We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Samuel Iain DeWitt

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Samuel DeWitt
Samuel DeWitt

félisten

⌲ Foglalkozás :
Szabadúszó rendőr
⌲ Hozzászólások :
15
⌲ Tartózkodási hely :
Imádkozz, hogy ne bajban
⌲ Csatlakoztam :
2019. Aug. 11.
⌲ Kor :
38

Samuel Iain DeWitt Empty
TémanyitásTárgy: Samuel Iain DeWitt   Samuel Iain DeWitt EmptyVas. Aug. 11 2019, 21:39

Samuel DeWitt
They're rejecting him. Maybe he smells too human. Come here a minute, and bring your armpit.
Samuel Iain DeWitt
33
félistenek
Chris Pine
ez a millió dolláros kérdés
puskaszexuális
saját
Thor fia. Az anyám völva, akinek nem kellettem mert az apám egy egysejtű,. Rendőr vagyok, villámlok és az elektromosságot tudom használni pajzsként is, van némi sejtésem az északi mágiáról is ösztönösen. Még régen a Tanács engedélyezte, hogy az USA és Kanada területén mozogjak. Samuel Iain DeWitt vagyok, születtem Accident-ben, Maryland államban, úgy harminchárom éve, március harmadikán. Tudom, Highway to Hell.
Lagomorph
Gah, tudtam én, hogy nagyon hülye ötlet egyedül nélkül bármit is csinálni, de kötelező kivizsgáláson van a megszokott társam. De én, ékes és remekül kinéző példája vagyok annak, hogy a hülyeséget igen is lehet a maximum szint fölé húzni.
- Tudja, hogy jogom van hallgatni. Bármi, amit mondok, felhasználható ellenem a bíróságon. Jogom van ügyvédet kérni, és jogom van ahhoz, hogy ügyvédem jelen legyen minden kihallgatásomon. Ha nincs pénzem ügyvédre, állami költségen kirendelnek mellém egyet. Jogom van az emberséges bánásmódhoz és jogomban áll szembe nézni a vádlómmal. - meglepetten néz rám az ürge, most kábé úgy szólhattam, mint aki lenyelte az Alkotmányt. - Miranda-figyelmeztetés? Nem rémlik semmi?
Billegtetem meg a kezeimet a fejemet ingatva, mintha csak egy öt éveshez beszélnék éppen.
- Öhm, sajnálom, Mr. DeWitt, de nem ezért van itt. - habog a faszi, én pedig elfojtok egy feltörni óhajtó büffentést.
- Nem éppen ortodox módon állítottam meg egy gonosz mukit, arról van szó, igaz? - fonom össze a karjaim a szék fejtámlája körül. - Ott hagytam az elérhetőségemet az összetört kocsikon, a biztosítóm számával együtt. Csak ezért még hiszem, hogy bárkit is behívnak ide, a nagy F-betűsbe. - nevetek egyet, de a kis megbeszélőbe belép egy ismerősebb fazon, nekem meg csészealjnyira nyílnak a szemeim. Ösztönösen pattanok fel. Az Elnök előtt azért illik állampolgárként viselkedni.

És ez volt a napja, hogy a nyakamba kaptam a Tanácsvégrehajtói feladatot. Szabadúszók vagyunk, ráérünk igencsak.

- Harminc fokos kánikula Ærra Gēola havában... - dünnyögöm, miközben megyek a dolgomra. Boszorkányvadászat? Komolyan?
Vissza az elejére Go down
Jasmine Ingram
Jasmine Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
∿ First Lady ∿
⌲ Hozzászólások :
335
⌲ Tartózkodási hely :
∿ Nem tudom∿
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 13.

Samuel Iain DeWitt Empty
TémanyitásTárgy: Re: Samuel Iain DeWitt   Samuel Iain DeWitt EmptyVas. Aug. 11 2019, 23:18

elfogadva
welcome to our family
Ne akard a Mjölnirt..ne..tényleg..határozottan kérem, hogy ne akard.
Vissza az elejére Go down
 
Samuel Iain DeWitt
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Dr. Iain Urquhart

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: félistenek-
Ugrás: