Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling
multikapu
Lépj át egy más énedhez!
Név:
Jelszó:
chatbox
at last... drama!
they're here
they are our babies
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég
Sangje halálával és majdnem minden követőjének a halálával új korszak kezdődött. A földön ülő eddig nehéz levegő könnyebb lesz és lélegezhetőbb, a Sonnimgut már nincs többé. Songmu él, a jóslat, pontosabban átok amit egykoron a sámánjai Sangjere tettek valóra vált, ő pedig ismét szabad. Van Kudnak némi megmagyaráznivalója, mert ő mindvégig tudta, hogy él és hol van. De ott van vele a neje, Jin Ae is, aki még csak most ismeri meg a családját. Felbukkant az édesanyjuk jelenlétére Jowangsin is, aki szintén halottnak hitte az édesanyjukat, valamint a zokogó Dalnim és lánya Eun Ha is.
Vége... Szabályosan magamba roskadok a törött homlokommal, most leszívta annyira az erőm, hogy nem tudok regenerálódni. De legalább a szemét halott. Könnyes szemekkel nézek anyámra, majd Kudra pillantok. - Tudtad végig, igaz? Hogy anyám él? - szuszanok egyet, de inkább anyám nyakába vetem magam boldogan. - Sajnálom, hogy az a seggfej mit tett veled. Jobbat érdemelsz, sokkal jobbat. - letörlöm a könnyeim. - Gondolom Jin Ae-ről hallottál már, ő pedig a húga Eun Ha. Meg még van egy kupac unokád. Például az új főisten...
Nem kicsit vagyok elégedett a mostani helyzettel, sőt mi több, újra erőm teljében vagyok, hála annak, hogy Sangje meghalt. Illetve, hogy sámánok még léteznek, nekem ők adnak erőt, meg a gyógyítás. Most például a lányom törött homlokát kell helyrehoznom. - Tudta. Tőle kaptam információkat. Annyira azért nem olyan rosszarc. – ölelem magamhoz, és végre csókot nyomok az épségben lévő homlokára. – Az a seggfej halott, de ha ő nincs, ti sem lennétek, te sem, a húgod sem, vagy éppen az öcsétek, aki miatt a sámánokat köszönhetjük. – simogatom meg az arcát gyengéden. – Hallottam, és szerencsém volt, mert foglalkozhattam vele legalább három éves koráig. Kezdem azt hinni, hogy az összes lányod rád ütött kinézetre is. Az új főistennek rengeteg dolga lesz, szerencse, hogy ennyire szaporák voltatok ti is, meg a másik kettő unokám. - gondolok itt a Samjangtól származó unokáimra.
Gyűlöltem amúgy Sangjét, nem is csináltam belőle titkot soha. Ezért is pislogtam a halálos átkánál majd vigyorogtam, most pedig boldog vagyok, hogy végre halott ez a fasz is. Dalnim ugyanolyan önfejű mint régen volt, de legalább begyógyul a homloka. - Tudtam hát, a Sötétség vagyok. A kutyafamiliárist is én adtam neki kölyök korában és hírt vittem rólatok és a világról. Miféle szívtelen szarnak nézel, Dalnim, de komolyan... - morranok egyet, de inkább átölelem a nejem. - Mondjuk az előző Samjang lecsúszása nem tette volna ideális főistennővé... - dörmögöm. - Aztán hozta Sangje a formáját és elvitte. - inkább csak vigyorgok a megjegyzésre, mert szerintem gyönyörű feleséget szült nekem Dalnim. Azért vissza kell tartanom a szaporaságról szóló megjegyzésre a röhögést, mert, ja olyanok, mint a nyulak, de az új főistenék is ilyenek lesznek.
Az egyik nyertese ennek az estének én vagyok, ez biztos. Végre nem kell visszamennem a Birodalomba, jó ideig biztos nem, nem is lennék hajlandó. Mosolyogva simogatom meg az arany bundájú kutyát, ő is boldog, szabadok a nagyival. A családomat is testközelből láthatom, nem kell a gyerekeim, illetve a férjem szavaira hagyatkoznom. - Emlékeim szerint azért vitted, hogy ne harapja le a fejed, miközben közlöd, hogy fiúval vagyok várandós. Szarnak biztos nem, de szívtelennek nézhet. – pislogok a lehető legédesebben a férjemre, és karolom át a derekát boldog szusszanással. – Ha nem csúszik le most nem állnánk itt, én mondjuk nem is léteznék, ami valljuk be rossz lenne, főleg neked. – kuncogok. – Nem tudtam megölni a kumihot, akire rábízott, mert a legkisebb gyerek elintézte.- Érzem, hogy röhögne úgyhogy kicsit meg is szorítom az oldalát, majd röhög, ha otthon leszünk. – Viszont örülök, hogy megismerhetlek titeket végre. – normális vezetőket is kaptunk, még akkor is, ha ennyire fiatalok.
Tulajdonképpen kicsit sok történt ma este, és eléggé nehezemre is esik elfogadni, hogy rokonaim lettek. Mármint van egy nővérem, és nagyanyám se halt meg, ami jó hír. Csupán nem azt vártam, hogy ilyen erős ingereket kapok ma, nem voltam erre felkészülve, főleg nem szülés után. Annak viszont örülök, hogy anyának már semmi baja sincs. - Nagyi. – hajtok fejet felé, végtére is ő volt az előző főistennőnk. – Jó, azt hiszem tényleg nem lógsz ki a családból. – szusszanok egyet a nővéremre nézve, majd kicsit távolabbra nézek ahol az öcsémék vannak. – Most már remélem nem bukkan fel még egy elveszett testvér, többet nem bírnék elviselni. – jegyzem meg azért, közben azért a Vérholdat is eltüntetem, amúgy se bírom fenntartani, elég sokat kivett belőlem.
Azért ránéztem az unokáimra, főleg, mert Hyun Ae sokkosan ült a kanapén, hiába volt mellette a nővére, de eléggé átérzem azért a helyzetét. Akkor éreztem hasonlót, amikor az anyja lelépett világot látni hat évesen. Viszont még a legkisebb unokám is vigyázba csapta magát, mikor megéreztük vége van Sangjénak és a sleppjének. Csókot nyomok mindenki buksijára, hamarosan úgyis hazaérnek a szüleik. Viszont vigyorogva indulok el a csata helyszínére, stílusosan főnixként. - Tudtam, hogy élsz! – vetem magamat anyám nyakába, miután rendesen emberi lettem, előtte persze azért minden hullát elégetek a legnagyobb lánggal viszont az a pöcs apám ég. Végre így megtalálhatom Hye Rim apját is. - Mekkora egy paraszt tudsz lenni Kud, de komolyan…Még tagadtad nekem, hogy anyám nem él. – húzom össze a szemeimet, viszont a nővérem nyakába is beleugrok, végre megint találkozhatok vele anélkül, hogy az apánknak nevezett fasz nem büntet meg minket.
Szusszanok csak megadóan anyám szavaira. Legalább valaki tudott neki segíteni, amíg elszakították tőlünk és a képünkbe hazudtak. De eszembe jut, hogy anyám eltűnése után is voltak még sámánok, főleg kettő igen érdekes. - Gondolom a sámánpáros erősítésében is segített akkor mikor azt a barmot megátkozták. - szusszanva ölelem át anyám. Végre meggyógyult a fejem és regenerálódok rendesen. - Tudom, tudom, de akkor is egy pöcs volt. - szusszanok egyet, de végighallgatom, hogy csak három évet adott a vén szemétláda. Kudra sandítok. - Egy sötét parasztnak nézlek, Kud, ne aggódj. - de majdnem elnevetem magam Jin Ae szavaira, jól van, én lányom, nem tudom letagadni sem. Eun Ha meg remélem leveszi a vérholdat, mert ki fogja szipolyozni az erejét és nemrég szült... - Visszatértek az emlékeim, úgyhogy több elveszett gyerekem nincs. - Jowangsin! - kiáltok megkönnyebbülten, amint meglátom főnixként, ahogy elégeti a holtakat. Nem mehettünk egymás közelébe sem, most végre ennek is vége. Kuncogok kicsit, ő is úgy örül mint én. - Szerintem a feleségét és a családját védte ezzel... - szusszanok egyet, de megölelem, végre ennyi idő után együtt lehet a családunk. - Megkeresheted majd így őt is...
- Azt a párost ismered, most a fiad, és a menyed lesz. Igen, jócskán segített, hogy segíteni tudjak a két sámánnak. Az a barom persze nem hitte el, és tessék. – meghalt, nem is értem miben reménykedett. – Igen, tényleg az volt. – értek egyet a lányommal, mert igaza van, mindenki szerint egy görény volt a férjem, főleg az utóbbi évezredekben. - Ahh, mennyire hiányzott már, hogy ilyen szépen beszéljen egymással a család. – fojtok el egy vigyort. - Én se neveltem fel helyettetek másik gyereket, csak Jin Ae-t egy ideig, úgyhogy ne aggódj Eun Ha nem jön több ismeretlen testvér, de senkinek sem. – - Éppen kérni akartam, hogy égess el mindenkit, örülök, hogy látlak. – lapogatom meg a kisebb lányom hátát is mosolyogva. - Mindenkit védett azzal, hogy nem mondta el, hogy élek. Akkor tényleg nem hagyott volna életbe, bár elég sokat próbálkozott azzal, hogy hátha sikerül megölnie. – Jowangsin, neked meg szerintem nem itt van a helyed pár kontinenssel arrébb. -
- Dalnim, amihez a fiad és a leendő menyed nekilát, abban a legjobbak, jól ismered te is az újjászületés rendjét, ám... az volt a legtragikusabb életük, az árván maradt gyermekeiket pedig Kratosz és Nüx nevelte fel, abban is benne volt a kezem, mert a Végzetünk súgott. Pedig én is mondtam neki, hogy az átok ki lett mondva, végre lesz hajtva majd. - vonok vállat. - Na, legalább reális képed van rólam, ennek azért örülök mondjuk. - röhögök fel, de elhallgatok, ahogy a nejem bemószerol, kiskutya szemeket is meresztek rá, így nyíltan. De inkább magamhoz ölelem őt és egy csókot nyomok a hajába. - Ebből a szempontból igaz, de arra még nem jöttem rá, hogy sikerült Aphroditénak az orrom előtt már majdnem félvérré alakítani jóapád anyját, mert az, hogy a halála után démon lett az megint más tészta. Jó hát, mit nem ölt meg? Olyan mint én, csak most ébredő érzelmekkel. - szusszanok fel. Eltűnik a Vérhold is, Nem vagyok annyira szívtelen azért, nem örülök, hogy ilyen sokáig tartotta a sógornőm. Kitárom a karjaim Jowansin megjegyzésére. - Nem igazán volt kedvem se édesanyátok, se a családom életét kockáztatni, egyébként. - egy pillanara eltűnődök. - A démon maori?
- A Végzetünk amúgy is pletykásabb, mint a többi, még az is lehet most is felbukkan, ha éppen ráér. Mindenki mondta, aki tudott az átokról, de hát az orránál nem látott tovább. – legyintek egyet. Mosolyogva pillantok rá még mindig , a kiskutya szemei mondjuk még mindig hatásosak rám. Szusszanok is egyet csókra, és bújok is hozzá. - Arra szerintem senki nem jött rá, sőt, akitől ezt megkérdezhetnénk azt széttépte Árész, aztán Philotész elintézte a lelkét is. De lehet szövetkezett az a szőke kurva mással is, hogy sikerüljön. Az aranykutyát legalább nem is akarta megölni. Most már nem olyan, mint te, egyetlen gyerek, aki legalább rám is ütni fog valamennyire. – annak azért én is örülök, hogy már nem vörös a hold, nem igazán vagyok én se sötét bőrű, de a húgom nálam is sápadtabb. - Igyekszem Eun Ha nem kilógni a családból. – szusszanok kicsikét. - Most már amúgy is az a lényeg, hogy mindannyian szabadok vagyunk, mert minden bajunk forrásai meghaltak. – húzom vissza magamhoz a kezét, azért csak ismeretlen közegben vagyok, még akkor is, ha itt a családom, de nem ismerem őket. - Ezek szerint a démon maori, Drágám, mindig is tudtam, hogy zseni vagy. -
