Linked by destiny

Elhappoltam egy melót, vagyis csak hittem, hogy egyedül én akarom ezeket az adatokat, szinte egyszerre futottam be a másik hackerrel. A lényegen mondjuk nem változtat, hogy megszereztem amit kell, és a megbízóm is örült neki, mintha mindennap születésnapja lenne. A másik hacker kiléte viszont felkeltette az érdeklődésem így a napi raidet is kihagytam, ami miatt elég sokan szomorúak voltak, magam helyett viszont szereztem nekik egy másik healert, úgyhogy probléma egy szál sem. Végül csak megtaláltam a másikat, majdnem le is estem a székről, amikor kiderült kivel futottam össze. Aztán inkább vigyorogva másztam a gépébe, hogy ott üzenjek neki, holnap este egy vacsora nálam? Mert én nem vagyok hajlandó kimozdulni az is biztos, remélhetőleg lesz olyan kedves és átjön. Főzni tudok, egyedül élek, úgyhogy nem lehetek a konyhában analfabéta. Szerencsére kaptam egy igent válasznak, boldogan is feküdtem le aludni.
Azt azért nem mondom, hogy nem izgulok, kb. azóta bele vagyok zúgva mióta beléptem az egyetem kapuján, és le nem telepedtem mellé az előadásokon. Nem érdekelt más figyelme, vele voltam hajlandó minden közös munkát megcsinálni, amikor arra került sor. Aztán ő ment jobbra, én meg balra, azt azért sosem gondoltam volna, hogy hackernek áll, de úgy látszik tévedni emberi dolog. A legszebb mosolyomat varázsolom magamra, amikor meghallom a csengőt, meg amúgy is figyeltem mikor ér ide, utcai kamerák…dehogy, vannak sajátjaim. Még mindig szívdöglesztő.
- Örülök, hogy itt vagy! – nyitom ki az ajtót, hogy be tudjon jönni.

Majdnem a szoba sarkába vágtam a headsetet, amikor észleltem, hogy nem vagyok egyedül a hálózaton. De alapvetően elég nyugodt vagyok, nem egy idegbeteg állat, úgyhogy versenyt futottunk a másik hackerrel, amit ugyan megnyert, de mielőtt törölhette volna az adatokat, azelőtt megszereztem én is és továbbítottam az igen hálás megbízómnak. Én voltam aki eladta a lelkét, de valamiért volt egy megérzésem, hogy fülön kell csípnem a másikat a hálózaton. Volt egy nagyon ismerős szegmens az egyik scriptjében. Valami amit évek óta nem láttam, de akkor naponta, csak nem ebben a formában. Jeleztem a guildnek, hogy az aznapi raidbe kell egy másik tank és be is dobtam egy volt csoporttársam, aki kábé olyan élettelen mint én, a kocka fiúk miatt senki nem hullajt egy könnyet sem. Főleg egy hikikomoriért. Előástam a naplókat és megkerestem nagyjából két perc alatt, hogy kivel akadtam össze és amikor megláttam a háttérképét, akkor estem hátra a forgószékemmel együtt. A fotó amiért könyörögtem Keikonak, hogy törölje a diplomaosztónkról, de szerinte aranyosan mosolygok rajta. De aztán nem sokkal később az én jelzőm is pittyegett, hogy valaki a gépemnél jár. Keiko IP-je, úgyhogy még hagytam is neki. Aztán gondolom ő is meglepődött, hogy az a kép a hátterem, amin ketten elaludtunk egymás vállán a könyvtárban a záróvizsgák előtt. Hagyott egy kérdést nekem, hogy vacsora nála holnap. Magamban nevettem egy kicsit és kurtán egy igent hagytam neki. Utána kilépett, én meg olyan boldogan mentem aludni, mint aki elfelejtette, hogy teljesen agorafóbiás lett.
Életem első és egyetlen szerelme Keiko. Már az évnyitón elkaptam magam, hogy őt követi a tekintetem, aztán pedig mellé, ült le mindig. Gyakorlatilag hozzám volt nőve, beleestem, mint vak ló a gödörbe és akkor már bőven benne voltam a hackelésben, de nem hagytam magam érzelmileg kibontakozni felé, akármennyire is akartam. Szinte tipródok, ahogy becsengetek. Mit mondjak? Rég láttalak, mi újság? Akaratlanul is elmosolygom magam, ahogy az ajtót kinyitja és csak egy zavart bólintásra futja, de az eddig elnyomott világmindenség legyőz engem is. Becsukom az ajtót és a derekánál ölelem magamhoz, hogy megcsókoljam végre normálisan, nem olyan finomkodóan mint egyszer régen.

Egyébként nagyon felbosszantott a tény, hogy nem voltam elég gyors, és megszerezte a másik is az adatokat. Sosem végzek ilyen hanyag munkát, erre tessék, mondjuk nem fog rajtam csattanni semmi, meg kellett szereznem, azt nem mondta a megbízóm, hogy más nem kaphatja meg. Legközelebb pontos utasítást adjon, és nem fog hiba csúszni a mátrixba. Viszont erősen meglepődöm, amikor meglátom a hátteret, ha két perccel később készül ez a kép tuti nyáladzottam volna rajta. Kimerítőek voltak az utolsó záróvizsgák. Legalább nem dob ki rögtön a gépéből, mondjuk én sem tettem, pedig megtehettem volna, mert akkor még nem voltam benne teljesen biztos, hogy ő az, akivel versenyt futottam. De eljön! Pedig tudom, hogy hikikomori lett belőle, ami még én is lehetek, viszont a nővérem nyüstöl kéthetente, hogy dugjam ki az orromat a lakásomból. Nagyon nehezemre esik, nekem az emberek nem jelentek semmit sem, adatokat csupán. Randira se megyek, sőt amikor meghallottam az elrendezett házasság ötletét felálltam és ott hagytam a családot.
Akire én vágyom nem mert lépni, talán majd most. Ha kell akkor életem végéig várok Takerura, más nem kell, nem viselnék el. Az első napomon eldöntöttem, hogyha valaha férjhez megyek az csak ő lehet. Nem lépett, de én se fedtem fel neki a lapjaimat, mert ugyan mit szólt volna, ha megtudja hacker vagyok? Valószínű semmit, mert ő is az. Izgulok, nagyon is, mert most már nem engedhetem ki a kezeim közül. Nem változott semmit, még mindig babaarca van, ami miatt képes lennék kiszúrni a többi nő szemét. Ösztönösen karolom át a nyakát, és viszonzom a csókját, mintha nem lenne holnap. Nem tudom hány évet vártam, vártunk erre. Inkább kézen fogom és úgy vezetem be a hálóba, hajt a vérem, úgyhogy el is kezdem kihámozni a ruháiból.

Ami a hozzánk köthető lövészek számára a helyzet, helyzet, helyzet, az nálunk a tempó, tempó, tempó. Találtam valakit, aki hasonlóan elmebeteg tempót diktál ami az adatlopást illeti, ami dicséretes. Nem volt kitétel sehol, hogy ez legyen az egyetlen másolat, úgyhogy nyugodtan adhatom le az adatokat, hiába volt valaki egy paraszthajszálnyival gyorsabb. Ha nem akar másik példányt futni a földön, tegye kritériumba. Éppen csak nem visítok a hátterét meglátva. Egyetlen valaki lehet a bolygón akinek ilyen háttere lehet még, de az IP helyi, úgyhogy boldogan emlékezhetek vissza a diplomaosztónkra. Nem szeretem amikor mosolygok, mert eltűnik a szemem, nem úgy mint Keikoé, akinek ragyognak a szemei. Elfáradtunk az záróvizsgák előtt, nem a tudás hiányában, mert volt, hogy Pythonban beszéltünk is akkor, de rengeteg beadandó volt. Nem vágott ki a gépéből, tehát csak Keiko lehet az. Tiszteletben tartottuk mindig a másik gépét, mint egy jinját. De most meg ő járkál a gépemben. Még jó, hogy van egy SunRay szerverem, amin a munkám tárolom, mert fekete dobozos, hatalmas baj esetén is mindent visszaszerzek azonnal. De megnyit egy WordPadot. Én pedig igent mondtam a vacsorára, mert tudom, hogy nagyon jól főz, sokat mentette meg az irhám, mikor leghamarabb este 11-kor ettem, ha nem ettem volna, akkor tudom, hogy kaptam volna a képemre érte. Neki legalább van testvére, aki a diplomaosztós képet is készítette rólunk, de én egy egyke vagyok és hikikomori. Apám őrjöng. Egyszer berontott egy mappával és ki is vágtam a kezéből, mert tudtam, hogy valakit el akar velem vetetni. Valamelyik másik yakuza klán lányát. Kell a picsának díszfeleség, ha valaki elvennék, csak Keiko lenne az. Ő volt mindig az aki az én tolvajtempóm bírta és a jelek szerint ő sem olyan ártatlan. Engem már kamaszként köröztek ipari terrorizmus miatt.
Szeretem ezt a nőt, mert ő mellette nevettem, vele voltam boldog, az övé volt az első csókom is. Nem voltunk őszinték, de a mi szakmánkban ártalom is ez. Egyre erősebb az idegességem, mert újra láthatom őt. Ahogy ajtót nyit, ugyanaz a szépség fogad, mint amire emlékeztem. A csodás mosolya, az elmetébolyító illata... Gyönyörű és érzem, hogy ha ránézett bárki is, megöletem. Átkarol, amire elönt a forróság, hogy még mindig veszettül szeretem. mennyi szenvedés és kín hozott engem hozzá. Megfogom a kis kezét, hogy vezessen előre, forr a vérem, most nem akarok úriember lenni. Mohón szedem ki a ruháiból, hogy az ágyára döntsem és mire felocsúdjon, már tövig legyek benne és boldogan nyögve kezdjek benne mozogni.

Kiszedtem félig a csigaházából, eljött hozzám, nem nekem kellett menni, és gondolkodás nélkül írt vissza, hogy jön. Haladunk, mert tudtam, hogy hiki lett, sőt szerintem ő az elrettentő példa akit mutogatnak a szó mellett. Elmondhattuk volna egymásnak, hogy nem éppen legálisan dolgozunk, viszont pont ezért nem tehettük meg. Nem akartam bajba sodorni, ahogy ő se engem, pedig tényleg nem kéne félteni, yakuzagyerek vagyok, eddig sem kaptak el, nem most fogok elkezdeni hibát hibára halmozni. Szükségem van rá, mindenestől, eleget vártam már rá, ha még kicsit várnom kellett volna lehet én lépek ki a házból, hogy betoppanjak hozzá. De nem így történt, most pedig érzem, hogy nagyon forr a vérem, nem most leszek úrinő. Mire pisloghatnék már bennem van, a nevét nyögve karmolok végig a hátán, és még el is vigyorodom. Nemcsak én vagyok itt yakuzás. Szenvedélyes csókot váltok vele, csak azután cserélek vele helyet, be kell pótolnunk nem tudom hány évet, és nem most leszek szűzies nő.

Sikerült olyat elérnie amit eddig soha senkinek még soha. Kitettem érte a küszöbön a lábam, de ha arról van szó, érte a világ végéig elmennék. Bezárkóztam, mert amilyen űrt hagyott mögötte azt nem tudtam betölteni, úgyhogy inkább maradtam a négy fal között. Lehettünk volna őszinték is, de akkor még nem tört a gépembe, hogy vacsorázni hívjon. De azzal, hogy csak úgy gyakorlatilag mindenem megvan, hogy nem teszem ki a lábam a házból, azzal is lebuktathatnám magam, de rá lehetett fogni arra is, hogy az ősök pénzéből élek. Nem buktam még soha, nem is tervezek ilyesmit soha. Megőrülök érte, egyikünk sem bír egyenesen gondolkodni, de mondjuk szerencsére az ágyig sikerül elnavigálni. Szerencsére egyikünk sem vágyik nagy romantikus gesztusokra most, mert tudjuk mind a ketten mit akar a másik. Végigfut a forróság rajtam, ahogy hallhatom végre a nevem nyögni őt és meg fogok veszni a körmeitől, amire a nyakára is csókolok, még vadabb tempót diktálva. Ő is közülünk való, meg sem lepődöm. Éhesen, szerelmesen csókolom őt, a nyakára simítva, de sóváran nyögök fel, ahogy fölém kerekedik és gyönyörködöm benne, mielőtt a hátsójára markolnék az egyik kezemmel, a másikkal pedig a keblét kényeztetem, de nem bírom ki, hogy ne mozogjak alatta.

Most, hogy végre kiderült a kettőnk titka csak még jobbak leszünk, mármint külön-külön is veszélyesek voltunk, a magunk nemében a legjobbak. Nem mintha sok női hacker lenne, ez inkább férfias munka, én meg világ életemben szerettem olyat csinálni, amihez elvileg nem két mell kellett. Meg egyébként is minek mennék ki a szabad ég alá? Ha világosságot akarok akkor nézek egy kis napfényt a youtube-on, bőven elég. Sose fogom megértetni a család többi tagjával, hogy ne cipeljenek el engem nyaralni se, mert nem fogom kidugni az orromat a szobából, általában így is van, mert viszem magammal a laptopom. A mi munkákban folyamatosan pörögni kell, nincs időm hülyeségekre, mint a nyaralás. Tökéletes társat találtam Takeruban ehhez, ő sem az a nyaralós típus, én sem. A romantikát meg hírből elkerüljük, nincs rá szükségünk, egymásra vágyunk. Elégedetten nyögök a fülébe, megőrülök tőle, nemcsak attól amit éppen művelünk, az egész lényétől fogok hülyét kapni, nem lehet másé, ő az enyém. Nem fosztom meg a sóhajaimtól, a sikolyaimtól, amit miatta adok ki magamból, főleg a markolása miatt. Szégyen érzés nélkül karmolom végig a mellkasát, és hajolok hozzá, hogy kicsókoljam belőle a napvilágot is, mert érzem, hogy magával ránt a gyönyör.

Mondhatni, ketten a világ ellen. Örülök, hogy szakmabeli ő is, mert így innentől nincs mit titkolnom előle, nem úgy mint az egyetemi évek alatt amikor majd meghaltam, hogy így lehessünk együtt, hiába kísértett a csókjának az emléke még álmaimban is. De a munka miatt egy időre elkallódtunk, de a tegnap este kellett mindkettőnknek. Mint most az édes feloldozás, hogy nem kell bíbelődnünk a romantikával, a magunk romantikáján már évekkel ezelőtt túlestünk. Most a boldogságát fogom hajszolni, ha kell pirkadatig is, mert megveszek tőle. Az illata, a közelsége, a lénye... Mind drog nekem. Egymáséi vagyunk mostantól. A nyögésére felszusszanok, de inkább morranás az ami kijön belőlem. Élvezettel nyögök minden mozdulatára, szégyentelenül fogdosom most ahol érem, de kéjesen nyöszörgök a karmaira. Ezt csinálhatja még sokat... Elkapom a tarkójánál, hogy forrón csókoljam őt, érzem a gyönyörre reszkető testének hőjét a karjaimban és a forróságát, nedvességét, de én még bírom. Magam alá teperem szabályosan, hogy összekulcsoljam a kezeinket és úgy fogjam a feje fölé, kegyetlen tempót diktálva. Mert én bizony addig akarom húzni, amíg még egyszer nem láthatom a gyönyörét.

Legalább már tudom, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy a hangját halljam, kérnie se kell, karmolom ahol csak érem. Egyikünk se fog normálisan aludni, de nem érdekel, az viszont annál inkább, hogy kicsókoljam belőle a világot is. Engem viszont magával ránt a gyönyör, de rajta még érzem, hogy még nem fejeztük be. Kissé meglepetten pislogok rá, ahogy alá kerülök megint, szinte szerelmesen nézek rá, kiszabadítom az egyik kezemet, abba belehalnék, ha nem érhetnék hozzá semmilyen szinten. Végig karmolom a nyakát, a hátát, és a hátsóját is. Nem kell sokat várnia arra, hogy megint láthassa mit csinál velem. Szabályosan remegek alatta. Szerelmesen sóhajjal simítok fel a tarkójára.

Túl mohó vagyok most, főleg a karmolásaira, ha a mocskos hangjaimra vágyik, akkor mindent is megadok neki. Nem szakadok el az ajkaitól, ahogy újra felette vagyok, de viszonozom a szerelmes pillantását és azt is hagyom, hogy kiszabadítsa az egyik kezét, kéjesen nyögök ahogy újra karmolni kezd, megveszek olyan tempóban folytatom, de látva a gyönyörét, nem éppen visszafogottan nyögöm a nevét, hosszan élvezve, rendszertelenebb lökésekkel. Együtt remegünk. Szintén szerelmesen sóhajtok a simítására, majd mellédőlök, hogy magamhoz tudjam ölelni őt.
- Egyetem óta szeretlek, hülye voltam, hogy megvárattalak. - még zihálok. - Hozzám jönnél feleségül?

Mosolyogva bújok hozzá, de levegőt még nem kapok rendesen, mintha lefutottam volna egy maratont, mondjuk sosem futottam, viszont tuti így érezném magam utána.
- Én se emeltem fel a hátsómat, hogy ugyan akadjunk már össze a diplomaosztó után. – szusszanok fel kissé kuncogva. – Hűűű, milyen laza lettél hirtelen. Még szép, hogy hozzád megyek. Akár már holnap is, pont eleget vártunk mindenre, nem? – fordulok felé majd meg is csókolom. – Legalább megnyugszik a család is, nem egy jött-menthez megyek hozzá, hanem fajtámbelivel. – vigyorodom el szélesen, nem is vittem volna soha a családot szégyenbe azzal, hogy nem yakuzához megyek.

A légzés is egyelőre kemény fizikai munkának tűnik aztán, hogy mit csináltunk az imént, de egy pillanatig sem bánom, mert sok-sok év felgyülemlett vágya volt bennem, ami nagyon kikívánkozott már.
- Lehet csak a vakszerencsén múlott, hogy végre, ugyan nem személyesen, de megtaláltuk egymást megint. Semmit nem változott a scriptelésed. - kuncogok én is kicsit. - Amúgy is megkérdeztem volna, ha köszönés helyett nem itt kötök ki veled. A nadrágomban van a gyűrűd. Akkor holnap megyünk a hivatalba. - az arcára simítok és hosszan viszonzom a csókját.
- Kifogtál egy Sasakit, még örülni is fognak neked. Én ki sem nyitottam a mappát, hogy kit kellett volna elvennem, mert csak téged vettelek volna el. - vigyorgok vissza rá, engem nem érdekelt annyira, hogy yakuza vagy sem, de mindenkinek jobb, hogy azok vagyunk, így nem lesz egy árva hang tiltakozás sem.

- Tudta a fene, hogy te is illegálisan kamatoztatod a tudásodat, ha tudom hamarabb bukkanok rád. Semmit ez így igaz, mégis csak te ismertél fel, ezért is mászhattál a gépemben, mások nem tudnak. – elégedetten vigyorgok, pedig volt csoporttársunk is szeretett volna a nyomomra bukkanni viszont sokkal jobb vagyok náluk. – Szerintem mind a ketten sokkal jobban jártunk, hogy itt kötöttünk ki. Akkor az is szerencse, hogy épségben hagytuk egymás cuccait. Hm…holnap is kimozdulsz, csak miattam. – nagyon is örülök neki, végre papíron is egymáséi leszünk.
- Az én családom is örülni fog, elvégre jóban vannak a szüleink. Hm, most már gyanítom, hogy te vagy az én mappámban, amit még nem most fogok megnézni, mert minden részem fáj, vagy nem érzem miattad. –
- De amúgy később ehetünk, megint finomat főztem, a kedvencedet. -

- Már egyetem előtt is csináltam, tudom, hogy kell eltakarítani a nyomaimat. Akik kerestek minket esetleg, ők rossz megközelítést használtak, annyi szent, de egymás gépébe jutottunk, úgyhogy még mindig él az, hogy össze vagyunk kódokban nőve. - vigyorgok rá vissza, tudom, hogy nem egy, nem kettő volt csoporttárs az elhárításban van, ők pedig nagyon szeretnének minket rácsok mögé dugni, de ahhoz minimum olyan jónak kéne lenniük mint nekünk. - Annyi biztos, hogy sokkal jobban élveztük, mintha átlagos módon kezdtük volna... Igen, szerencse, mert vadászhatnám, hogy merre gurulhatott. Csak miattad, amúgy is tudod, hogy mennyire szeretek agorafóbiával bármerre is menni. - boldog vagyok, hogy végre elvehetem őt, ennyi idő után.
- Azon kevés yakuzacsaládok egyike a mieink akik jóban vannak évszázadok óta. Te is kaptál akkor ezek szerint mappát... De könnyen lehet, hogy egymásnak szántak tényleg minket amúgy is, de nem kellett a közbenjárásuk sem. Mondanám, hogy sajnálom, de tudom, ne sajnáljam, mert nagyon is megérte minden perce. - vigyorgok mocskosan.
- Hiányzott a főztöd, úgyhogy amint fel tudunk kelni együnk is. -

- Én azért mentem egyetemre, hogy hátha megérint annak a szele, hogy normálisan csináljam a dolgokat, de nem. Az illegális hackerkedés sokkal több izgalmat rejt. Ugyan, mi vagyunk a legjobbak egész Ázsia területén, ha akarjuk akkor találnak meg minket. Igen, de már nemcsak kódokban leszünk összenőve. Sőt mi több, a következő időkben mindenki is rettegni fog tőlünk. – együtt dolgozunk és nem külön, az esély arra, hogy tényleg elkapjanak minket tényleg a nullára redukálódott. – Ahhoz elég sokat vártunk, szerintem, és nem arra vágytam, ahogy te se, hogy jópofizva vacsorázzunk. Igen, tudom. – nevetek fel, de miattam képes volt átjönni az egész városon, úgyhogy tényleg szeret engem.
- Mert a Nakamura család is felismeri a kölcsönös tiszteletet, és te is tudod, hogy kezdődött a két család barátsága, megmentették egymást őseink. Persze, mert vénlány vagyok anyám szerint, aki már tizenkilencévesen hozzá ment az öreghez, rá egy évre pedig engem imádtak. Ne merészeld sajnálni, mert esküszöm, hogy még egy menetet követelek ki tőled. – vigyorgok vissza én is ugyanolyan mocskosan.
- Mindennap a főztömet eheted mától, piszok mázlista vagy Takeru. -

- Én csak azért, hogy tudjam, hogy milyen módszereket használnak ellenünk, hogy még jobb legyek, eszem ágában sem volt a fehér kalaposok közé lépni. Meg a legális szerintem halálosan unalmas műfaj, én nem lennék képes valami kormányügynökségi irodában dekkolni. Ez egészen biztos, főleg ha te sem japán lövésszel dolgozol. Végre valahára, mert terrorban kell tartanunk alakokat. - boldogan vigyorgok rá, mert mi ketten együtt legyőzhetetlenek voltunk, vagyunk és leszünk. - Akár írhattad volna azt is, hogy jöjjek az ágyadba, nem azt hogy vacsorázni. - nevetek kicsit, már ajtóban eljátszottam az esélyét annak, hogy hagyományosan csináljuk, de még örülök is ennek most, becsapódási pontot kereső villám voltam a kis kirándulásom után.
- A Sasakik sem azok akik nem adják meg és nem követelik meg a tiszteletet és a becsületet, de persze tudom, hogy gondolom neked is már esti meseként mondták. Hozzám postai úton szoktak dörgedelmes leveleket írni, hogy mikor méltóztatok már családot alapítani végre, mert én is korai gyerek lettem. Csak kérned kell, nem kell követelned, mert nagyon szívesen elkaplak megint. - harapok a nyakába kicsit.
- Nem piszok mázlista vagyok, a legnagyobb mázlista, drága Keiko. - vigyorgok rá.