We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Rausch/Craziness

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
SzerzőÜzenet
Mesemondó
avatar

kalandmester

⌲ Hozzászólások :
4
⌲ Csatlakoztam :
2018. Dec. 28.

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyCsüt. Jan. 16 2020, 18:12

Rausch/Craziness

- Ok-hwang Sang-je. Megérkezett a lánya, valamint hírünk van a megszökött fiúról. Kud és Jin Ae is leszöktek. - lép hozzám Haemosu, majd hátra is lép, ahogy haragomban fújva nézek a vérholdra. Adtam ennek a mocskos népnek egy Sam-jangot, a saját félisten gyermekem, akiből egy nap istennő kellett volna, hogy legyen, erre mi a fene történik? Beleesik Árész és csinál neki három gyereket. Mikor először meglátta, akkor megátkoztam a lányt, hogy felejtse el egyelőre az istenekkel való enyelgést, noha a szépsége kontinentálisan legendás volt, akár az ereje. Látta a múltat megelevenedni, a legjobb sámán volt. A lányom pedig elárult a Sam-jang és Árész fiáért engem, amiért a legkevesebb amit megtehettem, hogy kitagadtam innen őt és elvettem az elsőszülőttjét, mert Gameunjang el találta magát szólni, hogy a harmadik gyereke lesz a következő Sam-jang. Különben is mit kézel magáról a kis ribanc. Orgiázgat Philotésszel és Clíodhnával, utána pedig valami semmirekellő, szarházi hadisten kamasz kölykével felcsináltatja magát? Legalább a bátyja, Haemosu valamennyire normális. De érzem, hogy ma ezek itt le akarját őt is cserélni, nem csak engem. Kud elkövette a végzetes hibát, hogy maga vitte le a feleségét, egyenesen az ikertestvérének az ereje mellé. Felkelek és Byeorak Jang-gun, a villámisten elém hajítja a jól elvert félvért, Shi Jint, még én is belerúgok párat, majd megköttetem őt is és ránézek a menyasszonyára, aki épp szikrázik. Futsunushi kölyke, várandós. Jeoseung szinte nyalogatja a száját, mert megenné a kölykét.
- Gyűjtsd össze a lojalistákat. - morgok a fiamra. - Bemutatkozunk ennek a rakás szerencsétlenségnek.
Jijang, a balszerencse istennője, Jeoseung, az igazságtalan halál istene, Momjusin az ártó megszállottság istene, Gaekgwi annak az istene, akik épp elveszítettek egy rokont, mint az 53 Sonnimgut, akik kimondottan a betegségeket és a halálokat imádják valamint Wang Janggun a Gunungsin vezetője is csatlakozik miután megtudja, hogy az egyik alárendeltje is ellenszegül épp. Elszomorító, hogy nem jött el mindenki, de a gyávákkal majd utána végzek. Ez így is a panteonom legnagyobb része.
Leérkezünk a kis csoporthoz, Gaekwi pedig máris Árésznál terem és őrületet susog neki, amiért testvérgyilkos lett, noha a legjobb barátja most ölte meg az apjukat és az anyjukat. Én csak odavettetem Shi Jint a szülei elé, félholtan, megkötözve, miközben a zokogó Tsugumit Jeoseung fogja a nyakánál egy őrült mosollyal és a hosszú csontos ujjait a hasánál jártatja fenyegetően, hogy egy rossz lépés és anya és gyermeke is halott. Byeorak Jang-gun Futsunushit méregeti, régóta összemérné vele az erejét. Momjusin Ran felé veszi az irányt, hogy át tudja perdíteni a mérleget és Amatsumikaboshi ereje dominálja inkább a lányt, amire még Jeoseung is felröhög, mert árthat az ikreknek. Wang Janggun Woo Jin és kedves menyasszonya felé trappol, hogy megleckéztesse a renegát kis istenkét. A Sonnimgut minden tagja körül veszi a teret, ők szeretik a taktikázást. A fiam a dühös Yeong Jin előtt terem, hogy megtámadja őt, csak azért mert... miért ne? Én előteremtem a nang sunot a kezembe és úgy szólítom meg őket. Először Árészt.
- Voltál akkora barom, hogy magával a Sam-janggal háltál, többször. Az a lány követett volna engem a trónon és miattad halt meg. Két kölykötöket elcsesztétek mind a ketten, de legalább a legnagyobbnak volt annyi szerencséje, hogy az akit nem vettél észre, örökbe fogadta és fiaként nevelte fel. - utána pedig a az unokákra és a dédunokákra nézek mélységes megvetéssel. - Ti pedig pontosan olyan elcseszettek vagytok mint apátok. Csak a szex és a harc... Ezért vettem el Jin Ae-t és adtam Kudnak, mert csak ők tudták megkötni a második Sam-jangot. - végigmérem magamnak Sun Jint és Rant, de szóra sem méltatom külön őket. A két szinte kívülálló felé tekintek. - Pff... Egy Týr és tündérvér meg egy új istenke. Wang Geon, Wang Bin, találtam nektek szórakozást... - szinte énekelem, mire megjelenik a két hadisten, hogy próbára tehesse őket. Aztán a két drogost is megnézem, őket elszórakoztatják majd a Sonnimgut. A lányomra pillantok.
- Reméltem, hogy van annyi eszed, hogy hozzámész Yamához és nem lesz belőled egy kurva.


Decentralized by Nature ♔ let's do thisPOTUS
Vissza az elejére Go down
Gregory Maxwell
Gregory Maxwell

Admin

⌲ Foglalkozás :
Commandant of the Marine Corps
⌲ Hozzászólások :
20
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D. C.
⌲ Csatlakoztam :
2018. Aug. 08.

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyCsüt. Jan. 16 2020, 22:40

Rausch/Craziness

A legjobb családban is előfordulnak a testvérgyilkosságok, az enyém meg pont nem a legjobb, úgyhogy kit érdekel? Enyo meg egy ribanc, úgyhogy nyugodtan mehet oda ahova való, az enyészetbe, nehogy újjá szülessen itt nekünk, mert lerakom a hajamat. Nem azért kerestem több évig, hogy majd egyszer megint találkozzunk vele. Csak türelmesen hallgatom a családot, milyen szépen összegyűltünk, még a Pearl Harboros megjegyzésre sem reagálok, amúgy az nem én az saram. Akkoriban egészen kicsi alakot alakítottam nem, mint most a Pentagon egyik fejét. Meg egyébként is hallgatnám, ahogy a vén Pikachu ennél is jobban morog, kell az nekem? Dehogy kell. Felpillantok a vérholdra.
- Szarban a haza. – szusszanok egyet halkan, nyugdíjas isten lettem egy pár hete, erre tessék kimozdítanak belőle. Komolyan csak szét akartam lőni a családot, és ennyi, de nem, inkább panteont rendezünk át, mert ez a legjobb móka ilyen hideg napon.
Megérkezik a kis csipet csapat, és most van az a pillanat, hogy felszökik a szemöldököm, a tarkóm közepére. Sikerült majdnem megölniük egy félvért, ráadásul Tsugumi sincs biztonságban, aki várandós, komolyan nem bírtak volna várni egy kicsikét? Csak pár kibaszott napot, mondjuk ennek a napnak a végét.
- Na, akkor kezdjük ott, hogy Gaekwi kurva rossz arccal kezdte a kis susogását, testvérgyilkos, komolyan ezzel akar hatni a lelkemre? Kicsit tényleg rosszul esik, hogy ezt kellett tennem, de még jól fogok emiatt aludni, csináltam ennél nagyobb faszságot is. Mondom én, hogy csináltam. Ja, háromszor is, varázslatos suna volt, na mondjuk nem annyira, mint Niké, de hát háromszor csak jártam benne. Nem, a lányod maga miatt halt meg, illetve miattad is, úgyhogy ne fogd rám, ha nem akarja megölni Yu Jint bánta volna a faszom mit csinál. Viszont fel akarta áldozni valamelyik buzeráns csatlósodnak, úgyhogy megöltem, és kibaszott mód élveztem, ahogy sikoltozott. Egyik általad említett elcseszett kölyköm se tűnik elcseszettnek. – vonom meg a vállamat, és vetek egy-egy pillantást az említett gyerekeimre, Dalnim és Philotész mellett nem hiszem, hogy elcseszettek. De megunom Gaekwi suttogását, mert még mindig nem hagyja abba, egy mozdulattal kapom el a nyakát, hogy kussoljon.
- Szerintem engedd el Tsugumit, mert kurvára nem vagy olyan gyors, mint a drága szülei, vagy a bátyja, és én sem ölöm meg ezt a szerencsétlent itt, és mivel a meg nem született gyerekük nekem is rokon így megöllek én is, ha nem teszed meg. – kicsit erősebben szorongatom meg a kezemben lévő isten nyakát. Valamit kurvára elfelejtettek, a mi oldalunkon van a győzelem nem az övékén, bármennyire is elvernek minket, nem mi fogunk az életünkért könyörögni. Aztán valami csak nem hagy nyugodni, inkább valaki.
- Aphrodité! Húzd ide azt a szőke picsádat, de kurva gyorsan! - mennydörgöm, az istent meg tovább is fogom mert két szabad kezem van, úgyhogy amint megjelenik az a kurva, megidézem az egyik lándzsámat és szegezem vele a földre. - Ha el kezdesz vernyákolni kitépem a hangszáladat. Sőt, meg se szólalj, bólintással válaszolhatsz, egy, ha igen, kettő, ha nem. Hazudni meg úgysem fogsz tudni, elég sok hazugságvizsgáló van most körülötted. Baszta a csőrödet, hogy a Sam-jangot húztam meg? . - próbálok kedvesen nézni rá, de nem megy, mert bólint, mire csavarok egyet a fegyveren, be fog vérezni a tüdeje - Tehát úgy gondoltad nagyszerű lesz megint használni a mocskos szádat, és bemászni a fejembe, hogy még két gyereket összehozzak vele? Nem mintha panaszkodnék a végeredmény miatt, amúgy. Legalább elmondhatom, hogy üdvözölheted a fiainkat. Ja, nem, bocsika, az ő lelküket is elpusztította Tartarosz. A tiedet se tartjuk meg, ellenben az erődet megsúgom, hogy ki fogja megkapni, mert már erre is gondoltam. A világ már kapott egy diplomatikusabb Árészt, a nejét jól ismered. - szusszanok már-már kedvesen, mintha csak arról beszélnék mit fogok holnap csinálni. Még mielőtt megölném azért Gaekwit lekötözöm, hát nem fog itt nekem elsunnyogni, amúgy is megígértem neki, ha a másik fasz nem engedi el Tsugumit akkor meghal, még a száját is beragasztom, nem akarom az ő vinnyogását se hallani. Mielőtt megölném a szőke franciául átkozódó boszorkányt az erejét bezárom az egyik amulettbe. Aztán egyszerűen letépem a fejét, de nem ússza meg ennyivel, a sötéten dobogó szíve is kijjebb kerül a testéből. Érzem Kért, úgyhogy tuti nem tér vissza.
- Na szóval, most, hogy ezt is tisztáztuk. Ott tartottunk, hogy Tsugumit kérjük vissza. Mert Gaekwit nem így végzem ki. -
POTUS
Vissza az elejére Go down
Shiori Sasaki
Shiori Sasaki

félvér

⌲ Foglalkozás :
fejvadász
⌲ Hozzászólások :
4
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. Aug. 02.

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyHétf. Jan. 27 2020, 01:14

Kichiro & Shiori

Nincs olyan kurvaisten, hogy egy fél percre sem élvezhetem, hogy normális vagyok, máris oda kell basszon valami az élet. Úgy kapaszkodom a férjembe, hogy szerintem már lilul a feje, ahogy visszatérnek az érezelmeim, aztán hirtelen megjelenik valaki. Oda kapom a fejem, és felmordulok az arcra. Sangje. Már csak ő hiányzott ide, mint egy nagy harapás szar. És azonnal beszól a bácsikámnak. Testvérgyilkos. Árésznak köszönhetem, hogy végre normális lettem, azzal, hogy megölhettem a rohadt ribanc anyámat. De most, úgy érzem, az egyetlen dolog, ami az érezlmekből maradt, az a mindent elsöprő harag. Itt van az egész családom, unokatestvérek, barátok, mindenki más, és most minden egy hajszálon függ. Mindenki veszélyben van, nekem pedig azonnal bekapcsol a védő ösztönöm. Nem szólok semmit, csak lassan kihúzom a katanámat, majd a bácsikámra pillantok. Ha ő megadja a jelet, támadni fogok, de addig meg sem mozdulok, csak vicsorogva figyelem a történéseket. Kis szócsata következik, majd meghal még egy isten, ez ma láthatóan egy ilyen nap, hát ezzel nem lehet mit csinálni.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Kyle Sasaki
Kyle Sasaki

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Tetoválóművész
⌲ Hozzászólások :
11
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. Jul. 26.

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptySzer. Jan. 29 2020, 19:40

Rausch/Craziness

Tényleg hatalmas csoda lenne, ha normális hétvége lett volna, de nem. Mondjuk kifejezetten örülök, hogy a nejem végre teljes értékű félvér lesz, nem pedig érzelemmentesen néz a világra. Még akkor is, ha most megfullaszt a hirtelen jött érzelmeivel. Annak is örültem volna, ha Sangje és bandája kicsivel később jön, hogy valamennyire összeszedjem a nejemet. Nem is szólok vissza a drága szüleimnek, egyrészt mert van nagyobb problémájuk is, a Sötét Paraszt éppen az előbb gázolt a lelkükbe. Aztán nekünk is nagyobb gond jött, eddig nem húztam elő a kardom, viszont most habozás nélkül teszem meg. Futsunomitama-no-tsurugi-t amúgy is ritkán használom, de jelen pillanatban nem egyszerű halandókat fogok lemészárolni, hanem isteneket. A húgom életben van, a babával együtt, Shi Jin meg erős félvér, bár kinézetre nem néz ki valami szívderítő látványnak, még számomra se. Ha pedig vele történik valami abba belerokkan Tsugumi. Aphrodité halálán meg sem lepődöm, ideje volt már, anyám is szerelemistennő, de ezerszer normálisabb, mint valaha lett volna ez a szőke némber.
- Mocskos banya veszed le a kezed a húgomról. – szisszenek fel, még a szemem színe is megváltozik, viharkékre.
- Ne aggódj Tsugu, megmentünk titeket, ez a ribanc egy valamit fog megkóstolni valamelyikünk pengéjét. -

POTUS
Vissza az elejére Go down
Sakura Sasaki
Sakura Sasaki

félvér

⌲ Foglalkozás :
Énekes/basszusgitáros, bérgyilkos
⌲ Hozzászólások :
14
⌲ Tartózkodási hely :
Tokió
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 23.
⌲ Kor :
308

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptySzer. Jan. 29 2020, 20:41

Rausch/Craziness

Rohadtul semmi közöm sincs ehhez az egészhez amúgy, de Árész tombolását a Japán-tenger másik oldalán lehetett érezni. A tényleges három unokája kezében is megállt a hangszer, épp próbáltunk. A fiam meglepetten nézett rám, ahogy leraktam a basszusgitárt és megidéztem a Kogitsunemarut, amit igen ritkán veszek elő, mert ez egy császári kard volt, amit Inari kovácsolt és a neve Kis Rókát jelent. Rám is ragadt valami apám hülye becenevéből.
Elteleportálok és gonosz röhögéssel nézem végig, ahogy letépi a vén bolond ex-hadisten a hülye kurva fejét, majd csak úgy brahiból Gaekwi nyakához szegezem a kardom és halkan énekelni kezdek, amire a kardot átjárja az elektromosság, de nem várom meg, hogy teljesen feltöltődjön, csak lefejezem az irritáló suttogó kis gecit. Kitartom a lassan majdnem teljesen feltöltött kardot.
- Tsuguchi mindjárt szabad lesz, nyugalom. - vigyorgok csak, amire kiengedem a most már remegő kardból a töltést a Sonnimgutra, mert megérdemelnek egy kis törődést ők is. Én remek vagyok tömegkontrollban, de van egy másik félvér egy kicsit fentebb, akinek a lézere pontosan Jeoseungon van.
- Choi Mishil! Most! - kiáltok teljes hangerővel, ami nálam nem kicsi, nem csoda, hogy ha Észak-Koreában is hallották, de bocs' már, soha egy utahime nem volt csendes és visszafogott alak. Meg szerintem jön nekem Mishil ennyivel amiért nem egyedül kellett a lányát nevelnie.
- Kérlek válassz. Pokol? vagy pokol! - vigyorgok jó fogsorosan Sangje felé.

HELL! or HELL?POTUS
Vissza az elejére Go down
Mishil Choi
Mishil Choi

félvér

⌲ Foglalkozás :
Hivatásos rendbontó
⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D. C.
⌲ Csatlakoztam :
2020. Jan. 27.
⌲ Kor :
704

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptySzer. Jan. 29 2020, 21:26

Rausch/Craziness

Egész nap fura voltam, mármint nálam ez a normális állapot, ha ezt érzem, viszont Chin Sunt is alig bírtam elvinni a suliba, járhat egyébként egyedül is, de ma pont ráértem, az út közben mondtam neki, hogy az apja délutánra itt lesz. Nemcsak ő, én is szeretem, ha Joon Ho itt van, akkor más a hangulata a lányunknak is, nekem is, tizennégy év alatt sikerült eljutnom arra a pontra, ha hárman vagyunk együtt akkor boldog vagyok.  De amint megérzem a nagyapám tombolását felpattanok a kanapéról, tudja Chin Sin is, hogy mindenhol van szinte fegyver, így nem lepődik meg amikor előveszem a mesterlövészpuskát tartó táskát.
- Mennem kell, a családomhoz. – ejtem ki a súlyos szavakat, hétszáz éves vagyok, pont ennyi ideje nem ejtettem ki a számon a család szót, Aphrodité viszont halott, tisztán éreztem, azt is, hogy a rajtam ülő ködszerű valami szertefoszlik. Most nem foglalkozhatok a rám törő érzelmekkel, csak tudom, hogy ott kell lennem. – Vigyázzatok magatokra, és reggeli nincs gumicukor. – jegyzem meg mielőtt elteleportálnék Koreába. A holnapi napot biztosan kettesben töltik.
Felköltözöm az egyik fára, és várok, lelassítom a légzésem, noha csukott szemmel is simán eltalálnék bárkit, de tiszta lövés kell, Tsugumit nem találhatom el, ezzel a golyóval nem, ők is belehalnának. Meghallom Saachant, jó ezt a pokolban is hallanák amúgy, és meghúzom a ravaszt. Jeoseung feje pedig úgy robban le, mintha görögdinnyét ejtenénk le a földre. Vállamra véve a puskát ugrom le a földre, és sétálok be a kis egyletbe, mintha mindig idetartoztam volna. Közben azért az utamba kerülő Sonnimgut tagot ki is belezek, mert miért ne. A francért volt lassú.
- Ah, még mindig kibaszott jól célzok. – hümmögök elismerően, a teljesítményem akkor is csodálatos. – Na cső! A nevemet már hallottátok, de azért bemutatkozom Choi Mishil. Egyébként kérdés, bár nem is érdekel igazából a válaszod, viszont te kérted meg azt a szőke kurvát, aki végre halott, ahh nagyapa istenien tépted szét, hogy lopjon el a kedves szüleimtől? – mosolygok már-már kedvesen Sangje-ra.
- Jaj ne legyetek már ennyire meglepődve, nem is értem ezt a hatalmas csodálkozást, egyedül a legidősebb nagybácsinak kurva szerencsés az életútja, nektek már nem jutott ki a szerencséből. – szusszanok egyet a szüleimre pillantva. Nem kell ezt az ügyet nagyon felfújni.

God DamnPOTUS
Vissza az elejére Go down
Victoria Lockwood
Victoria Lockwood

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Vice president
⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C
⌲ Csatlakoztam :
2018. Aug. 14.

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptySzer. Jan. 29 2020, 23:30

Árész és a hülyeségei. Kitalálta magának, hogy oda csődíti az igencsak népes családot, hogy lövöldözzenek egyet. Egymásra. Nem is Árész lenne. Bár azzal, hogy bemutatott a Pentagonnak, kicsit talán túl sok is lett a szabadideje. Ezért ugranak elő az agyából ilyen észborzoló ökörségek, de ki vagyok én, hogy bele szóljak. Jót fog tenni neki, láttam rajta, ahogy készülődött, hiányzott neki az éles harctér, mégiscsak háborúisten, vagy mi a frász.
Nekem sem árt meg egy kis friss levegő. Túl régóta porosodom bent a négy fal között, néha órákig csak meredtem a falra, mintha bármit várnék onnan. Volt olyan, hogy azon kaptam magamat, hogy a hasamat simogatom, pedig tudtam, hogy nincs ott semmi már. Üres voltam közepén, mintha kitéptek volna belőlem mindent. Fél év telt el, csoda, hogy Árész nem hagyott el. Sőt, nagyon figyelmes és türelmes volt velem. Olyan jól esett, hogy így figyel rám, de mégsem volt minden rendben. Attól féltem, hogy keres majd valaki mást, és ez köztünk maradt. Ezért kért, hogy menjek el én is velük.
Picit késve érkezem, sokáig tartott, mire mindent beszereztem, de amikor megjelenek, teljesen szürreális látvány fogad. Árész éppen a volt nagy szerelmét szabadítja meg az életétől, már ott heves a testvére teste is, miközben egy rakás rosszarcú koreaival néz farkasszemet a kis családom. Egy pillanatra szinte hangosan pislogok majd egyszer csak kiesik belőlem egy nem épp nőies mondat.
-Mi a szentséges isten fasza folyik itt?!
Vissza az elejére Go down
Takeru Sasaki
Takeru Sasaki

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Yakuza
⌲ Hozzászólások :
24
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. May. 04.

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyCsüt. Jan. 30 2020, 00:17

Rausch/Craziness

Kud megjegyzésére, majdnem megeregetem villámokkal, mert a kurva száját egyébként amúgy is.
- Szerintem a te kezedhez több vér tapad, szarházi sötét, úgyhogy akár be is foghatod a szád, amíg ki nem vágom, mondjuk. - válaszolom tőlem meglepően nyugodtan. De gyorsan szaladnak az események. Lejön a faszarcú, de attól fél szemem Ranon tartom. Kurva életbe, ez az én hibám is... A Sötét Csillagot én támadtam meg, mert éppen el akarta pusztítani Japán jó részét és én nekem meg ugranom kellett Amaterasu és a birodalom védelmére. Így történt az, hogy Kud ikertestvérének az ereje egy tükörbe lett zárva, az emlékeivel együtt, de úgy tűnik, hogy a főnökasszony még baszatlan korában Ranba pakolta az erőt, ami most nem jó nekünk, kicsit sem, köszönöm, láttam élesben is, hogy mire képes az. Fuxi is emiatt az incidens miatt nem tudni, hogy hol a picsában van. Ekkor jön elő a rohadt gyerekgyilkos kurva a lányommal, amire üvöltök egyet, de egy rossz mozdulat és vége mindennek. Shi Jin alig él... Mi a fészkeset műveltek ezek a rohadékok? Rettegek a lányom, az unokám, sőt most Shi Jin életéért is.
Úgy el vagyok veszve egy pillanatra, hogy ignorálom a koreai szekciót, csak Árész előkeríti Aphroditét, hogy leszedje a fejét. Ekkor érkezik meg Saachan, aki boldogan kivégzi Gaekwit. Tud időzíteni az unoka annyi szent. De ő miért nyugodt, hogy Tsugumi szabad lesz? Amikor elordítja magát, akkor cseng az én fülem is, utahimék... Csak vigyorgok a kérdésre, hogy pokol vagy pokol. Choi Mishil... Eszerint van még egy Choi gyerek talonban, aki kilövi Jeoseungot, én pedig megnyugszom és magunkhoz teleportálom Tsugut. Shi Jint mozgatni most nem jó ötlet, de ott van Murad, aki gyógyító, talán ő...
Niké felbukkanása sem meglepő, miért ne hozta volna Árész az asszonyt is? Én is hoztam. A kérdésére csak szusszanok.
- Az a fasz ott Sang-je, ki akarják a srácok és Dalnim végezni. - felelem kurtán. Közben elkezdem a Sonnimgut tagokat ritkítani így távolról, sokan vannak, nem kellenek ide ők.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Keiko Sasaki
Keiko Sasaki

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Glory Hotel tulajdonosa
⌲ Hozzászólások :
28
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. May. 02.

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyCsüt. Jan. 30 2020, 00:51

Rausch/Craziness

Villan egyet a szemem, mégis mi jogon kezd el sértegetni minket? Nem viccből szoktam cunamit okozni, annak oka van ennek is volt.
- Pusztulnál meg, de tényleg, vagy maradj kussban, két percig, talán annyi neked is megy. – fintorgok, én nem tudom olyan jól rejtegetni az érzéseimet, mint a férjem, vagy a fiam.
- Akadjunk le a nővéremről, szerintem meg se kell pingelnem, hogy jöjjön. Jön majd magától is. – azt már nem teszem hozzá, hogy azért, mert le fog neki esni, hogy elbaszta a dolgot. A tükörben is pont jó helye lett volna a Sötét Csillag erejének, nem, belerakta Ranba. Annyi esze van, mint egy marék szárított selyemhernyónak. Aggodalmasan pillantok fel a férjemre, ennyi év után egy szusszanásából tudom mi jár a fejében, de nem sokáig vigasztalhatom, sőt semeddig, mert a lányunkat elfogták. Összeszorul az állkapcsom, jelen pillanatban náluk van az előny.
Azzal sem foglalkozom most, hogy Aphrodité szinte előttem lett halott, megérdemli, ugyanabban a körben mozogtunk, mégis sokkal értelmesebben csinálom a dolgom, mint ő valaha csinálta. Elég volt néhányszor hallanom Saachant, hogy eldöntsem, még egy banshee sikoltozása is kellemesebb ébresztő, mint ő. Ahogy Tsugumi mellettünk lesz úgy ölelem magamhoz, nem engedhetem oda Shi Jinhez, majd akkor, ha azt hallom Muradtól életben marad.
- Illetve lett még egy unokád, Niké. Gratulálok népes a családod, de ne hidd azt Mishil, hogy a Glory Hotelt elfelejtem. – húzom össze a szemeimet, mint valami kígyó, most hogy lehullt róla Aphrodité álcája már tudom, hogy ő volt az. Mivel rajta még nem tudom leverni a jogos hisztimet, így az ellenséges koreai isteneken teszem azt.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Kang Dae Hyun
Kang Dae Hyun

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
A megtestesült gonosz maga
⌲ Hozzászólások :
32
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 17.

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyKedd Feb. 04 2020, 14:36

Rausch/Craziness

Legkevésbé sem tudna érdekelni, hogy Árész mit csinál a régi ágybetétjével. Sokkal nagyobb gondom támad.
- A te kezedhez meg a testvéremé... Mi a faszt csináltál az öcsémmel, te elbaszott villámpocok?! - sziszegem Futsunushinak, miközben a tekintetem teljesen feketévé válik és körbe von a sötétségem. Ezt még a saját feleségem sem láthatta tőlem soha, nem viszem fel a házba az ilyesmit, ő sem tud arról, hogy ikertestvérem volt. Vagyis van. Amatsumikaboshi. Mi ketten a semmiből jöttünk, hogy a két országra sötétséget és pusztítást hozzunk amikor kell, de az ikeröcsém erejét évezredekkel ezelőtt nem éreztem már. De most. A Viharos Orchidea Bisentojában van. Nem hiányozott Sangje, gyűlölöm a vén szart, mintha az életem múlna rajta amúgy is, mert egy geci suttyó, de most Amaterasu és Futsunushi gerincét tépném ki szívesen a szájukon át.
- Elszórakoztatod magad pár percre, kedvesem? Utána kárpótollak. - pillantok futólag Jin Ae-re, majd előre lépdelek lassan, kimérten, a talpaim alatt elhal a növényzet is. Nem kimondottan az vagyok, akit egyáltalán megközelíteni lehetne, mert a sötétségem szépen manifesztálja magát az éktelen haragom mázsás súlya alatt. Az a csitri nem érdemli meg Amatsumikaboshi erejét, nem méltó rá.
- Momjusin, méltóztass megdögölni. - morgok rá, majd körbefonom az erőmmel, hogy a lelkét elpusztítva semmisítsem meg. Érzem az erőm rezegni a csitriben lapuló erőével és nem a megszálló kurva fogja Amaterasu felé jelezni, hogy pontosan itt az ideje idetakarodnia és válaszokat adnia.
- Seigyo suru, futago no otouto. - nézek bele egyenesen a lány csillagviharos szemeibe. Gondolom arra nem készült Amaterasu, hogy parancsszavakkal tudjuk egymás erejét rángatni az ikremmel. Sajnálatos módon most nem az öcsémmel kell szembe néznem, csak az erejével és az emlékezetével. De biztosan nem lesz kellemes élmény, hogy a sötétség kerül előtérbe és nem a napos-szeles.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Jin Ae Yeon
Jin Ae Yeon

koreai istenség

⌲ Hozzászólások :
36
⌲ Tartózkodási hely :
Seoul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 17.
⌲ Kor :
729

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptySzer. Feb. 05 2020, 20:50

Rausch/Craziness

- Nem aggódom, egy cseppet sem, tudom, hogy végzel vele. – majd a húgomra pillantok egy kis mosollyal. – Ja nevezhetjük varjúnak is, de nem tollas a férjem háta. – vonom meg a vállamat, szinte bájosan nézek fel a Holdra, ami vörös lett, dicséretes milyen erős lett hirtelen ő is, meg az öcsém is.
Az meg, hogy Aphrodité meghalt nem fog könnyeket csalni a szemembe, nem is ismertem, mindenkiről azért tudok, mert Kud mesélt róluk, utána még a két gyerek, akik le tudtak lógni ide. Sangje is megjelenik, amire nem tudok normális arckifejezést ölteni, minden az arcomra van írva, amit érzek iránta.
Meglepetten pislogok fel a férjemre, testvére? Sose mondta, hogy lenne még egy belőle, jesszusom, néha ő is sok, erre tessék kettő van belőle, ami még inkább csodálatos, hogy a világunk még egyben van. Viszont kiderül az is miért van így, erőtlen isten lett a másik, ezt valahogy át tudom érezni milyen érzés. De ragyogó szemekkel nézek Kudra, nem tehetek róla sosem láttam így, meg amúgy is szerelmes vagyok, most meg még jobban, nem kell ezen meglepődni egy percig sem.
- Természetesen, tedd amit tenned kell, holnapra is a feleséged maradok. – kuncogok egy aprócskát, van egy-két isten, akit szívesen eltennék láb alól, úgyhogy menjen nyugodtan a dolgára. Jijang istennő például egy olyan szutyok, akinek nem hagyok egy pillanatnyi nyugtot sem, mert a legyezőimet idézem meg, az egyik a nyakába is állítom, aztán szétnyitom a fegyvert a feje meg elgurul.
- Upsz, milyen balszerencsés ez a helyzet. - a Sonnimgut közelben álló tagjaira pillantok, hogy legyenek szívesek közelebb jönni, ha nem akkor úgyis én megyek.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Yeong Jin Kim
Yeong Jin Kim

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Nemzetvédelmi miniszter
⌲ Hozzászólások :
55
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 19.

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyPént. Feb. 07 2020, 21:04

Rausch/Craziness

Nem akarom elhinni, hogy tényleg a legidősebb gyermekünk jelent meg a sötét paraszt oldalán, de Dalnimtól megkapom az emlékeit, amitől összeszorul a szívem. Tudom, hogy nem szívlelte amúgy sem a Mennyei Birodalmat, viszont még miattam, illetve azért rúgták ki, mert várandós lett. Nekem azért vannak fenntartásaim, nem érdekel, hogy boldognak tűnik, vagy boldog igazából. Kurvára nem érdekel, hogy szeretik egymást, én nem adtam az áldásomat semmire se.
- Bazd már meg magad, Yu Jin. Később is ráérsz. – morgok az orrom alatt, szánt szándéka, hogy felbasszon agyilag ennél is jobban? Nem igazán figyelek a többiekre, csak akkor, amikor Ranról kezdenek el beszélni. Ó, hurrá. Komolyan mennyi ész szorult Amaterasu fejébe? Látszólag semmi, és még a hibbant családtagjaimnak is több jutott.
Nem is kell sok, hogy Sangje és sleppje megjelenjen, milyen sokan összegyűltünk, elém meg az idióta sógor kerül, de még nem támadom meg, mondjuk ő sem engem, pusztán a jelenlétével cseszegeti még jobban az agyamat.
- Milyen szépen megmagyaráztad miért vetted el a lányunkat. Ja, a kurváknak meg fizetni szokás, Dalnim meg a nejem. – nézek undorodva a még főistenre. Aztán már megint apámnak szentelem a figyelmem, és annak a szőke kurvának. Minden gyerek álma megtudni, még ennyi évesen is, hogy csak azért született meg, mert az apját is megátkozták.
- Nektek nincs véletlenül elveszett gyereketek? – nézek a bátyámra, és a feleségére kissé cinikusan. – Hallod öcsi, lehet, hogy az én lányom lett a sötét suna, de az enyémet nem akarja majd megölni a két testvére. – vonom meg a vállamat szinte szórakozottan, pedig pont nem ez a legmegfelelőbb pillanat az ilyenre, viszont most már tudom, hogy Mishil mit tett nagyjából, mert velem is baszott már ki. Amúgy meg ott tartottam, hogy a sógort akarom megölni, amit meg is teszek, nincs már náluk semmi olyan, ami miatt ne tenném meg Tsugumi biztonságban, Shi Jint meg csak összeszedik. Sangje elé dobom a hulla jól kinéző fiát.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Eun Hui Song
Eun Hui Song

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Csillagász professzor
⌲ Hozzászólások :
42
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 07.

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyPént. Feb. 14 2020, 19:15

Rausch/Craziness

Legalább mindenki egyetért valamiben. Sangje dögöljön meg, de most azon nyomban. Kud hatalmas szarkavaró, de legalább annyi felírható a számlájára, hogy most ő is azok között van, akik elveszítettek valakik és valószínűleg a lányunk miatt maradt a ma sajátos módján "normális". Futsunushi a pókerarcáról híres, de látni rajta, hogy az egyébként hidegvérű tábornok is kijött a medréből. A férjemből süt a démonvér ami átjutott már belé is, gondolom senki sem tájékoztatta most meghalt Aphroditét, hogy a Sam-jangok nem mókás teremtések, főleg, hogy nem is balkézről lett tőle a három fia Árésznak technikailag. Megkötni a második Sam-jangot...? Iszonyúan le fogom verni Yeong Jinen még ezt, mert ő neki is látnia kellett volna a jeleket. A japánok, ahogy megérkezik Saachan, úgy alakulnak gyors reagálású hadtestté, még az én hajam is lobog a hangjától, sosem hallottam még élesben egy utahimét sem, de nem kellemes.
Csak forgatom a szemeim az ugató férjemre és az öccsére, hogy ezeket shotgunnal sem lehet bedugítani. Ran jelenléte hirtelen lesz megnyugtatóból brutálisan sötét és veszélyes is egyszerre, de akkor is családtagként tekintettünk rá mindig is. De nem csak unokáim vannak benne, hanem Amatsumikaboshi ereje is. Érzem, ahogy Kud megindul, hogy fel akarja kelteni, amire inkább meglendülök, hogy végezzek apámmal.
De azt nem vettem számításba, hogy a Sam-jangokról nem mondanak el mindent isteneknek sem. Lendíteném a hyeopdot, de ugyanazzal a lendülettel kap egy rohadt nagy pajzs, ami vissza is vág rögtön úgy 150 méterrel arrébb, amire fájdalmasan nyöszörgök. Nem végezhetek apámmal. Mert a Sam-jang és Sangje mérkőzése az, nem az enyém. A vér törvénye. Vérző fejjel támaszkodom meg a hyeopdon és úgy próbálok meg felkelni.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Ran Bousaid
Ran Bousaid

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Gitáros, énekesnő
⌲ Hozzászólások :
81
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 23.
⌲ Kor :
24

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyPént. Feb. 14 2020, 19:45

Widerstehen/Resistance

Seigyo suru, futago no otouto. Amire felfoghatnám, hogy mit tett velem Amaterasu a többi bűnén kívül, addigra már körülfonja a kezeim a sötétség, akár Kudét és én pánikolva nézek le. Érzem, hogy a levegő amit kilélegzik is fekete. Amióta beleszerettem Sun Jinba, azóta vagyok csak azzal tisztában, hogy a fegyveralakom és én külön létezünk gyakorlatilag. Gyűlölettel, de egyre sötétedő szemekkel pillantok fel Kudra, majd tőlem meglepően erélyesen fogom meg Sun Jin kezét.
- Azonnal át kell alakulnom. Nem lesz kellemes. - még egy kicsit tudok mit kezdeni a sötétséggel, de felveszem a bisento alakomat, amin meglátszik a sötétség. Pontosabban, oda lett elrejtve. Én kerülök hátulra, hogy a gyermekeinket óvni tudjam és így a saját fejemben kell szembetalálkoznom Amatsumikaboshival magával.
- Mit tettél, hogy itt kötöttél ki? - gondolom csak, de megkapom az emlékképeket, mindet válasznak. Rosszul vagyok. Egészen biztos, hogy nem én vagyok az etikus és tiszta viselkedés mintaképe, de egy senki vagyok hozzá képest. Nem csodálom, hogy Futsunushi teljes erővel támadta meg őt egykoron. De ő van a fegyverbe zárva, így csak képekkel tud kommunikálni, ami még rosszabb, mintha beszélne. Érzem, hogy meg akarja ölni ő is Sangje-t, de leginkább Kud miatt, mi pedig az ideális eszközök vagyunk a számára. A fegyveralakomban tartom a genetikai tudást, ami a forgatót tökéletessé teszi a bisento minden mesterfogásához, de nem tudom, hogy Sun Jinnak ez most milyen érzés lehet.
Érzem, hogy mozgásba lendít mindkettőnket egyenesen Sangje felé. Már csak imádkozni tudok bárkihez, bármihez, Oziriszhoz, Thothoz, Szahmethez, Maathoz, apámhoz, anyámhoz, Amaterasuhoz, a nagyapámhoz és Fukurokujuhoz, hogy most segítsenek, mert ez így nem lesz jó. Át kellett engednem a parancsszóra a vezetést a saját testem felett, de így legalább meg tudom óvni az ikreket. De így a fegyveralakom brutálisan erős és tovább kínozva vagyok az emlékképek által. Hogy a fenébe fér belém ennyi stressz miután azt hittem, hogy vége a poklomnak?

POTUS
Vissza az elejére Go down
Sun Jin Kim
Sun Jin Kim

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Énekes
⌲ Hozzászólások :
65
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 24.
⌲ Kor :
24

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyPént. Feb. 14 2020, 20:56

Rausch/Craziness

Nekem csak egy személy, illetve három fontos most, Ran és a gyerekeink. Úgyhogy mindenkit kizárok, nem érdekel, hogy kijött, kit öltek meg. De nincs jó érzésem, amikor Kud megindul Ran felé, mert biztosan nem én érdeklem. Meglepetten pislogok Ranra, ne legyen bajuk, én abba bele is pusztulok, végre együtt vagyunk, és nem engedem senkinek, hogy elvegye tőlem. Nem érdekel, hogy Amaterasu minek szánta, nem fog regáliaként felkerülni, főleg most nem.
- Mármint neked, vagy nekem? – sejtem a választ is, egyikünknek sem lesz kellemes. Szinte felhördülök a látványra, láttam már így, most viszont nagyon megváltozott benne valami, sosem volt ennyire sötét. Tényleg csak reménykedem benne, hogy a japán Nap tiszteletét teszi, és kiszedi belőle ezt az izét, adja vissza az eredeti gazdájának. Mennyi bonyodalomtól megkímélhetett volna minket most, mármint meg akarjuk ölni Sangjet, meg is fogjuk, de akkor sem kellett volna ez a sötétség. Mintha mindig tudtam volna forgatni a világ legerősebb bisentoját, árad belém a tudás, cseppet se jó érzés egyébként, máskor biztos jobban élvezném ezt.
Viszont hagyom, hogy vezessen minket, érzem, hogy Ranék is biztonságban vannak, végeznünk kell ezzel a rohadékkal. Nem fogom hagyni, hogy velem végezzen, pont eleget élt már, és pont elég szarságot csinált mindenkivel, aki itt van.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Eun Ha Song
Eun Ha Song

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Menedzser
⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 27.
⌲ Kor :
123

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptySzomb. Feb. 15 2020, 23:49

Rausch/Craziness

Kissé felgyorsulnak az események, Sangje megérkezik, Aphrodité meghal, most már legalább tudom, hogy kitől örökölte az öreg ezt a tépkedős kivégzést. Felénk is megindul Wang Janggun biztos nem örül annak, hogy a vőlegényem mellettünk van, de hát így járt, ideje, hogy őt is leváltsák, ha meg az kell, hogy feldugjam a seggébe a botom, akkor megteszem. Mondjuk fél füllel azért végig hallgatom milyen zöldségéket beszél a nagyapám. Gúnyos horkantásomat viszont nem tudom leplezni, szex meg harc…engem nemcsak ennyi érdekel, különben nem lennék menedzser, hol él ez? Remélem megdöglik hamar, mert nagyon irritál, pedig most látom először, remélhetőleg utoljára is. Legalább Tsugumi megmenekül, vajon hány elveszett gyerekkel találkozunk még ma? Mishil is hasonlóan csodálatosan jelenik meg, mint a nővérünk. De abban biztos vagyok, hogy őt nem fogadják majd úgy, mint mi Ősötétségét. Bár azért vannak fenntartásaim a nővéremmel kapcsolatban, akkor is.
- Erre már biztos megérkezik a japán Napsugár is. – pillantok aggodalmasan az öcsémék felé, Ranból árad a sötétség, és remélem, hogy nem esik bajuk, nagynéni szeretnék lenni.
- A tied a vén pöcs. – nézek Woo Jinra, én anya mellé ugrom, hogy talpra segítsem, miután visszacsapta őt a pajzs. Megnézem gyorsan azért a fejsérülését, de kutya baja nem lesz, főleg mert most mi vagyunk erősebbek, a Hold csak vérvörösebben világít. – Szóval az öcsénk a Samjang, nagyszerű. – szusszanok halkan, hiszek bennük, ketten képesek lesznek a rohadékot eltörölni a földszínéről.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Woo Jin Sang
Woo Jin Sang

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Gitáros/bérgyilkos
⌲ Hozzászólások :
29
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 28.
⌲ Kor :
28

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyVas. Feb. 16 2020, 13:32

Rausch/Craziness

Volt egy ilyen megérzésem, hogy hirtelen fognak belendülni a dolgok, de nem is tévedtem, pedig taknyos kis isten vagyok még. Csak röhögök az Aphrodité tépkedésen, ja a görög hadistenek sem százasok egyik sem. Wang Janggunra csak vigyorgok egyet, mindig is ki akartam belezni ezt a faszfejt, sőt a fiait is, úgyhogy ha ez sikerül, én is megtanulok inkább .strandbergen játszani vagy ESP-n. Sangje felé egy "Kajak, ribanc?" nézést villantok, ami egy 1:1-es másolata annak amit anyám szokott vágni. Még nem volt ehhez a vén szarhoz szerencsém, de ennyi is elég volt belőle, köszi. Az, hogy betoppan Saachan és hangos, meg sem lep, de a fura félvér nevének hallatán hümmögök egyet. Ó, az öreg Choi ki fog térni a hitéből, csúnyán, ha van neki olyanja. De legalább Tsugumi biztonságban van, már csak Shi Jint kell összeraknia Muradnak. Nem tudom ki rakta ezt a mai napot így össze, de elveheti az összes díjat Kim Eun Sooktól.
- Nem lesz választása, szerintem az Antarktiszig vibrál Amatsumikaboshi. - vonom össze a szemöldököm, úgy nézek Sun Jinék felé, most ténylegesen megkezdem az aggódást értük, mert oké, én is érzem és tudom, hogy Sun Jin kezében a létező legerősebb isteni fegyver, de nem kéne az a sötétség rohadtul oda.
- Igenis, asszonyom! - vigyorgok egy pillanatra rá, majd ahogy az anyja mellett terem Eun Ha, akkor lendülök meg csak könnyedén Wang Janggun felé, akinek amúgy ha akarná se lenne esélye ellenem, mert a kelta és a japán technikákat tökéletesen tudom ötvözni és fürgébb, légiesebb vagyok, mint ez a drabál nagy pöcs, úgyhogy három lépéses sakk-mattot adok neki, hogy kibelezzem, majd csuklóból fordítom át a két Schweizerdegent, hogy keresztezve tudjam a fejét lemetszeni, majd az összecsukló test vállára ugorva megyek Sonnimgutot ritkítani, mert elég sokan vannak, nem kell ennyi.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Hye Rim Myung
Hye Rim Myung

félvér

⌲ Foglalkozás :
Személyi asszisztens
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyVas. Feb. 16 2020, 17:47

Rausch/Craziness

Csak hümmögök a történések miatt, mondjuk legalább van fegyverem, aminek azért örülök. Eddig is tudtam, hogy az apósom nem normális, úgyhogy nem csodálkozom azon amit csinált Aphroditével, tulajdonképpen meg is érdemelte, elég sok szarságot csinált. Amire mondjuk felszalad a szemöldököm az Mishil megjelenése, le se tudná tagadni kiknek a lánya. Legalább Tsugumi jól van, sok gyerekes anya vagyok, aki szintén várandós, úgyhogy megkönnyebbültem, hogy biztonságban van. Van velünk rendes orvosisten úgyhogy Shi Jin is jobban lesz, mint most.
- Nincs, velünk nem így szúrtak ki. Anya hiába keresi az apámat eddig nem találta meg, gondolom a drága még főistenünk miatt. – szusszanok fel halkan, de jobban aggódom Sun Jinék miatt, meg a babák miatt, nehogy valami bajuk essen már most.
- Akkor viszont ne egyedül jöjjön, hanem az erő jogos tulajdonosával, mert a végén nemcsak ezekkel a barmokkal küzdünk meg, hanem másokkal is akiket vonz. – gondolok itt jó pár démonra, mert biztosra veszem remek célpontnak tartanak minket a mélység lakói. Nem mintha a feldühödött Árészt és Yeong Jint olyan könnyű lesz szedálni, bár a nyaktörés egész jó módszer. De még nem tartunk ott, van még egy pár Sonnimgut tag, aki le kell ölni. Remélem, ha ennek vége anya is megtalálja végre az öreget, megérdemelné végre, meg én is, hogy rendesen megismerjem. Nem én lennék, ha nem gyújtanám fel a közelünkben lévő csőcseléket, viszont vagyok olyan kegyes, hogy leszúrjam őket, vagy levágjam a fejüket.  

POTUS
Vissza az elejére Go down
Tae Jin Nam
Tae Jin Nam

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Korea alelnöke
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyVas. Feb. 16 2020, 19:36

Rausch/Craziness

Csak fájdalmas mosolyra húzom a szám, ahogy anya is betoppan ebbe a fantasztikus jelenetbe. Biztos ez volt minden vágya, hogy amikor végre kimozdul ezt láthassa. Apánkat ahogy épp Aphroditét végez ki, minket meg... így.
- Szia anya! - intek neki kisfiús zavarban, majd körülnézek, de mondjuk nekem természetes, hogy néha csúnyán beszél. - Úgy alakult a harci helyzet, hogy meg kell ölni Sangje-t, találtunk az öcsiknek elveszett gyerekeket amiatt a rossz ribanc miatt ott... - bökök a fejemmel Aphrodité hullájára. - Röviden kábé ennyi? Ez meg itt a Sonnimgut. - mutatom meg a körülöttünk habzsidőzsiző istensöpredéket.
- Nálunk más problémák vannak, a gyerekeinket és az unokákat is tudjuk merre és hányan vannak. - viszonzom az öcsinek a pillantást, ahhoz túl régóta vagyok politikus, hogy ne tudjak ilyet, de aggasztóbb a helyzet a fiáéknál. A naginata és a bisento hasonló jószágok, de nem irigyelem Sun Jint egy percre sem.
- Hozza a gazdatestet és rúgja vissza az erejét is, mert ez így baromi nagy szarmágnes, amellett, hogy a Sam-jang vére is az. Nem a normális démonoknak sértés ez. - húzom össze a szemeim kicsit. A sötétség sötétséget hoz magával és nem elég, hogy Kud feltekerte a potméterét, de Amaterasu sem normális, - nem is volt - hogy pont a fegyverbe rejtette Ranban azt amit oda se kellett volna tenni és pont a fegyveralakja a kulcskérdés Sangje ellen. Picsába. De egy, kettő, három nyakat kell kitörni, de ötig is felkúszhat ez a szám, gurul a pirula Mishil miatt rendesen majd. Legalább biztonságba lőtte Tsugut és Muradék is jó helyen vannak. A feleségem az egyik oldalról ritkít, én pedig a másik oldalról, most fájhat azok feje, akik nem szeretik a nyeles dolgokat, mert mindketten a naginata mesterei vagyunk, de ő egzotikusabban mozdul néha, én a számító naginatajutsus vagyok, ezért is páholtam el mind a két öcsém világtalanra. Most ezt rendesen le is sújtom az éppen az utamba kerülő Sonnimgutra.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Grace Choi
Grace Choi

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
szexuálpszichológus
⌲ Hozzászólások :
33
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D. C.
⌲ Csatlakoztam :
2019. Jul. 30.

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyVas. Feb. 16 2020, 22:08

Rausch/Craziness

Megszoktam, hogy a férjem szájából nem gyöngyök esnek ki, azt is, hogy a gyerekeink többsége is ráütött, még Jin Sun is néhanapján. Ezért sem kezdek el nyavalyogni, főleg azért nem, mert én is elengedtem a gyeplőt, viszont most nincs olyan idő, hogy ne káromkodjam el magam. Azért megfagy egy pillanatra a vér bennem, amikor Árész Aphrodité után üvölt, azóta nem láttam, amióta leléptem tőle Antheiával. De ez az állapot is addig tart, amíg az utolsó szavait el nem mondja, amit hozzám intézett, még Yu Jinhoz, de a férjem más franciázáshoz ért.
- Te mocskos ribanc… Kár, hogy megdöglöttél. – sziszegem halkan, és a hullagyalázás nincs belém kódolva, de a lelke még itt van, hasonló mosoly jelenik meg az arcomon, mint anyámnak szokott, hiába ütöttem jobban apámra, bennem is lapul egy jó adag sötétség. Azt ki is használom jelen pillanatban, ennek a kurvának nem engedem, hogy megint új életet kezdjen, ezt a láthatatlanul itt lévő testvéreim is jól érzik, mert Kér is visszalépett. Sötétlilás fény jelzi, hogy hol volt a szőkeség lelke, fájdalmas szusszanással tűnik el rólam a sötét aurám is. Sosem jött még elő, és remélem nem is fog, családistennő is lettem.
- Te még nem vagy a lányom. – fújom ki lassan a tüdőmbe szorult levegőt, a közelünkben tanyázó Sonnimgutot egyszerűen lefejezem, nem nézek Mishilre, túl sok bűn árad felőle, amit a saját testvérei ellen tett, és nem velem kell majd megküzdeni, mert engem nem érdekel mit csinált. Most még ne,. Jelen pillanatban azt is elfelejtem, hogy Sun Jin Rannal a kezében Sangjét akarják megölni. Csak megyek előre, Sonnimgutot ölni, ha már Aphroditét nem tudtam, akkor másnak a vérében fürdőzöm.    

POTUS
Vissza az elejére Go down
Layton Choi
Layton Choi

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Chief of Naval Operations
⌲ Hozzászólások :
51
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2018. Jul. 29.
⌲ Kor :
726

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyVas. Feb. 16 2020, 22:42

Rausch/Craziness

Ha össze kell foglalnom, hogy mi van itt, akkor betűző verseny van, a célszó meg a nómenklatúra, baszhatjuk. De érzem, hogy a középső bátyánk letér a tengelyéről, Tigris tankként jön ki a démonvér, amire egy egész fogsoros vigyort kap tőlem csak, de azért anyának is integetek és szemaforozok, hogy ja, amit Tae Jin mond.
- Majd Phillyvel lemeccselem, te keresd meg az ép elméd, szerintem ott lesz Enyo feje mellett valahol. - röhögök is mellé, de szabályosan szurikátázok, ahogy meglátom, hogy a ribi is ide lett citálva. Kéne popcorn, kurvára. Mindkét középső ujjam feltartom Aphroditénak, hogy ezt most cseszheti. Szó szerint érzem, hogy nejem beletaposott a sötétségébe és félkvázi őrzőként elpusztítsa a lelket. Szabályosan tapsikolok is hozzá. De meghallom a nevet és elgördül a lövés, amire kérdőjellé torzul a szemöldököm.
- Jin Sun, légy oly édes majd üssél észt a nővéredbe alkalom adtán, okés? - sandítok a fiamra azért, még én is érzem, hogy Mishilből süt a bűn és főleg az öccsébe rúgott párat, de könyékkel küldöm meg szevaszként a lányt csigolyaközön, hogy szedje magát inkább és lövöldözzön, mert elfér. Murad meg szedje össze az unokám, mert vejem vagy sem, rommá lövöm a bokáját, de mindkettőt. Előveszem az egyik tár isteni töltényt és mielőtt ki nem cserélném, a bolond lányomra sandítok.
- Miért érzem úgy, hogy ismerősek neked ezek a töltények? - majd betöltöm a mini Istenkalapácsokat a pityumba és neki állok gyengíteni Sangje pajzsát, mert az összes kurva vértörvény ott szakadjon meg ahol van és egyébként is, emiatt a geciputtony miatt lett kétharmados többségben a gyökér gyerekes testvérgárda. Legalább látom vibrálni a pajzsot, amit Sun Jin is láthat, lehet élesebben mint én, hogy min kell keresztül hasítani. Nem azért lőttünk rá egy hétvégét és pancsikoltunk démonvérben, hogy ne tudjuk lebetűzni azt, hogy nómenklatúra.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Leyla Amirkhanov
Leyla Amirkhanov

félvér

⌲ Foglalkozás :
Titkosszolgálat
⌲ Hozzászólások :
3
⌲ Tartózkodási hely :
New York
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 01.
⌲ Kor :
63

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyHétf. Feb. 17 2020, 00:08

Rausch/Craziness

Kap egy csúnya pillantást az öcsém, ha ő is kipróbálná azt, amit Panakeia kutyul rögtön máshogy vigyorogna rajtam. Nem tehetek róla szeretünk új dolgokat kipróbálni, és egy pillanatig át is fut az agyamon, hogy inkább leszedálva lennék otthon, de akkor kimaradnék ebből a buliból. Magam miatt nem is aggódom, Murad az aki gyengébb lélekkel rendelkezik, amióta orvos lett még jobban lelkiismeretes, ami miatt néha civakodunk. Viszont legalább nem unatkozunk. Vigyorogva nézem végig ahogy meghal Aphrodité, közben azért lemászom a férjem nyakából. Végre meghalt a hülye kurva, viszont anya sötétsége nagyon új dolog, de hát nem csodálkozom rajta. Főleg azért, mert meghallom én is a nevet.
- Vagy csak nyírd ki, ha nem jön meg az esze. – pillantok a bátyámra cseppet sem kedves ábrázattal, idáig érzem a nővérünk bűneit, hiába sokkal idősebb, mint mi, jelenleg még én vagyok mentálisan erősebb nála. És anya emiatt az agymosott hülye miatt ment át terminátorba, kérem vissza a szeretetgombócot, aki volt, elég nekünk, ha az öreg nem normális, meg mi.
- Drágám, tedd hasznossá Shi Jint, Tsugumit szerintem alig bírja visszatartani az anyja, és elég súlyosnak tűnik. Ne aggódj, védem a formás segged, és Jin Sun is biztos. A nővérünket ráér később is elintézni, nagyon is megérdemli, hogy megkapja, ami jár neki. – kivételesen elteszem a nekem szánt kis dögöt, majd beveszem később, de pont elég boostot kapok a szüleim felől is. Úgyhogy jó pár rosszarcot küldök a másvilágra, főleg azokat, akik az unokaöcsémet szeretnék elintézni.    

POTUS
Vissza az elejére Go down
Murad Amirkhanov
Murad Amirkhanov

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Belgyógyászat osztályvezető
⌲ Hozzászólások :
3
⌲ Tartózkodási hely :
New York
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 01.
⌲ Kor :
63

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyHétf. Feb. 17 2020, 00:29

Rausch/Craziness

Csak sokkolva nézem, ahogy elénk lett szabályosan vetve Shi Jin. Ez még nekem is fáj, de látom, hogy mekkora károkat okozott benne ez a paraszt. Most nem érdekel Aphrodité halála sem, nekem sokkal fontosabb dolgom van, kritikus állapotú betegem van. Lerakom a nejem, majd futólag egy lesújtó pillantást vetek Mishilre is, közben Shi Jinhez teleportálok, hogy pontosan felmérjem a károkat. Érzem a sötétségvihart körülöttem, de ki tudom zárni, köt is egy eskü ehhez.
- Ügyön vagyok! - kiáltom a nejemnek, majd szusszanok egyet. - Apollón, Farid, Makhaón, Panakeia, Iaszó, Hügieia, adjátok erőtöket, hogy e gyermeket megmenthessem. - mindannyiunk ereje a kezemben van, így a gyógyító érintésem is vakító arany fényben ragyog, hogy megérintsem mindkét kezemmel és közbe is vonjam a fénnyel. Hordozható intenzív osztály, mondhatni, csak sokkal, de sokkal jobb. Az életjelei stabilizálódnak, amire feltartom a hüvelykujjam, hogy kint vagyunk a nehezéből, de nem fogom addig abbahagyni, amíg teljesen fel nem építem őt. Gyorsan tudok dolgozni, ha nyomás alatt vagyok, de jól is.
Amikor a teljesen felgyógyult Shi Jint elengedem, akkor megveregetem a vállát és a szüleire pillantok.
- Mint új korában! - aztán visszapillantok Shi Jinre. - Tsugumi a szüleivel van, biztonságban, nem esett bántódása, ne aggódj, téged is sikerült teljesen felgyógyítanom. De kérlek ne sétálj többet csapdába. - majd felsegítem őt.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Shi Jin Yoo
Shi Jin Yoo

félvér

⌲ Foglalkozás :
Őrnagy
⌲ Hozzászólások :
11
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Aug. 07.

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyKedd Feb. 18 2020, 20:30

Rausch/Craziness

Vissza kellett mennem a fegyveremért, mert otthon hagytam, persze kérhettem volna másoktól is, mert pont elegen leszünk, viszont ez a kedvencem, évek óta velem van. De Tsugumi is velem tartott inkább, én meg bólintottam, hogy ketten könnyebben találjuk meg az elhányt pisztolyaimat, néha elég trehány vagyok, főleg azért, mert szerelmes vagyok. Meg azért, mert hamarosan apa leszek úgyhogy extrán szórakozott vagyok, anyám szerint apám is pont ugyanígy viselkedett, amikor engem vártak, viszont láttam mit csinált, amikor Eun Junggal volt várandós anyám, úgyhogy nem csodálkozom kicsit sem, hogy én miért viselkedem így.
Eléggé frusztráló volt a tény, hogy otthon vártak ránk, és nem is tudtam mit csinálni, se a leendő nejem, nem bocsátkozhattunk harcba, a baba miatt. Nem is akarták őket bántani, remek alkutárgy két isten élete, főleg, ha az egyik istennő, és Benzaiten meg Futsunushi lánya. Úgyhogy én kaptam mindent, amit neki szántak azt is.
Anyámék lába elé hajítanak, fájdalmas nyögés kúszik belőlem, minden részem fáj, vagy éppen vérben úszik, szerintem a tüdőmet is átszúrta az egyik, ha nem több bordám. Nem vagyok annyira laikus, mint mondjuk anyám, viszont tudom, hogy nem sok órám van még hátra, ha nem segít nekem valaki. Megérzem Muradot is a környékemen, aztán éles fény vesz körül engem. Micsoda mutatványra képes a nagybácsim. Jövök neki, nagyon sokkal. Megkönnyebbülten nézek rá, érzem, hogy mindenemet is meggyógyította.
- Sokkal jobb vagyok, mint új koromban. – vigyorgok a dokira. – Érzem, hogy sikeres voltál, értem már miért vagy a Kegyelmesség férje. A csapda lényege, hogy ne tudja róla és belesétálj, doki. De igyekezni fogok miattuk. – pillantok Tsugumiék felé, megveregetem Murad vállát miután felsegít. – Köszönöm. – hálásan nézek rá, majd anyáékat is gyorsan megölelem, hogy ne aggódjanak megvagyok. – Ó, basszus… - pillantok Mishil irányába, érzem az öreget is, nem egy szeretetgombóc most, de a nagyi se. Bocsánatkérően nézek a szüleimre, viszont nekem a sárkányom mellett van a helyem.    

POTUS
Vissza az elejére Go down
Tsugumi Sasaki
Tsugumi Sasaki

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Sürgősségi szakorvos
⌲ Hozzászólások :
5
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Aug. 09.
⌲ Kor :
42

Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 EmptyKedd Feb. 18 2020, 21:06

Rausch/Craziness

A szórakozott vőlegényem miatt kell kis késéssel megérkeznünk a hétvégére, ami amúgy nem zavarná a lelki békém, de a csapda nagyon is. Ritkán rettegek, talán még sosem rettegtem, de akkor amikor az otthonunkban vártak Sangje fogdmegjei, akkor ez megtörtént. Hiába zokogtam és könyörögtem, rúghattam, csapkodtam, ő rajta vezették le az egészet, ami nekem is fájt, fizikailag is, lelkileg is. A félholtra intézett vőlegényemmel vittek fel a szemétládához, szikrázok a haragtól, Joseung pedig elmehet a picsába, nem kapja meg a gyermekünket, pont. Levegőt is alig kapok, még az Ame-no-Obaharit sem tudom megidézni, ahhoz nem vagyok abban az állapotban. Kétségbeesetten zokogok, dühös vagyok és félek, de felsikoltok, ahogy Shi Jint a szülei elé veti. Csak egy pillanatra lep meg, hogy Saachan felbukkan és nyugodt, mint valami halál, de kiáltására automatikusan húzom le a fejem, hogy Jeoseung feje le is robbanjon a helyéről, amire Mishilre pillantok fel. Apa magukhoz teleportál, nekem pedig megjelenik a kezemben Ame-no-Obahari végre és én magam végzem ki Byeorak Jang-gunt, azért amit Shi Jinnel tett, nem érdekel, hogy apámra pályázott, ez az én bosszúm. De még ilyen távból is elvakít a fénye annak, amit Murad művel. A görög orvosistenek nem véletlen az eskünk része. Megkönnyebbült sóhaj szakad ki belőlem, ahogy felkel, épen, teljesen egészségesen, de most nincs időm örömkönnyekre, ahhoz kicsit sok a Sonnimgut itt. De remélem, hogy inkább idejön Shi Jin, mert az apja nem épp a szokásos auráját adja ki magából. Ahogy mellettem is van, kap tőlem egy csókot, de közben lendítem a kardom, hogy a talaj lávásat játszhassak a Sonnimguttal.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Rausch/Craziness - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rausch/Craziness   Rausch/Craziness - Page 2 Empty

Vissza az elejére Go down
 
Rausch/Craziness
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Kalandjátékok :: Rausch/Craziness-
Ugrás: