|
welcome
we are ancients' haven
Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
|
log in welcome back darling | |
|
multikapu
Lépj át egy más énedhez!
|
|
chatbox
at last... drama!
|
they're here they are our babies | Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég NincsA legtöbb felhasználó ( 56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt. |
last posts did you get one? | Mannis Drake Pént. Júl. 03 2020, 20:20
Eun Ae Seo Vas. Jún. 28 2020, 21:31
Ran Bousaid Vas. Jún. 28 2020, 20:58
Jin Ae Yeon Vas. Jún. 28 2020, 20:47
Kenji Hanazono Hétf. Jún. 22 2020, 18:55
Jasmine Ingram Vas. Jún. 21 2020, 17:00
Sun Jung Lee Kedd Jún. 16 2020, 23:15
Arthur Strong Kedd Jún. 16 2020, 21:38
Annalee McLoughlin Pént. Jún. 12 2020, 16:59
|
| | Szerző | Üzenet |
---|
⌲ Foglalkozás : fortune teller ⌲ Tartózkodási hely : London ⌲ Csatlakoztam : 2019. Feb. 14.
| Tárgy: Szabadon választott név Pént. Feb. 22 2019, 01:39 | |
| Név a megalkotóra bízva Viszontlátjuk egymást, megtaláljuk egymást, mi minden alakban felismerjük egymást. Baldur kortalan Skandináv istenek Jordan Patrick Smith Baldur, az Áldott! Egyszerre gyűlöllek, és szeretlek, és ez megfoghatatlan érzés. Szeretlek, mert te is szerettél, mert olyan szerelmet adtál nekem ,amilyet egy férfi sem adhatott volna. Nem zavart, hogy "szerető" vagyok, hogy én vagyok a "másik nő", mert tudtam, hogy nem így van. Előbb szerettél engem, minthogy feleségül adták volna hozzád Nannat, és bár egy fiatok is született, tudtam, hogy engem szeretsz. És én is szeretlek, kimondhatatlanul, azóta is. És gyűlöllek, amiért elhagytál. Figyelmeztettelek, hogy légy óvatos, mert rövid élet jut majd neked osztályrészül, de megváltoztathatod ezt, ha óvatosan cselekszel, és mindig figyelmesen mérlegeled a helyzeteket. Halálodat balesetnek álcázták, de tudod...te is tudod, nagyon jól, hogy nem kellett volna megbíznod abban a kígyónyelvű Lokiban! Ostoba férfi! Nincs tudomásom róla, hogy a Ragnarök után te is vissza tértél, meglepetés lesz számomra, mikor majd újra felbukkansz az életemben. Most már együtt lehetnénk, de nem tudom, fogom-e akarni. Majd ezt az Idő eldönti, ha tudsz ismét türelmes lenni. //Ragaszkodnék Jordanhez, mint pb, esetleg még Marco Ilso szóba jöhet, de Jordannek sokkal, sokkal jobban örülnék. Várlak nagyon. // akik várják a karaktert |
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |