redemption taking hold of my mind

Devin & Leopold

Ha valaki képes forgószékkel árkokat vájni, az én vagyok. Főleg most. A sajtó gyakorlatilag azóta szimatol Diké után, hogy eltűnt terhesen. Nem volt jó ötlet ekkora vállalkozás élén arra a hadimanőverre is vállalkozni, hogy magánéletem legyen. Maradhattam volna titokban mágnás, aki a gyűlölet és a butaság ellen írkál non-stop Twitteren. De nem... Plutosz ilyenekre képtelen az önkifejezés világában, főleg aztán, hogy a Tumblr, Youtube, meg gyakorlatilag bárhol lehet látni, hogy Dikét kézen fogva viszem ki egy kilövéshez, mikor ő a panelnél akart maradni. De egy főmérnöknek igenis joga van látni a munkáját a saját szemeivel, nem egy kamera torzításában. Nem tudom, hogy kinek a frappáns ötlete volt megszellőztetnie a sajtónak, hogy Diké megszült, ráadásul az én lányom, de legalább vagyok annyira tökös, hogy egy rövid sajtótájékoztató keretein belül megerősítettem, sőt hivatalosan is beadtam az apasági nyilatkozatot Andromeda-ról.
Így ülök az irodámban, a töltőn csüngő telefonom és a céges gép között ingázva. A részvényeknek érdekes módon jót is tett az egész, de elfog valami balsejtelem. Felpillantok és Dikével találkozom szembe, amire berántom a levegőt a tüdőmbe.
- Nem robbant fel a telefonod, tudod mennyit kerestelek az elmúlt hónapokban? - pattanok fel. - Ö-örömmel hallom. - hebegnék, de úgy elkap egy hidegzuhannyal, ahogy más azt nem tudja ezen a világon megtenni. - A bátyja? - a leírást hallgatva elkerekednek a szemeim és izomból, két tenyérrel csapok a képembe. Hogy lehetek ennyire vak és ostoba... Leeresztem a kezeimet.
- Pyriphlegethon. Diké... kérdezem én, mint hülye, rátarti férfi... Miért kell olyan dolgokat titkolnod előlem, hogy nem a testvéred, hanem a gyerekünk Edgeworth. Miért kell állandóan ebbe tönkre mennünk, hogy nem vagyunk egymással őszinték?

Leopold & Devin

Ott hagytam Eirénét és Andromedát, amiért még kapni fogok a fejemre, hisz pont az lett volna a cél, hogy ne találjon meg, mint pár ezer éve, amikor a fiúnk volt baba. De tényleg itt az ideje kidugni a fejemet a homokból, és bevallani mindent, amit valaha elkövettem ellene. Tulajdonképpen magamat köptem szembe, amikor eltitkoltam előtte az igazságot. Legalább Niall tudja, hogy az apja egy méretes balfasz, hozzáképest ő nagyon kicsi, többet örökölt tőlem, ha nem, akkor nem lenne államügyész.
Bár egyébként az is csoda, hogy a terhesség alatt nem talált meg, se ő, se egyik felmenője se, bár Hádészt nem igazán, sőt nem is érdeklik a családi ügyek, kivéve, ha Zeusz is szerepel benne. Na ő mondjuk már nem fog senkinek se felkavarnia az állóvizet. Viszont azt is tudom, hogy az én drága szüleim lebegtették meg a sajtónak, hogy a gyermekem apja nem más, mint Plutosz. Mintha unnák a dolgokat.
- Új számom van, és sok a technopata a családban, illetve elkobozták tőlem a telefonom. – vonom meg a vállamat egy szusszanással. – Ja, a bátyja. – bólintok egy egészen aprót, a tárgyalási képességeimet megint csiszolni kéne, így jár az, aki főmérnöknek áll. – Tehetek én róla, hogy még mindig vakegér vagy? A gyerek kiköpött olyan, mint te, kivéve belsőleg ott a mi águnk lett az erősebb. De nem találkoztál vele eleget, hogy lásd a gesztusait, és simán ráfogtad az apáméra..pedig nem. Ez így nem teljesen igaz, nem mondtam el az igazat, mert elhallgattam. Ha esetleg szeretnéd tudni, hogy miért, nem tudom. Talán mert nem akartalak lekötni.. – pillantok rá elég elcsigázott mozdulattal, majd lehuppanok az üres székbe. – Most már kár is ezen gondolkodni, Andromeda megkapta a te neved is úgyhogy Andromeda Dahlia Weir-Ford a teljes neve, amiért valószínű nagyon fog utálni felnőtt korában. – könyökölök a combomra az államat pedig megtartom az egyik kezemmel, amolyan most mi lesz sóhajtással tarkítva.

Devin & Leopold

Van új a nap alatt. Zeusz halott, ami örvendetes. Legalább is sokak számára. Rengeteg görög istennek tett keresztbe. Egy önfejű fasz volt, aki mindent meghágott, amit formásnak vélt. Én azért ennél messze gerincesebb és egyenesebb vagyok. Nem változtam hattyúvá Diké előtt, amikor távolságot kért, akkor én szó nélkül megadtam neki. Tulajdonképpen, akármikor kért bármire úgy táncoltam ahogy ő fütyült nekem. Ezt még apámnak sem tettem meg soha, mi ütött belém. Pedig emlékszem, hogy régen, amikor évekre egy kis hegyi kunyhóba költözött, akkor is csak úgy négy év után hagyta, hogy meglátogassam őt. De sosem kérdőjeleztem meg, ha neki az a levegő tett jót, akkor az tett jót.
De hülye voltam, hogy nem ástam magam mélyebbre, mert kimondottan nagy elrettentő erő, hogy vannak igen magas posztú rokonai. Gyakorlatilag minden út tőlük Kratoszhoz vezet, főleg az a félvérszármázasú, Tartarosz vérvonalába házasodott kölyök, aki még Giygast is képes volt az ütközetig jogilag nem létező személlyé tenni. Ha viszont tippelnem kell, hogy melyik rokona volt aki szabotálta a még gőgicsélő titkunkat, akkor a szüleire tippelek. Héphaisztosz és Themisz is képesek fegyverként használni a sajtót. A szavaira kissé ingerülten, de némileg megtörve sóhajtok fel.
- Hát persze... Gondolhattam volna, hogy bekapcsolják a szovjet titkosszolgálati üzemmódot. - dörzsölöm meg a tarkóm. Mímelem akaratlanul is a bólintását. Még mindig ugyanolyan nyers, ahogy szeretem őt. - Részben, amúgy igen, tehetsz róla, mert kérés és kérdés nélkül elfogadom minden döntésedet és felül sem akarlak bírálni. - emelem fel a mutatóujjam tiltakozásul. - Ha tudnád, hogy mennyiszer hallom itt bent, hogy Edgeworth olyan mint én, csak cingárabb kiadásban... Meghagyom a politikát inkább az egyeduralom istenének, elég nekem amit Twitteren látok. Különben is rá szavaztam amikor államügyészre kellett voksolni. Nem, van benne valami szofisztikáltság, ami inkább az anyád, másként hogy fogott volna magának egy Pandiát? Ez furcsa... mert én meg téged nem akartalak lekötni. Az igazság szabadság, nem? - az én képem is tükrözi az övét, majd megtámaszkodom kicsit az asztal szélén. Hát, hogy én mennyire szédülök... Andromeda tényleg az én nevemen van. - Ezen most igen, de nagyon-nagyon sok minden még csak most kezdődik. Például a lányunk élete. Még egyszer nem vagyok hajlandó elkövetni azt, hogy nem leszek a gyerekem apja. - kerülöm meg az asztalt egy sóhajjal, közben húzom magammal a forgatható monitort, hogy láthassa és úgy térdelek elé, hogy megsimíthassam az arcát.
- Amíg te valószínűleg engem szidtál minden létező permutációban és nem láttad a lábaid, addig én építettem valamit. - mutatok a képernyőre. Régebben voltak éjszakák, amiket az irodában töltöttünk, vagy itt vagy Los Angelesben vagy épp Cape Canaveralban. Akkor beszéltünk arról, hogy kinek milyen az álomháza. Mi lenne, ha lenne gyerekünk... akkor szóban nem mondtuk ki, csak némi whisky mellett fentük egymáson a nyelvünket és egyéb dolgainkat. De megépítettem. - Szerintem pont elég évezreden át küzdöttünk egymás ellen, néha együtt, hogy megpróbáljuk együtt felnevelni az Andromeda Dahlia Weir-Ford névre hallgató kis csodát.

Leopold & Devin

Van valami csodálatos dolog abban, hogy szinte ugyanazt csináljuk, mint anno a szüleim, amíg Rosalie meg nem született egy kanál vízben is megfojtották volna egymást. Kerülgettük a nyilvánvalót, ahogy ők is, biztos ezt unták meg, hogy ugyanezt csinálom én is. Sőt..rejtegetem a gyerekeimet, vagyis az elsőszülöttemet, a másodikat már nem sikerült. Moroszékat kéne szidnom, azt hiszem.
- Néha visszanyúlnak a jó öreg KGB módszerhez, szerintem apám még mindig szerelmes a módszereikbe. – néha nem értem, hogy lehetnek a családom tagjai aztán rájövök, hogy pont ugyanazokat képviselem, mint ők.  – Most mondjam, hogy nagyon sajnálom, és ne haragudj? Igen tudom.. – pislogok rá kissé bűnbánóan.  – Tényleg colos gyerek lett, pedig esküszöm nem volt kint sokat az esőn, a nagyapja mellett a műhelyben annál többet, aztán meg alvilági figura lett. Te a Twitteren élsz gyakorlatilag. Ahogy én is, meg a család legtöbb tagja, aki éppen ráért. Szerintem Pandia fogta meg őt, sőt inkább meglőtte magának, Chicagoban biztos. Ja, szokták mondani, hogy az igazságot nem tudod elfogni, meg lekötözni sem. – sóhajtok fel halkan. De legalább már mindenki tudja, Andromeda a mi lányunk. – Tudom. Nem is hagynám, hogy most ne legyél az apja a gyerekünknek. – majdnem háborgok, aztán csendben nézem ahogy közelít felém, egy szusszanással hagyom a simítást is. Hiányzott.
- Tudod te milyen rossz, amikor azt hiszed fel tudsz állni? Aztán nyekeregsz amíg a röhögő testvéred felsegít, pedig előtte egy évvel ő is ugyanolyan állapotban volt. – fújtatok kissé, ám megenyhülök a ház láttán. Nem gondoltam volna, hogy emlékszik rá. Általában csak ittas állapotban mondtam el neki milyen házat szeretnék, amit ennyi ezer év után se találtam meg.
- Szóval még piásan is képes voltál megjegyezni minden kacifántos kívánságomat, és megcsinálnod? Erre tényleg nem mondhatok nemet, meg egyébként is itt az ideje, hogy megkomolyodjunk nem? – döntöm oldalra a fejem egy mosollyal.

Devin & Leopold

Majdnem mindenki közülünk ismeri Héphaisztosz és Themisz történetét. Semelyikük nem szerette a házastársát, mindig egymás társaságát keresték, utána eltávolodtak egymástól, hiába volt már bőven gyermekük. Például Diké. Utána viszont már elváltként egy államilag elrendezett kémházasságból megszületett Rosalie, ami megint csak tanúsítja, hogy nem változtak az érzelmeik. Én is ezt csinálom most, de nyílt színen tagadom magam előtt is, hogy mennyire szeretem őt.
- Még most is hatékony. Vicces időszak volt az mindenkinek aki részt vett abban. - szusszanok egyet félig derűsen, félig keserűen. - Hogy tudnék rád haragudni? - nagyot sóhajtok. - Ugyanolyan magas, mint én, gyakorlatilag nanométerre, tehát valószínűleg tőlem örökölte. Remek kis tudományos vitákba lehet keveredni. Volt rendes programja, ötletei és képes őket megvalósítani. Ráadásul amihez ér, abból pénz is lesz. Ez sok mindent megmagyaráz. Ezért sem jutott eszembe, hogy túl sokat traktáljalak, de valahogy mindig egymással kötöttünk ki. Azt hittem, hogy annyi is bőven sok neked belőlem. Mert nekem nem volt elég, azt tudom. - vallom be kissé zavartan. De most van egy kislányunk, ez pedig sok mindent felülír. - Én pedig másként döntenél, akkor is az élete része akarok lenni, mert a mi lányunk. - ahogy megérintem, úgy érzem, hogy végigszikráznak rajtam az érzelmek. Hiányzott, pokolian. Nem viselem jól, ha nincs velem.
- Nem, nem tudom, neked ebben több tapasztalatod van, mint nekem. Bár segíthettem volna én. - megmutatom neki a házat és elmosolyodok, ahogy szabályosan elolvad a duzzogása. Ingoványos talaj volt az ha mi inni kezdtünk, mert akkor egymás karjaiban kötöttünk ki és hangosan álmodoztunk. Én pedig ittam a szavait szokás szerint, de lehet úgy be volt csípve, hogy nem látta a képemen, hogy ordított róla, hogy milyen szerelmesen bámulom őt.
- Természetesen, mint mindig mindent amit nekem mondtál. - elmosolyodok a szavaira és előveszek a zsebemből egy dobozt. Egyszer kerestem fel az apját egy kéréssel, amit most már értek, hogy miért olyan dühösen fogadott, de elfogadta. - Megkomolyodhatunk annyira, hogy hozzám jönnél feleségül? - nyitom ki a dobozt, hogy felfedjem a csodaszép jegygyűrűt.

Leopold & Devin

- Megingott bennünk a demokrácia, bár nekem tök mindegy minek hívjuk, az igazság fontos. – vonok vállat, mindenhol megtalálom a feladatomat. – Én tudok rád haragudni, majd gyakoroljuk. – - Szerintem ez valami standard magasság, apám is akkora, csak a fényes feje miatt tűnik magasabbnak. Legalább nem olyan ostoba a gyerek, mint Midász, és nem is kapzsi, végre normális államügyészünk van. Sosem volt elég, csak elég sok konokságot örököltem valamelyiktől, aki sántikál mindig valamiben. – annyira nehéz ez, miért lehet könnyebb egy isten élete? – Nem döntenék máshogy, jogod van ahhoz, hogy az élete része legyél, amúgy is addig keresnél minket amíg meg nem találnál. – mosolyodom el kicsit, ez van felnőttünk, eddig azt hittem tényleg felnőtt nő vagyok, de nem. A normális nők nem bújnak el terhesen.
- Van nekem büszkeségeim is, nem segíthettél volna, örülök, hogy nem láttál úgy, mint egy partra vetett bálnát. Nem éltem volna túl. – próbálnék duzzogni, viszont megint piszok jól időzít. Ebben a házban tényleg megvan végre minden, amit szerettem volna. Lehetne ott a családunk.
- Akkor csak direkt csinálsz úgy, mint aki nem figyel, értem én. – aprót grimaszolok, majd nagy szemekkel nézem végig mit szeretne csinálni.
- Nem, sosem fogunk megkomolyodni, viszont hozzád megyek. – nyújtom a kezem, nyugodtan húzza fel az ujjamra a gyűrűt. – Megint sajtót akarsz robbantani igaz? – csókolom meg hosszan.

Devin & Leopold

- Nem csak bennetek szerintem, de a keményvonalasok mindig kitartottak. Ti pedig azt tettétek amit jónak éreztetek. Mondjuk emlékszem, hogy milyen izgalmas volt Moszkvában annak a tábornoknak az irodájába besunnyogni. - vigyorgok kicsit. Összetörtünk pár poharat közben, de megérte nagyon is. - És mégis miért haragudsz rám? Én nem akarok rád haragudni. - pislogok rá.- Apád magas, anyád pici. Mondjuk ez nálunk is így van. Nem ostoba a fiúnk és remekül helyt is áll. Szóval neked is pont akkora kín volt néha tisztes távolságot tartani, mint nekem? - billentem félre a fejem.
- Ez pontosan így van. Majdnem megölt a gondolata, hogy a gyermekünk van a szíved alatt és te felszívódtál, az meg végképp megtépázott, mikor először láthattam képeket a lányunkról. Különben is szenvedek nélküled. Nézd mit tett velem az, hogy beléd szerettem oly sok éve. - mosolygok rá, mert csak kiböktem tényleg. Szeretem. A gondolata meg, hogy elveszítem, az majdnem tönkretett.
- Akkor is biztosan gyönyörű voltál, mint mindig. Bálna vagy sem, én miattam lettél az, kutyakötelességem lett volna ott lenni és segíteni mindenben. - tudom, hogy mivel lehet őt megfogni. A mi házunk.
- Nem, csak közben tudok benned is gyönyörködni. - vonok kicsit vállat, majd előveszem a gyűrűt. Az apja ékszerészeti remekműveinek egyike, Hádész gyémántjával. A világainkat jelképezi, együtt.
- Az lehet, viszont akkor együtt leszünk gyerekesek. - vigyorgok szélesen és felhúzom az ujjára a gyűrűt. - Felőlem felrobbanhat minden sajtóorgánum most. - az arcára simítok és úgy viszonozom a csókját, hosszan és boldogan.
Madarat lehet velem fogatni.

Leopold & Devin

- - Most mondjam, hogy szeretek új dolgokat kipróbálni? Eiréné például maradt a fenekén, őt csak a Hidegháború érdekelte, meg a béke. Ó, ugyan már..én sokkal jobban élveztem a Kreml-t, mert ami ott történik az ott is marad. – somolygok kicsikét, nem igazán voltunk szívbajosak. – Bármiért tudok haragudni amihez közöd van, elég rossz lábbal kelnem. Egyszer úgyis haragudni fogsz olyan nincs, hogy nem. – tárom szét picikét a karomat. – Nálunk Hóráknál meg szét lett osztva a magasság, bár Eunomia kicsi maradt. Naná, hogy nem ostoba, a mi gyerekünk, igazi okostojás. Egyedül, vagyis anyáékkal neveltem fel a fiúnkat, óriási kín volt. – sóhajtok fel halkan.
- Pedig akkor csak pár órás volt, amikor a képek készültek, most már sokkal szebb baba. Apát csináltam belőled, most meg normális családunk is lesz. Én is szeretlek. – nem tudom mikor mosolyogtam ennyit.
- Maajd sokára láthatsz úgy, egy ideig nem tervezek megint várandósnak lenni. Kovászos nutellás tonhalas szendvicset se akarok enni. –
- Gyönyörködni? Reménytelenül szerelmes vagy. – de megkapom azt amire a lelkem végén vágytam, tudatni szeretném a világgal, hogy egymáshoz tartozunk.
- Két gyerekes felnőtt talán kitesz egyet, nem? – pillantok a gyűrűre, ami csodálatos, amin nem csodálkozom, az apám műve. – Engem se érdekel, úgyis pletykálják már, hogy elveszel, most már mutogatni is tudom ezzel a csodálatos gyémánttal az ujjamon. Szóval Hádészék is régóta vártak erre… -

Devin & Leopold

- Tudom, hogy milyen vagy. Amíg ő a békéért küzdött, addig mi felfedeztük a Kremlt a magunk módján. Főleg miután az irodám minden pontját felszenteltük. - vigyorgok pofátlanul. - Azt megszoktam már, de én azért sem haragszom, hogy eltitkoltad előlem a fiamat.- vonok kicsit vállat. - Azt látom, Eunomia régen ki is használta, hogy picinek és ártalmatlannak tűnik, utána támadott... Bárcsak hagytad volna, hogy veled legyek. Életem legnagyobb megbánása az lesz, hogy nem lehettem vele. Képzelem mennyire utálhat engem. Mindent megadtam volna azért, hogy ne szenvedj se te, se ő. - simítok megint az arcára.
- Akkor is gyönyörű baba volt. Alig várom, hogy megismerhessem a kislányunkat. Apává tettél és boldoggá. - hatalmas lesz megint a vigyorom, ahogy kimondja ő is. A szívem vadul kalapál, életemben még ilyen boldog nem voltam.
- Kép sincs arról, amikor Andromedával voltál várandós? Ha már várnom kell egy kicsit, hogy élőben láthassam, azért ha van kép, szeretném bekereteztetni a házban...
- Gyönyörködni... a hajadban, az arcodban, a hangjaidban. Az vagyok, még az apró fintoraidba is szerelmes vagyok. - mindkettőnk vágya teljesül. Még csak szimbolikusan, de van jele annak, hogy összetartozunk, immár hivatalosan is.
- Talán, majd kiderül. De ha gyerekesek vagyunk, akkor Meda jobbat fog szórakozni rajtunk gyerekkorában. - követem a tekintetét. Akár egy nyavalyás csőbilinccsel is megkértem volna őt. - Igen, a bejelentés után rögtön jöttek a kérdések, hogy képet a gyűrűről meg, hogy mikor lesz az esküvőnk. Még itt bent is, főleg itt bent. Igen, Drukkoltak, hogy eljutunk egyszer idáig és tessék...
- Mikor találkozhatok a lányunkkal?

Leopold & Devin

- Az lenne szép, ha nem ismernél. Kicsi volt az irodád, a mostani legalább elég nagy, bár ezt is sikerült felszentelni. – viszonzom a vigyorát. – Pedig haragudhatnál egy kicsit legalább. Nem nagyon, picit, hogy rosszul érezzem magam. – szusszanok halkan, jó amúgy is érzek lelkiismeretfurdalást, akkor is többre van szükségem. – Olyan, mint az anyám..bár tény, hogy benne több jutott apánkból. Most már tényleg mindegy, hogy mi volt akkor. Engem se látott mindig, akkoriban minden ügyes-bajos dolgot nekünk kellett végig nézni, Zeusz biztos erre is gerjedett. Nem hinném, hogy utál, okos gyerek, összerakta a dolgokat, hogy mit miért tettem. – simítok végig a kezén egy mosollyal.
- Persze, ilyen erővel egy alien is gyönyörűnek számít. Most lehet csak egy büfivel fog üdvözölni, vagy szépen pislog rád, ha nem alszik éppen. Jelen pillanatban ezt mondod, majd meglátjuk jövőhónapban is ugyanúgy imádni fogod-e az apaságot. – kuncogok halkan.
- Nálunk nincs olyan, hogy nem készül kép…Ne aggódj válogathatsz egy pár közül. Jól van, a kandalló felé kiteheted, ne nagyba. Kicsiben meg is engedem. –
- A fintoraimba..ahh, jó inkább nem mondok erre semmit. – tényleg az a személy vagyok akinek minden az arcára van írva.
- Vagy addigra már mi is felnövünk egy kicsikét, és normális lányt nevelünk belőle, de kicsaphatjuk a kertbe is, hátha felneveli helyettünk valaki. – vigyorodom el.
- Hamarosan, amikor Meda is nagyobb..mondjuk olyan kétéves, akkor már tud dobálni virágszirmokat. Jobb később, mint soha eljutni erre a pontra is.. –
- Holnap, akár költözhetünk is. Mondanám, hogy most is láthatnád, de Eiréné azzal a lendülettel rúgna le mind a kettőnket, főleg azért, mert Meda már alszik ilyenkor. -

Devin & Leopold

- Annyi évnyi évődés után? Még az a csoda, hogy nem torkollottunk valami Tartaroszi mértékű tragédiába. Gondolkodtam, hogy kisebb iroda kéne ide is nekem, mindig izgalmasabb volt egy szűkebb irodában. - nevetem el magam. - Pont én keressek valami lelkifurdalásra való okot egy Hórának? Te úgyis találsz ellenem kismillió dolgot, de én nem is akarok ellened. - pislogok tökéletesen ártatlanul, mert amilyen szörnyű vagyok, olyan lendülettel engedem el másoknak az ellenem okozott sérelmeiket. - Emlékszel még Rómára, amikor összecsapott az egyiptomi kis félistennel? Na az rohadt ijesztő volt. Hektikus napjaink voltak, annyi szent. Eh, ne is emlegesd a vélt apádat. Legalább akkor már tudok még egy valakit aki nem akarja a fejemet venni. - csókolok bele a tenyerébe.
- Ha el akarjuk juttatni az emberi fajt a Marsra, akkor nem lehetünk xenofóbok, ezt már megbeszéltük. De azért egy büfinek és egy pislogásnak is örülnék. Nem szokásom kihátrálni a kihívások mögül, úgyhogy nyakamat rá, hogy még jobban fogom imádni. - sunyi kis félmosoly jelenik meg az arcomon.
- Nem tudom, hogy ettől most tartsak a kémmúlt miatt vagy dokumentációs okok miatt örüljek, de mindenképpen teszünk ki egyet, az általad választott méretben. - azt nem teszem hozzá, hogy majd kicsinyíttetek is magamnak a tárcámba egyet. A mostani kép róla egy rohadt elégedetten vigyorgó kép, ahogy megvilágítja az arcát egy rakéta fénye. Az első közös sikeres rakétapróbánkról.
- Nem kell megszólalnod se, hogy tudjam, hogy hülyeséget csinálok, amiért még hálás is vagyok. - megint olvasni lehet benne, mint egy könyvben. Nekem is biztosan lett mellette ilyen habitusom, mert a halandók mellett nem kommunikálhattunk le mindent csak úgy.
- Ha halandó lenne se lenne erre sok esélye. Egy rakétamérnök az anyja, az apja egy rakétamániás mechanikai mérnök. Jobban fogja a kerozinszagot ismerni, mint az öblítőt. Vagy kitesszük a műhelybe. - vigyorgok vele.
- Akkor majd tiéd lesz a megtiszteltetés, hogy közöld ezt a sajtóval, tudom hogy mennyire imádod őket. Meg úgysem ússzuk meg, hogy anyám ne akarjon valami gigászi esküvőt kiagyalni, úgyhogy hadd bontakozzon ki. Karikagyűrű helyett akkor is csőbilincsre voksolok, jobban illik hozzánk.
- Komolyan? - felragyogok. - Ha eddig kibírtam, akkor ezt a kis időt már féllábon is kénytelen leszek. Emberi időkben alszik... hihetetlen... A fiúnk is ilyen volt eleinte?

Leopold & Devin

- - Az csak nekik jár, nekünk megvolt a saját tragédiánk. Azt a kisebb irodát bővíteni kellett volna, egy idő után. El kell férnie babaágynak is most már, meg majd a játékoknak, ilyesmi. – somolygok kicsikét. – Ne, ne keress, találok magamnak is, nemcsak neked. Bár jelen pillanatban egyikünknek se szeretnék. – legyintek egyet sóhajtva. Így is eleget tettünk egymás alá, minek még jobban? – Mind a két testvérem rohadt ijesztő volt aznap. Sose gondoltam volna, hogy Eirénéből is kibukik a nem normális, azóta azért rácáfolt arra, hogy ő nagyon zen. Jól van, nem emlegetem többet. Azért elég sokan vannak, aki a nyakadon akarja tartani a fejedet. – kuncogok halkan.
- Láttad volna a lila lényt, amit megszültem, te is xenofób lettél volna körülbelül öt percig. Az nekem nagyon jó lesz, mostanság szeretnék aludni, de nem tudok, hiába vagyok Eirénééknél és rögtön pattan ahogy Meda rosszul lélegzik mármint szerinte, kissé túl aggódja a dolgokat. -
- Már az is hatalmas előre lépés, hogy kirakhatod a képet. – ingatom meg a fejemet szemforgatva. Én aztán nem akarok arra emlékezni mekkora bálna voltam, ha tengerpartra mentem volna visszatoloncolnak.
- Nem mindig kiabálhatom le a fejed, azért vannak számodra különleges fintoraim.. -
- Nem fogok kerozinnal mosni, hogy igazad legyen. Tényleg, majd összeszerelheti magának a kiságyat, és egyebeket. Legalább ő élvezni fogja az IKEA termékeket. – röhögök fel, a sógor nem igazán csípi.
- Persze, mint apám a zuhanásokat, annyira élvezek a sajtóval kommunikálni. De legyen, közlöm akkor én. Gigászi esküvő..elég volt Tartaroszét és Moroszét túlélni, pedig ott csak vendégek voltunk. Ha azt mondom kérem a csőbilincset is nyugodtan fogsz aludni, és nem ölelgeted magadhoz a párnádat alváskor? -
- Nem, a fiúnk alig aludt éjszaka, csak amikor nagyobb lett, akkor is inkább pár órát. Andromeda alkalmazkodott azt hiszem, vagy jól érzi magát a közegben. Aztán lehet te felrúgod majd azt az emberi alvást, megöllek, ha éjszakázol vele. -