James Ethan Seo

Vörös könnyek buknak le Haman asszony arcán, ahogy hátba lövik, én pedig a három éves fejemmel kiordítom a lelkemet is. Ő volt elsőnek anyám szolgálólánya, szárnysegédje, majd csatlakozott a mi kis családunkhoz, miután a szüleim megházasodtak. Egy évvel előtte özvegyült meg, amikor a férje megpróbált két falusi gyereket elterelni a japán sereg trappolása elől. Apám könnyedén kapott fel, mintha súlyom sem lenne, pedig mindig azt mondta Haman asszony, hogy sós zsák vagyok. Azon a napon láttam a szüleimet egyedül menekülni. A mi családunk nem futamodik meg megszálló seregek elől, csillogó szerződések ide vagy oda...

- Fiam, az Ellenállás nem csak arról szól, hogy robbantgatunk. - kapok egy atyai fülest, amire a bajtársak próbálnak nem röhögni, én meg csak nagy szemekkel nézek apámra. Minden nap megkapjuk, hogy nem tagadhatjuk le egymást, de anyámmal sem. Mielőtt válaszolhatnék, belép Hee-sung.
- Megérkeztek az amerikaiak, akik segíteni akarnak. - hajol meg, majd beljebb vezeti a párt és... a lányukat. - Mr. és Mrs. Elwood, valamint a lányuk, Eun Ae.
Végignézem magamnak őket. A férfi majdnem két méteres, erős alkatú, az arca számomra nem tűnik eltérőnek a többi amerikaiétól. A felesége pedig olyan, mintha legalábbis félig a mieink közül való lenne. Anyám és apám egyből kihúzzák magukat, én pedig nem értem az okát. Apám a hátamon kezd morzézni ógörögül. Szatírok királya... nimfák úrnője. Ekkor húzom ki magam én is. Királyi család, még ha nem is a helyi léptékekkel, hanem a régi örökségével. Próbálom levakarni  a szemeimet a lányról, aki pofátlanul méreget engem, nem titkolva a mosolyát. Az apja rosszallóan pillant rám, amitől egy pillanatra a szüleim is meglepődnek. Senki más felé nem fordul oda Eun Ae, hanem egyenesen elém lép és a kezét nyújtja.
- Alig várom, hogy együtt dolgozhassunk.

- Miért éppen én, Miss Elwood? - mászok fel a tetőre egy sóhajjal a nimfával, aki vigyorogva nézi, ahogy előkészítem a lövőállást. Jóanyám lendületből hatvanezer évet öregedett idegileg, amikor megtudta, hogy az első majdnem önálló küldetésemen 15 évesen esek át. Eun Ae hümmög egy kicsit.
- Érdekesebbnek tűnsz, mint az a rakás vén halandó. A hátad mögött amerikainak hívnak. - úgy érzem, hogy kacérkodik velem.
- Amerikai is vagyok. Az ottani papírjaimon James Ethan Go áll. Itt Go Jin-Sun vagyok. A szüleim még Washingtonban voltak, amikor megszülettem. Aznap annektálták Csoszont. - sóhajtok egyet, majd a távcsövön megkeresem a robbanóanyagot. Ma az égbe repítjük a japánok rendőrségét.

- Eun Ae! - rohanok be a házba, ahol a megrémült immáron feleségem felém fordul, a karján az újszülött lányunkkal, az egyik kezében pisztollyal. - Mennünk kell, itt vannak a vörösök és a japánok is.
- Tegnap szültem, nem lesz az olyan egyszerű. - néz rám, de látom a szemében a félelmet, amikor beront az ajtón az egyik ellenálló és a társa, hogy segítsenek nekünk. Tudják, hogy egy család vagyunk. - Vigyétek a lányunk olyan messzire, amennyire bírjátok. Ne álljatok meg Németországig mondjuk.
A szavaira úgy érzem, hogy kitépnek belőlem egy darabot, de ő gondolkodik racionálisan. Én félvér vagyok, ő egy nimfa, az uralkodói családjukból. Ő összetöri az esküvői fényképünket, és egy táskába teszi, én pedig hozom magammal a zenedobozt, amit a születésemkor vettek nekem Washingtonban a szüleim.
- Tedd apát és anyát büszkévé... Na-rae. - nyomok egy csókot a pici homlokára, majd a nejem is és átadjuk őt nekik, hogy az alagúthoz vezető ajtót kinyithassuk. Ők eltűnnek a mélyben, Eun Ae szorítja a kezemet.
- Készen állsz meghalni? - sóhajt fel, én pedig rámosolygok.
- Mikor volt a halál opció? - nekem a fejemben van egy ötlet. Most megyünk le a térképről és vissza sem jövünk. Sosem köszöntünk el a szüleinktől, mert miért tettük volna. Nincs garancia arra, hogy sikerülhet bármi is. De ha sikerül...

Az otthont kettészakították. Én gyakran megyek át a határon a munkám miatt és a 707-eshez tartozom. Alig van küldetés az aktámban, ami nem egy fekete áthúzás. De mindent azért teszünk, hogy ne robbanjon ki egy háború. Belépek így három hét után a lakásba és a tekintetem a nejemével találkozik. Egy csókot nyomok a homlokára. Van egy kódszavunk. "Elmentem a plázába." Így tudom neki jelezni, hogy nem kérdezhet semmit ha hazajövök, mert nem kap választ. Rang ide vagy oda. Én leszek a kisebb kutya kettőnk biztonságáért.
- Halkan, Eun Jung alszik. - súgja nekem, én pedig végigsimítok a haján.