudja, lehet nem is fogja, kiderül a mérlegelésekor.
Fel-alá járkáltam a házban, lopva pislogva az olvasó feleségemre, érzi, hogy vágni lehetne a dühömet. Nem bírom elviselni, ha elárulnak. Egyik démonomtól se azt várom el, hogy hátba szúrjon, miattam kaptak második lehetőséget!
Leülök Anput mellé, egy ideig szótlanul nézek rá.
- Tudod semmi bajom nem lenne, de tényleg. Viszont elárultak…Maat és Thot lánya miatt, akit még körbe is kell vezetnem az Alvilágban, ha már végre rájött az erejére. Na meg akkor már Menhitet is, Amenophis eldobja az agyát, most kicsit jobban, mint amikor rátalált. Miért kell pont nekem bébicsőszködnöm? – dobom el magam az ágyon, úgy bámulom a plafont. De most komolyan mit csináltam, hogy ezt érdemlem? A többi démon persze örül nekem, mintha az apjuk lennék, Anput meg az anyjuk.