We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Tae Jin & Hye Rim

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Hye Rim Myung
Hye Rim Myung

félvér

⌲ Foglalkozás :
Személyi asszisztens
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptyPént. Dec. 20 2019, 19:20


Szerencsére a legkisebb fiúnk szeretne a barátjánál aludni, én meg nem mondok neki nemet a telefonba, amúgy se mondanék, de jelen pillanatban az a legjobb, ha egyedül vagyok itthon, amikor a férjem hazaér. Láttam a tv-ben a bejelentést, és a lányunk is aggódva nézett rám, na igen, az apja le se tagadhatná Árészt, ahogy a többiek sem elég ideje vagyok már házas ezzel az Árészfival, hogy tudjam mit jelent náluk akár egy szemöldökfelvonás. Általában semmi jót. A két öccse pedig szinkronban csinálta. Halk sóhajjal készítem ki a kötszert, a fertőtlenítőt, és minden mást is, amire szükség lehet, gyorsabb a regenerációja ugyan, viszont szadista vagyok. Megérdemli, hogy csípjen neki a fertőtlenítőszer, mondjuk úgyis ki lesz engesztelve. Szusszanva pillantok a fekhelyén alvó kutyára, aki felébred, megérkezett az alelnök.
- Uhh…Hogy nézel ki. – ingatom meg a fejem egy halk röhögéssel. – Köszönöm, hogy haza hoztátok! – mosolygok a testvéreire kissé cinkosan, mert nagyon sokszor elmondtam a bátyjuknak, hogy ideje lenne felfedni magát előttük, de nem. Lehet kisebb veréssel megúszták volna egyébként, mert a középső Árészfi is pont ugyanezt csinálta. Vagy van valami az egyenletben, amire még nem kaptunk választ. Legalább most már szent lesz a béke. Homlokon csókolom Tae Jint miután óvatosan lenyomom a kanapéra.
- Holnap jobban fogsz kinézni, megígérem. – tisztogatom le a vérnyomokat, próbálom azért finoman, mert tényleg elintézték. Megsimogatom az arcát. – Vetkőzz, életem! Egyszerűbb, ha lezuhanyzol, és utána látom el a bajod. – pislogok gonoszan a fertőtlenítő felé.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Tae Jin Nam
Tae Jin Nam

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Korea alelnöke
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptyPént. Dec. 20 2019, 22:26


Még örültem is, hogy a beszéd előtt üzent Hye Rim, hogy a fiúnk ma nem alszik otthon. Nem szeretném, hogy bucira vert képpel lásson engem még most. A nagyobbak megszokták, már, főleg mikor aktív szolgálatban voltam, hogy nem teljesen épen tértem haza. Még anyának is üzentem, hogy ma felfedem magam a két kisebb előtt, amire gondolom egy pillanatra ledobta az ékszíjat, eddig tudtam bujkálni. Nem tovább. Yu Jin elől még könnyebben menne, mert másik kontinensen él és görög isten, de Yeong Jin... Egy helyen dolgozunk. Bevallom, hogy kilátszott belőlem apám vére amikor beszéltem, de még mindig jó szónok vagyok, úgyhogy hagytam, hogy egy többfrontos agyvérzéssel vívódjanak amikor nekik kellett beszélni. Csak egy gonosz vigyorral mentem vissza az irodámba, ahol rám törték az ajtót. A végére egyikünk sem nézett ki valami jól, el kell ismerniük, hogy fürge és taktikus harcos vagyok, de kettő egy ellen annyira nem fair és évszázados haragot vertek le rajtam.
Nem lehetek a legszebb látvány, de legalább hazakísért ez a két marha.
- Ők sem sokkal szebbek. - bökök a fejemmel a két marha felé, ők sem éppen tiptop formában vannak. De legalább megbékéltünk egymással az ököl útját járva. Hagyom, hogy a nappaliban a kanapéra nyomjon és vigyorgok a homlokom érő csókra.
- Regenerálódom addig, különben sincs semmi sajtójelenésem. - hagyom, hogy munkálkodjon, sebésznek is remek volt. Belecsókolok a tenyerébe, ahogy megsimítja az arcomat. - Neked, bármikor! - a fertőtlenítő felé sandítok és egy pimasz mosolyt villantok rá. - Le kell akkor ápolnod, rendesen. - elmegyek, hogy lezuhanyozzak mielőtt munkához látna.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Hye Rim Myung
Hye Rim Myung

félvér

⌲ Foglalkozás :
Személyi asszisztens
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptyPént. Dec. 20 2019, 22:54


Előre gondoltam, úgyhogy holnapra az irodája újra a régi pompájában fog ragyogni, mert jeleztem a megfelelő embereinknek, hogy igen szét fognak verni majdnem mindent, és nem, nekem ne küldjenek róla képet. Nem érdekel az állapot, a végeredmény az ami igazán számít. Főleg az, aki két lábon ér haza.
- Igen, azt látom. De ezek szerint a következő hétvégén mi is ott leszünk. Sokkal rosszabbul fogtok kinézni. – jegyzem meg egy sóhajjal. Viszont akkor már mi is besegítünk a többiekkel, és én sem fogok ilyen remekül kinézni.
- Nincs, mert van egy remek asszisztensed, aki úgy szervezi a programjaid, hogy jó legyen. Holnap semmi dolgod nem lesz. – elmosolyodom ahogy a tenyerembe csókol, hát így nem is lehet haragudni rá. – Ha lesz egy kis apróm is még dobálom is neked legközelebb. – nevetek fel halkan. – Ne aggódj, nem lesz okod panaszkodni. – ahogy a fürdőbe megy,úgy megyek a hálónkba, hogy felvegyem az orvosiköpenyemet és azt a szoknyát amitől még mindig kiesek a szeme. Azért nem rossz, hogy félvér vagyok, mert a régebbi ruháim is tökéletesek rám.
- Hm…nyugodtan ledobhatod azt a törölközőt is. Szerencsére csak holnap délután lesz gyerekzsivaj. – mérem végig egy vigyorral.
 

POTUS
Vissza az elejére Go down
Tae Jin Nam
Tae Jin Nam

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Korea alelnöke
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptyPént. Dec. 20 2019, 23:22


Tudom, hogy szervezkedett az irodám kapcsán, mert amire visszaértem az értékesebb és pótolhatatlan dolgok eltűntek, gondolom biztonságba helyeztetett mindent. Ezért sem csinálunk titkot abból, hogy a feleségem az asszisztensem, mert ismer mint a rossz pénzt és előre tud számolni a hülyeségeimmel is akár. De egy darabban érek haza hozzá, lehet egy-két bordám oda, de azzal nem számoltak, hogy a zászlórúd az egyik kedvenc hirtelen használható eszközöm, úgyhogy az ő bordáik is megszívták.
- Akkor még nem is tudták, hogy Niké nevelt és tanított, úgyhogy nem szabad lándzsás-naginatás arcokat lebecsülni. Igen, ott leszünk mi is. Persze, revansot akar venni mind a kettő rendesen. - én azért kuncogok egy kicsit. A nejem sem kell félteni azért csatatéren.
- Nem, nekem a létező legjobb asszisztensem van, a jobb kezem és a másik felem. Akkor lehet itthon is maradhatok akár? - nézek rá kiskutya szemekkel. Tudom, hogy nem is duzzog már, mert érezni azt is rajta. - Inkább a melltartód dobd hozzám. - nevetek vele. - Most már felkeltetted az érdeklődésem rendesen... - de inkább letusolok, mielőtt elszalad velem a ló, van mit lemosnom magamról. Kilépek egy szál törölközőben és az állam a padlón is landol. Tudja, hogy a halálom, amikor ebben a szerelésben van. Le is dobom engedelmesen a törölközőt, orvosi utasításnak veszem.
- Akkor elég sok időnk van gyógykezelésre, igaz? - lépek hozzá, hogy a köpeny alatt felcirógassak a combján. Régen direkt kerestem a bajt ezért.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Hye Rim Myung
Hye Rim Myung

félvér

⌲ Foglalkozás :
Személyi asszisztens
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptyPént. Dec. 20 2019, 23:47


- Áh, szóval ledobtál minden atomot, legalább tényleg tisztáztátok az egész helyzetet. Én még mindig örülök, hogy Niké felnevelt téged. Ők amúgy is inkább kardos, és lövésznek tűnnek, és igen egy naginatást sosem szabad lebecsülni. Ne aggódj majd megvédelek, bár lehet előbb páhollak el én. – vigyorodom el egy kicsikét. Jó móka lesz, már alig várom.
- Ez pontosan így van, jobbá tesszük egymást. Lelőtted a meglepetést, holnap, ha esetleg van valami dolgod az ágyból is el tudod intézni. – árulom el, mondjon valaki ezekre a szemekre nemet. Jó, előbb éljen túl engem. – Azt is megtehetem veled. – vonom fel a szemöldököm kihívóan. – Még mindig érdekellek legalább! – sötéten mosolygok utána, tetszeni fog neki, mindig tetszik, és az is ahol kikötünk a ruhám miatt. Most sem tévedtem, imádom, amikor így tekint rám. Pofátlanul mérem végig, még mindig imádom minden egyes porcikáját, ha tehetném mindig ráparancsolnék, hogy meztelenül járkáljon.
- Pontosan, mert megérdemled, hogy sokáig kezeljelek. – megborzongok az érintése miatt, és szórakozottan simítok rajta végig, nekem már nincs gondom a vetkőztetésével. Tudom, hogy régen direkt kereste a bajt, pedig akkor elég sokat hanyagoltam a szoknyákat, de a rendes orvosi szerelés is hasonlókat okozott neki, mint most.
 

POTUS
Vissza az elejére Go down
Tae Jin Nam
Tae Jin Nam

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Korea alelnöke
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptySzomb. Dec. 21 2019, 00:46


- Lehet kelleni fog új zászlórúd. Tisztáztuk, pipák voltak rám, de megoldva. Én is, az első szerencsés napom volt, hogy rám talált a piacon. Igen, azok is és még nem tudják, hogy milyen egy naginatás egy rendes naginatával. Vagy én védelek téged vagy egymást páholjuk. Utána este pedig máshogy. - vigyorgok rá. Jó mókának nem mondok nemet.
- Együtt vagyunk egészek. Csak reménykedtem benne, hogy kegyes vagy velem és lehet egy szabadnapunk, együtt, nagyobb részt kettesben. - azért még nem enyhítek a nyomáson, a mai után szeretnék vele lenni. - Tegyél meg velem mindent... - sóhajtok egyet, szinte agyatlanul. - Mindig érdekeltél, az első pillanattól kezdve, olyan nem volt, hogy nem. - viszonzom a mosolyát, élvezem amikor valami mocskos dolgot forgat a fejében, mert annak mindig a lehető legjobb dolog a vége. Szeretem amikor így néz rám, de az én tekintetem sem visszafogott amivel nézem őt. Úgy leszaggatnám róla a ruháit...
- Szeretem a hosszú kezeléseid. - a szoknyája alá kalandozik a kezem, el is felejtem a sérüléseim, ilyen hatással van rám, akár rongyokban is, de ez mindig így volt. A nyakába csókolok, miközben a hajába túrok mohón.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Hye Rim Myung
Hye Rim Myung

félvér

⌲ Foglalkozás :
Személyi asszisztens
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptySzomb. Dec. 21 2019, 01:12


- Hm…Rendben van, legalább leszúrtad vele őket? A második szerencsenapodon találkoztál velem. Több kötszerre lesz akkor szükségem, és nekik is. Benne vagyok ezekben az eshetőségekben is. Ennek meg végképp nem mondok nemet. – viszonzom a vigyorát. Csak teszem, amit a haza megkövetel.
- Mert család vagyunk, és bizonyos esetekben vagy csak a főnököm. Néha neked is jár a szabadság, most még mindent el tudnak intézni nélküled. – sőt, kettőnknek jár ez, hogy gyerek nélkül, és politika nélkül töltsünk el egy kis időt. – Mindent meg fogok tenni, ne aggódj. – bájosan mosolygok. – Töretlen irántad is a vágy. – beleremeg a szívem a mosolyába, ilyenkor tudom, hogy belement a játékomba, legyen bármilyen őrült, vagy mocskos dolog. Letépné a ruháimat, érzem, látom rajta, de tudja, hogy akkor megfojtanám…
- Akkor ne számíts arra, hogy ma alszunk… - elégedett sóhajt hallatok a keze miatt, még az ajkamba is harapok. Nem mintha attól kéne tartanunk, hogy most valaki ránk nyit. Tarkójára simítok a szabad kezemmel, kissé meg is karmolom, biztatva, hogy nagyon is jó amit csinál.
 

POTUS
Vissza az elejére Go down
Tae Jin Nam
Tae Jin Nam

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Korea alelnöke
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptySzomb. Dec. 21 2019, 01:51


- Le... Igen, a harmadikon pedig elvettelek feleségül, szerencsés flótás vagyok. Mert te tudod, hogy milyen vagyok. A vérem veheted, hogy ne lennél benne... Egy isteni hancúrozásban ha nem lennél benne, akkor égne fel a föld. - ingatom meg a fejem kicsit.
- Bent az irodában, de azon kívül mindig is család vagyunk. Örömmel hallom, hogy kiérdemeltem egy kis szabadságot a gyönyörű feleségemmel. Most még, de azért lenémítom a telefonom. - jó néha kicsit elszakadni a politikától és a munkától, hogy együtt lehessünk, sőt most még a kisfiúnk is lehet sejtette, hogy az ősöknek kéne egy kis tér és idő. A mosolyára meggyengül kicsit a térdem, mert tudom mikre képes. - Már így is marad. - csak ő tudja azt megadni, amire sóvárgok és viszont, ezért is szaladok vakon bele minden kis játékába, legyen az bármilyen mocskos. Tudom, hogy mit kapnék ha ártanék a ruhájának, de az nem fogja a fantáziámat megfogni.
- Ki mondta, hogy akarok aludni? - súgom a fülébe, de felnyögök a sóhajára. Viszont nem bírom ki, hogy ne kínozzam így, mindig imádom amikor így borul el az agya. A karmolása felbiztat, de könyörögni akarom hallani.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Hye Rim Myung
Hye Rim Myung

félvér

⌲ Foglalkozás :
Személyi asszisztens
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptySzomb. Dec. 21 2019, 02:11


- Helyes…Igen, ezzel a ténnyel nem vitatkozom. Kíváncsi vagyok mit kezdenek ellened, ha igazán elemedben vagy. Abban bármikor benne vagyok…Ah, még a végén megsértődöm, és egyedül veszel részt az isteni hancúrban. – emelem meg a szemöldököm.
- Ohó! Én csinálom a napirendet, szóval tényleg a főnökömnek hiszel, édes vagy. Amúgy is többet kéne szabadságon lenni, nyafogni fognak a bent maradt napok miatt. De nem engedhetünk meg magunknak heteket, jelenleg. Ki is kapcsolhatod, ha valaki akar valamit, majd elér engem, vagy nem. – sűrűsödnek a napok, úgyhogy nem árt a holnapi napot csak együtt tölteni, gyerkőc nélkül, akit imádunk természetesen, de ha már testvért kért, akkor ne legyen itthon, amikor összehozzuk. Évszázadok óta rajongunk egymásért, úgyhogy nem aggódom azon, hogy megunjuk egymást.
- Reméltem, hogy ezt mondod. – borzongok meg, a lehelete cirógatja a fülemet, és ha nem szeretném kínozni még, rég kiugrottam volna a ruháimból, de neki is az a terve, hogy könyörögjek. Most jön el az idegek játéka, melyikünk törik meg a másik akaratának. Nagyon is igyekszem, hogy őt halljam először könyörögni.
 

POTUS
Vissza az elejére Go down
Tae Jin Nam
Tae Jin Nam

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Korea alelnöke
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptySzomb. Dec. 21 2019, 02:56


- Utána minden napom szerencsés volt, mert veled voltam. Arra én is kíváncsi leszek, mert agilis kis köcsög vagyok. Én is, lehet mert Árészfi vagyok vagy mert a férjed... Nem fogod kibírni úgy sem, hogy ne szaggass meg a legmocskosabb módokon. - vigyorgok rá.
- Te hordod a nadrágot tudom, papucs vagyok, mert megőrülök érted. Ó, azt meg nem tolhatom nagyon, mert kapok a fejemre a számviteltől. Jelenleg, de ha esetleg összejön a kistestvér, akkor a születésére ki tudom venni és nem szólhatnak egy szót sem. - ki is kapcsolom a telefonom azzal a lendülettel. De most rá akarok koncentrálni, mert ugyan imádott kisfiúcskánk nincs itthon, de kapjuk az ívet, hogy kistesót akar és ez a tökéletes alkalom, hogy megtegyük.
Több mint ötszáz éve már, hogy egymást imádjuk, sosem fogom őt megunni, ahhoz túlzottan szeretem és túl izgalmas mindene számomra.
- Nem is mernék mást mondani neked. - a nyakára harapok, vadul, de érzem, hogy ő is miben mesterkedik, amire felnyögök kéjesen. Szemérmetlen módon két ujjammal veszem birtokba, hogy lassan, a legérzékenyebb pontján kényeztessem, kínzóan, fájdalmasan lassan.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Hye Rim Myung
Hye Rim Myung

félvér

⌲ Foglalkozás :
Személyi asszisztens
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptySzomb. Dec. 21 2019, 03:22


- De az én köcsögöm vagy, és nem adlak másnak. Szerintem is-is a válasz erre. Kihúzod a gyufát Tae Jin, és tényleg egyedül játszol magaddal. – vigyorgok vissza, de mind a ketten tudjuk erre a nullánál is kevesebb az esély.
- Nem, azt te hordod, én kiválasztom melyiket vedd fel. Na, nem vagy te papucs, tudsz te vitatkozni velem, ha akarsz. Még téged is megszidnak, nagyon háklis egy banda. Akkor tartogasd bent, hasznos lesz, ha tényleg pici lesz a háznál. – én csupán lenémítom az enyémet, mert tényleg armageddon lenne, ha egyikünket se érnék el, mondjuk így sem fognak, nem izgat. Fontosabb dolgom lesz, összehozni egy babát.
- Pedig szeretem, ha tiltakozol. – ragadozó mosoly jelenik meg az arcomon, és nyögök fel, a körmeim úgyis tűélesek, úgyhogy nem aggódom egy cseppet sem amiatt, hogy nem fog folyni a vére, meg is jutalmazom még egy kis karmolással. Beleharapok a vállába, az ujjaimat pedig szorosabban fonom rá, de kínzó lassúsággal csinálok bármit is. Ilyenkor azért hálás vagyok a démoni véremnek. Az alsó ajkamba harapok, még a nyögéseimtől is megfosztom.
 

POTUS
Vissza az elejére Go down
Tae Jin Nam
Tae Jin Nam

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Korea alelnöke
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptySzomb. Dec. 28 2019, 21:18


- Ez igaz, én sem téged és nagyon jól tudom, hogy milyenek vagyunk ha féltékenyek vagyunk éppen. Akkor bizony azt felveszem neked, hogy megnézhesd. – majd ha befagy minden pokol, akkor nem fog ő jönni.
- Mert jó az ízlésed és bármelyik nő megirigyelhetné a szépséged. Főleg azért szoktam mert jó móka nézni ahogy lassan kijössz a sodrodból és levered rajtam. Nincs kivételezés legalább. Akkor meg nem fogok legalább aktát ringatni szórakozottságomban. – de nem akarom, hogy zavarjanak minket, akkor sem ha le van némítva az övé, mert egészen más dolgunk van. Kezdve a kistesóval, de leginkább a nejem kényeztetésével.
- Csak hogy megszaggass érte, nem? – visszamosolygok rá hasonlóan és szusszanok szinte mocskosan a nyögésére a fülébe. Morranok egyet a lassúságra, de élvezem akkor is nagyon. De a démoni vére most a legnagyobb ellensége is, mert ismerem őt, minden porcikáját és most fog engem szétszedni, de verés után sem zavar, ha ő veszi a vérem. Szinte alattomos módom mindkét ujjammal arra a pontra nyomok és éhes nyögésekkel kényeztetem mohón, csak azért, hogy megfosszam a kielégüléstől.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Hye Rim Myung
Hye Rim Myung

félvér

⌲ Foglalkozás :
Személyi asszisztens
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptyHétf. Dec. 30 2019, 22:08


- Igen, régen éreztem már, hogy féltékeny vagyok, mintha csak tegnap lett volna. Hah…ezért mondjuk lehet megérni kihagyni, és később csatlakozni hozzád. – de nem, ott fogok lenni az elejétől.
- Azért nem mindegyik irigyli meg, viszont még mindig édesen bókolsz. Nekem nem olyan jó móka, de élvezem azt amikor ki akarsz engesztelni. Én kivételezek veled, bőven elég az neked. Ó, dehogynem, a fiúnk plüssét is ringattad, pedig láttad, hogy nálam van. – kuncogok halkan, legalább megint jól fogok szórakozni, ha sikerül összehozni a babát.
- A legkegyetlenebb módon. – válaszolom elfuló hangon, legszívesebben már most apró darabokra szaggatnám, amiért ezt csinálja velem. Véresre karmolom a mellkasát, és a nyakát, aztán meg is harapdálom. Könyörögve nézek rá, hogy ne kínozzon már tovább.
 

POTUS
Vissza az elejére Go down
Tae Jin Nam
Tae Jin Nam

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Korea alelnöke
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptyHétf. Dec. 30 2019, 22:31


- Mert roppant birtokló vagy te is és én is. Lenne annyi önuralmad, hogy ne te játssz velem, hanem én magammal? - mert azt erősen kétlem, roppant mohó és makacs asszony.
- Kit érdekel, nekem akkor is te vagy a legszebb és kész, azért sem vártam régen egy percet sem, hogy veled lehessek. Nagyon jó lehetek a kiengesztelésedben akkor... Mástól nem is kell nekem. Láttam, de nem fogtam fel, előfordult, elő is fog még. - vigyorgok rá, mert mindig jót tud rajtam szórakozni, amikor fáradt kispapa vagyok.
- Nem ismered a kegyességet velem, úgyhogy ide a legrosszabbat. - szusszanok, tényleg arra játszok, hogy megszaggasson, amit érzek, hogy nagyon szívesen megtenne. Élvezettel nyögök és sziszegek a körmeire, fogaira, imádom amikor a józan ész fogalma is elhagyja az elméjét. Sötét kis mosollyal tűröm fel és félre amit kell, hogy felkapjam és a falnak nyomva kegyetlen lassan vegyem birtokba a testét és szinte gyengéden csókoljam meg. Nagyon igénylem most, hogy ne csak a szemével könyörögjön. Az ő őrjöngése ad nekem erőt.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Hye Rim Myung
Hye Rim Myung

félvér

⌲ Foglalkozás :
Személyi asszisztens
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptyKedd Dec. 31 2019, 00:32


- Mert ami jó az kell nekem. Dehogy lenne, mikor volt nekem annyi önuralmam? Jesszusom, még a feltételezés is humoros. – ingatom meg a fejemet egy mosollyal.
- Értettem, uram! Hah, kész szerencse, hogy nem vártál egy percet sem. A legjobb vagy, ezt egy percig sem titkoltam…Én pedig jól fogok szórakozni rajtad, és a testvéreiden is, meg a többi közeli rokonodon. – vigyorgok vissza, mert beléjük van kódolva, hogy mindent is ringassanak, ha nincs a kezükben gyerek.
- Mindent is meg szoktál kapni. – nyöszörgök halkan, tudom mire megy ki a játék, mindig erre, és mindig bele is sétálok a csapdájába, hogy aztán mind a ketten győztesen távozzunk ebből a csatából. Elégedetten nyekkenek ahogy a hátam találkozik a fallal, össze is kulcsolom a lábaimat. Éhesen marok az ajkaira, és markolok a hajába, a hátát is véresre karmolva.
- Esküszöm, hogy megöllek… - eltépte az utolsó kis cérnámat is.
   

POTUS
Vissza az elejére Go down
Tae Jin Nam
Tae Jin Nam

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Korea alelnöke
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptyKedd Dec. 31 2019, 01:15


- Bókolgatunk? Mert én is így vagyok ezzel. Sosem volt és pontosan ezért is szeretlek most is ugyanúgy évszázadok óta. Te humorizáltál, gyönyörű, nem én. - billentem kicsit félre a fejem, csak kimondja az igazságot, nem tudja magában tartani az őszinteségét, ami külön is gyönyörű benne.
- Nagyon helyes... Nem bírtam, nem akartam, eszemben sem volt. Ó, ez egészen biztos, elvégre az első esküvőnk az szinte császári volt miután hallottak minket. Legyen meg a te akaratod, én is jót nevetek magamon amikor leesik, hogy nálad van a pici vagy a kezeimben és a bölcsőt attól függetlenül ringatom, mintha kötelező lenne. - egyetlen pillanatát sem bánom az apaságnak, mert minden gyermekünket imádom és minden percét élvezem az apaságnak.
- Igazán? - morranok kicsit, most egészen más elmeállapotban vagyok. Még mindig képes beleesni a tökéletes kis csapdáimba, most sincs ez másként. De a végén mindketten boldogok vagyunk, teljesen megéri. Halkan nyögök fel, ahogy kiszökik belőle a varázslatos hang, ahogy nyekken a háta a falon. Az alsó ajakamba harapok, ahogy a derekam köré fonja a lábait... boszorkány, tudja mitől hülyülök meg. Az ajkai ellenállhatatlanok és két szívdobbanásnyi idő után ugyanolyan vadul csókolom őt, boldogan nyögve minden marására. Gonoszan kuncogok a szavaira és az összes izmom hagyom, hogy átjárja az erőm, hogy könyörtelenül kezdjek el mozogni benne.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Hye Rim Myung
Hye Rim Myung

félvér

⌲ Foglalkozás :
Személyi asszisztens
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptySzer. Jan. 08 2020, 21:11


- Veheted bókolásnak is. Mindig jó ezt hallani. Nem tehetek róla, kihagyták belőlem a túlzott önuralmat, én is szeretlek. Jogos, jogos, nyertél. – grimaszolok kicsikét, még mindig nem tudok mit kezdeni azzal, hogy bókol nekem, és majdnem mindig ezt csinálja.
- Legközelebb majd akadékoskodom kicsit, kíváncsi vagyok, hogy mit csinálsz. Nem hiszem, hogy csak amiatt volt szinte császári, mert hallottak minket, szerintem anyám keze is benne volt a dologban, hiszen rögtön elfogadott téged, ha nem így lenne, nem szültem volna neked egy tucat gyereket. Mert szeretsz apa lenni, bár azt hiszem ez elmondható az Árészfiakról, három dolog érdekel titeket, a harc, a szex, és az apaság. Kétségkívül mindben jók vagytok. – kuncogok fel halkan.
- Igazán. – vigyorgok nagyon sötéten. Bármennyiszer képes vagyok a csapdáiba sétálni, csakhogy nagyon jó legyen nekünk, amúgy is élvezem, úgyis visszatudom neki ezt adni. Mert most is tudom mitől hülyül meg. Meghalnánk egymás nélkül, ebben biztos vagyok. A kuncogására még jobban elborítja az agyamat a démoni énem. Nem fogja megúszni ép bőrrel, nem is akarja, én sem, hangos sikollyal jutalmazom a tettét, nem maradok adósa, véresre marom mindenét amit érem. Élvezettel nyalom le a vérét a kezemről, és a nyakára hajolok, hogy azon is végignyaljak.
   

POTUS
Vissza az elejére Go down
Tae Jin Nam
Tae Jin Nam

koreai istenség

⌲ Foglalkozás :
Korea alelnöke
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptyVas. Jan. 12 2020, 01:06


- Akkor annak veszem. De azt is imádom benned, mert felszabadító, hogy nem fogod magad vissza. Csak nem zavarban van az én szépségem? - vigyorgok a grimaszára, tudom mikor vág ilyen arcot már, olyan könnyű ezt az oldalát is kihozni belőle.
- Csattan a hátad, ilyen egyszerű. Ez is igaz, ami meg is lepett, elvégre én egy kóbor, de igen jól nevelt félisten vagyok csak, amikor megtudtam, hogy Jowangsin az édesanyád, azért én is pislogtam, de csak örülni tudtam, hogy elfogadott minket így ahogy vagyunk. Hát, apámról nem tudok nyilatkozni, de a fiakról igen. A szentháromságom, a másodikat pedig te élvezed mocskosul. Neked elhiszem. - kuncogok én is.
- Nem, te inkább ki akarsz engem élvezni kegyetlenül, ahogy a magamévá teszlek, úgy hogy járni se tudj. - súgom neki. Akár egy hurrikánt is el lehetne ereszteni, akkor is csak az érdekelné, hogy minél több élvezetet kapjon. De én is, pokolian ismer. Nem lenne a világom nélküle. Érzem, ahogy zubog benne a démoni vér, én pedig pont ezt akartam, a legmocskosabb vágyait is. Ahogy érzem a hátamon a vért kiserkenni, akkor érzem magam élőnek, kéjesen nyögök a nyakára, mielőtt rá nem harapnék, erősen szívva, ahogy lenyalja az ujjairól a vért. A nyakamra hajol, de csak két pillanatot kap, mielőtt a hajába nem markolnék, hogy végig a szemeit nézhessem, ahogy még durvábban mozgok benne, a combját marva kegyetlenül.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Hye Rim Myung
Hye Rim Myung

félvér

⌲ Foglalkozás :
Személyi asszisztens
⌲ Hozzászólások :
18
⌲ Tartózkodási hely :
Szöul
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 14.

Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim EmptyVas. Jan. 12 2020, 20:15


- Helyes. Sosem tudnám magam visszafogni, miattad főleg nem. Ne folytasd már, könyörgöm. – dünnyögök halkan, félvérhez képest is nagyon könnyű engem zavarba hozni, ő meg kihasználja amióta rájött.
- Ó, de ahhoz nem kell kekeckednem se veled, hogy csattanjon a hátam, azért van beiktatva szünet is, hogy jó legyen nekünk. Ahhoz képest, hogy ki az apád, jól nevelt vagy, de Nikének köszönheted igazából, hogy nem kallódtál el, nagyon. Minden gyerek szereti egyébként, ki se néznéd anyából, milyen jófej nagymami. Mintha te nem élveznéd a második pontot. – vonom fel a szemöldököm.
- Pontosan, nagyon okos vagy, még mindig. Legalább holnap délutánig ne tudjak járni. – szusszanok fel halkan. Ilyenkor mindig a démoni énem kerül előtérbe, de egyáltalán nem bánom, sőt, így tudom a legjobban kiélni minden vágyamat rajta. A vérének az íze egészen megőrjít, a harapása is, nagyon jól tudom, hogy mindenünk sajogni fog holnap. Mint valami macska úgy fújtatok egyet, fekete szemekkel pillantok rá, átkozott, megfoszt a vérétől, nem bírom halkan, minden egyes lökése sikolyokat vált ki belőlem, véresre karmolva a mellkasát is.
   

POTUS
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Tae Jin & Hye Rim Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tae Jin & Hye Rim   Tae Jin & Hye Rim Empty

Vissza az elejére Go down
 
Tae Jin & Hye Rim
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Ázsia :: Korea :: Szöul-
Ugrás: