We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Deirdre O'Connor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Deirdre Agrona
Deirdre Agrona

kelta istenség

⌲ Foglalkozás :
Halottkém
⌲ Hozzászólások :
35
⌲ Csatlakoztam :
2018. Jun. 19.
⌲ Kor :
671

Deirdre O'Connor Empty
TémanyitásTárgy: Deirdre O'Connor   Deirdre O'Connor EmptyKedd Jún. 19 2018, 21:04

Deirdre O'Connor
Légy szép, rút, okos, ostoba, a halál nem válogat, koma!
Deirdre, Halálmadár
666
Félvér
Amanda Seyfried
Egyedülálló
Biszexuális
canon
Morrigan lányaként képes a nekromanciára, tulajdonképpen ő egy boszorkány, aki a sötét mágiát kedveli. Képes több állati alakot magára ölteni, mint a varjú, holló, vagy éppen fekete macska.  

Cat in hat
Régen

Az egyik faágon ülök, szőke hajamba belekap néha-néha a szél, nem igazán foglalkozom vele, azzal sem, hogy jajveszékelnek a fa tövében, habár az kezd kissé idegesíteni. Ezért ugrom le mellé, villódzó szemekkel.
- Mi lenne, ha csendben maradnál? Ide egyik más isten, egyéb se teheti be a lábát, ez a Szent Liget. A tervtől pedig nem állok el, áldozni fogunk Morrigannek, és a többinek. Ha nem tetszik szedheted a lábad, senki nem fog érte szánakozva nézni rád. – mondom ezt szánakozó arccal, hiába próbálom fenntartani a törékeny, ártatlan álarcot nem megy, amikor egy friss boszorkány ennyire fél. Mégis mit gondolt, hogy majd valami állatot fogunk feláldozni?
- Biztos? – néz rám hatalmas könnyektől mázgás arccal, mire bólintok jobb kezemmel pedig megmutatom az utat, ami biztonságos. Ámde nem fog kiérni a Ligetből. Két áldozat is bemutatásra kerül. Micsoda pech, pedig egészen bíztam benne, hogy értékes tagja lesz a kis közösségünknek, de akiben nincs elég elhivatottság annak sajnos, vagy nem sajnos, halnia kell. Legyen már egy kis haszna.

- El is engedhetted volna. – szólal meg mögöttem egy ismerős női hang, mire megvonom a vállamat.
- Mi értelme lett volna, anyám? – fordulok felé széles mosollyal, hagyom, hogy az egyik varjú a vállamra szálljon, megsimogatom a fejét.
- Tulajdonképpen semmi.
- Ha nem itt hal meg, akkor máshol, legalább hasznosan töltötte el a földi idejét. Az már más kérdés, hogy még mindig nem vagy az Alvilágban, így félig volt számodra hasznos ez a kis áldozás. – vonom meg a vállamat.
- Azért köszönöm, a többiek nevében is. Egyszer újra elfoglalom a trónom, kicsi Halálmadaram, ne aggódj. – biccent és eltűnik, szusszanok egyet, egy kis időre fel kell szívódnom innen.

Napjainkban

- Kisasszony! Két holttestet találtak a nappaliban. – pillog felém a fakabát, mire csúfosan vigyorgok.
- Komolyan? Azt hittem kiscicák miatt hívtak ide. – lépek be a házba, fütyörészve sétálok be oda ahol örökálmot alszanak. Úgy csinálok, mint aki dolgozik, pedig már a kocsiból tudtam mikor haltak meg. – Szóval, tegnap este tizenegy, és éjfél között haltak meg. Tompa trauma a fejre, aztán, ha megnézhetem őket belülről sokkal többet mondhatok. – nyomom a gumikesztyűt az ott cövekelő nyomozó kezébe, angyali mosollyal. Nélkülem lószart se érnének, állnának kétségbeesetten, hogy itt mégis mi a jó ég történt. Imádom hülyének nézni a halandókat.
Vissza az elejére Go down
Brian Ingram
Brian Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
POTUS
⌲ Hozzászólások :
122
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2018. May. 17.

Deirdre O'Connor Empty
TémanyitásTárgy: Re: Deirdre O'Connor   Deirdre O'Connor EmptyVas. Jún. 24 2018, 19:38

elfogadva
welcome to our family
Üdvözlégy, félvér hercegnő!

Először is, hatalmas pacsi az aviválasztásért, Amanda zseniális. De ami téged illet... Ki hinné, hogy ilyen ártatlan és csinos pofi mögött egy szörnyeteg lapul? A jellemedről is eleget tudtunk meg a lapból, bár a múltra attól még kíváncsi maradtam valamelyest, de remélem, hogy a játéktéren kibontakozol még jobban és elszabadítasz nekünk egy kis Halálmadárkodást!

Foglalózz és irány játszani!
Vissza az elejére Go down
 
Deirdre O'Connor
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: Istenek :: kelta istenek-
Ugrás: