Deirdre O'Connor

Régen

Az egyik faágon ülök, szőke hajamba belekap néha-néha a szél, nem igazán foglalkozom vele, azzal sem, hogy jajveszékelnek a fa tövében, habár az kezd kissé idegesíteni. Ezért ugrom le mellé, villódzó szemekkel.
- Mi lenne, ha csendben maradnál? Ide egyik más isten, egyéb se teheti be a lábát, ez a Szent Liget. A tervtől pedig nem állok el, áldozni fogunk Morrigannek, és a többinek. Ha nem tetszik szedheted a lábad, senki nem fog érte szánakozva nézni rád. – mondom ezt szánakozó arccal, hiába próbálom fenntartani a törékeny, ártatlan álarcot nem megy, amikor egy friss boszorkány ennyire fél. Mégis mit gondolt, hogy majd valami állatot fogunk feláldozni?
- Biztos? – néz rám hatalmas könnyektől mázgás arccal, mire bólintok jobb kezemmel pedig megmutatom az utat, ami biztonságos. Ámde nem fog kiérni a Ligetből. Két áldozat is bemutatásra kerül. Micsoda pech, pedig egészen bíztam benne, hogy értékes tagja lesz a kis közösségünknek, de akiben nincs elég elhivatottság annak sajnos, vagy nem sajnos, halnia kell. Legyen már egy kis haszna.

- El is engedhetted volna. – szólal meg mögöttem egy ismerős női hang, mire megvonom a vállamat.
- Mi értelme lett volna, anyám? – fordulok felé széles mosollyal, hagyom, hogy az egyik varjú a vállamra szálljon, megsimogatom a fejét.
- Tulajdonképpen semmi. –
- Ha nem itt hal meg, akkor máshol, legalább hasznosan töltötte el a földi idejét. Az már más kérdés, hogy még mindig nem vagy az Alvilágban, így félig volt számodra hasznos ez a kis áldozás. – vonom meg a vállamat.
- Azért köszönöm, a többiek nevében is. Egyszer újra elfoglalom a trónom, kicsi Halálmadaram, ne aggódj. – biccent és eltűnik, szusszanok egyet, egy kis időre fel kell szívódnom innen.

Napjainkban

- Kisasszony! Két holttestet találtak a nappaliban. – pillog felém a fakabát, mire csúfosan vigyorgok.
- Komolyan? Azt hittem kiscicák miatt hívtak ide. – lépek be a házba, fütyörészve sétálok be oda ahol örökálmot alszanak. Úgy csinálok, mint aki dolgozik, pedig már a kocsiból tudtam mikor haltak meg. – Szóval, tegnap este tizenegy, és éjfél között haltak meg. Tompa trauma a fejre, aztán, ha megnézhetem őket belülről sokkal többet mondhatok. – nyomom a gumikesztyűt az ott cövekelő nyomozó kezébe, angyali mosollyal. Nélkülem lószart se érnének, állnának kétségbeesetten, hogy itt mégis mi a jó ég történt. Imádom hülyének nézni a halandókat.